Kőszeg Ferenc honlapja

De jó lenne levelet írni a jegyzőnek, a polgármesternek, a miniszternek, magának a kormányfőnek a zaporozsjei kozákok modorában: „Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája (…) te magának Lucifernek titkára.” Hisz ok volna rá elég, hisz a kormány egyfolytában uszít és hazudik. Nem és! Az uszítása is hazugság. Azt állítja, hogy megvéd a migránsoktól, és közben hihetetlen kedvezményekkel adja el a „város szívét” arab, török, thaiföldi befektetőknek. A derék választópolgár pedig úszik a boldogságban, hogy Orbán megvédi a migránsoktól, miközben a ház, amelyben lakik, észrevétlenül szállodává változik a feje felett.

Te – magának Lucifernek titkára

Indulatmorzsák másfél hónappal a választás előtt

A kedvem és hangulatom szerint úgy kezdeném ezt az írást, ahogy a zaporozsjei kozákok fogalmazták válaszukat IV. Muhammed szultán megadásra szólító levelére 1676-ban: „Te – török sátán, az átkozott ördög testvére és rablótársa, magának Lucifernek titkára.”

Valójában azonban nemcsak az írás hangnemében, a címzettjében is bizonytalan vagyok. Eredetileg Szentgyörgyvölgyi Péternek, Belváros–Lipótváros fideszes polgármesterének akartam címezni, mert az apropója egy olyan apró szemétség, ami itt történt a kerületben. De aztán rájöttem, hogy címezhetném akár Orbán Viktornak, Rogán Antalnak, Németh Szilárdnak vagy bárkinek a fideszes Csák Máték közül. Ahogy Lukács György, a Fidesz-népbutítás által egyszerűen kommunistának bélyegzett filozófus mondta: a sztálinizmus a kis Sztálinok tömegét termeli ki, akik egy pártbizottság vagy egy üzem élén épp olyan csalhatatlanok, mint maga a nagy Sztálin ott fenn a magasban. Meg különben sem vagyok zaporozsjei kozák, nem vagyok képes arra, hogy úgy röhögjek, ahogy a kozákok (köztük Tarasz Bulba, Gogol regényének hőse) röhögnek, félmeztelenül, egymás vállát csapkodva, Repin valaha agyonreprodukált képén.

Az az igazság, hogy már régóta kerülöm nem az összeütközést, arról már rég nincsen szó, egyáltalán a találkozást a Fidesz-urak államával. Voltam már így, 1963-ban, amikor először jártam a vasfüggönyön túl, majd hosszas tipródás után nem disszidáltam, hanem visszajöttem Magyarországra. Akkor úgy gondoltam, megpróbálok úgy élni, mintha nem szocialista országban élnék. Nem voltam párttag, KISZ-tag se, hosszú ideig még a szakszervezeti tagságot is sikerült elbliccelnem, viszont megrendeltem a Die Zeitet, és az, csodák csodája, hétről hétre meg is érkezett. Persze mindez nagyrészt önáltatás volt, hiszen egy könyvkiadónál dolgoztam, és munkaköri kötelességemnek megfelelően próbáltam népszerűsíteni a felszabadulásunk huszadik évfordulójára megjelent borzadálykönyveket – hál’ istennek tökéletesen sikertelenül. Aztán több mint harminc politizáló év következett, felerészben az illegálisnak minősülő demokratikus ellenzékben, utóbb a parlamentben, végül pedig egy civil szervezetben, amely ma a kormány gyűlöletkampányának egyik fő céltáblája. Nyugdíjasként ismét abban a helyzetben találtam magam, amilyenben pályakezdőként voltam. Most persze sokkal könnyebb kilépnem a Fidesz-világból: ha nem akarok semmit, tőlem sem akarnak semmit. Amióta a Népszabadságot megfojtották, újság nem jár, a tévéelőfizetést évekkel ezelőtt lemondtam, kizárólag a Bartókot hallgatom, azt is úgy, hogy állandóan a kezem ügyében van a távkapcsoló, ha hírek következnek, nyomban kikapcsolom, még a bemondó nevét sem akarom hallani. Időnként írok egy-egy cikket, elmondom a véleményem, csak arra nem szabad számítanom, hogy az írásnak valamilyen hatása lesz. Negyven alatti barátaim meg is mondják, nyomtatott sajtót nem olvasnak. Nincs rá alapom, hogy vitatkozzam velük: híreket így a nyolcvan közelében én is csak az interneten olvasok. Ez a leplezett diktatúra sokkal sikeresebb, mint a nyílt diktatúra volt. Akkor legalább egymillió ember hallgatta a Szabad Európát, mindenki mindent tudott. Ma betiltva szinte semmi sincs, de az ellenzéki hír, kommentár jobbára csak azokhoz jut el, akik úgyis azt gondolják, amit ott hallanak, olvasnak. Információk nélkül a kormányellenes indulat is üresen kattog. A savtúltengés is az éhes gyomrot gyötri a legjobban.

