Orbán Viktor csak nem bírt megnyugodni. Az ostoba „nemzeti konzultáció” után népszavazással is demonstrálni kívánta, hogy a magyar társadalom elutasítja a menekültek kvóta szerinti betelepítését. Holott a tiltakozásnak már csak azért sem volt értelme, mert a betelepítettek három napon belül tovább menekültek volna Magyarországról Európába.
Ezt nektek!
Látványos vereséget persze akkor szenvedne Orbán Viktor, ha a kvótanépszavazás nem volna eredményes. Ez nem teljesen kizárt, hiszen az 1989 óta megtartott hat országos népszavazásból csupán kettő esetében haladta meg a részvétel az ötven százalékot. A NATO-csatlakozásról és az Európai Unióba való belépésről rendezett népszavazás (1997. november 16., illetve 2003. április 12.) azért lehetett eredményes, mert a Horn Gyula kívánsága szerint megváltoztatott népszavazási törvény értelmében elegendő volt, ha a szavazásra jogosultak negyede egyformán szavaz. Így lehetett hatalmas győzelemnek értékelni, hogy a választópolgárok 41,5 százaléka a NATO-csatlakozás mellett voksolt. Az effajta sikerek azonban visszaütnek. Az úgynevezett „szociális” népszavazást (2008. március 9.) a 25 százalékos szabály alapján nyerhette meg a Fidesz. Ha akkor is érvényes lett volna az a szabály, hogy ügydöntő népszavazás akkor érvényes, ha azon a jogosultaknak legalább a fele részt vesz, elegendő lett volna, ha az a mintegy hétszázezer szavazó, aki ellenezte az egészségügyi és a felsőoktatási díjak megszüntetését, nem megy el szavazni, és máris oda lett volna a Fidesz mámoros diadala, amely végképp a mélybe rántotta a magyar egészségügyet. Az Alaptörvény módosítgatása során a Fidesz visszaállította a szabályt, hogy a népszavazás akkor jelent érvényes döntést, ha a választópolgároknak több mint a fele válaszol a feltett kérdésre. Ez a helyes döntés azonban könnyen csapdává válhat a Fidesz számára. A választópolgárok ugyanis, mint a fentiek jelzik, nem kedvelik a népszavazásokat. Az egyetlen népszavazás, amelynek politikai súlya volt, és amelynek a jelentőségét a választópolgárok többsége megértette, talán jobban is, mint a politikusok, az 1989-es négy igenes népszavazás volt. Ezért az ellenzéki pártok többségének döntése, hogy a választóknak az [2016.] október 2-i népszavazás bojkottálását javasolják, helyes döntés. Hogy hatásosnak fog-e bizonyulni, az persze még nyitott kérdés.
A menekülők elleni uszítás és a Brüsszel elleni uszítás ugyanis eredményesnek bizonyult. A nemzeti konzultáció bugyuta kérdőívét, amelynek értelmetlenségét egy harmadik elemista is átláthatta, több mint egy millióan küldték vissza. A válaszolók 72,4 százaléka szerint Brüsszel bevándorlás-politikája megbukott, a válaszolók 93,8 százaléka úgy vélte, a bevándorlók helyett inkább „a családok támogatására” kellene költeni. Valójában persze Brüsszelnek nincs semmiféle bevándorlás-politikája. A civilizált országokat 1951 óta a genfi egyezmény kötelezi a menekültek befogadására, a magyar kormányok pedig folyamatosan dicsekszenek azzal, hogy Magyarország 1989 áprilisában a volt kommunista országok közül elsőként csatlakozott a genfi egyezményhez. Csökkenti a bojkott sikerének esélyét az is, hogy a kormányzati propaganda a népszavazást megelőző hetekben hatalmas össztüzet fog zúdítani azokra a honárulókra, akik nem mennek el szavazni. Az össztűz persze nemcsak lelki nyomást jelent. 1980 tavaszán vitorlázni tanultam, a tanfolyamon azonban nem sajátítottam el a kishajó vezetéséhez szükséges ismereteket. Örültem hát, amikor egy ismerősöm, aki jól vitorlázott, felajánlotta, hogy gyakorolhatok vele. A Velencei tóra mentünk, mentorom délben indult volna. – Miért nem megyünk korábban? – kérdeztem. – Előtte el kell mennem szavazni – felelte. Csodálkoztam, nem olyannak ismertem, aki a szívén viseli a Hazafias Népfront választási eredményét. – Tudod – mondta –, hogy Érden lakom, ha nem megyek el szavazni, két hét múlva megbírságolnak, mert nem nyírtam le a füvet a kerítésem előtt. Nem feltétlenül szükséges, hogy a távol maradót ténylegesen megbírságolják: elegendő, ha tart tőle. 1958-ban a szavazásra jogosultaknak mindössze 1,6 százaléka nem ment el szavazni. Ez az arányszám lényegesen a következő évtizedekben sem változott. Érdekes módon éppen az 1980-as évből nincs adat a Wikipédián
Vélhetőleg a sajtó nem hozta nyilvánosságra a távol maradók arányát, talán éppen azért nem, mert a számuk növekedni kezdett. Az utolsó pártállami választáskor, 1985-ben a nem szavazók, az érvénytelen szavazatot leadók és a nemmel szavazók száma összesen 930 988 volt, a szavazásra jogosultak 12,4 százaléka. A rendszerrel szembefordulók magas arányszáma jelezte, hogy a pártállam felbomlása megkezdődött.
