Az ember bensőséges viszonyba kerül a környékkel, ahol lakik. Ez nemcsak falun vagy kisvárosban van így, hanem egy nagyváros kellős közepén is. De van a lakókörnyezet megfigyelésének egyéb tanulsága is. Ha egészen kis közösségeknek kell dönteniük valamiről, a megfigyelő a nagypolitikából ismerős jelenségekkel találkozik.  Egy társasház tulajdonosai között is akadhat egy, aki hallatlan meggyőződéssel képviseli az álláspontját.  Az ilyen ember csendben, még a döntéshozatal előtt, híveket toboroz, akik a vita során az ő álláspontját támogatják. A többiek aztán nemcsak az érdekeik ellen szavaznak, de egyszerre megfeledkeznek a korábban fennen hirdetett véleményükről is. – Nem akartam szembe kerülni X-szel – felelik aztán megértést remélve, ha valaki megkérdezi tőlük, miért szavaztak a saját javaslatuk ellen. Pedig X-nek nincs hadserege, rendőrsége, titkosszolgálata. Viszont habozás nélkül áthágja a szabályokat, mert tudja, senki sem veszi a fáradságot, hogy eljárást kezdeményezzen ellene.     



Hideg napok, hideg szobák

Egy nyugdíjas politikus följegyzéseiből


Müller László emlékére


„Szegény Tamás fázik” kántáltam csendesen a Lear Edgarjának panaszdalát. Aztán, hogy egy kicsit kedélyesebbre fordítsam az önsajnálatot, gyorsan hozzátettem: Micimackó fázik. De mindez csak irodalom volt ellentétben a vér-rög valósággal: fáztam. Trikóban, ingben, pulóverben ültem a számítógépe előtt, „Réteges öltözködés a cári Oroszországban” jutott eszembe Sándor György réges-régi száma. A szobahőmérő higanyszála észrevehetetlen lassúsággal kúszott a 16 fok alá.

 
A ház, ahol élek

A ház, ahol élek

 

Vereség 1

Rémesen rossz politikus voltál – mondta nemrégiben a szemembe L., a sarkos undokságairól híres kiváló településszociológus. Megjegyzéséhez nem fűzött magyarázatot, magam kezdtem töprengeni, vajon igaza van-e. Jól tettem, hogy csatlakoztam a demokratikus ellenzékhez, hogy részt vettem a Beszélő szerkesztésében, hogy szorgalmaztam a Szabad Kezdeményezések Hálózata párttá alakulását. Jól tettem, hogy képviselőként módosító indítványokkal és hosszas egyeztetések révén valamicskét hatékonyabbá próbáltam formálni a titkosszolgálatok parlamenti ellenőrzését, hogy érveltem rendőrség civil kontrollja mellett, makacskodtam, hogy ne nyugodjunk bele az ombudsman jogkörének csorbításába. Jól tettem, hogy 1994-ben felszólaltam a koalíció ellen, hogy 1996-ban a nyilvánosság előtt bíráltam az SZDSZ-t, amiért elmulasztotta a kilépést a koalícióból. Jól tettem, hogy elleneztem a rendőrök, börtönőrök stb. katonai jogállását kőbe véső szolgálati törvény elfogadását. De ha mindezt jól tettem., akkor miért ismerem el egyetlen szóra, hogy rossz politikus voltam? Hirtelen újból hallani véltem az ideges morgást az SZDSZ Országos Tanácsának ülésén: már fél órája soroltam az érveimet a koalíció ellen, pedig éreztem, a hosszú felszólalás közben azok is ellenem fordulnak, akik eredetileg velem értettek egyet. Pedig a kézenfekvő érveknek még a felét sem mondtam el. Aztán egy higgadt hang közbeszólt: - Hagyjátok, hadd mondja el valamennyi érvét. Talán ez a nagyvonalú engedékenység volt a legrosszabb. Nyilvánvaló volt, hogy vesztettem. Ahogy vesztettem akkor is, amikor a szolgálati törvény ellen ágáltam. Pedig maga Kuncze Gábor, a törvény előterjesztője védett meg az ingerült morgolódókkal szemben. – Ferinek teljesen igaza van – mondta. – De most már túl vagyunk az egyeztetéseken, már késő, hogy elölről kezdjük az egészet. A politikust nem az igaza minősíti, azzal legfeljebb az utókor elismerését érdemli ki. A politikust az minősíti, mennyire tudja meggyőzni igazáról, vélt igazáról, vagy látszólagos igazáról a közvéleményt, a választókat, a képviselőket. Aki a saját pártját nem tudja meggyőzni az igazáról, az nem jó politikus, ha százszor igaza van is. Bár lehet, hogy L. nem erre gondolt. Ha egyáltalán gondolt valamire.

