A büntetőeljárás Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen az önálló MDF felszámolására irányuló Fidesz-stratégia része volt.  A 2010-es választás előtt a Fidesznek fontos volt, hogy tőle független, magát jobbközép pártnak minősítő politikai csoport ne létezzen a parlamentben. 2008-ban azzal próbálkoztak, hogy az MDF az addigi elnök, Dávid Ibolya helyett Almássy Kornélt válassza pártelnökké.  Tóth János, az UD Zrt. nevű biztonságtechnikai cég egyik vezetője arról beszélt Csányi Sándornak, az OTP elnök-vezérigazgatójának, hogy lehallgatás révén terhelő bizonyítékokat kellene gyűjteni Dávid Ibolyáról: ezek révén lehetővé válna a hatalmi váltás az MDF-en belül. Csakhogy ennek a beszélgetésnek a szövege Dávid Ibolya birtokába került: Almássy Kornél erre visszalépett az elnökjelöltségtől. Almássy lemondását az ügyészség „kényszerítésnek” minősítette, amelyet Dávid Ibolya és Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője társtettesként követett el. E vád alapján a Fővárosi Törvényszék 2016. március 18-án megrovásra ítélte a két vádlottat. Addigra azonban az MDF a 2010-es választáson kibukott a parlamentből, a Fidesz elérte célját, és kétharmados többséghez jutott.  Dávid Ibolyát azonban nemcsak a Fidesz támadta, hanem liberális publicisták is, például azért, mert nem ellenjegyezte a Kunos Péternek adott elnöki kegyelmet. Írásom Dávid Ibolya liberális bírálóival vitázik.

 

Egy áldozat védelmében


Dávid Ibolya és Herényi Károly ügyében a bíróság ítélete leginkább a bírói függetlenség hiányának látlelete. Révész Sándornak igaza van: „semmiért büntették semmivel a vádlottakat, hogy megfeleljenek az elmarasztaló ítéletre vonatkozó elvárásoknak”.  (Az áldozat, Népszabadság, 2016. március 23.)

Dávid Ibolya és Herényi Károly. A Fővárosi Törvényszék társtettesként elkövetett kényszerítés miatt ítélte el őket (MTI Szigetváry Zsolt felvétele)

Dávid Ibolya és Herényi Károly. A Fővárosi Törvényszék társtettesként elkövetett kényszerítés miatt ítélte el őket (MTI Szigetváry Zsolt felvétele)

 

Dávid Ibolya vétkeinek katalógusában van azonban két vagy két és fél tétel, amelyekben a volt igazságügyi miniszter nem vétkes. Dávid Ibolya – írja Révész – „eltaposta az államfő kegyelmi jogkörét, amikor példátlan módon nem ellenjegyezte a Kunos Péternek adott kegyelmet”. Az államfő kegyelmi jogköre a miniszteri ellenjegyzéssel együtt érvényes. A kegyelmezés politikai döntés, az államfő a döntéseiért nem felelős a parlamentnek, a miniszter ellenben igen. Az ellenjegyzéssel a miniszter átvállalja a döntés felelősségét; akkor járna el alkotmányellenesen, ha automatikussá tenné, formálissá degradálná a miniszteri ellenjegyzést. A kegyelmi jogkör arra való, hogy az államfő emberiességi, méltányossági szempontokat érvényesítsen, nem arra, hogy tartalmi megfontolások alapján felülírja a bíróság döntését. Ha ezt teszi, éppen olyan helytelenül jár el, mint a kormánytag, aki véleményt nyilvánít folyamatban lévő bírósági ügyekről.

Kunos Péter   (Pezzetta Umberto felvétele)

Kunos Péter (Pezzetta
Umberto felvétele)