Az Orbán-rendszer ellenben egyelőre erős és agresszív. Abban is az életerős Kádár-rendszer nyomában jár, hogy a szavazás elmulasztásának, főképp vidéken, következményei lesznek. És ha nem lesznek is… A következményektől való félelem önmagában is elég. A tét most akkora, hogy a masszív választási csalást sem lehet kizárni. De még azt sem, hogy kedvezőtlen előrejelzések esetén az utolsó pillanatban megváltoztatják a választás szabályait. Egy ilyen lépés persze a vereség beismerésével volna egyenértékű. De láttunk már rá számos példát, hogy a kormányzati propaganda Orbán vereségeit is győzelemként tálalja.
A bojkott alternatívájaként nem jó megoldás Fodor Gábor ajánlata, hogy szavazzunk igennel. A hazug módon feltett kérdés így hangzik: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?” Erre magam is csak azt válaszolnám Arany János nyomán: akarja a fene. Ellenben védelmet kívánok nyújtani a menekülőknek, akiknek az élete és szabadsága veszélyben forog. Erre kötelez a genfi egyezmény, erre kötelez azoknak a hozzátartozóimnak, barátaimnak az emléke, sorsa, akik 1938-ban a nácik elől, 1956-ban a szovjet megszállás, a forradalom brutális megtorlása elől menekültek külföldre, és találtak védelmet, otthont a nyugati világban. Nem szeretnék arra gondolni, hogy az orbáni mentalitás alapján a nyugati hatóságok Király Bélát vagy Pongrátz Gergelyt kitoloncolták volna országukból, kiszolgáltatva őket Nagy Imre és Mansfeld Péter gyilkosainak.
Népszavazási plakát és ellenplakát
Persze, aki elszánja magát erre, maradjon otthon, én is ezt fogom tenni. De nekem már nincs sok kockáztatni valóm. Viszont aki tart a következményektől, de semmi módon nem akarja támogatni Orbán idegengyűlöletre uszító, szégyenletes népszavazását, adjon le érvénytelen szavazatot: ne X-elje be se az Igent, se a Nemet, sőt esetleg vágja zsebre a szavazólapot. Az 1985-ös választást értékelve az engedély nélkül megjelenő Beszélő így írt: „…a legkülönbözőbb társadalmi körökhöz tartozó emberek dicsekszenek, hogy nem mentek szavazni, egész munkahelyi kollektívák derítették ki boldogan, hogy egyikük sem volt, és a be nem dobott szavazócédulák gyűjtése – ifjúsági divattá lett. Úgy látszik, a mértéktelen választási propaganda túlpörgött, a társadalomnak egyszerűen elege lett belőle, és évtizedek szavazási rutinja után az emberek úgy érezték, ha nekik ennyire fontos a választás, a véleményünket viszont semmibe veszik, akkor mi is megmutatjuk: Ezt nektek!”
Választani a Kádár-rendszerben is lehetett
Szépségkirálynő választás 1986-ban
Nem tudom, a társadalom tart-e már itt. De aki itt tart, az üzenhet Orbánnak bojkottal, kitöltetlen vagy zsebre vágott szavazólappal. Mindegyik változatnak ugyanaz a jelentése: Ezt nektek!
Népszabadság, 2016. július 18.
7 038 karakter