A tér, ahol a ház áll

A tér, ahol a ház áll

Ilyen volt 1910-ben

Ilyen volt 1910-ben

 

A ház elnöke

Ma mindez már távoli múlt. Az írás az nem politika, a cikkekről nem kell szavazni. Nyugdíjasként „politikai tevékenységem” egyetlen színtere a négy utca határolta háztömb, ahol lakom. Telente enyhébb napokon ki kellett nyitni az ablakot, olyan meleg volt a lakásban, ha azonban a külső hőmérséklet mínusz öt fok alá süllyedt, kezdődött a vacogás a szobában is. A fűtést, amelyhez a hőt a háztömb központi kazánja szolgáltatta, nem lehetett sem szabályozni, sem mérni, következésképp takarékoskodni sem lehetett. A fűtési díjat az egész háztömb összfogyasztása után kellett fizetni, a fűtött légköbméterek arányában.  Amíg a nyugdíjam mellett munkaviszonyom is volt, csak bosszantott a dráguló fűtés, de ki bírtam fizetni. Amikor azonban a nyugdíj lett az egyetlen fix jövedelmem. Egyszerre elviselhetetlennek éreztem, hogy a nyugdíjam harmadát a gyatra fűtésre költsem. Elhatároztam, hogy kilépek a tömbfűtési rendszerből. De sziklafalba ütköztem. 

Lépcsőház…

Lépcsőház…

Pedig a dolog jól indult. 2007 tavaszán V. a társasház gondnoknője, akitől sűrűn kaptam léleknemesítő e-maileket, olykor verses formában is, elkezdte összegyűjteni a tulajdonosok hozzájárulását a fűtési rendszerből való kiváláshoz. A tulajdonosoknak már mintegy a fele aláírta a papírt, ekkor azonban V. szólt, hogy dr. H. megtiltotta az aláírásgyűjtés folytatását. Dr. H. egykor a kerületi tanács végrehajtó bizottságának a tagja volt, a házban azt beszélték e pozíciója alapján utalták ki számára a tágas, lakást. - Mi köze ehhez H.-nak? – kérdeztem V.-t ingerülten. A gondnoknőt megrémítette a kifakadás. – De hiszen – mondta riadtan – ő a ház elnöke. Való igaz, dr. H. valaha a lakóbizottság elnöke volt, de ma már, lakóbizottság nem lévén, csupán a számvizsgáló bizottság elnöke, ami aligha jogosította fel efféle intézkedésre. Mégis letettem az aláírásgyűjtés szorgalmazásáról. A kerületi önkormányzat illetékesei ugyanis a kérdésemre válaszolva tudatták, tömbfűtésről lévén szó nem elég, ha egyetlen társasház lakói hozzájárulnak a kiváláshoz, a háztömbben található valamennyi lakás tulajdonosának véleményt kell nyilvánítania. Valójában ez idő tájt a szomszéd házak társasházi közgyűlése számos esetben hozzájárult, hogy a kérelmező leváljon a tömbfűtésről, az önkormányzat pedig, némi rosszallás után tudomásul vette a tényt. Megszegtem az ősrégi katonai szabályt: Nur nicht fragen. Ha megkérdezed, kiléphetsz-e a sorból, nem fogják megengedni. Ha viszont csak úgy kilépsz, fele-fele esélyed van rá, hogy nyugodtan pisilhetsz. Száznál is több sosem látott szomszéd aláírását megszerezni a tömbfűtésből való kiváláshoz, reménytelen vállalkozásnak tetszett. Kapóra jött ellenben, hogy Rogán Antal, a kerület polgármestere közmeghallgatást hirdetett: a kerület polgárai akár írásban, akár szóban kérdéseket intézhettek hozzá. Írásos kérdést nyújtottam be egyrészt a tömbfűtésből való kiválás, másrészt a meglévő fűtés korszerűsítése, mérhetősége és szabályozhatósága tárgyában. Utoljára efféle eseményen 1994-ben vettem részt, terézvárosi képviselőjelöltként. Kíváncsi voltam, hogy érzem magam egy efféle kibővített lakógyűlésen, ha nem, a dobogón ülök, hanem lent, valahol a terem végében

