Dognaty i peregnaty

1961-ben Hruscsov meghirdette, hogy húsz éven belül a Szovjetunió a fogyasztás területén is utoléri és túlszárnyalja a fejlett tőkés országokat. 2013-as évértékelő beszédében Orbán Viktor húsz éves programot hirdetett. Megszüntetjük az ország energiafüggőségét ígérte. A magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot. A végéhez közeledik a népességfogyás is: 2012-ben „a kisbabáknak kedve támadt megszületni”.

Mottó: „A marxizmus kizárólag a jövőben él. Csak annyiban ismeri fel a múltat, amennyiben az még mindig élő, ilyenformán része a jövőnek… E filozófia szerint a létezés jelentősége csupán a jövő felé mutató cselekedetekben tárul föl.”

(Ernst Bloch: Das Prinzip Hoffnung. Idézi Rév István Retrópia. A kritikai gondolkodás primitív fordulata című tanulmányában.)

Ha hiszünk Ernst Blochnak, akkor Orbán Viktor korunk egyik kiemelkedő marxistája. Beszédében, amely az Orbán-kormány vezette Magyarország múlt évi teljesítményét volt hivatva értékelni, a kormányfő keveset foglalkozott 2012-vel. A beszéd leghangsúlyosabb része 2032-ről szólt. „most mindennél fontosabb, hogy legyen világos elképzelésünk a jövőről, a következő húsz évről”. Majd Ernst Bloch szellemében folytatta: hogy „politikai, gazdasági társadalmi döntéseinkkel azok irányába haladjunk”. Tudniillik a jövőről alkotott elképzeléseink irányába.

*Nyikita Hruscsov és Kádár János Budapesten*

XXII. kongresszus

Aki már ötven évvel ezelőtt is olvasott újságot, annak óhatatlanul beugrik a címben idézett két orosz szó. A Szovjetunió Kommunista Pártjának 1961-es, XXII. Kongresszusán hirdette meg Hruscsov, hogy húsz év múlva a Szovjetunió elér a kommunizmus korszakába, azaz a javakból az emberek nem munkájuk szerint fognak részesülni, hanem szükségleteik szerint. Ennek a fejlődésnek a során a szocialista gazdaság a fogyasztás területén is utoléri és túlszárnyalja a fejlett tőkés országokat. A szocialista sajtó annyira el volt ragadtatva Hruscsov jövőképétől, hogy a két kulcsszót eredetiben is idézték. A távlati tervezés elvét Hruscsov már az előző, az 1959-es kongresszuson bevezette. (Lásd erről Vörös Miklós Életmód, ideológia, háztartás című tanulmányát a Replika 26. számában.) Nyomban feltárultak a jövő felé mutató cselekedetek is. Szorosabbá tették a KGST-n belüli együttműködést, minden szocialista ország megkapta a maga részfeladatát. Így lett Magyarország a nehézvegyipar erőssége. A Magyar Szocialista Munkáspárt 1962-ben megtartott VIII. kongresszusán határozatba foglalta, hogy „az egy főre jutó fogyasztás 1980-ban magasabb lesz, mint a fejlett tőkés országokban”.

A hruscsovi jövőkép fordulat volt a kommunista szemléletben, hiszen addig általános volt a hit a marxi tanításban, miszerint a kapitalizmusban a proletariátus szükségszerűen elnyomorodik. A jóléti társadalom látványos sikere tarthatatlanná tette ezt a teóriát, így jött létre, karöltve a békés egymás mellett élés ugyancsak hruscsovi elvével, a két világrendszer közötti gazdasági verseny elmélete. Akkor a hruscsovi–kádári jövőkép nem is tetszett annyira abszurdnak, hiszen ez volt a szovjet űrsikerek és a nukleáris technika fejlődésének nagy korszaka. A bírálók egy része nem is azon akadt fenn, hogy a program megvalósíthatatlan, hanem azon, hogy negyvennégy évvel az új világot ígérő októberi forradalom győzelme után a kommunista pártnak az az álma, hogy a Szovjetunió polgárai úgy élhessenek, mint az amerikai átlagfogyasztó. Ennek a bírálatnak volt a lábszagú változata a frizsiderszocializmusról szóló vita 1961-ben, az akkor induló Új Írásban. Arra bizony már nem emlékszem, hogy a fogyasztói társadalom magyar bírálói mit javasoltak a frizsider helyett. Hozza továbbra is lovas kocsi kolompszóval a jeget? Ássanak nagy, kollektív jégvermet a Lenin körúton? Vagy egyen a magyar ember füstölt kolbászt meg szalonnát, az nyáron is eláll a palláson?

