Kőszeg Ferenc honlapja

Feljegyzések – járvány idején

„Nem történt semi” T. Kéirat-előkészítő: a semi szándékos, kérem így hagyni!

Ahhoz képest, hogy akár irodalomkritikát, akár publicisztikát írtam, folyton magamról írtam, sosem írtam önéletrajzot, és sosem vezettem naplót. Amikor a K. történetei című kötetem megjelent, többen kifogásolták, miért ezekből a tárcának álcázott önéletrajzi töredékekből állítottam össze egy kötetet, ahelyett hogy tisztességes önéletrajzot írtam volna. Nem tudtam mit válaszolni. Második elemista koromban az anyámtól kaptam egy keskeny, magas keménytáblás könyvszerű füzetet, azzal, hogy írjak naplót. Talán két alkalommal írtam is bele, de aztán abbahagytam. Két hét múlva elővettem a naplót, megpróbáltam napról napra felidézni, mi történt az elmúlt napokban, de hiába törtem a fejem. Végül beírtam két hétre vonatkozóan: „Nem történt semi” Manapság azt mondanák: diszgráfiás. Akkor azt mondták, értelmes gyerek létedre jobban odafigyelhetnél a helyesírásodra. Anyám nem emlegette többé a naplót, én pedig hosszú ideig lassan és nehézkesen írtam. Ez harminc éves korom körül változott meg, amikor könyvkiadói szerkesztőként hetenként két-három lektori jelentést kellett írnom, és rászoktam a gépírásra. Negyven is elmúltam, amikor a szamizdat révén feloldódtak a gátlásaim, és szorongás nélkül írtam a nyilvánosságnak is. Most, így nyolcvan fölött már jobban szeretek írni, mint olvasni.

A mostani feljegyzéseim kezdő napja november 6. Nem mintha ez a dátum október 6. és november 7. kereszteződése volna. A naptárban, tudjuk nyárban, sok minden történik, de ilyen kereszteződés nincs. November 6-án felhívtak az Élet és Irodalom-tól, hogy írnék-e valamit a karácsonyi számba. Előzménye ennek is volt, hiszen előzménye mindennek van, Mit tehet a sejt? – reppelte Geszti Péter. Az ÉS karácsonyi számában évről- évre megjelentek cikkeim. A karácsonyi számba írni – megtiszteltetés. Csakhogy márciusban írtam egy cikket az Orbán-féle veszélyhelyzet bevezetéséről. Ezt az ÉS nem közölte, mondván, pontatlanságok vannak benne, és beperelik a lapot, amire eddig számos példa volt. Én ellenben megsértődtem. Annyiban joggal, hogy a cikkemet az Átlátszó közölte, perelni pedig senki sem perelt. Magamban tehát már lemondtam a karácsonyi cikkről. Ekkor azonban újabb megtiszteltetés ért: felhívott egy barátom, nem írnék-e az ÉS-be a hamarosan megjelenő könyvéről. – Szívesen írnék feleltem (abban biztos voltam, hogy a könyvről érdemes írni), de az ÉS-re éppen meg vagyok sértve, tehát nem keresem őket. Ellenben ha ők keresnek, és felkérnek a cikkírásra, nem fogok nemet mondani. (Így zajlik ez óvodások között is.) Felhívtak, hogy írjam meg a bírálatot a könyvről. Aztán felhívtak, hogy írjam meg a karácsonyi cikket. Csak éppen arról nem volt semmiféle ötletem, miről írhatnék. – Írhatnék afféle rongyszőnyeg cikket? – Igen – felelte a telefonáló kissé bizonytalanul. – De mit értesz azon, hogy rongyszőnyeg? – Hát ahogy Weörös írja: „Rózsa, rózsa, rengeteg /lányok, lepkék, fellegek” – ó, ha ilyet tudnék, sóhajtottam. A hozzáértők aztán felvilágosítottak, amire én gondolok, az nem rongyszőnyeg, hanem patchwork, azaz különféle maradékokból, foltokból összevarrt szőnyeg. Végül valami ilyesmit írtam.