…és körfolyosó a házunkban

…és körfolyosó a házunkban

 

Ereklye és hamburger

Az ereklyés országzászló talapzata a Szabadság téren.  Fortepan

Az ereklyés országzászló talapzata a Szabadság téren. Fortepan

Ahogy teltek az órák, bizonyos együttérzés alakult ki bennem a kerület fideszes polgármestere iránt. Az egyik felszólaló azt firtatta, mikor állítják helyre a Szabadság téren az ereklyés országzászlót. Rogán korrektül elmagyarázta, Magyarország szerződésben vállalt kötelezettséget, hogy ezt az egy szovjet emlékművet nem távolítja a helyéről, mellé elhelyezni az ereklyés országzászlót, pedig esztétikailag sem lenne szerencsés. A felszólaló látszólag elfogadta a választ, de tíz perc se telt el, elvbarátja újból az országzászlót reklamálta. – Szegény Tóni – gondoltam, miközben másodszor is végighallgattam a polgármester magyarázatát – nyilván te is a büdös francba küldenéd őket, ahogy én is. 

De nem teheted meg, hiszen ezek a szavazóid. Egy idősebb hölgy arról panaszkodott, hogy a lakása előtti tér tele van vendéglői teraszokkal, újabban pedig egy hamburger árus is ott állította fel a bódéját. Neki hét ablaka néz a Kristóf térre, de a zaj meg a szag miatt nem tudja nyitva tartani őket. – Atya Úristen! – morogtam magamban. – Állítólag a Kristóf téri ingatlanárak a legmagasabbak Pesten. Tizenöt éve megvetted a hétablakos lakásodat félmillióért, most ér legalább hatvanmilliót. Ezért a pénzért emeletes családi házat vásárolhatnál Rákosszentmihályon, nagy kerttel. Zajt csak a kutyák csapnának, hamburgerszag pedig biztosan nem lenne. De Rogán ezúttal is a kerületi polgárnak adott igazat. Ki fogja vizsgáltatni – ígérte –, van-e a hamburgerárusnak ÁNTSZ engedélye. Ha nincs, jól megbírságolják, aztán viheti a cókmókját. A közönség elégedetten nyugtázta, hogy megint sikerült valakit feljelenteni. Az országzászlósok meg a hamburgergyűlölők sokasága miatt nem jutottam szóhoz. De alig három hét múlva írásos választ kapott a polgármestertől. Ez is, de a levél tartalma is, megint Rogán felé billentette a mérleget. A kerületvezető arról tájékoztatott, a tömbfűtésből való kiválásnál jobb megoldás a fűtés korszerűsítése: ez 20-25 százalékkal csökkenthetné a fűtés költségeit. A társasházak pályázhatnak az önkormányzatnál: 20 százalék önrész megléte esetén a társasház 40 százalék visszatérítendő és 40 százalék vissza nem térítendő támogatást kaphat. A polgármester saját kezűleg aláírt levele másolatát megküldtem az érintett házak közös képviselőinek, majd magát a levelet a kezemben lobogtatva bementem az önkormányzat ügyfélszolgálatára. – Pályázat? – kérdezték ott a beavatottak jóságos fölényével. – Most jött az a levél? Július 18-án? Érdekes! Mert volt pályázati kiírás, de már márciusban le is zárult. 2008-ban talán lesz megint, de ki tudja azt most. Pedig milyen szépen írta Rogán: „Fontos számunkra, hogy azok hívják fel a figyelmet a kerületet érintő kérdésekre, akik maguk is itt élik mindennapjaikat”. A polgármesteri levéllel együtt érkezett meg a kerületi Vagyonkezelő Zrt vezérigazgatójának a levele. Ebben dr. Sélley Zoltán, akit már a 2006-ban megválasztott, új, Fidesz-többségű önkormányzat nevezett ki a hajdani Ingatlankezelő Vállalat (IKV) helyébe lépett zártkörű részvénytársaság. élére, a kerületi jegyző kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a fűtési rendszer korszerűsítése révén a fűtés gazdaságosabb lenne, és lehetővé válna a hőmennyiség lakásonkénti mérése, szabályozása. (A korszerűsítést egyébként nemcsak gazdasági megfontolások tették indokolttá és sürgőssé, hanem elsősorban az, hogy az ósdi kazán működtetése tragikus következményekkel járt. Müller László, a közkedvelt tömbgondnok, aki a fűtői feladatokat is ellátta, a kazánból kicsapó gőztől súlyos sérüléseket szenvedett, és három nappal később a kórházban elhunyt.) – Szabályozás? – nézett rám Sélley vezérigazgató egyetlen személyes találkozásunkkor, 2008 novemberében. – A baleset óta a fűtők ügy félnek a kazántól, hogy ha tehetik, a közelébe se mennek. Ha szakszerűen kezelik, a kazán biztonságos - állította ugyanő, 2009. március 30-én kelt levelében. Pedig a kazán állapotát már egy szakvélemény is szinte drámai szavakkal írta le, éppen egy évvel korábban. A szakértő úgy vélte, a tömbfűtés elavult, helyre kell állítani a harmincöt éve megszüntetett házkazánokat. Ez nem is 20-25, de 30-40 százalékkal csökkenthetné a fűtési költséget. Ez a szakvélemény azonban nem jutott el a társasházi tulajdonosokhoz, nekem, ahogy egyre inkább beleástam magam a háztömb fűtésügyeibe, a szomszéd ház közös képviselőjétől sikerült megszereznem. 



