A Migráns Szolidaritás (MigSzol) csoport nagygyűlésének több ezer résztvevője a Deák térről a Duna-partra vonult, majd a kormány „nemzeti konzultációjának” kérdőíveiből papírhajót formálva vízre bocsátották a kicsinyke flottát. Az én beszédem azonban tévesnek bizonyult. Az embertelen uszítás a háború elől menekülők ellen nemzetközi jelenséggé vált, és veszélyezteti azokat az értékeket, amelyek a második világháború szörnyűségei nyomán váltak egyetemesen elfogadottá a civilizált világban.

Bunkó a klubban

Elhangzott 2015. május 15-én a Migráns Szolidaritás Csoport gyűlésén,
a budapesti Deák téren


„Minden, minden ideálunk / Másutt megunt ócskaság már” írta Ady Endre. Ez nemcsak a reformeszmékre igaz. Elavultak és elévültek a visszahúzó, embertelen, haladás- és nemzetellenes eszmék is, amelyeket Orbán Viktor jogot és tisztességet nem ismerő tanácsadói segítségével kieszel, hogy fogyatkozó táborát megtartsa maga körül.

Nemzeti Konzultáció, 2015

Nemzeti Konzultáció, 2015

A vita, amelyet Orbán rá akar kényszeríteni Magyarországra és az Európai Unióra, és amelynek része a Nemzeti Konzultációnak nevezett uszító irat is, rég lezajlott Európában, ahonnan Kompország mai kormányosa Magyarhont Kazahsztánba szeretné menekíteni. 1990 novemberében, a szovjet birodalom összeomlása után, a Párizsi Charta az új Európa születését ünnepelte. Csakhogy a szovjet birodalom vége a migráció kérdésének is új dimenziót adott. Amíg létezett a vasfüggöny, viszonylag kevés ember tudta elhagyni a szocialista tömb országait, akik azonban elmenekültek, általában nem számítottak arra, hogy valaha is visszatérhetnek a hazájukba. A szovjet blokk létezése akadályozta az Európa felé irányuló ázsiai migrációt is. A vasfüggöny leomlásával lehetővé vált a tömeges migráció, de lehetségesnek látszott az is, hogy a menekülésre okot adó háborúk, polgárháborúk elmúltával, a diktatúrák bukása után a menekültek önként vagy kényszerből visszatérjenek országukba. Az 1990-es években Európa-szerte felerősödtek azok a hangok, amelyek a menekültekről szóló, 1951-ben hatályba lépett genfi egyezményt időszerűtlennek minősítették, hatályon kívül helyezésére számítottak. Különösen erős volt ez a várakozás Ausztriában, ehhez csatlakozott Magyarországon a menekültügyi hatóságoknak az a része is, amely az állambiztonsági szervezet fiókjaként működő idegenrendészetből jött létre. Ezt a szellemiséget képviselte Boross Péter belügyminiszter, aki meghirdette a Magyarország megtelt politikáját, és elutasítva az 1988–1992 közötti évek befogadó szemléletét, felerősítette a magyar társadalomban az idegenektől való félelmet, az idegenellenességet. Csakhogy a genfi egyezmény revíziójának szószólói elszámították magukat. 1999-ben, a finnországi Tamperében megrendezett csúcstalálkozón az unió kormányfői abban egyeztek meg, hogy bevándorlási és menekültpolitikájukat az unió közös ügyének tekintik, és egységes szabályokat fogadnak el mind a menekültügyi eljárásra, mind a menedékkérők és menekültek ellátására vonatkozóan. Felvételükkor az új tagországoknak egyebek közt ezt a megállapodást is tudomásul kellett (volna) venniük. Az nem megy, hogy elvárjuk, a magyar diákokat, a magyar munkavállalókat és vállalkozókat Európában uniós polgárként fogadják, mi ellenben az ide menekülőkkel nem az uniós szabályok szerint bánunk, hanem kitoloncoljuk, bebörtönözzük őket, vagy azzal próbálkozunk, hogy kényszermunkásként termeljék meg az eltartási költségeiket. Az nem megy, hogy belépünk egy előnyöket biztosító klubba, aztán megpróbáljuk megpuccsolni a klub alapszabályát. Az ilyen bunkó klubtagok előbb-utóbb az ajtón kívül találják magukat.