„Soha királyné…”

Aztán kiderült, ezek a foltok egészen jól mutatnak a karácsonyi szőnyeg bal felén. A november néhány szorongató és türelmetlen nap után végül jól kezdődött. November 3-án, az amerikai elnökválasztás napján még semmi sem derült ki, hisz amikor itt már este volt Amerikának még a keleti partvidékén is kora délután. Türelmetlenségemben skype-on felhívtam a New Yorkban élő lányomat és a fiamat. A lányom már amerikai állampolgár, szavazott is, de az eredményekről ő se tudott többet, mint amennyit az internetről itthon is meg lehetett tudni. A fiam higgadt ember, figyelmeztetett, nyugodjak le, mert megbízható eredmény aligha lesz péntek, azaz november 6. előtt. Ennek ellenére itthon nem igen tudtunk elszakadni a számítógéptől. Péntek este Biden magabiztosan, mint megválasztott elnök állt Delaware-ban a kamerák elé. A már megállapítható négy milliós (most már tudjuk: hét milliós) szavazattöbblet – így Biden – megadja a felhatalmazást, hogy hatékonyan küzdjünk a járvány ellen, hogy rendbe hozzuk a gazdaságot, hogy fellépjünk az éghajlat-változás ügyében és a rendszerszintű rasszizmus ellen. De az éjszaka igazán tündöklő élménye az alelnök, Kamala Harris beszéde volt. A demokrácia nem állapot, hanem cselekvés – mondta az alelnök – Az amerikai demokráciának nincs garanciája. Az olyan erős, mint a mi elszántságunk, hogy harcoljunk érte. De ez a harc – öröm is. Ezeket a szavakat olvashatjuk akár közhelyekként is. De amikor ennek a gyönyörű indiai nőnek a szájából hangzottak el, nem közhelyek voltak, inkább úgy hatottak, mint egy eskü. És mondjanak akármit a gender-tan hívei: ha egy nő beszél hitelesen, ha egy nő szavai mögött ott van a személyiségének a varázsa, az sokkal többet jelenthet, mint egy férfi szónoklata.

1871-ben Andrássy Gyula miniszterelnöki sajtóirodájának a vezetését a kiváló újságíró, Halász Imre vette át. Idős korában Halász az induló Nyugat gárdájához csatlakozott, és egy remek esszésorozatot publikált a folyóiratban a reformkor és a kiegyezés nagy nemzedékéről. Andrássy egyik estélyén megjelent a magyar királyné is. „Előtűnt Erzsébet sugár alakja ­– idézte fel emlékeit Halász negyven évvel később. – Az elbűvölt férfisereg sorfalai között végig lebegett inkább, mint lépdelt a századnak legszebb asszonya. (…) Soha királyné nem volt ennyire nő és soha nő nem volt ennyire királyné.” Nekem, sokezer kilóméternyi távolból nézve Kamala Harrist, Erzsébet királyné jutott eszembe, és az asszociáció talán nem volt teljesen önkényes. Mit számított ezek után Trump eszelős toporzékolása, hogy mégis ő győzött, mit számított Orbán kényszeredett gratulációja meg a magyar köztévé lihegése, hogy még két napig eltitkolja Biden győzelmét.

A vírus otthon

Közben azonban, akárhogy örültünk is Biden sikerének, a vírus se távozott a közelünkből. Az itthon élő kisebbik lányom, Sári megkapta a Covidot. Az első, lázzal, száraz köhögéssel telt hét aggasztó volt, ráadásul se én, se a kislányai nem mehettünk a közelébe, őt meg még a telefonbeszélgetés is fárasztotta. Mégis meg tudta oldani, hogy barátai, ismerősei bevásároltak a számára. Aztán, hál’ Istennek, viszonylag hamar jobban lett, azt kérte a társamtól, Évától, hogy főzzön neki húslevest. Csakhogy Évát még október elején alig elviselhető láb- és derékfájás kapta el. Ideggyulladás, mondta az egyik orvos, izomgyulladás mondta a másik, porckorong-sérv, mondta harmadik. Injekció, javasolta az egyik orvos, blokád, mondta a másik, gerincműtét, mondta a harmadik. De még egy kínai csodadoktor is felbukkant, aki akupresszúrával kezelte. A mélypont valahogy egybeesett a levesszállítással: a kocsitól a lakásig mintegy kétszáz métert kellett megtenni, én bottal, Éva meggörbült derékkal, bicegve: azt hittük, nem bírjuk megtenni a kétsaroknyi távolságot. Aztán mégis történt valami. Az egyik gyógytornász azt javasolta Évának, hordjon nyakmerevítő gallért. Kétezer ötszáz forintba került, szemben a kínainak kifizetett ötvenezer forinttal. Hogy a gallértól-e, vagy csak úgy magától, mindenesetre a fájdalom alábbhagyott.

