Ezek az apró történetek a közvetlen környezetemről szólnak, az élőhelyem kisvilágáról, de nem egy irányítószámmal, lakcímmel meghatározható környékről, mint a korábbi történetek ebben a ciklusban. Ezek bárkivel, bárhol előfordulhatnak, aki a posztkommunista, a prekommunista, de ha tetszik, az örök Magyarországon él.   


A szocializmus visszatért


Kornai Jánostól tudjuk, de kevésbé tudományos szinten megtudhattuk Kenedi János Tied az ország című könyvéből, vagy akár a saját mindennapi élményeinkből is, hogy a létező szocializmusban minden ember legáltalánosabb tapasztalata a hiány. A hentesnél nem lehetett borjúhúst kapni, nem lehetett velőscsontot kapni, ha tataroztuk a lakásunkat, nem lehetett olyan csempét kapni, amilyenre szükségünk volt. Ha bementünk egy könyvesboltba, nem lehetett azt a könyvet megvenni, amit el akartunk olvasni, azt kellett olvasni, amit éppen kapni lehetett. De persze Nagy Bálintnak a Kenedi könyvéről írott recenziója címéből megtanultuk azt is: olyan nincs, hogy valami nincs. Minden hiánycikket meg lehet kapni, csak tudni kell, hogy kinek mennyi jattot kell adni érte, vagy milyen összeköttetést kell mozgósítani. Akinek viszont nem volt pénze jattra meg összeköttetése se volt, az bizony hoppon maradt. A 90-es években egyre többen bírálták a rendszerváltást, az égbe szökő inflációt, a kilátástalan munkanélküliséget, a privatizációs visszaéléseket. Kornai azonban figyelmeztette őket: mindez igaz, de vegyétek észre, megszűnt a hiány. A hentesnél mindig lehetett borjúhúst és velőscsontot kapni, olyan csempét kaphattál, amilyenre szükséged volt, és ha egy könyv kifogyott, két héten belül elkészült az utánnyomás, igaz egy-egy könyv tízszer annyiba került, mint a rendszerváltás előtt. És ha volt rá pénzed, évente kétszer is elutazhattál, egyszer a Karib-tengerre, egyszer meg Dubaiba, senki nem kérdezte, mikor vetted igénybe utoljára a hetvendolláros keretedet. 

No, ennek most már vége. A nyomor egyenlősége nem tért vissza (azt már a késői szocializmus megszüntette), de a Fidesz (nemzeti) szocializmusa a hiány mizériáját visszahozta. Elmondom, mit tapasztaltam ezzel kapcsolatban ma, 2016. augusztus 3-án reggel nyolc és déli tizenkét óra között.

1. Néhány hete csőtörés volt a házban, két fürdőszoba beázott. A költségeket a ház biztosítója vállalta. Meg kellett várni, amíg a fal kiszárad, utána jöhettek a kőművesek, bevakolták a lyukat, amelyet a hibaelhárítók vágtak a falba. Várjunk egy újabb hetet, mondták, akkor jöhetnek a festők. A gondnok meg is beszélte velük, hogy ma nyolckor jönnek. Kiürítettük a fürdőszobát, és vártunk. Tízkor felhívtam a gondnokot, ő se tudta, mi történt. Egy óra múlva visszaszólt, sikerült beszélnie a festőkkel, tegnap nem végeztek a munkájukkal, majd holnap jönnek. Ilyesmi előfordul. De miért nem természetes, hogy ilyenkor jelezzék, nem tudnak a megbeszélt időben jönni? Mert nem fontos nekik, mert tudják, hogy másnapig nem tudunk új festőt és új biztosítót találni. Mert a festőket alkalmazó vállalkozó tudja, hogy a biztosító emiatt nem fog szerződést bontani vele, hiszen a másik vállalkozó sem korrektebb. A vevők piacán élünk, nem a versengő eladók piacán.

2. Július 19-én beadtuk a Hi-Fit a Samsung- szervizbe. Az átvevő figyelmeztetett, a készülék régi, nem biztos, hogy megéri javíttatni. A jövő héten jelentkeznek, megmondják, mennyi lesz a javítási költség, akkor eldönthetjük, kérjük-e a javítást. Megköszöntük a tájékoztatást, vártuk a jelentkezésüket. Nem jelentkeztek. Július 26-án felhívtam őket, sajnálkoztak, de még nem tudták bevizsgálni a készüléket, hamarosan jelentkeznek. Ma, augusztus 3-án telefonáltam harmadszor. Végighallgattam a szöveget, ha nem járulok hozzá, hogy a beszélgetést rögzítsék, fáradjak be az ügyfélszolgálatra. Hogyne járulnék hozzá, inkább ők vegyék fel a beszélgetésünket, mint a TEK. Amikor a gépi szöveg befejeződött, a gép megkért, hogy várjak az ügyintéző jelentkezésére. Aztán megszakadt a vonal. Félóra múlva ugyanez megismétlődött. Hogy volt a régi kabaréban? „Sikerült beérnem a munkahelyemre, nyolc előtt egy perccel blokkoltam. Felhívtam a Gelkát, hogy piszkálja meg a tévét. Megittam a kávét, beszélgettünk a kollégákkal, már fél tíz volt. Felhívtam a férjemet, hogy piszkálja meg a Gelkát. Tízkor elővettem az első aktát, már csak két óra van hátra az ebédig.” 

