Magánbeszéd közdolgokról
Írások politikai döntésekről, választási esélyekről
2000-ben a lemondott Magyar Bálint helyére Demszky Gábor és Fodor Gábor pályázott a Szabad Demokraták Szövetsége elnöki tisztségére. Elnökjelöltként Demszky ellenezte a liberális párt szoros szövetségét az MSZP-vel, amely az 1994-es koalíciókötés nyomán jött létre. A kérdés megosztotta a párt tagságát. A cikk Demszky elnökké választása mellett érvel. A választást Demszky nyerte meg, de tisztségéről másfél év múltán leköszönt.
Az MSZP és az SZDSZ koalíciója alapozta meg a Fidesz 1998-as győzelmét. Az MSZP érdeke, hogy az SZDSZ-t mindenképpen bent tartsa a koalícióban. Az SZDSZ-nek 2002-ben az volt az érdeke, hogy kis pártként, kívül a kormányzati hatalmon fellépjen a kormányzati korrupció ellen, és az emberi jogok ügyéért. Az MSZP végül nem jutott abszolút többséghez, az SZDSZ pedig bent maradt a koalíciós kormányban.
Az idegenrendészeti törvény 1993-as egyetlen parlamenti vitájában az MDF leginkább jobboldali politikusai a Magyarországon letelepülni szándékozó határon túli magyarok gyér kedvezményeit is kurtítani igyekeztek, arra hivatkozva, hogy a kedvezményes áttelepülés következtében a magyarlakta területek kiürülnek.2004-re azonban a Fidesz álláspontja megváltozott, az akkori ellenzéki propaganda a kettős állampolgárság támogatását a nemzettel való azonosulás kérdésévé tette. A cikk szerzője ellenezte, hogy a lakóhelyükön maradó magyarok magyar állampolgárságot kapjanak, de erőteljesen támogatta, hogy az áttelepülők a lehető legnagyobb könnyítéssel kapják meg a magyar állampolgárságot. A társadalmat nem érdekelte a kérdés olyan mértékben, ahogy a Fidesz elvárta volna, így a 2004. december 5-re kitűzött népszavazáson a részvétel nem érte el az érvényességi küszöböt.A 2018-as országgyűlési választás előtt kiderült, a határon túli magyarok parlamenti döntéssel létrehozott kettős állampolgársága 360 ezer plusz szavazatot jelenthet a Fidesznek.
Jogvédők levele a miniszterelnökhöz
Jogvédő szervezetek arra szólítják fel Gyurcsány Ferencet, hogy a Putyin elnökkel folytatandó tárgyalásai során jelezze a magyar társadalom rosszallását az oroszországi jogvédő szervezetek jogainak szűkítése, tevékenységük korlátozása ügyében. Gyurcsány 2006-ban válasz nélkül hagyta a jogvédők felhívását. Orbán Viktor ma az oroszországiakhoz hasonló rendszabályokat készül bevezetni a jogvédő szervezetek ellen.
KÉT FORRADALOM, KÉT ÉVFORDULÓ
És mi hogyan ünnepelnénk?
Az És mi hogyan ünnepelnénk? és a Hegyi beszéd című két cikk sok hónapos különbséggel jelent meg, mégis összetartozik: mindkettő egy-egy történelmi évfordulóról szól. Lengyelországban sikerült méltósággal megünnepelni a Szolidaritás születésének 25. évfordulóját, bár az augusztusi ünnepséget követő ősszel két választásra, a parlament és az államelnök megválasztására került sor: a mérsékelt és a radikális jobb oldal éles harcot vívott egymással. Magyarországon Bush amerikai elnök villámlátogatása során egy pillanatra úgy tetszett, az 1956-os forradalom 50. évfordulóját is méltósággal ünnepelhetjük meg. Tudjuk, nem így történt.