Sárihoz képest, Évához képest, a budapesti unokáimhoz képest meg a New York-i unokámhoz képest, aki tizennégy éves kiskamasz létére nehezen viseli, hogy nem találkozhat, nem focizhat a haverjaival, én egészen jól viselem a karantént. Az utcára, levegőre nem vágyom, moziba, színházba, egy-egy tüntetésre persze elmennék, ismerősökkel szívesen találkoznék. De a járvány ebben a tekintetben is megváltoztatta az életet. Kiderült, hogy a gyógytornász is meg tudja tartani az órát on-line, hogy beszélgetni is lehet a skype segítségével, hogy családi összejöveteleket is lehet rendezni a zoomon, még ihatunk is egymás egészségére. Nemrégiben meghallgattam Fischer Ádám Beethoven-koncertjét Düsseldorfból: a karmester mozdulataiból még én, a többé-kevésbé botfülű, is tudtam, melyik hangszer fog megszólalni, mikor következik fortissimo. Nem az a kérdés, hogy viseljük el a karantént, hanem hogy visszaszokunk-e a hagyományos érintkezésre. Hiszen a munkaadók már rájöttek, rengeteg pénzt takaríthatnak meg, ha nem kell irodát fenntartaniuk, ha mindenki otthon dolgozik a saját számítógépén.

Az elmúlt időszakban meglehetősen sokat dolgoztam – értsd: írtam. Nem a karantén miatt, csak mert egymásra torlódtak a munkák. Több héten át írtam egy esszéfélét Goethéről, végül hetvenezer betűhelynél álltam le, ez könyvben majdnem két ívet, harminc oldalt jelentene. Nincs az a folyóirat, amely egy ilyen terjedelmű írást, akár on-line, akár kinyomtatva közölne, gondoltam, pedig a címe izgi: A poliamória klasszikusa. De kishitű voltam, egy facebook bejegyzés nyomán a 2000 spontán jelentkezett, és az esszé már meg is jelent. Persze, hogy elolvasni ki fogja, nem tudhatom. Az sajnos már régen kiment a divatból, hogy a szerzők levélben vagy telefonon gratuláltak egymásnak az éppen megjelent írásaikhoz. Ma a sikert a gratulációnál számszakilag objektívebben méri a like-ok vagy a megosztások száma. Csak azt nem tudom, hogy egy megosztás voltaképpen mit jelent.

Szőcs, Demeter, Szájer

November 5-én Covid-fertőzés következtében elhunyt Szőcs Géza költő, korábban az Orbán-kormány kulturális államtitkára. Az 1980-as évek elején Szőcs Géza volt az egyik kezdeményezője, szerkesztője az Ellenpontok című erdélyi magyar szamizdatnak, ő volt a szerzője az erdélyi magyar kisebbség helyzetét bemutató memorandumnak, amelyet a helsinki egyezmény madridi utókonferenciáján a Soros György támogatását élvező New York-i Helsinki Watch (Helsinki Jogőr) bemutatott a nemzetközi nyilvánosságnak. Ez volt az első hiteles, tényekkel alátámasztott híradás a magyar kisebbség helyzetéről Ceauşescu országában; a Kárpátok Géniuszát a szovjet politikával szembeforduló gesztusai miatt a nyugati világ hosszú időn át a szabadság bajnokának tekintette. Szőcs Gézát a Szecu letartóztatta, megkínozta, az élete is veszélyben forgott. Végül – az Ellenpontok többi szerkesztőjével együtt –kidobták az országból. Mi, akkori ellenzékiek, a szamizdat Beszélő szerkesztői Szőcs Gézát és a társait hősöknek tekintettük. A diktátor bukása után Szőcs visszatért Erdélybe, az RMDSZ egyik vezetője és bírálója lett. 1993-januárjában a Beszélőben megjelent egy cikk az RMDSZ kongresszusáról, amely hevesen bírálta Szőcs Gézát, amiért az szemelvényeket közölt Tokay György, az RMDSZ parlamenti frakciója vezetőjének korábbi írásaiból. A cikkre Szőcs éles hangú olvasói levélben válaszolt. Úgy véltem, senkinek a múltját nem teszi semmissé, de nem is súlyosbítja, hol áll most az aktuális politikai csatározásokban. Ez a magyarországi politikára éppúgy igaz, mint az erdélyire. Ebben a szellemben válaszoltam Szőcs olvasói levelére. Levelemből, amely 1993. január 23-án jelent meg a Beszélőben, csupán néhány sort idézek: „Tíz évvel ezelőtt mi, azt hiszem, többé-kevésbé egyetértettünk, és valószínűleg egyetértettek azok is, akiket te idézel, meg akiket mi idéztünk. Ma azonban, úgy látszik, keresztben értjük meg, illetve nem értjük meg egymást. Szomorú, hogy így van, de csak azt bizonyítja, hogy az emberi tisztesség nem feleltethető meg politikai nézeteknek. Ezt csak forradalmárok és más efféle marginalizált értelmiségiek képzelik-remélik újra meg újra.” Szőcs Géza a vitázó szavakból is kihallotta a baráti gesztust. Valahányszor véletlenül találkoztunk itt-ott, mindig megörült, újra meg újra felírta az elérhetőségemet, mindig elmondta, hogy megkeres, és leülünk beszélgetni. Erre nem került sor. Tamás Gáspár Miklós közös kolozsvári fiatalságukra emlékezve búcsúzott tőle. A politikus közismert személyisége mögött tovább élt a költő, akinek jelentkezését egykor Weöres Sándor köszöntötte.