A butaság dühét növeszted, / Hogy lázítson hadat Vörösmarty:  Az emberek

A butaság dühét növeszted, / Hogy lázítson hadat
Vörösmarty:
Az emberek

 
 

Persze az egységes bevándorlási és menekültpolitikától távol van az unió, és újra meg újra támadnak politikusok, akik szeretnék a maguk szája íze szerint értelmezni a menekültügyi eljárás szabályait. 1998-ban, amikor a szerb katonai erők büntetőhadjáratot folytattak a lázongó Koszovóban, a magyar hatóságok gazdasági migránsnak minősítettek olyan koszovóiakat, akik igazoltan szerb megtorló akciók sújtotta területekről érkeztek. Csakhogy kiderült, ez nem a hazai ügyintézők idegengyűlöletének következménye volt, hanem összefüggött azzal, hogy Manfred Kanther, akkori német belügyminiszter meg akarta akadályozni a koszovóiak beáramlását az unió területére. Kanther dicstelen véget ért, de nem a menekültpolitikája miatt. Kiderült, hogy kissé szabálytalanul kezelte a pártjának, a CDU-nak juttatott adományokat, így nemcsak a miniszterségről kellet lemondania, de a képviselői mandátumát is elvesztette; először letöltendő börtönbüntetésre ítélték, végül megúszta súlyos pénzbüntetéssel. Amíg Polt Péter a legfőbb ügyész, addig a jelenlegi kormány tagjainak ilyesmitől nem kell tartaniuk.

„Ön mennyire tartja fontos kérdésnek a terrorizmus térnyerését (…) a saját élete szempontjából?” kérdezi Orbán Viktor a magyarokat. Ki fogja erre azt válaszolni, hogy nem tartja fontosnak? Fontosnak tartja-e, hogy az utcán elütheti egy autó? Nem, nem tartom fontosnak, ha a kocsiban ülőnek sürgős dolga van, üssön csak el. Fontosnak tartja-e, hogy daganatos megbetegedés esetén huszonnégy órán belül kivizsgálják? Ezt történetesen nagyon fontosnak tartanám, mégse kezdeményeznék nemzeti konzultációt, mert tudom, hiába válaszolnának nyolc millióan igennel, a várólisták attól még nem szűnnének meg. „Vannak, akik szerint a Brüsszel által rosszul kezelt bevándorlás összefüggésben van a terrorizmus térnyerésével?” Aki ezt a kérdést megfogalmazta, járt valaha iskolába? Nem tudja, hogy egy kérdésbe nem lehet belefogalmazni egy állítást, ami maga is kérdés? Egyetért Ön azzal, hogy az alma a gravitáció téves törvénye szerint a fáról a földre pottyan? Ha egyetértek elismertem, hogy a gravitáció törvénye téves. Ha nem értek egyet… Egyetért Ön azzal, hogy aki ilyen kérdést tesz fel, nem lett volna szabad tovább engedni az általános iskola negyedik osztályából az ötödikbe? Ezzel bizony teljesen egyetértek.

Vízre bocsátás. Papírhajók a Nemzeti Konzultáció kérdőívéből

Vízre bocsátás. Papírhajók a Nemzeti Konzultáció kérdőívéből

 

A tizenkettedik kérdés így hangzik: „Egyetért-e Ön a magyar kormánnyal abban, hogy a bevándorlás helyett inkább a magyar családok és a születendő gyermekek támogatására van szükség?” Ez a vita például Németországban jó harminc évvel ezelőtt lezajlott. Ott is voltak, akik úgy vélték, Németország hagyományosan nem bevándorló ország, gyarmatait az első világháború végén elvesztette, a vendégmunkásoknak, akikre a gazdaságnak szüksége volt, még a gyerekei se kaphassanak német állampolgárságot. Aztán lassanként belátták, hogy a lakosság elöregedését bevándorlás nélkül nem lehet ellensúlyozni. Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan fogy, 737 ezerrel vagyunk kevesebben, de egy millióval is kevesebben lennénk a határon túli magyarok bevándorlása nélkül. Az 1970-es évek közepén tekintettel a csökkenő népességre jelentősen emelték a családi támogatásokat: 1974-től a születésszám megnőtt. A demográfusok azonban jelezték, hogy a babyboom nem a családtámogatás következménye, hanem azé, hogy a Ratkó-korszak gyerekei akkor léptek szülőképes korba. Igazuk lett, a demográfiai emelkedés néhány év múlva véget ért, folytatódott a népességcsökkenés. Ki fogja negyven év múlva megkeresni a mai harmincasok nyugdíját? A tizenkettedik kérdés csak arra jó, hogy a családtámogatások elégtelenségéért is a menekülőkre tolja a felelősséget. Mai harmincasok: nem lesz nyugdíjatok, ha Orbán és cinkosai még sokáig kormányon maradnak.

2016. augusztus – 2017. augusztus: 40 százalékkal nőtt a természetes fogyás (Index, 2017. 10. 25.)

2016. augusztus – 2017. augusztus: 40 százalékkal nőtt a természetes fogyás (Index, 2017. 10. 25.)

 

Ja, és még valami! Magyarországon nincsenek megélhetési bevándorlók. Bevándorlók, menekülők, illegális migránsok, illessük őket bármilyen gyalázkodó névvel, néhány nap múlva tovább mennek. Ha bebörtönzik őket, akkor mennek tovább, amikor kiszabadulnak. A magyar menekültpolitika legfontosabb szövetségesei az embercsempészek. Idegengyűlölők, adjatok hálát nekik!



Élet és Irodalom, 2015. május 22.
7 199 karakter