A Kunos-üggyel ellentétben alig keltett visszhangot egy másik kegyelmi ügy. Az államszocializmus politikai elítéltjei közül 1990 nyarán még öten voltak börtönben: négy kém plusz egy fő. Országgyűlési képviselőként meglátogattam őket a börtönben, és levelet írtam az ügyükben Göncz Árpád köztársasági elnöknek. A négy kémkedésért elítélt személy hamarosan elnöki kegyelemmel szabadult, az ötödik börtönben maradt. Sárközi Sándor, állami gondozásban felnőtt, kis mértékben szellemi fogyatékos cigány fiatalember volt, akit többszörös visszaesőként ítéltek el betörések miatt. De 1990-ben már nem ezért volt börtönben, hanem a börtönben elkövetett rasszista – cigányellenes – izgatásért. – Összevesztem a többiekkel – mondta magyarázatképpen, amikor rákérdeztem, mit jelentett esetében a rasszista izgatás. És akadt bíró, aki ezért 1989 tavaszán öt év fegyházat szabott ki rá. És akadt igazságügyi miniszter, Balsai István, aki megakadályozta, hogy a köztársasági elnök kegyelmet adjon a pártállami rendszer utolsó politikai elítéltjének. Vastagh Pál ellenben nem taposta el a köztársasági elnök kegyelmi jogkörét: 1998. február 26-án ellenjegyezte az eljárási kegyelmet Farkas Flórián hűtlen kezelési ügyében. Az eljárási kegyelem azt jelenti, nem vagyunk rá kíváncsiak, hogy a terhelt elkövette-e a bűncselekményt, amivel gyanúsítják. Eljárási kegyelmet a súlyos beteg kaphat, akinek megalapozott orvosi vélemény szerint legfeljebb egy-két hónapja van hátra. Farkas Flórián esetében erről szó sem volt. Azért mentesült a büntető eljárás alól, mert Horn Gyula elhitte, hogy Farkas vezetésével a legnagyobb cigány szervezet az MSZP-t fogja támogatni. Így is lett volna, ha az MSZP megnyeri a választást. Én odaadó híve voltam Göncz Árpádnak, és odaadó tisztelettel őrzöm az emlékét. De Farkas Flórián ügyében, úgy vélem, elnöki éveinek legsúlyosabb hibáját követte el.


Révész Sándor Dávid Ibolya vétkei közé sorolja, hogy „támadta a bírói függetlenség garanciájaként létrehozott Országos Igazságszolgáltatási Tanácsot.” Csakhogy az OIT rég nem volt az, amire létrehozták. A legbefolyásosabb megyei bírósági elnökök lobbiszervezete volt, amely úgy működött, mint az orvosi kamara.  Féltve őrizte a bírósági szervezetben kialakult hatalmi hierarchiát.

Dávid Ibolyának sikerült Solt Pált elképesztenie – írja Révész Sándor. Engem viszont Solt Pál képesztett el. 1994-ben az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának bírói végzettséggel rendelkező személyeket kellett javasolnia a testületbe, amelynek arról kell majd vizsgálatot folytatnia és döntenie, hogy az országgyűlési képviselők, illetve más fontos tisztséget betöltő személyek nem voltak-e az állambiztonsági szervezet ügynökei. A törvény egyértelműen fogalmazott: a testületnek nem lehet tagja az a személy, aki bíróként olyan ítéleteket hozott, amelyeket a vonatkozó rendszerváltó törvények alapján semmissé nyilvánítottak. A négy jelentkező egykori bíró közül kettő elmondta, hogy 1957 és 1963 között számos vádlottat ítélt el tiltott határátlépés elősegítése vagy izgatás miatt. Nem azért mondták el, mert őszintén szembenéztek a múltjukkal, hanem mert el se olvasták a törvényt, fogalmuk se volt róla, hogy az milyen kizáró okot tartalmaz. Hallgatva a vitát a négy jelentkező közül egy szó nélkül távozott. De végighallgatta vitát Solt Pál is, akinek a Legfelsőbb Bíróság elnökeként vétójoga volt az ügynökbírák jelölése ügyében. Számára világos kellett legyen, hogy két jelentkező jelölését a törvény kizárja. De nem emelt vétót. A választások után, amikor újabb adatok váltak közismertté az ügynökbírók korábbi bírói tevékenységéről, az új összetételű Országgyűlés határozatot hozott az elmozdításukról. Ekkor Solt Pál visszamenőleges hatállyal megvétózta a két bíró jelölését. És még csak el se képedt a saját színeváltozásán.

Hende Csaba: „Ki kell állunk az igazságszolgáltatás függetlensége és  hazánk szuverenitása mellett”   (Fidesz hu )

Hende Csaba: „Ki kell állunk az igazságszolgáltatás függetlensége és
hazánk szuverenitása mellett”
(Fidesz hu )

 

Be kell vallanom, Dávid Ibolyával kapcsolatban nem vagyok elfogulatlan. 1995-ben Kuncze Gábor belügyminiszterként engedélyezte, hogy a Magyar Helsinki Bizottság rendszeres megfigyeléseket végezzen a rendőrségi fogdákban. 1999-ben Dávid Ibolya engedélyezte, hogy a bizottság hasonló megfigyeléseket végezzen a büntetés-végrehajtási intézetekben. A rendőrségi fogdák a jogszabályi változások következtében vesztettek a jelentőségükből. Az embertelen börtönviszonyokat ellenben a bizottság keményen bírálja, függetlenül attól, szocialista-liberális vagy fideszes kormány van-e hatalmon.

Van azonban Dávid Ibolyának egy vétke, amelyet én sem tudok megbocsátani. Eltűrte, hagyta, hogy a terület tényleges vezetését Hende Csaba államtitkár vegye át.   

 

Népszabadság, 2016. április 4.
5 841 karakter