A férges hús

2008 szeptemberében a háztömb lakói új csekkeket kaptak a Vagyonkezelőtől: a fűtés havi díja május 1-től kezdődően 50 százalékkal emelkedett. A vezérigazgató levele, amely három héttel később követte a csekktömböt, arról szólt, hogy az emelés oka a kormány gázár-politikája. A korszerűsítés és az ezzel elérhető költségcsökkentés elmaradását a levél nem említette.

A drasztikus áremelés – a fűtési költség a nyugdíjamnak immár a felét tette ki -, úgy hatott rám, mint a férges hús a Potyemkin-páncélos matrózaira. Az addigi instanciázás helyett, ha nem is a forradalmi zendülés, de a polgári engedetlenség útjára léptem. A polgármesternek és a Vagyonkezelő vezérigazgatójának címzett levelemben (2008. október 3.) megírtam, a jövőben nem vagyok hajlandó egy szolgáltatásért úgy fizetni, hogy a fogyasztást sem mérni, sem szabályozni nem tudom. A levelet bedobtam a háztömb valamennyi érintett lakójának a levélszekrényébe. Ebben volt némi gyakorlatom, 1988 januárjában „Ki a szakszervezetből!”szöveggel dobáltam be röplapokat több tucat pesti ház levélszekrényeibe. Rendőröktől persze 2008-ban már nem kellett tartanom. Arra számítottam, a címzettektől dörgedelmes választ kapok, sorstársaim ellenben felsorakoznak az engedetlenség zászlaja alá. Egyik sem következett be. A címzettek egyáltalán nem válaszoltak, a lakók közül viszont csak néhányan hívtak fel. – Igaza van – mondták -, de azért fizetünk. Vagy: - Igaza van, de mi eddig se fizettünk. Az egyik telefonáló elmesélte, hogy a szomszédja csodálkozott, milyen értelmesen fogalmaz a kisöreg. A levelében ugyanis nyugdíjasként mutatkoztam be – mi egyebet írhattam volna? A megjegyzés mindenesetre jól esett, mindig örültem, ha írói munkásságomat dicsérték.

