Kőszeg Ferenc honlapja

„Lamberg szívében kés” – írta Petőfi elégedetten. A lincselést a szabadság olyan elkötelezett híve is ünnepelheti, amilyen Petőfi volt. Szögi Lajos tanárt a gyerekei szeme láttára lincselték meg Olaszliszkán. Mind a lincselés, mind lincselést követő társadalmi reakció a magyar társadalom szörnyűséges tudatállapotának megnyilvánulása volt.

Lincseléseink

Lehajtott fejjel, szégyentől és kétségbeeséstől gyötörten, szörnyűségek előérzetétől rettegve kellene az emlékezetünkben őriznünk azt, ami 2006. október 15-én (véletlenül éppen a nyilas hatalomátvétel hatvankettedik évfordulóján) Olaszliszkán történt. Ehelyett az elsőfokú ítéletet a mérsékelt sajtó elégedett ujjongással fogadta, a radikális pedig még végletesebb bosszút követelő gyűlöletkórussal. Pedig a szörnyűségnél, ami történt, annál hogy Szögi Lajos tanárt a gyerekei szeme láttára, halálra rugdosták, szörnyűbb az, hogy megtörténhetett. Hogy a magyar társadalom olyan elgyötört lelkiállapotban van, hogy akár egy félreértés, amelyet könnyű lett volna tisztázni, tragédiához vezethet. A bekövetkezett tragédia pedig ahelyett, hogy kijózanodásra késztetne, újabb tragédiákkal fenyegető indulatokat vált ki. Az áldozatok tragédiáját a vétkesek tragédiája tetézi. 

Csakhogy a lincselés fogalmához különböző képzetek tapadnak. Az európai tudat számára az amerikai lincselés, szökött rabszolgák, vagy fehér nők megerőszakolásával gyanúsított négerek legyilkolása az újvilági barbárság legiszonyúbb megnyilvánulása volt. Amerikában viszont a lincselést sokan a közvetlen demokrácia igazságszolgáltatásának vélték. A lincselésnek megvan a nimbusza mind a jobboldali, mind a baloldali radikális hagyományban: gondoljunk csak a náci kristályéjszakára, vagy a szeptemberi mészárlásra a francia forradalomban.  „Lamberg szívében kés” – tanulja minden gyerek az iskolában. A Lamberget lekaszaboló és ezért 1850. január 23-án kivégzett Kolosy György nevének emlékét máig is tér őrzi Óbudán, jóllehet a hajóhídon történt gyilkosság rosszat tett a magyar ügynek, és a tettesek felderítése érdekében a magyar kormány nyomban vizsgálatot indított. Történelmi tudatunk a délvidéki magyar kúriák felégetésének, az „oláh” felkelők kegyetlenkedéseinek emlékét őrzi, holott „népítéletek” a magyar oldalon is voltak, ha az áldozatok száma jóval kisebb volt is. De például 1848. október 12-én a tömeg 42 horvát hadifoglyot mészárolt le, továbbá két nemzetőrt, akik védeni próbálták őket. A tettesek felelősségre vonására ebben az esetben is csak a szabadságharc leverése után került sor. Az elmúlt fél évszázad legismertebb lincselési ügye a Köztársaság téri kommunista pártház 1956. október 30-i ostromához és elfoglalásához kapcsolódik. A pártházban többen azon dolgoztak, hogy „munkásmilíciát” hozzanak létre, hogy fegyveresen verjék le a forradalmat. Bár ez a törekvés szinte teljesen eredménytelen volt, a fegyveres szervezkedés terve elégségesen indokolta, hogy a felkelők el akarták foglalni az épületet. Az is igaz, hogy a pártház államvédelmis őrsége a téren több fegyveres felkelőt elfogott. Az azonban, hogy a felkelőket megkínozták és fogva tartják az épületben, nem volt igaz. A foglyokat átkísérték a rendőrség Mosonyi utcai épületébe, minthogy azonban a budapesti rendőrség a felkelés oldalára állt, onnan a foglyokat szabadon bocsátották. Tőlük értesültek a felkelők arról, az épületet viszonylag nagyszámú államvédelmis katona tartja birtokában. (Az eseményeket kutatásai alapján Eörsi László történész ismertette részletesen, lásd Beszélő, 2006. június.) A híresztelés, hogy a pártház alatti kazamatákban emberek százait őrzik, teljesen alaptalan volt: a pártház alatt nem voltak sem titkos börtönök, sem foglyok. Az államvédelmi hatóság elleni gyűlölet viszont, különösen az október 25-i parlamenti sortűz után, nagyon is érthető, sőt indokolt volt. A gyűlölet hihetővé tette a rémtörténeteket, a rémtörténetek fokozták a gyűlöletet. Ennek lett a következménye, hogy államvédelmiseket annak ellenére agyonlőtték, hogy megadták magukat, némelyeket agyonvertek, sőt a hullákat is meggyalázták. Az indulatok irracionalitását jelzi, hogy a lábuknál fogva felakasztott ávósok, akiknek a fényképe bejárta a világsajtót, már nem éltek, amikor felakasztották őket.