A múlt évben, augusztus utolsó napjaiban, Varsóban, Gdańskban Lengyelország és a világ a Szolidaritás győzelmének 25. évfordulóját ünnepelte. A hajógyári munkások meghátrálásra kényszeríttették a lengyel pártállam vezetőit, hiába állt azoknak a rendelkezésére hadseregnyi rohamrendőr, és állt a hátuk mögött a brezsnyevi Szovjetunió. A szovjet világrendszer összeomlásában a térség társadalmi mozgalmainak nagyobb szerepe volt, mint a nyugati politikának, állította e mozgalmak történésze, Timothy Garton Ash. Zbigniew Brzezinski pedig úgy vélte, a lengyel Szolidaritásnak is része volt abban, hogy az amerikai politika szakított a kommunizmus eltűrésének gyakorlatával. És a folyamat 1990-ben nem ért véget. Gdańskban Havelt, Szaakasvilit és Juscsenkót fogadta a legnagyobb ováció: a három politikust, akiket a szovjet illetve az orosz hatalmi túlsúllyal szemben a társadalom akarata emelt az állam élére. Lengyelország választások előtt állt, de az ünnep méltósága fölébe kerekedett a politikai kampánynak. Az ünneplők együttesen üzenték a világnak, hogy huszonöt éve Lengyelország a világ közepe volt. Vajon hogyan fogunk ünnepelni mi 2006-ban, töprengtem. Vajon a társadalom kettészakítottsága nem tesz-e lehetetlenné bármiféle közös ünneplést? (HVG 2005. szeptember 10.)
Taxisblokád 1990 – őszi zavargások 2006: hasonlóságok és különbségek. Tellér Gyula elmélete: a Kádár-rendszer „megalvadt struktúrái” megőrizték hatalmukat; javaslata: összefogás a megalvadt struktúrák ellen. A sérelmek hagyománya. A Gyurcsány-kormányt nem új forradalom fenyegeti, hanem a reformok kifulladása és egy elvesztett referendum.
„Alig van mozgástere”
Interjú Kőszeg Ferenccel az SZDSZ-ről és a rendőrségről
Viktor, az engedetlen, Péter, a szabálytalan
Orbán Viktor elkezdte szétbontani a kordont, amelyet Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány szabályellenesen állíttatott fel a Kossuth téren. Sem a politikus polgári engedetlenségének, sem a rendőrfőkapitány szabálytalan eljárásának nem volt következménye. Visszapillantva elgondolkozhatunk rajta, hogyan gyorsult fel az alkotmányos hatalomgyakorlás felbomlása.
A HORN-DOSSZIÉ
Horn keresztje
2007 júniusában Sólyom László köztársasági elnök megtagadta, hogy születésnapja alkalmából a Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét, a legmagasabb állami kitüntetést adományozza a hetvenöt éves Horn Gyulának. Írásom Horn pályájának néhány fontos mozzanatát értelmezi: részvételét az 1956-57-ben működő karhatalomban, az MSZMP és az európai szociáldemokrata pártok viszonyának a rendezésében, fellépését 1985-ben a budapesti alternatív Kulturális Fórum ellen, végül pedig szerepét az 1989-es határnyitásban.
Bauer Hornja
A Horn Gyula kitűntetéséről folyó vitában Bauer Tamás Horn miniszterelnöki érdemeire hivatkozva foglal állást a politikus kitüntetése mellett. Válaszomban a miniszterelnök négy évének az árnyoldalait próbáltam bemutatni.
Horn Gyula és mi magunk
Horn Gyula halála után a cikk az egykori demokratikus ellenzék és a Szabad Demokraták Szövetsége útját tekinti át: az SZDSZ nem fogadta el, hogy a rendszerváltás a pártállami reformok folytatása, de nem fogadta el azt sem, hogy az államszocializmust valamiféle „harmadik útnak” kell követnie. A helyes kiindulópont ellenére, eltúlozva a jobboldali veszélyt, szorosra zárta szövetségét egykori ellenfelével, az állampárttal, és fokozatosan elvesztette arculatát.