De valami azért mégis megmozdult. 2008. december 4-én a fűtési ügyekért felelős alpolgármester, Puskás András levelében arról tájékoztatta az érintett házak közös képviselőit, hogy az önkormányzat felerészben átvállalja házankénti kazánok létesítésének költségeit, ha az érintett társasházak tulajdonosai erről egybehangzó határozatot hoznak (három házról volt szó, a negyedik az önkormányzat tulajdonában maradt), és ha a társasházak az önkormányzatot bízzák meg a korszerűsítés tervezésével és lebonyolításával. A szabályozhatóságról és a mérhetőségről a levélben nem volt szó. A társasházi közgyűléseken a ház 27 tulajdonosából többnyire négyen-öten vettünk részt, így a vita jobbára kettőnk párbeszéde volt dr. H.-val. A 2009. januári közgyűlésen például arról vitáztunk hosszan, miképpen foglaljuk bele a megbízási szerződésbe, hogy az önkormányzatnak mérhető-szabályozható fűtési rendszert kell terveztetnie. Áprilisban az önkormányzat felszólította a tulajdonosokat, hogy újabb közgyűlésen hatalmazzák fel a közös képviselőt a pályázat benyújtására, azaz kötelezzék el magukat, hogy kifizetik a korszerűsítés költségeinek a felét. Csakhogy kiderült, az önkormányzat nem készíttette el a terveket, így a tulajdonosoknak a „per sacc” 23 millióra becsült költségvetés alapján kellett vállalniuk, hogy kifizetnek 11 és fél millió forintot. A felszólítás ultimátum volt: vagy megadja a társasház a felhatalmazást, vagy nincs támogatás, nincs korszerűsítés. 

A tömb másik két társasházában egyre többen elégelték meg a huzavonát, és határozták el, hogy az önkormányzat által támogatott házkazán helyett egyedi fűtést építtetnek ki a saját lakásukban. Azok ugyanis, akik ezt már korábban megtették, az egekbe dicsérték a maguk cirkófűtését, amely nagyságrendekkel olcsóbbnak bizonyult, mint a létező tömbfűtés. A cirkófűtés-mozgalom egyik élharcosa H. Eszter volt, húsz évvel ezelőtt a kisebbik lányom osztálytársa az általános iskolában. Eszter sosem volt politikus, de kitanulta a házkezelés minden csínját-bínját; be kellett látnom nálam sokkal inkább képes arra, hogy a közös képviselő és több tekintélyes, idős lakó ellenében a maga oldalára állítsa a tulajdonosok többségét. – Legyél politikus – tanácsoltam neki –, megvan hozzá a tehetséged. Eszter jót nevetett az ötleten, aztán elkomolyodva hozzátette: - Lennék politikus, ha lenne olyan párt, amelynek a színeiben politizálhatnék. De nincs ilyen párt. 

A mi házunkban valamilyen rejtélyes okból sem 2008-ban, sem, 2009-ben nem függesztették ki a nyaranta esedékes közmeghallgatás meghívóját. 2008-ban így elmulasztottam a részvételt, 2009-ben viszont még idejében megtudakoltam az időpontot, beküldtem az írásbeli kérdését az önkormányzathoz, sőt utolsóként ugyan, de szót kaptam a június 25-én megrendezett közmeghallgatáson is. 2009-ben az ereklyés országzászló nem volt téma, csak azok szólaltak fel zsinórban, akik sokallták a vendéglátóhelyek és a turisták számát Budapest szívében. Közéjük tartozott a kitűnő festő, író Karátson Gábor is, valaha a Bős-Nagymaros-i vízlépcső ellen szerveződő Duna-mozgalom egyik frontembere. Most a Gödör Klub bezárását szorgalmazta arra hivatkozva, hogy a zaj behallatszik a lakásába, különben is rossz a zene, amit ott játszanak. A kérdésemre adott válaszában Rogán polgármester egyértelműen állást foglalt a fűtés mérhetősége, szabályozhatósága mellett, Puskás alpolgármester pedig kijelentette, arra törekszenek, hogy a korszerűsítés még a fűtési szezon kezdete előtt megtörténjen. – Az necces lesz – jegyezte meg Rogán, de a továbbiakban nem akart vitatkozni a helyettesével. Viszont az is kiderült, hogy az önkormányzat módosította a korábbi álláspontját: a közmeghallgatás napján hoztak határozatot arról, hogy 40 százalék vissza nem térítendő támogatást az egyedi cirkófűtéshez is adnak. Az egyetlen kikötés, hogy egy-egy társasház tulajdonosai egységesen hozzanak határozatot vagy a házkazán vagy az egyedi fűtés mellett. A három ház egybehangzó döntése már nem volt feltétel. A július közepén esedékes közgyűlés előtt az önkormányzat a két lehetőségnek megfelelően két határozat-tervezetet küldött ki a közös képviselőknek, ezt a meghívóval együtt a tulajdonosok is megkapták. Kivéve a mi házunkat: nálunk a meghívót a tulajdonosok a melléklet nélkül kapták meg. Kénytelen voltam megint partizánkodni: a határozat-tervezeteket lefénymásoltam, és bedobáltam a levélszekrényekbe. Ezúttal más házakba nem kellett beosonnom.

