Kőszeg Ferenc honlapja

Az elhangzott beszéd jóval rövidebb volt, mint leírt, megszerkesztett változata. De így is jó alkalmat kínált arra, hogy az alapítók jelenlétében mondjam el, a történelmi jelentőségű helsinki folyamatot, amely a szovjet birodalom széteséséhez vezetett, nem a Helsinkiben aláírt nemzetközi egyezmény indította el, hanem tizenegy ellenzéki abszurdnak tetsző elhatározása, hogy számon kérik a szovjet kormányon a Helsinki Záróokmányban tett ígéreteit.

„Ez Önöknek jutott eszébe!”

A Moszkvai Helsinki Csoport megalakulásának 35. évfordulóján. 

Мы все вышли из „Шинели” Гоголья: mi valamennyien Gogolj Köpönyegéből bújtunk ki – idézte Dosztojevszkij híres mondatát Haraszti Miklós, a magyar demokratikus ellenzék kiemelkedő aktivistája, később az EBESZ médiaszabadság felelőse 2005-ben, a Magyar Helsinki Bizottság emberi jogi konferenciáján, amelyen vendégként és előadóként jelen volt Ludmila Mihajlovna Alekszejeva, Jurij Fjodorovics Orlov és az emberi jogok ügyének több más, bátor harcosa. Mi valamennyien, a Helsinki mozgalom és a demokratikus ellenzék egykori résztvevői, másként „a nép ellenségei” a történelmi Köpönyegből bújtunk elő, amelyet a Moszkvai Helsinki Csoport szabott ki. Különleges megtiszteltetés számomra, hogy itt beszélhetek a Moszkvai Helsinki Csoport alapítói, az alapító atyák és az alapító anyák jelenlétében. A csoport előtt, amely megpróbálta megváltoztatni és meg is változtatta a történelmet.

Mintegy tíz évvel ezelőtt a Magyar Helsinki Bizottság meghívta Szergej Kovaljovot Budapestre, hogy tartson egy előadást a Közép-európai Egyetemen. Akkoriban azt hittem, hogy Szergej Adamovics egyike volt a Moszkvai Helsinki Csoport alapítóinak. Ő azonban korrigálta a tévedésemet: amikor Helsinkiben aláírták a Záróokmányt, ő már börtönben volt. A legtöbb politikai fogoly ellenezte a megegyezést, úgy vélték, hogy a szovjet diplomáciának megint sikerült az orránál fogva vezetnie a Nyugatot, egy olyan nemzetközi egyezményt írattak alá velük, amely elismerte Európa megosztottságát. Nyugati elemzők ugyanezt a véleményt hangoztatták. A Szovjetunió és a csatlós országok sajtója a békeharc győzelmeként ünnepelte a Záróokmányt: a szovjet tömbben így nevezték a hidegháborút.

Kovaljov azonban azt mondta, volt a börtönben egy ember (azt gyanítom, ez a meg nem nevezett fogva tartott maga Szergej Adamovics volt), aki más véleményt hangoztatott. „Tévedtek – mondta a társainak. – A nagy vörös cápa bekapta a csalétket, most már a Nyugaton múlik, mikor húzzák meg a kötelet.” Csakhogy a kötelet nem a Nyugat húzta meg, hanem azok a bátor férfiak és nők, akik megalapították a Moszkvai Helsinki Csoportot, amelyet hivatalosan „Közéleti Csoportnak” neveztek „a Helsinki Szerződés Érvényesülésének Elősegítésére a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségében”. Ha a szovjet kormány aláirt egy nemzetközi okmányt, amelyben megígérte, hogy tiszteletben tartja az emberi jogokat és az alapvető szabadságjogokat, beleértve a gondolat, a lelkiismeret a vallás és a meggyőződés szabadságát, nézzük meg, mi történik, ha megpróbálunk élni ezekkel a jogokkal. Az elgondolás roppant egyszerű és kézenfekvő volt.

Mégis, ez nem jutott eszébe az okos nyugati politikusoknak és diplomatáknak. Ez Önöknek jutott eszébe. Az Önök bátor elgondolása nélkül Helsinki és a Záróokmány elmerült volna a diplomácia történetének elfeledett eseményei között. 

