2019. szeptember 11-én meghalt Rajk László. A neve emlékek sokaságát jelentette…

„Felértünk a plafonig”

Rajk László halálára

Rajk László temetése, 1956. október 6.  Rajk Júlia és a hét éves Laci

Rajk László temetése, 1956. október 6.
Rajk Júlia és a hét éves Laci

Az édesapja temetésén láttam először. Hét éves volt, én tizenhét. A születési évünk különbségét könnyű volt megjegyezni: 1939, 1949. A ravatalnál ott állt Rajk Júlia, ott állt Laci. 

Róla már akkor tudni lehetett, hogy nemcsak a szüleitől fosztották meg újszülött korában, de elvették a nevét, a személyazonosságát is. Közben a gyilkosok és a gyilkosok cinkosai búcsúztatták az áldozataikat, minden szavuk hamisan csengett. Bár Münnich is beszélt, a legémelyítőbb Apró Antal volt. Soha többé, mondta, aztán két hónap múlva folytatta a gyilkolást. Kádár apró dögei, ahogy a „Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányt” nevezték akkor. A temetőben vágni, harapni lehetett a gyűlöletet. Ha nem esik az eső, már aznap, 1956. október 6-án kitört volna a forradalom. 

A temetés után néhány nappal egy oroszos akcentussal beszélő nő kereste telefonon anyámat. Kiderült, gyerekkori barátnők, szomszédok voltak Szegeden, az ő szülei is oroszországi emigránsként kerültek Magyarországra, az „első forradalom után”, akár az én nagyszüleim, de a vendég szülei a „második forradalom” után visszamentek szülőföldjükre.  – Azt beszélik, Tuhacsevszkijt is újra temetik – mondtam tudálékosan. – Nem hiszem, hogy a Szovjetunióban ilyen újra-temetésekre kerülne sor – felelte a vendég. – Nagyon nagy temető kellene ahhoz. Ettől a mondattól értettem meg hirtelen, milyen rendszerben éltünk, élünk. Egy ideig még tartottak az illúzióim, de november 4-gyel végük szakadt. Nekem nem kellett 1968 és Prága, hogy elegem legyen a kommunizmusból. 

Rudolf Slánský a vádlottak padján 1952-ben

Rudolf Slánský a vádlottak padján 1952-ben

Személyesen jóval később, már a demokratikus ellenzékben ismertem meg Lacit. Bence György nem hajlott az érzelgősségre, de szinte meghatottan beszélt Laci kedvességéről. Együtt voltak Prágában, Laci ott találkozott a három évvel később meggyilkolt Rudolf Slánský fiával. – Kézcsókom édesanyádnak – mondta suttogva a Slánský-fiú a nála jóval fiatalabb Rajk Lacinak.

Laci azon kevesek közé tartozott, aki tudatosította magában édesapja történetének mindkét oldalát.  Hiszen a kivégzett Rajk László egyszerre volt a kommunizmus bűneinek elkövetője és áldozata. Laci ezzel a teherrel, első éveinek szörnyű élményeivel is képes volt arra, hogy nyílt, egyenes, bátor ember legyen, hogy boldog, alkotó életet éljen. 

A sok szép megemlékezés közül nekem Sárié, a kisebbik lányomé a legkedvesebb: „Azt hiszem, az ő nyakában szerettem legjobban ülni gyerekként. Felértünk a plafonig.”

 

Mérce, 2019. szeptember 14.
2 672 karakter