Rogán Antal polgármester és Puskás András alpolgármester. Cserélhető káderek

Rogán Antal polgármester és Puskás András alpolgármester. Cserélhető káderek

 

Vereség 2

Eszterék házában a tulajdonosok erős többsége a cirkófűtés mellett foglalt állást, néhányan azonban makacsul kitartottak a házkazán mellett. A harmadik házban a magántulajdonosok elenyésző kivétellel a cirkófűtés mellett voltak, de a ház 40 százaléka a Fővárosi Önkormányzat tulajdona, az pedig a közgyűlésen nem képviseltette magát, és azóta sem nyilatkozott. Ebben a két házban tehát nem született döntés. Dr. H. a házkazán elkötelezett híve volt. K. nem egészen értette, miért küzd tulajdonostársa olyan szenvedélyesen a házkazánért, hiszen már az önkormányzat sem ragaszkodott hozzá. De dr. H. már azt is eldöntötte, hogy a munkát egy bizonyos cég fogja elvégezni, amely több nagy munkát végzett a kerületben. A doktor egy közelebbről meg nem nevezett „fűtéstechnikai cég tájékoztató anyagát” köröztette a házban, amely 11 pontban mutatta be az egyedi fűtés hátrányait. Ezek közül némelyik, például az, hogy az új csővezeték-hálózat kiépítése utána „szükségessé válik a lakás teljes belső felújítása”, biztosan nem volt igaz. A közgyűlés előtt sorra beszélni próbáltam a lakások elérhető tulajdonosaival. Azt tapasztaltam, hogy többségük az egyedi fűtésre hajlik, de némelyek tartanak a magasabb költségtől, a lakásban elvégzendő munkáktól meg attól, hogy a falon kívüli csővezeték elcsúfítja a lakást. Nyilvánvaló volt, hogy az egyedi fűtés nem fogja megkapni a száz százalékos támogatást, és végül egyáltalán nem lesz korszerűsítés. Akkor legyen házkazán, sóhajtottam. Ahogy végül 1994-ben is megszavaztam a koalíciót. Akkor is rosszul döntöttem. 

A közgyűlésen, amelyen ezúttal a tulajdonosok több mit fele részt vett, az önkormányzatot Rozsos úr képviselte. (A nevet megváltoztattam. K. F.) Mielőtt megszólalt volna, dr. H. mint a ház elnöke önmagának adta meg a szót, és tüzes beszédet mondott a házkazán mellett. Beszédében többször kijelentette: - Rozsos úr is egyetért velem. .A megszólított ilyenkor kinyitotta s száját, de aztán becsukta. Negyedszerre dr. H. már Rozsos elvtársnak nevezte az önkormányzat képviselőjét. Néhányan felnevettek, a többiek viszont nem értették, mi van ezen nevetni való. Puskás alpolgármester levelében példaképül állította házunkat a tömb többi társasháza elé. A kivitelezési pályázatot a dr. H. által ajánlott cég nyerte. A többi pályázóról a tulajdonosok nem kaptak semmiféle tájékoztatást. Az egyik ajánlattevő azonban elmondta, meggyőződése szerint a ház fűtéséhez a tervezettnél nagyobb kazánra van szükség, ennek a megvásárlása azonban meghaladta volna a költségvetési előirányzatot, ezért ő visszalépett.