Önök voltak azok, akik Helsinkit történelemmé formálták. Nem a kormányok által aláírt egyezmény, hanem az egyezménynek a mélyben szerveződő Helsinki mozgalomban kialakult értelmezése vált csapdává a szovjet számára. Manapság történészek és politikusok hajlanak arra, hogy megfeledkezzenek a népi mozgalom szerepéről a szovjet birodalom összeomlásában. Azok, akik csakis a „reálpolitikában” hisznek, azt állítják, hogy a rendszer kimerítette a gazdasági forrásait, alul maradt a fegyverkezési versenyben, mindenben Reagan és Gorbacsov megegyezése volt irányadó. Senki sem gondolhatja, hogy a kommunista államot – rendfenntartó fegyveres erőivel, hadseregével, erőteljes titkosszolgálatával, hatalmas pártapparátusával – egy maroknyi egyet nem értő értelmiségi megrendíthette. Ez azonban téves megközelítés.

A Moszkvai Helsinki Csoport emberi jogi jelentései, a Szovjetunió köztáraságaiban és a csatlós államokban növekvő számú Helsinki csoport jelentései minduntalan napirendre kerültek a nemzetközi párbeszéd során, és magyarázkodásra kényszerítették az elaggó totalitárius rendszert. Ez hitelességük maradványait is aláásta: a kommunista államok úgy omlottak össze, mint a tartóoszlopaikat vesztett ponyvasátrak. Az Önök példáját követve a másként gondolkodók Lengyelországban, Csehszlovákiában, Magyarországon élni kezdtek alapvető szabadságjogaikkal, és kihívó módon gyakorolták emberi jogaikat. Az emberek rokonszenveztek velük, egyre inkább érdekelte őket a másként gondolkodók tevékenysége, és odafigyeltek, mit tesznek. Jurij Orlov, amikor Budapesten járt elmondta, a száműzetése idején bekopogott egy jakutföldi házba, hogy kölcsönkérjen egy fejszét; a házban tartózkodó két parasztasszony a jelentésről érdeklődött, amely a baptista vallási közösséget sújtó üldöztetésről szólt. A ’80-as évek elején, amikor elvesztettem a könyvkiadói állásomat, egy könyvesboltban kezdtem dolgozni. A könyvesbolti alkalmazottak ebben az időben általában nem értelmiségiek voltak. Mégis rendszeresen hallgatták a Szabad Európa Rádiót, és minden reggel érdeklődtek a demokratikus ellenzékkel kapcsolatos eseményekről, amelyekről a rádióban hallottak. 

A demokratikus ellenzék Magyarországon, amely elsősorban a Moszkvai Helsinki Csoport példája nyomán kezdte meg tevékenységét a ’70-es évek végén, és amelyet a csehszlovák Charta 77 majd pedig a lengyelországi Solidarność mozgalom sikere még inkább megerősített, nagy mennyiségben állított elő cenzúrázatlan műveket, könyveket és folyóiratokat, fontos résztvevője lett a folyamatnak, amely a szovjet típusú rendszer összeroppanásához vezetett 1989-ben. A demokratikus ellenzék alapította liberális párt meghatározó szerepet játszott az átmenet korszakában. Ez a párt követelte, hogy kezdődjenek tárgyalások valamennyi ellenzéki párt és a hatalmat gyakorló kommunista párt között, mi tettünk javaslatokat a tárgyalások napirendjére, és mi kezdeményeztünk népszavazást azokról a kérdésekről, amelyekben a kormányzó párt szembe szállt a demokratikus követelésekkel. Ezeknek az erőfeszítéseknek a nyomán sikerült elkerülni, hogy Magyarországon egy poszt-kommunista-nacionalista államelnök vezetésével elnöki rendszer jöjjön létre, és sikerült létre hozni egy nyugat-európai típusú parlamentáris demokráciát. Antall Józsefnek, az első szabadon választott miniszterelnöknek igaza volt, amikor az egész folyamatot alkotmányos forradalomnak nevezte. A szavazópolgárok értékelték a demokratikus ellenzék tíz évig tartó küzdelmét az emberi jogokért, és a liberálisok erőfeszítését, hogy Magyarországon tisztán parlamentáris demokrácia jöjjön létre. A demokratikus ellenzék liberális pártja lett a magyar országgyűlés második és az ellenzék legerősebb pártja.  