Gelka javítóműhely, 1966  (Bakó Jenő felvétele) . Egy intézmény, amelyen a létező szocializmus viszonyai között is szabad volt gúnyolódni

Gelka javítóműhely, 1966 (Bakó Jenő felvétele). Egy intézmény, amelyen a létező szocializmus viszonyai között is szabad volt gúnyolódni

 

De szép volt visszarévedni ifjúságom éveibe. Újra felhívtam a szervizt, most végre sikerült egy emberrel beszélni. – Ott van a kolléga asztalán, de még nem tudta bevizsgálni – magyarázta a hölgy. – De hiszen tegnap volt két hete, hogy bevittem… – Igen, de a kolléga szabadságon volt… Nem lesz a tőke úr mirajtunk! Akkor vizsgáljuk be a rohadt HI-Fi-det, ha kedvünk lesz hozzá. Ha nem tetszik, vidd ki Szöulba, ott az elnyomott koreai proletárok majd megjavítják.

3. Felhívtam egy redőnyöst, leszakadt a redőny. Először megkérdezte, honnan beszélek. – Magánember vagyok – feleltem – nem képviselek semmilyen céget, pártot, civil szervezetet, csak a redőnyöm nevében telefonálok. – De honnan, milyen városból. – Így a kérdés már ésszerű volt. – Budapest V. kerületéből. – Hol lehet ott parkolni? – kérdezte gyanakodva, joggal. – Hát az bizony nem könnyű, a környező utcákba tilos behajtani, ahová meg be lehet, ott az idén már harmadszor cserélik a gázvezetéket, az egész utca fel van túrva, ott nem lehet parkolni. – Akkor keressen magának más redőnyöst – mondta a kisvállalkozói középosztály osztálytudatos képviselője. 

4. Ez a történet szerteágazó. Van benne jó adag rasszizmus, harc a brüsszeli gyarmatosítók ellen, vélhetően némi kenőpénz. A lényege azonban annyi, hogy a Dunakanyar néhány településén, jelentős EU-támogatással, mintegy háromévi huzavona után elkészült a csatornahálózat, már csak a hétvégi házak kertjében kellett megásni a csatornát, amely kivezeti a szennyvizet a gerinccsatornába. A település legszélső utcája páratlan oldalának a lakói petícióban kérték az önkormányzatot, hogy az erdő felőli oldalon is legyen egy csatorna, mert akkor a ház emésztőgödréig csak négy méter csatornát kell ásni, nem negyvenet. Erre a beadványra nem jött válasz. Később sikerült elérnem az alpolgármestert, mélységesen sajnálta, hogy a dolog így alakult, de nincs mit tenni, Brüsszelben úgy döntöttek, hogy minden utcához csak egy csatorna tartozhat. 

Vigye??? A Csatornázók Önszerveződő Csoportja elszámolást követel a Dunakanyari Csatornázási Társulattól, amelyet öt település hozott létre önkormányzati közreműködéssel

Vigye??? A Csatornázók Önszerveződő Csoportja elszámolást követel a Dunakanyari Csatornázási Társulattól, amelyet öt település hozott létre önkormányzati közreműködéssel

 

A továbbiakat az önkormányzat megbízottja intézte, ő ajánlotta a két vállalkozót: az egyik készíti a tervet, és intézi a vízügyi adminisztrációt, a másik ásatja meg a brigádjával a csatornát. – A Zalánka (a pereskedés elkerülése érdekében adjuk neki ezt a nevet) nagyon rendes ember – mondta az önkormányzati hölgy. – Nehogy holmi rámenős cigányt bízzanak meg a munkával, mert azok csak erőszakoskodnak, maguknak akarják a munkát, de a szegény Magdi nénitől is felvették az előleget utána meg eltűntek. Csakis a Zalánkát bízza meg, kedves uram, az mindent rendesen el fog végezni, itt van a telefonszáma, hivatkozzon csak rám. Zalánka megjött, valóban jó benyomást keltett. A brigádja csupa cigányból állott, ettől éppen az önkormányzati közvetítés nélkül jelentkező cigány vállalkozót is megbízhattam volna. Zalánkát többé nem is láttam, a továbbiakban a felesége képviselte a céget. A megásott csatorna az én mérésem szerint 42 méter volt, az ő mérésük szerint 47, végül megegyeztünk 43 méterben. Csakhogy amikor bekapcsoltuk az öntözőberendezést, a fél telket elárasztott a víz: a csatornaásás során, a többszöri figyelmeztetés ellenére, szétbarmolták az föld alatti öntözőcsöveket. Zalánka azt üzente, hogy nyomban, azaz pénteken, július 29-én rendbe hozza.  Aztán azt üzente, hétfőn csinálja meg, Aztán kiderült, elment két hét szabadságra, ettől kezdve elérhetetlenné vált. Az önkormányzati hölgy, akit ma délelőtt felhívtam, csodálkozott: – Zalánkára még soha senki nem panaszkodott. Zalánkának a brigádja is csupa rendes, dolgos cigány. – Ebben nem kételkedem – feleltem – csak furcsa volt, hogy a zuhogó esőben a lányát küldte le az árokba lapátolni, ő meg a fedett teraszon cigarettázott. – De uram – pirított rám az önkormányzati hölgy –, hát nem tudja, hogy a cigányoknál ez így szokás. Aztán megnyugtatott: – Zalánka visszajön, és mindent rendbe fog hozni. Addig nem kell használni az öntözőberendezést. Úgyis sokat esik az eső. 

Nyilvánvaló volt, hogy belebotlottam a helyi hatalmi viszonyokba, Zalánkával szemben kevés az esélyem. Lehet, hogy ő a helyi Orbán kedvenc gázszerelője. De vajon ez a történet még a szocializmus visszatéréséről szól, vagy valami még újabb dologról, amit nem Kornai írt meg, hanem Móricz a Rokonokban?          


 Népszabadság, 2016. augusztus 13. 

 8 215 karakter