Demeter Szilárd neve nem illik Szőcs Géza és Szájer József neve közé. Ügyéről csak annyit: ilyen jó alkalma aligha lesz az Európai Néppártnak és Merkelnek, hogy megszabaduljanak az Orbán-kolonctól. A németek Auschwizot és a gázkamrát nemzeti ügynek tekintik, nem szeretik, ha valaki melléjük tolakszik. De hát a BMW és a Mercedes üzleti érdeke, úgy látszik, elég szilárd kapocs ahhoz, hogy a kedvéért még a mazochista nemzeti büszkeségük sérelmét is eltűrjék.

Szájer Józsefet 1987-ben ismertem meg, amikor először mentem el a Bibó-kollégiumban, ahol forrt, zubogott a néhány hónap múlva pártként megalakuló Fidesz; mi, az akkori demokratikus ellenzék a fiatalokat ügyünk bátrabb, elszántabb folytatóinak tekintettük, és rajongtunk értük. Így volt ezzel akkor Soros György is. Szájer már akkor is kirítt közülük. Frissen végzett jogászként római jogi szemináriumot vezetett. Leginkább róla volt az a benyomásom, hogy a politika mellett a szakmája is érdekli. Ezért amikor 1988-ban megalakítottuk a Független Jogvédő Szolgálatot, amely ingyenes jogi segítséget kívánt nyújtani a jogsértések áldozatainak, őt kerestem meg, hogy vegyen részt a Szolgálat munkájában. Nem vállalta, helyette a Fidesz-generációból Pelle Andrea jött, és nem jártunk rosszul a cserével. Aztán 1990-ben Szájer, az ismeretlen tanársegéd Sopronban az országgyűlési választáson legyőzte a világhírű Pozsgayt. Alakja így nőtt legendássá. Szexuális orientációja akkor is közismert volt, ő se csinált titkot belőle. Az is elég nyilvánvaló volt, hogy ezért kellett Brüsszelbe távoznia. Megértem, sőt átélem Szájer rettegését, amikor a brüsszeli rendőrség rájuk nyitotta az ajtót. Megértem, hogy az ereszcsatornán próbált menekülni, hisz nyilvánvaló volt, ha azonosítják, az a politikusi életének a végét jelenti. A középkorban is így próbált volna menekülni egy férfi, amikor még roston sütötték meg a szodomitákat.

A Fideszről és Orbán Viktorról azonban mindent elmond, hogy Demeter Szilárd náci locsogását egy formális bocsánatkéréssel elintézettnek vélik, Szájert pedig, aki harmincöt éve szolgálta hűségesen Orbán egyre védhetetlenebb ügyét, kitaszítják maguk közül. Orbán ma Dúró Dórának és elbarátainak politizál. Ők azonban, szerencsére, nincsenek olyan sokan.

Karácsony közeledik, Hanuka közeledik. A két ünnep egy tőről fakad: a hanuka-gyertyákkal, a karácsonyi gyertyákkal a fáradó Napnak próbálunk segíteni, hogy ne tűnjön el a fény. A 2021-es év küszöbén a vallásilag ravaszul semleges Happy holiday season helyett hadd írjak ide egy akár bizakodónak is olvasható mondatot: EGYSZER MINDENNEK VÉGE LESZ!

ÉS, 2020. 12. 17.

14 377 karakter