Történelmi párhuzamok

A Gój Motorosok meg az elvbarátaik, visonghatnak a felháborodástól, bloggereik írhatják a fenyegetőző kommenteket: az olaszliszkai gyilkos cigányokat az 56-os szabadsághősökhöz hasonlítom. Akármilyen távol áll is egymástól a  történelmi súlyú Köztársaság téri lincselés meg a olaszliszkai, felépítésükben vannak lényeges, közös elemek. Mindenekelőtt közös, hogy a közvetlen kiváltó ok – nem az ostromé, mert az indokolt volt, hanem a lincselő indulaté – egy utóbb hamisnak bizonyult vélelem volt: a Köztársaság téren az, hogy a pártházban elfogott felkelőket kínoznak, Olaszliszkán az, hogy az elsodort kislány meghalt. Mindkét esetben voltak azonban körülmények, amelyek a hamis feltételezést alátámasztották: az ÁVH kíméletlen harca a felkelők ellen, illetve az, hogy az elsodort kislány unokatestvére valóban cserbenhagyásos gázolás áldozataként halt meg. A háttérben pedig ott volt a Rákosi-rendszer tíz éves története, a társadalmi méretű gyűlölet a hatalom gyakorlóival szemben, illetve a cigányok kiszorulása a társadalmi munkamegosztásból, fokozódó elkülönítése a többségi társadalomtól, cigányok és nem-cigányok kölcsönös gyűlölete.

A két szörnyűség indulati hátterénél is jobban hasonlít egymásra a megtorlás szándéka és a megtorlásban kifejeződő politikai üzenet. Eörsi László elemzése szerint az ostromnak és a lincselésnek a védők oldalán 24 halálos áldozata volt, köztük 17 az államvédelmi karhatalomba besorozott katona. A Köztársaság tér ügyében 107 vádlottat állítottak bíróság elé, 36 halálra ítéltet végeztek ki. A forradalmat követő leszámolás első és utolsó kivégzését is Köztársaság téri elítélten hajtották végre 1956 novemberében, illetve 1961. augusztus 26-án. „[n]yilasok és más vadállatok gyilkolják a becsületes hazafiakat”, állította a Kádár-kormány első felhívása, amelyet 1956. november 4-én, hajnalban még Kárpátaljáról sugárzott a rádió. A Köztársaság tér maradt a Kádár-rendszer önigazolásának utolsó érve a 80-as évek végéig. A Magyar Gárda szónoka „vértől megrészegedett emberállatoknak” nevezte az olaszliszkai elkövetőket. Olaszliszka lett a kemény cigánypolitika követelésének egyik hívószava.

Borítékolható ítélet

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság május 29-i ítéletének leginkább szembeszökő furcsasága, hogy a nyolc vádlott közül hét egységesen a kiszabható, leghosszabb határozott időtartamú büntetést (15, illetve fiatalkorúak esetében 10 év) kapta. Ez azt jelenti, hogy hét elkövető, beleértve a fiatalkorúakat is, egyenlő felelősséget visel a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért. Nem volt senki (kivéve a felbujtóként elítélt Horváth Dezsőnét), aki nem egyenlő intenzitással vett volna részt a bűncselekmény elkövetésében, nem volt egyetlen vádlott sem, aki akárcsak elfáradás okán előbb hagyta volna abba Szögi Lajos bántalmazását, nem volt senki, akinek az ütése, rúgása nem okozott súlyos sérülést. Emlékezhetünk: 1990 előtt az emberölés minősített esetét illett legalább egy halálos ítélettel megtorolni. Egy alkalommal két menekülő bűnöző agyonlőtt egy rendőrt, a lövést egy fiatalkorú adta le, felnőtt társa rákiáltott: „Ne lőj!” Fiatalkorút a konszolidált Kádár-rendszerben már nem lehetett halálra ítélni. Minthogy azonban egy rendőr agyonlövése nem maradhatott megtorlatlanul, a felnőttet ítélték el, végezték ki. A halálbüntetés eltörlése óta az életfogytiglani szabadságvesztés a legsúlyosabb büntetés, borítékolni lehetett, hogy egy vádlottra ezt fogják kiszabni. Persze kiszabhatott volna a bíróság tényleges életfogytiglanit is, de miért tette volna? Horváth Dezső 40 éves, 30 évnél hamarabb nem bocsátható szabadon, ezt a törvény mondja ki. Ha az ítélet jogerőre emelkedik, aligha hagyja el élve a börtönt. Összehasonlításul érdemes emlékezetünkbe idézni, hogy Simon Tibort, a Fradi népszerű labdarugóját egy szórakozóhely kidobóemberei, köztük egy rendőr, rúgták-verték halálra. Az elkövetők emberölésért 12, 10 és 8 év fegyházbüntetést kaptak, életfogytiglani vagy 15 éves szabadságvesztés szóba sem került. A Fővárosi Ítélőtábla azonban hatályon kívül helyezte az ítéletet, a megismételt eljárásban az elsőrendű vádlott halált okozó testi sértésért 4 év 6 hónapot kapott, három társa ennél jóval kevesebbet. 