Utoljára az SZDSZ 2008 áprilisában került döntési helyzetbe: kicsöppenve a koalícióból megtehette volna, hogy nem támogatja az MSZP kormányát, és ezzel kikényszeríti az előre hozott választást. Nem tette meg. 2010-ben már semmi sem állta útját az SZDSZ eltűnésének és a Fidesz kétharmados többségének.
„Lamberg szívében kés” – írta Petőfi elégedetten. A lincselést a szabadság olyan elkötelezett híve is ünnepelheti, amilyen Petőfi volt. Szögi Lajos tanárt a gyerekei szeme láttára lincselték meg Olaszliszkán. Mind a lincselés, mind a lincselést követő társadalmi reakció a magyar társadalom szörnyűséges tudatállapotának megnyilvánulása volt.
A 2009. július 12-én megtartott küldöttgyűlésén az SZDSZ új elnököt választott. A párt alapító tagjai, köztük számos országgyűlési képviselő, sorra kiléptek a pártból, a parlamenti képviselőcsoportban azonban benne maradtak, és szavazatukkal életben tartották a kormányt, amely elvesztette a parlamenti többség bizalmát. A választók megbüntették a szabaddemokratákat: a következő évi választáson nem kerültek be a parlamentbe.
„A Tölgyessy utca”
A cím azért van idézőjelben, mert idézet. Tamás Gáspár Miklós írt ezzel a címmel cikket Tölgyessy Péterről a Beszélő 1990. évi 42. számába. Tölgyessy érdemeinek katalógusa a cikkben akár a mostani kitüntetés indokolása is lehetne.
A Lehet Más a Politika azzal a szándékkal kezdte el politikai tevékenységét, hogy centrumpárként megpróbálja feloldani a magyar politikai élet kettéosztottságát. Miután 2010-ben bekerült a parlamentbe, erőteljes nyomás nehezedett a fiatal pártra, hogy csatlakozzon a baloldalhoz. A cikk írása idején még azt gondoltam, hogy az LMP megmaradhat középpártnak. Nem így történt, a párt meghatározó személyiségei a baloldali összefogás reményében kiváltak pártjukból, a centrumpárti kezdeményezés elenyészett, de a baloldalon sem jött létre kormányképes ellenzék.
Horn Gyula jól sejtette, korántsem biztos, hogy a NATO-csatlakozás ügyében a jogosultak fele elmegy szavazni. Ezért a szavazás előtt sebtében módosíttatta a nép-szavazási törvényt. Bölcsen tette: az 50 százalékos részvételt sem a NATO-hoz, sem az Európai Unióhoz való csatlakozás kérdésében nem sikerült elérni, de a szavazók túlnyomó többsége a csatlakozás mellett voksolt. Orbán Viktor nagyobbat mert álmodni: 2010-ben már úgy emlékezett, a többség támogatta a határon túli magyarok kettős állampolgárságát. Ennek alapján szavazta meg az országgyűlés a határon túl élő magyarok kettős állampolgárságát. Persze csak azok számára, akiket a Fidesz erre alkalmasnak vél.
Ha a Fidesz 2014-ben veszít, meg lehet-e szabadulni a kétharmados törvényeitől? Kis János: az új alkotmányt csak az alkotmányos baloldal és az alkotmányos jobboldal összefogása hozhatja létre. Karácsony Gergely gondolatkísérlete: az MSZP, az LMP és a Jobbik „technikai koalíciója”. Az Orbán-kormányzás sértettjeinek száma nő; de gyarapszik azoknak a száma is, akiknek érdekük fűződik az Orbán-kormány megmaradásához. A hagyományos tiltakozások hatékonysága nem elégséges.