Ebben a helyzetben az ember véletlenül elkapott töredékinformációkra van utalva, vagy olyan tapasztalatokra, amelyek közvetlenül érintik. Nemrégiben hirtelen nem találtam a távkapcsolót, és elkaptam egy mondatot: Orbán Viktor ismételten kijelentette, hogy Magyarország egyetlen bevándorlót sem fogad be. Ebben nem az volt a bőszítő, hogy Orbán ezredszer is elismételte politikája – bámulatosan sikeresnek mutatkozó – legfőbb alapelvét, hanem az, hogy még ez sem igaz. Hiszen ugyanebben az interjúban Orbán azt is elmondta, hogy 2017-ben 1300-an részesültek oltalmazotti védelemben. Ha rákattintunk a Belügyminisztérium Bevándorlási és Menekültügyi Hivatalának honlapjára, fejkendős moszlim asszonyka mosolyog ránk, a szöveg pedig arról tájékoztat, hogy a hivatal segítséget nyújt a menekült, illetve oltalmazott státuszt megszerzett személyeknek, hogy minél hamarabb beilleszkedhessenek a magyar társadalomba. Lehet, hogy ezt a Pintér Sándor alárendeltségébe tartozó hivatalt is Soros-ügynökök népesítik be, akár az Európai Unió brüsszeli apparátusát vagy, mint újabban kiderült, az Egyesült Nemzetek Szövetségét, amely Orbán ellenében védelmezi a világ menekültjeit? Az unió bürokratái által Magyarországra kényszerített kvóta alapján körülbelül ugyanennyi menekültet, mintegy 1300-at kellene befogadnunk, ezzel azonban Orbán kormánya olyan hősies kitartással száll szembe, mint a budai Várat védő hazafias SS csapatok 1945-ben a szovjet invázióval. Értelme annak az ellenállásnak sem volt, ennek a mostaninak azonban kockázata sincs, hiszen a kvótamenekültek éppúgy továbbmenekülnének Európa normális országai felé, ahogy 1991 óta minden Magyarországra érkezett menedékkérő, kivéve a vajdasági magyarokat, akik egy ideig elhitték, hogy hazaérkeztek.

Magyarországon maradni kizárólag a bevándorlók akarnak, akik viszont ezért olyan kedvezményekben részesülnek, mint a törzsökös országlakók közül kizárólag az Orbán-klán tagjai meg a hasonszőrű Fidesz-cicák. Néhány évvel ezelőtt a Pilvax kávéház előtt egy papírmasé Petőfi üldögélt, asztalán egy pohár borral, amely sosem ürült ki. A forradalom kávéházát most így hívják: Sham Syrian Restaurant & Shisha Bar. (A Wikipediából tudom, hogy a sham arab szó a Földközi-tenger keleti partjának országait jelenti, a nálunk meghonosodott olasz szóval Levantét. Ezért szerepelhet a vendéglő nevében Szíria, holott a kiírás szerint a hely libanoni étterem. A Shisha Bar pedig vízipipázó helyet jelöl; melegebb időben az utcára kitett asztaloknál vízipipázó arabok ülnek, élénken társalogva az asztalok körül álldogáló arabokkal, a papírmasé Petőfi eltűnt. Távol álljon tőlem, hogy ezt kifogásoljam, egy világvároshoz hozzátartozik a konyhai multikulturalizmus, hiszen a kávéház névadó tulajdonosa, Pillwax Károly is osztrák ember volt. Csak hogy jön ez össze egy kormány politikájával, amely küldetését a bevándorlók távoltartásában látja?

Orbán kedvenc arabjairól, a Párizsi udvar tulajdonosairól már többször írtam. Most csak annyit, hogy Rogán őket is átverte. A 2014. május 21-én kelt adásvételi szerződés értelmében Rogán mint Belváros–Lipótváros polgármestere 2082 négyzetmétert adott el kétmilliárd-egyszázmillió forintért a Párizs Property Kft.-nek. Az adásvételi szerződés III. fejezetének 2. pontja értelmében „a Vevő birtokba lépésének napjától kezdődően a Vevő jogosult az Ingatlan kizárólagos, minden korlátozástól mentes birtoklására és hasznosítására”. Csakhogy ez nem volt igaz, a Párizsi udvar megépítésétől kezdve átjáróház volt, 1976-tól pedig egyúttal kijárata a Ferenciek terét a Haris közzel összekötő passzázsnak. Ez azt jelentette, hogy a megvásárolt ingatlant két szolgalom terhelte. Az átjáráshoz tehát az új tulajdonosnak 462 négyzetmétert kellett biztosítania, vagyis a megvásárolt ingatlan 22 százaléka nem került a vevő korlátozás nélküli tulajdonába. A vevőknek azonban eszük ágában sem volt pereskedni, hiszen az új tulajdonos 6,85 milliárd forint beruházási hitelt kapott az Eximbanktól, amelynek vezérigazgató-helyettese ekkor már Puskás András, Rogán egykori alpolgármestere volt. A szolgalom biztosítása érdekében az önkormányzat újabb megállapodást kötött a Párizs Property Kft.-vel. A megállapodás tartalmazza az építkezés ütemtervét, de nem szól arról, hogy az ütemtervtől való eltérés milyen kötbérfizetési kötelezettséggel jár. Ilyen megállapodást egy szélhámos zugügyvéd köt az ostoba, könnyen átverhető ügyféllel. Ezúttal azonban a Belváros–Lipótvárosi Önkormányzat kötötte a szerződést a maga kárára, továbbá a Párizsi udvart magában foglaló háztömb lakói kárára. A megállapodás értelmében az úgynevezett Kígyó passzázs kijáratát a Ferenciek tere felé 2017. május 31-ig kell kialakítani, ezt már Szentgyörgyvölgyi Péter polgármester írta alá, 2015. október 16-án. A kijárat máig sem készült el, de nem jött hír arról sem, hogy a beruházók valamiféle kártérítést fizettek volna akár az önkormányzatnak, akár a lakóknak. Ezzel szemben Budapest Kormányhivatalának Kosztyu Anikó vezette V. kerületi hivatala kimondta, hogy a beruházónak nem kell a százszobás szálloda üzemeltetéséhez parkolóhelyekről gondoskodnia. Ez újabb sok százmillió forintos megtakarítást jelent a beruházó tulajdonosok számára. Lehet, hogy Orbán Viktor titokban áttért az iszlám hitre, törökké lett, ahogy a XVI. században mondták, ezért kedvezményezi ilyen mértékben kedvenc arabjait?