Nagyszerű volna, ha felszólalásomat ezzel zárhatnám. De mindez húsz évvel ezelőtt történt, azóta a helyzet jelentősen megváltozott. Kezdetben nyitott kérdés volt, hogy van-e értelme a Helsinki bizottság további működésének. Hiszen már léteznek demokratikus intézmények, van országgyűlés, alkotmánybíróság, megválasztották az állampolgári jogok biztosait, van szabad sajtó – mi lehet egy civil szervezet szerepe az emberi jogok védelmében? De nem kellett hozzá hosszú idő, hogy megértsük, az emberi jogokat védelmező szervezetekre továbbra is szükség van. Új feladatokkal találtuk szemben magunkat: jogi segítséget nyújtottunk a menedékkérőknek. Nemcsak a társadalom idegenellenességével szemben kellett védelmeznünk őket, hanem a döntéshozó hatóságok xenofóbiájával szemben is. Megértettük, hogy a bebörtönzöttek nem részesülnek hatékony védelemben, mert a hatóságok nemcsak a nemzetközi normákat sértik meg, de a magyar törvényeket is. Gyakorlati tapasztalatokat gyűjtöttünk a szegények diszkriminációjáról. Adatok sokasága bizonyította, hogy a kirendelt védők kevésbé hatékony segítséget nyújtanak a szegény ügyfeleknek, mint a fogadott védők a jómódúaknak. Végül pedig a romák diszkriminációja több mint emberi jogi probléma. A feszültség romák és nem-romák között a társadalmi békét fenyegeti.  

De Önök, akik ebben a konferencia-teremben ülnek, nagyon jól ismerik ezeket a problémákat. Ezek ugyanis közösek az új és a régi demokráciákban. Hosszú időn át meg voltunk győződve arról, hogy a véleményszabadság az egyik legfontosabb szabadságjog, amelyet mindenfajta korlátozással szemben meg kell védenünk. Ma azon vitázunk, hogy be kell-e tiltani, büntetni kell-e a gyűlöletbeszédet. Két évvel ezelőtt a szocialista kormányzat bűncselekménnyé nyilvánította a náci bűntettek tagadását. Az országgyűlés új, jobboldali többsége módosította a törvényt: most már a kommunista bűncselekmények tagadása is bűncselekmény. Az első büntetőeljárás vádlottja a korábbi kommunista belügyminiszter volt, aki azt állította, hogy az 1956-os forradalom után hozott ítéletek, köztük több száz halálos ítélet jogilag megalapozott volt, a bíróságokat nem befolyásolták a kommunista párt Központi Bizottságának határozatai. Ez persze hazugság, ahogy a náci gázkamrák tagadása is hazugság. De vajon a hazugságot megcáfolni kell-e, vagy börtönnel büntetni?

Egy évvel ezelőtt a magyar választók új parlamentet választottak, amelyben a győztes jobb oldali pártnak kétharmados többsége van. Ezzel a többséggel a győztes párt bármilyen törvényt keresztül tud vinni, fel tudja számolni a demokratikus rend alapjait is. A választások óta eltelt egy év alatt az országgyűlés új alkotmányt fogadott el, felállított egy hatóságot, amely ellenőrizheti a médiát, korlátozta az Alkotmánybíróság jogait, és hosszú időn át eltűrte, hogy a falvakban paramilitáris csoportok megfélemlítsék a roma lakosságot. Az emberi jogok kérdése ma több mint annak a kérdése, hogy hogyan lehet megvédeni az embereket a jogsértésekkel szemben. Az alapvető jogok védelme ismét kulcskérdés Magyarországon, számos egykori szovjet tagköztársaságban, és Európa meg a világ egy sor más országában is. A harc megint a szabadságért és a demokráciáért folyik, akár 35 évvel ezelőtt. A Moszkvai Helsinki Csoport 1976. május 12-én közre adott felhívása ma is érvényes. Az Önök bátor példája ma ismét élő példa.

Moszkva, 2011. május 12.
9 898 karakter