XIV. Lajos, Tisza Kálmán és Schiffer András
Az egypártrendszer Magyarországon nem az államszocializmus szüleménye. Az országot egy-egy párt kormányozta 1875-től az első világháborúig, majd 1922-től a nyilas hatalomátvételig. A párt neve, irányvonala megváltozott, változtak a párt vezetői is, de a kormányzó pártot a választáson nem lehetett leváltani. 1994-ben az MSZP és az SZDSZ koalíciókötésével eltűnt a baloldal és a jobboldal között működő középpárt. A Bajnai vezette Együtt erre a szerepre nem alkalmas, mert Bajnai a jobboldal szemében baloldali politikus. Vajon az LMP körül kialakulhat az a középpárt, amely hiányzik a magyar politikai életből?
Kemény intelmek – kinek is?
Számomra ma Révész Sándor a legjobb hazai publicista. Amiben nem értünk egyet: mi a demokrácia kritériuma. Maga a szabad választás vagy a váltógazdaság lehetősége?
2013. február 12-én Balog Zoltán miniszter Klinghammer Istvánt, az ELTE korábbi rektorát nevezte ki felsőoktatásért felelős államtitkárnak. Az új államtitkár forrófejűeknek és éretleneknek nevezte a tüntető diákokat. A Hallgatói Hálózat az ELTE egyik előadótermében tartott nagygyűlést. Azon került sor a leírt szóbeli összecsapásra.
Az alkotmányos baloldal és az alkotmányos jobboldal összefogása 2014-ben beteljesíthetetlen vágyálomnak bizonyult. A választási eredmény inkább azt bizonyította, hogy szakadék tátong Budapest és a vidéki Magyarország között.
A 2015. január 7-i terrortámadás a Charlie Hebdo című párizsi szatirikus lap szerkesztő-sége ellen kapóra jött Orbán Viktornak: erre hivatkozva kezdte meg hadjáratát a „migránsoknak” nevezett menekülők ellen, amellyel helyreállította ingadozó népszerűségét.
1993-ban Farkasházy Tivadar, a Demokratikus Charta szóvivője – visszaemlékezve az ötven évvel korábbi szárszói találkozóra - beszélgetésre hívta meg a hazai közélet nevezetes személyiségeit, politikusokat, írókat, művészeket. 1994-ben a Szárszón lezajlott informális beszélgetéseknek jelentős szerepe volt az MSZP-SZDSZ koalíció előkészítésében. 1998-tól kezdve a találkozókon lényegében csak baloldali politikusok vettek részt. A találkozók sora 2003-ig tartott, ezután a következő találkozóra 2013-ban, majd az utolsóra 2016-ban került sor. Az alább következő nyílt levelet a 2015-ös találkozó alkalmából írtam.
Orbán Viktor csak nem bírt megnyugodni. Az ostoba „nemzeti konzultáció” után népszavazással is demonstrálni kívánta, hogy a magyar társadalom elutasítja a menekültek kvóta szerinti betelepítését. Holott a tiltakozásnak már csak azért sem volt értelme, mert a betelepítettek három napon belül tovább menekültek volna Magyarországról Európába.
„A vég kezdete”?
A Fidesz fülkeforradalma után nemigen hittem abban, hogy a formális többpártrendszerben hatalomra került egypárt a belátható jövőben elveszíti a szabályszerűen sorra kerülő parlamenti választást. A kvóta-népszavazáson elszenvedett látványos vereség mégis azt sugallta, hogy a Fidesz hatalma megroggyant. Nyerni azonban a Fidesszel szemben csak akkor lehet, véltem, ha a kormányváltást akaró pártok, megfogadva Karácsony Gábor javaslatát, összefognak, és mindenütt csak egy jelöltet indítanak a Fidesz jelöltjével szemben. Ez az összefogás azonban csak részlegesen és késve valósult meg: 2018. április 8-án a Fidesz látványos győzelmet aratott.