Persze a kerületi önkormányzatnak pótolnia kell valahogy az elmaradó bevételeket. A környéken szinte lehetetlen parkolni, ráadásul a város szíve utcáit újra meg újra feltúrják: alighogy befejeződött a gázvezeték-fektetés, következik a csatornázás, utána pedig a díszburkolat cseréje. Jól jön egy kis kiegészítés a parkolási bírságokból. A határozatok nem tájékoztatják a megbírságoltat a jogorvoslati lehetőségekről, így azok alaptörvény-ellenes módon vannak megfogalmazva. Én öregségemre bottal járok, a kocsiban benne van a rokkantkártya. Ennek ellenére kaptunk egy tízezer forintos bírságot, mert a kocsi kereke és a ház fala között nem maradt másfél méteres hely egy olyan járdán, amely összesen nincs másfél méter széles. Én kedvelem a jogi megoldásokat, levelet írtam hát az illetékes rendőri szervnek. Az ügyet kezelő rendőrtiszt nem is értette, miért bírságoltak meg a rokkantkártya ellenére. Végül kompromisszumot javasolt: ismerjük el a szabálysértés elkövetését, ő pedig eltekint a bírságtól. Én szeretem a kompromisszumokat, elfogadtam a javaslatot, bár nem biztos, hogy helyesen jártam el, hisz így priuszos lettem.

Alighogy túlestünk az örömködésen, hogy nem kellett tízezer forintot kifizetni, újabb autós sarc következett: ez már közvetlenül összefügg az Orbán által távol tartott bevándorlók beruházásának ügyével. A Párizsi udvar építésére való tekintettel 2015 novemberében lezárták a Petőfi Sándor utca bevezető szakaszát. Hogy meddig, azt ebben az esetben sem mondták meg, de sejthető volt, hogy a 2018-as választás előtt meg fogják nyitni, hiszen a Belváros főutcájának nevezett útszakaszt a 2014-es választás előtt nyitották meg nagy csinnadrattával. Ebben az ügyben is leveleztem, ezúttal a Fővárosi Önkormányzattal, s végül a Budapesti Közlekedési Központtól azt a kioktató választ kaptam, hogy a Belváros főutcájának nevezett Petőfi Sándor utca valójában nem főútvonal, tehát le lehet zárni. A Petőfi Sándor utca lezárásával egy időben a Városház utcát megnyitották az átmenő forgalom számára, a behajtást szabályozó emelkedő-süllyedő oszlopokat pedig eltávolították. Most karácsony előtt megnyitották a Petőfi Sándor utcát, a Városház utcában ellenben két év elteltével ismét korlátozták a behajtást, de a szabályozó oszlopokat nem állították vissza. Ennél jobb csapdát elképzelni se lehet: az élettársam lánya, aki a két kisgyerekével születésnapi ebédre jött hozzánk, bele is esett. Hogy ne esett volna bele, hisz két éve valahányszor hozzánk jött, a Városház utcán hajtott be, szabályosan. Most se nézte a kiírást, rá azonban nem tíz-, hanem harmincezer forint bírságot szabtak ki, hiszen idegen, szinte bevándorló, a XIII. kerületben lakik, fizessen.

Most, hogy kész lettem az írással, megyek a fürdőszobába. Csakhogy amióta csökkentették a rezsit, a meleg víz legfeljebb langyos, a hűvösödő vízben a fürdés sem maradéktalan öröm. Mit kell nekem finomkodnom? Még hogy Lucifer titkára? Inkább, ahogy a kozákok írták, amikor már belemelegedtek: „Te disznópofa, te kancasegg, te hentes kutyája, te kereszteletlen tökfej (...) Na, imígyen szóltak hozzád a zaporozsjeiek, te takony.”  

Élet és Irodalom, 2018. február 23.

11 982 karakter