Hruscsov mindenesetre hamar megtapasztalta, hogy „a jövőt nem sejtheted”: 1964-ben leváltották, de nem végezték ki, ahogy korábban szokás volt. A magyar pártprogram egy darabig még döcögött tovább, aztán jött az olajválság, amely a fogadkozások ellenére „begyűrűzött” (lásd: nem lesznek megszorítások), jött a cserearányromlás, amely „egy világháborúval felérő veszteséget” okozott az országnak, jött az eladósodás és az összeomlás. 1989-ben Moszkvában dekorációként üres papírdobozok sorakoztak az élelmiszerboltok kirakatában; vásárolni semmit sem lehetett.

XV. évértékelés

Orbán Viktor húszéves terve abban különbözik Hruscsovétól, hogy nincs mögötte se Gagarin, se hidrogénbomba. Miniszterelnökünk azt állítja, hogy megszünteti az ország külső pénzügyi függését és energiafüggőségét. Az előbbire van példa, Ceauşescu megszabadította Romániát az államadósságtól – a történet végét ismerjük. De az energiafüggőség megszüntetésén vajon mit ért Orbán? Csupán annyit, hogy több forrásból kívánja fedezni az ország energiaszükségletét? Ez nem jelenti a függőség megszüntetését. Vagy pedig szélenergiával, biodízellel akarja pótolni a kőolajat? Vízierőműveket építtet, vagy felújítja Kapolyi liászprogramját? Rémálomra még rémesebb álom. „A magyar ipart összeépítjük a némettel” – ígéri. A németek tudnak erről? Már az E.on visszaállamosításakor megmondta nekik, hogy ez a terve?

„A magyar gazdaság versenyképességét a világ legjobb harminca közé visszük.” A Központi Statisztikai Hivatal 2011. május 15-én lezárt tanulmánya szerint Magyarország a világlista 58. helyén van, az Európai Unió 27 országa közül a 22. helyen. A munkanélküliségi ráta tekintetében, az intenzív közmunkaprogramok ellenére Magyarországnál csak Szlovákia van rosszabb helyzetben. A „magyar családok életszínvonala meghaladja majd az európai átlagot”. Vajon minek az alapján? Az egy főre jutó nemzeti össztermék (GDP) Magyarországon 2009-ben az Európai Unió átlagának 55 százaléka volt. Hogy lehet ebből eladósodás nélkül az európai átlagot meghaladó életszínvonalat teremteni?

A gazdasági jóslásoknál csak a népesedési jóslások elképesztőbbek – hiszen köztudott tény, hogy a népesedési folyamatokat a családjóléti intézkedések csak lassan és esetlegesen befolyásolják. Magyarország népessége 1981 óta folyamatosan csökken. 2012-ben – mondta Orbán Viktor – 2251-gyel több gyerek született, mint az előző évben. „A kisbabáknak kedve támadt megszületni” – tette hozzá tréfálkozva. Így volt ez már a Gyurcsány-kormány idején, sőt a válság kezdetekor is. 2006-ban ugyanis 2375-tel, 2008-ban pedig 2258-cal több gyerek született, mint 2005-ben, illetve 2007-ben. De a népességfogyás 1993 óta egyetlen évben sem volt kisebb harmincezernél. 1988 és 2009 között 363 564 fő vándorolt be Magyarországra, 90 százalékban határon túli magyarok. Nélkülük a népességcsökkenés az egymilliót is meghaladná.

*A világ tíz leggyorsabban fogyó népessége (az ENSZ előrejelzése szerint)*

Ha Magyarországon valaha tényleg felpörög a gazdaság a roma népesség integrációjára, külföldiek betelepülésére lesz szükség. A miniszterelnöknek erre kellene felkészítenie a híveit. Csak persze ezek nem olyan tetszetős kijelentések, mint az, hogy „világnemzetet építünk”.

Ma senki nem tudja megmondani, mi lesz a jövő évi választások eredménye. Orbánnak talán jobb lenne, ha veszítene. Ellenzékből négy éven át lehetetlenné tehetné a kormányzást, és 2018-ban a kimerült társadalom talán még örülne is a visszatérésének. Ha ellenben kormányon marad, az ingerültség, amely a trükkjei, a nagyotmondásai, a csúsztatásai nyomán napról napra gyűlik ellene, veszedelmes méreteket ölthet. Az ütemes tapsok Rákosit is elkápráztatták. Ő rendelte meg őket, végül mégis elhitte, hogy rajonganak érte. Orbán is elhiszi, ha a Millenáris szelektált közönsége vezérként ünnepli. De ma az emberek nem félnek. „A rohadt Orbán!” – mondják hangosan, ha a Ferenciek terén kerülgetniük kell az építkezést. Ha pedig az ingerültség netán robban, Putyin aligha fog tankot küldeni a kis magyar barátjáért.

Élet és Irodalom, 2013. március 1.
7 542 karakter