Válasz a Facebookon megjelent kommentekre
A választási év beköszönte előtt cikket írtam a „sorosozás” hazugságáról, az idegenellenesség gyökereiről és arról a veszélyről, amelyet a Putyin politikájához való hozzásimulás jelent Magyarország számára.
Te – magának Lucifernek titkára
De jó lenne levelet írni a jegyzőnek, a polgármesternek, a miniszternek, magának a kormányfőnek a zaporozsjei kozákok modorában: „Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája (…) te magának Lucifernek titkára.” Ok volna rá elég, hisz a kormány egyfolytában uszít és hazudik. Nem és! Az uszítása is hazugság. Azt állítja, hogy megvéd a migránsoktól, és közben hihetetlen kedvezményekkel adja el a „város szívét” arab, török, thaiföldi befektetőknek. A derék választópolgár pedig úszik a boldogságban, hogy Orbán megvédi a migránsoktól, miközben a ház, amelyben lakik, észrevétlenül szállodává változik a feje felett.
Az 1918-as választás a Fidesz kérharmados győzelmével zárult. Ha a választás eredményét nem is, arányait jelentősen befolyásolta, hogy a kormányváltást hirdető pártok nem tudtak megegyezni a választási együttműködésben.
EGY VÁLASZTÁS A VÁLASZTÁS UTÁN
Kortesbeszéd Győri Péter polgármester-jelölt ügyében
Józsefváros leköszönt polgármestere, Kocsis Máté a Fidesz frakcióvezetője, a kormányzó párt parlamenti frakcióvezetője, a militáns tekintélyelvűség képviselője. A Fidesz polgármester-jelöltje Sára Botond lett, Kocsis helyettese. Vele szemben a kerület civil szervezeteinek és ellenzéki pártjainak a jelöltje Győri Péter lett, a Kádár-rendszerrel nyíltan szembeforduló demokratikus ellenzék tagja, 1990-tól a főváros liberális vezetésének egyik kulcsembere. A Józsefvárosi választáson az agresszív jobboldaliság és szakmai érvek mentén megegyezésre kész demokratikus meggyőződés állt szemben egymással. Végigtekintve Győri pályáját cikkem Győri megválasztása mellett érvelt.
A józsefvárosi kampány meg a liberális holdudvar
A józsefvárosi polgármester-választást értékelő második cikkem az eredmények ismeretében íródott. A vereséget szenvedett ellenzék, miközben utcai tömegdemonstrációkkal próbálja semmissé tenni a Fidesz választási győzelmét, alig figyelt oda a helyi választásra, amelyben a siker nem volt eleve esélytelen. A 2019-ben esedékes önkormányzati választások előtt jó hasznosítani a józsefvárosi választás tanulságait, mert a fővárosban a Fidesz győzelme nincs borítékolva.
Feltámasztott Horthy-rendszer?
A baloldali sajtó és a baloldali közvélemény úgy véli, a jobboldali kormányok a Horthy-korszakot akarják visszaállítani. A Fidesz-kormány 2010 óta valóban látványos gesztusokkal törekszik a Horthy-korszak külsőségeinek feltámasztására. Csakhogy a huszadik század első felében, mind a dualizmus idején, mind a Horthy-korszakban épültek a bérből élők számára megfizethető bérlakások, jelentős mértékben bővült a társadalombiztosítás rendszere, tanyasi iskolák és új egyetemi városrészek jöttek létre. Ilyesminek manapság nincs nyoma, a társadalombiztosítás szétverése a szemünk láttára zajlik. Lehet, hogy némely vonatkozásban a Fidesz-korszaknál a Horthy-korszak is jobb volt?