Tragédia, bosszú, politika

Az ítélethirdetés után Szögi Lajos édesapja kijelentette: azt kívánja, hogy a tettesek ugyanúgy szenvedjenek, ahogy a fia szenvedett. Valószínűleg nem tudta azonban, hogy kívánsága részben már teljesült. A múlt év szeptemberében az egyik gyanúsított, Fercsák György, aki a vádirat szerint nyakon rúgta az áldozatot, s így ő lehetett a közvetlen okozója Szögi Lajos halálának, fegyelemsértést követett el a miskolci megyei börtönben. Ezután a zárkában fogva tartott gyanúsítottakat más zárkákba helyezték át, Fercsákot pedig tizenkét fegyőr olyan súlyosan bántalmazta, hogy orrcsontja eltört, félig letépett bal fülét a kórházban varrták vissza, egyéb sérülései gyógyulási idejét az orvosok 29 napban határozták meg. Az elkövetők ellen a börtön parancsnoka feljelentést tett a megyei főügyészségen, a vizsgálat még nem zárult le, jóllehet az esemény, amelyről a sajtó nem adott hírt, több mint nyolc hónappal ezelőtt történt.

Az első fokú tárgyaláson a megyei bíróság pontosan azt az ítéletet szabta ki a vádlottakra, amit az ügyész kért. Ebben nincsen semmi meglepő, Magyarországon az ügyészség váderedményessége 98 százalékos, sokszor elegendő volna átcímkézni a vádiratot, máris készen lenne az ítélet. Miskolcon azonban meglehetősen szokatlan dolog történt: az ügyészség fellebbezett az ellen az ítélet ellen, amelynek a kiszabását maga kérte. Kihasználva a kért három nap gondolkodási időt Martossy György csoportvezető ügyész életfogytiglani szabadságvesztést kért további négy vádlottra. Csak négyre, mert a két fiatalkorúra továbbá Fercsákra, aki a tett elkövetése idején még nem töltötte be a huszadik életévét, az (egyelőre még) hatályos törvények alapján nem lehet életfogytiglanit kiszabni.

A Gój Motorosok, karöltve a Magyar Gárdával mindent elkövettek, hogy a tragédiából politikai ügyet kreáljanak. Az utolsó pillanatban Morvai Krisztina is színre lépett. Súlyosabb ítéletet már nem követelhetett, ebben az ügyészség megelőzte. Azt vetette fel, hogy a bámészkodók ellen, akik végignézték Szögi Lajos megölését, pszichikai bűnsegédletért kell eljárást indítani. Az ötlet gazdája a Nemzetbiztonsági Hivatal, amely 2006 szeptemberében a tévéostrom szemlélőit fenyegette meg büntetőeljárással. Morvai Krisztina pártja Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a szavazatok 22,9 százalékát szerezte meg; ez volt a Jobbik legjobb eredménye az országban.

***

Nem lehet, hogy Erdély Romániához tartozzon, írta Ady Az oláh ügyvéd című cikkében.  Úgy vélte: ezt az erdélyi románok sem akarják. Jászi Oszkár A monarchia jövőjében, amely 1918 októberében jelent meg, a monarchia föderalista átalakítása mellett érvelt, a történelmi királyság szétszabdalását azonban káros képtelenségnek minősítette. A közeljövőben rejlő fenyegetést sokszor a magyar társadalom legfényesebb szellemei sem bírták tudomásul venni. Szerbia többségi társadalma meg volt győződve róla, hogy hadseregük elbánik a lázadozó albánokkal. Ma Koszovó független állam. De vajon jobb-e szerbeknek, horvátoknak, bosnyákoknak, albánoknak, hogy megbékélés helyett szétdúlták a saját országukat, amelynek megteremtéséről százötven éven át álmodoztak?  

Hírszerző, 2009. június 16. (hirszerzo.hu)

11 873 karakter