Már október volt, a munkálatok azonban még mindig nem kezdődtek meg. Érdeklődésemre dr. H. elmondta, a jövő héten kezdik, és november elején fejezik be a munkát. Három hétig még a Vagyonkezelő fog fűteni. A doktor érezhetően rossz néven vette, hogy látni akartam a kivitelező céggel kötött szerződést, (amelyet természetesen nem ő, hanem a közös képviselő írt alá, aki mindvégig statisztaszerepet játszott dr. H. mellett), de hozzájárult, hogy felmenjek hozzá, és helyben elolvassam. Arról azonban hallani sem akart, hogy elvigyek egy példányt. – Nem teszem ki a liftbe – mondta ingerülten – , mert letépik. Felajánlottam, készítek harminc fénymásolatot, és bedobom őket a levélszekrényekbe. – Nem tartozik rájuk – mondta a doktor határozottan. Egyszerre úgy éreztem, mintha magával Kádár Jánossal ülnék szemben – Nem visszük ki a párton belüli vitákat az utcára – visszhangzott a fülemben. – Néhány napon belül valamennyi tulajdonos megkapja, hogy mennyit kell befizetnie – mondta dr. H. – Remélem, hogy október 20-ig mindenki be is fizeti. Januárban, amikor az egész ház zúgolódott, hogy hideg van, senki sem tudta, milyen garanciát vállalt a kivitelező a szolgáltatás minőségére.

Amikor a szerelők a lakásban dolgoztak, akkor értettem meg, hogy a mérhetőség ügyében szélmalomharcot vívtam. A fűtőtestekre költségmegosztókat szereltek, ezek azonban nem a fogyasztást mérik, hanem azt, jelzik, hogy egy-egy lakás milyen arányban vesz részt az összfogyasztásban. Elvben persze ez jobb módszer, mint a légköbméter-szám alapján felosztott költség, de az interneten megjelenő vélemények egy része szerint a költségmegosztók távolról sem jelzik pontosan a fogyasztási arányokat. Az első fűtési szezonban a fizetés becslés alapján történik, a mért adatok értékelésére és elosztására majd a szezon végén kerül sor. A költség körülbelül annyi, amennyit a Vagyonkezelő számlázott a 2007-es emelés előtt. Eszterék megcsináltatták a cirkófűtést. Az önkormányzattól nem kaptak támogatást, hiszen a kivitelezést nem előzte meg egyhangú határozat. Így körülbelül két és félszer annyit fizettek, mint én. Az előzetes számítás szerint a mi házunkban a fűtés évi költsége légköbméterenként 900 forint lesz, Eszteréknél 450 forint. Nálunk a ház évi ötmillió forintos gázköltségét további másfél millió forint egyéb költség terheli. Egyedi fűtés esetén a 187 ezer forintos üzemeltetési díj meg az 53 ezer forintos könyvelési költség biztosan nem jelentkezne. Annyit valószínűleg már most elmondhatunk, hogy mi, akik hagytuk magunkat rábeszélni, hogy cirkófűtés helyett házkazánt létesítsünk, nagyon rosszul jártunk. 

Eszteréknek és mindazoknak, akik „önkényesen” tértek át a cirkófűtésre, a Vagyonkezelő továbbra is küldi a számlákat, holott ezeket a lakásokat már egyáltalán nem fűti. A felhalmozódott fűtési díjhátralékra hivatkozva a Zrt. a Fővárosi Bíróságtól felmentését kérte ellátási kötelezettsége alól. Amíg a bírósági döntés meg nem születik, a tömbkazán továbbra is fűti a rendszerben maradt helyiségeket, vélhetően az eddiginél is drágábban. Az eladásra váró irodaházban, amely az önkormányzat tulajdona, átmenetileg kiállító helyiséget rendeztek be, itt is a tömbkazán adja a meleget. A túlfűtött termekben tárva az ablakok. A kiállítás címe: A jövő születése.

Élet és Irodalom, 2010. február 5.

22 410 karakter