Orbán a volokalamszki országúton
„Csatákat még nyerhet, de a háborút már elvesztette” – nyilatkozta Lengyel László a 168 Órának (2019. november 10.) Orbán Viktor helyzetéről. És hozzátette: „Sztálingrád után vagyunk.” Én nyomban a választási eredmény kihirdetése után, a Mércének írt cikkemben óvatosabb voltam. Sztálingrádnál Hitler megsemmisítő vereséget szenvedett. Itt még nem tartunk. Egyelőre csak annyi történt, hogy az önkormányzati választás megállította Orbán győzelmi sorozatát. Ha a második világháború történetéből keresünk hasonlatot, akkor 1941 novemberében vagyunk, amikor néhány kilóméterre Moszkvától sikerült megállítani a német villámháborút. Ennek a történelmi eseménynek a szépirodalmi feldolgozása Alekszander Bek Volokalamszki országút című regénye. Hitler azt képzelte, néhány napon belül beveszi Moszkvát, és ezzel megnyerte a világháborút. Holott a volokalamszki országúton fordult rá a vereség felé vezető útra. De hogy ez az első vereség a végső vereség kezdete, azt akkor még senki sem tudhatta biztosan.
Vajon mekkora a felháborodás ereje?
A Fidesz három egymást követő választási győzelme Orbán Viktor kormányzásának ellenzőiben, így e sorok írójában is, megerősítette azt az érzést, hogy a NER uralmának csak valamilyen nemzetközi kataklizma vethet véget. Az önkormányzati választás eredménye ellentmondott a pesszimista jövőképnek. Ahhoz azonban, hogy a 2019-ben felderengő reményből 2022-ben választási győzelem legyen, egyebek közt arra van szükség, hogy a liberális közvélemény hagyjon fel szokásos fanyalgásával, rosszkedvű huhogásával, bízzon az ellenzéki városvezetésben, és álljon az általa megválasztott képviselők, mindenekelőtt Karácsony Gergely mellé. Ez a támogatás azonban nem jelenti azt, hogy kritikus véleményünket, mindenekelőtt morális kérdésekben, el kellene hallgatnunk. Az Élet és Irodalom karácsonyi számába írt cikkemben a napi politikától már visszavonult egykori politikusként ezt az üzenetet próbáltam megfogalmazni.
Magyar Bálint és Pető Iván 2012-ben könyvet készült írni az SZDSZ történetéről, a művet Kozák Márton szociológus, újságíró szerkesztette volna. Az elkészült fejezeteket a Népszabadság publikálta, a szerzők azonban nem folytatták művüket. A szerkesztő viszont többször visszatért a témára, Az Élet és Irodalom múlt évi karácsonyi számában megjelent írása a Fidesz 2010-ben bekövetkezett illiberális hatalomgyakorlásáért végső soron Tölgyessy Pétert teszi felelőssé, aki Kozák szerint az 1989-es egyeztető tárgyalásokon önkényesen állapodott meg a választási rendszerről a pártállam vezetőivel. A cikkére írt válaszomat a lap az ez évi második számában közölte. Írásomra Kozák a lap a következő, január 17-i számában felelt. Erre már nem válaszoltam, mert úgy gondolom, a véleményemet már megfelelő módon előadtam. A Facebookon a kérdéshez még Zolnay János és Szigethy István szólt hozzá. Szigethy mint az SZDSZ frakció tagja kidolgozott egy arányosabb választási rendszert, ez azonban nem került a parlament elé, mert Horn Gyula leparancsolta az alkotmányozást a Ház napirendjéről. Honlapomon írásomat noha csak egy, a Visszhang rovatban megjelent vitacikkről van szó, a politikai publicisztikák ciklusába soroltam, mert megítélésem szerint Kozák arra tett ismételt kísérletet, hogy az SZDSZ, sőt a magyar demokrácia bukásáért Tölgyessy Pétert tegye felelőssé, akit 1990-ben önkényesen eltávolítottak választott tisztségéből, a frakció éléről, és egyúttal felmentse a felelősség alól azokat, akik megsemmisüléséig, 2010-ig vezették a demokratikus ellenzék kis csoportjából nagy párttá nőtt SZDSZ-t.