Herceg, Helsinki, Hradzsin

Karl von Schwarzenberg herceg, Ausztria egyik leggazdagabb földbirtokosa 1983-ban elvállalta Az Emberi Jogok Nemzetközi Helsinki Szövetsége elnöki tisztségét. A kommunista rendszer összeomlása után visszatért szülőföldjére, a Cseh Köztársaságba, és Havel elnöki irodájának vezetője lett. Később bekapcsolódott a parlamenti politikába, pártot alapított, külügyminiszter volt. 2013-ban elindult az elnöki tisztségért folyó versenyben. Közel került ahhoz, hogy ő legyen a Cseh Köztársaság elnöke. Egy interjúban azonban élesen bírálta Edvard Benešt, Csehszlovákia nemzeti szentjét; azt mondta a szudétanémetek és a magyarok brutális kiűzésével háborús bűncselekményt követett el. A meggyőződése kimondásának igénye az elnöki tisztségnél is fontosabb volt számára. A cikk az Origo komment.hu oldalán A herceg és a Benes-dekrétumok címmel jelent meg.

Karel Schwarzenberg

A múlt hét végén, amikor még bíztam benne, hogy Karel Schwarzenberg lesz a Cseh Köztársaság elnöke, azt gondoltam, a régi ismeretség jogán nyílt levélben gratulálok a megválasztásához. Elterveztem a megszólítást is: Tisztelt Elnök úr, Serenissime Princeps, Kedves Karl! Itt azonban megtorpantam. Személyes találkozásainkkor angolul vagy németül beszéltünk; angolban a tegezés-magázás kérdése fel sem vetődik, németül pedig, legalábbis a mi korosztályunkban, csak rokonok és közeli barátok tegeződnek. Magyarul ellenben idétlen leírni: Kedves Karl, gratulálok Önnek… [2013. január] 26-án délután már nyilvánvaló volt, hogy az elnökválasztási versenyt Miloš Zeman nyerte meg. Úgy gondoltam, ha nem levelet, néhány személyes emléket mégis érdemes leírnom.

Egyetemes

Itt egy kis kitérőt kell tennem, hiszen ki emlékszik már arra, mit jelent ebben az összefüggésben a finn főváros neve. Nos, elsősorban természetesen az 1975 augusztusában aláírt Helsinki egyezményt jelenti, de nem csupán azt. A Helsinki egyezmény létrehozását elsősorban a szovjet diplomácia szorgalmazta, a nem-létező jaltai egyezmény pótlására. 1944-ben, a krimi üdülőhelyen semmiféle megállapodás nem született Európa kettéosztásáról. Az fokról-fokra jött létre a hidegháború során. Az 1956-os és az 1968-as fegyveres intervenció megmutatta, hogy a kialakult helyzetet a belátható jövőben nem lehet megváltoztatni. A szovjet diplomácia mégis arra törekedett, hogy a tényt egy ünnepélyes nemzetközi megállapodással („a határok sérthetetlensége” stb.) is szentesítse. A megegyezésnek azonban erős ellenzéke volt Nyugat-Európában és még inkább az Egyesült Államokban. Erre a nyomásra született meg a kompromisszumos javaslat: a fegyverkezési verseny lefékezése és a gazdasági kapcsolatok élénkítése mellett szóljon a Záróokmány arról is, hogy az aláíró államok tiszteletben tartják az emberi jogokat, az alapvető szabadságjogokat, és elismerik egyetemes jelentőségüket. Minthogy azonban az ígéretek számonkérését az egyezmény nem tette lehetővé, különösebb jelentőséget egyik fél sem tulajdonított nekik. „Megint jól átverték a Nyugatot! – mondták egymásnak a politikai foglyok KGB moszkvai börtönében. Egyikük azonban, vélhetően Szergej Kovaljev, aki a szovjet rendszer összeomlása után egy ideig az Orosz Föderáció emberi jogi biztosa lett, nem értett egyet a többiekkel. „A nagy vörös cápa bekapta a horgot – mondta. – Mostantól a Nyugaton múlik, mikor húzzák meg a kötelet.”

A kötelet elsőként nem a nyugati politikusok húzták meg, hanem néhány moszkvai értelmiségi, akik semmiféle politikai hatalommal nem rendelkeztek. 1976 májusában bizottságot alakítottak „a Helsinki egyezmény végrehajtásának támogatására”, és elkezdtek adatokat gyűjteni az emberi jogok, elsősorban a lelkiismereti és vallásszabadság helyzetéről. A szovjet szervek meglepően lassan reagáltak: hónapok teltek el, amíg a Moszkvai Helsinki Csoportnak nevezett kis közösség tagjait letartóztatták. A rendelkezésükre álló idő alatt Jurij Orlov, a kezdeményező és társai egy sor jelentést készítettek, és juttattak külföldre. Sok évi kényszermunkára ítélték őket, a szovjet tagköztársaságokban mégis újabb és újabb Helsinki csoportok alakultak. A következő év januárjában, Prágában megjelent a Charta 77, amely ugyancsak a Helsinki Záróokmányra hivatkozva követelte a szabadságjogok helyreállítását. A Charta szóvivőinek elítélése ellen tiltakozó petíciókat Magyarországon 250-en írták alá, innen számítják a magyarországi demokratikus ellenzék születését. New Yorkban, 1978-ban, a Szovjetunióból száműzött helsinkis, Ludmila Alekszejeva kezdeményezésére megalakult a HelsinkI Watch: az elnevezésnek Demszky Gábor találta meg a magyar megfelelőjét: Helsinki Jogőr. Nyugat- és főképp Észak-Európa országaiban sorra alakultak Helsinki bizottságok, hogy nyomon kövessék az aláíró országokban elkövetett jogsértéseket; nemcsak a kommunista országokról készítettek jelentéseket, de Törökországról, Észak-Írországról, sőt az Egyesült Államokról is. A nyugat-keleti tárgyalásoknak, s mindenekelőtt a szovjet-amerikai tárgyalásoknak megkerülhetetlen témája lett az emberi jogok helyzete. A kommunista országok diplomatái és politikusai nem hivatkozhattak arra, hogy ez országuk belügye, hiszen Helsinkiben elismerték az emberi jogok egyetemes jelentőségét. A leghitelesebb jelentéseket a Helsinki hálózat szállította a nyugati diplomatáknak, hiszen ezek nagy részét az érintett országokban élő ellenzékiek állították össze. A nemzetközi szövetség létrehozását a már működő Helsinki bizottságok határozták el, 1982 szeptemberében, az olaszországi Bellagioban; az alapító tanácskozásra Bence Györgyöt is meghívták. Gerald Nagler, a svéd Helsinki Bizottság Bécsben született vezetője 1983-ban a szervezet megbízásából az osztrák kancellári tisztségéről éppen lemondott szociáldemokrata Bruno Kreiskyt kereste fel, hogy felajánlja neki a nemzetközi szövetség elnöki posztját. Kreisky több alkalommal is kiállt szovjet ellenzékiek érdekében. 1983-ban levélben kérte Andropov szovjet pártfőtitkártól Jurij Orlov szabadon bocsátását. (A levelére választ sem kapott.) A felkérést Kreisky nem vállalta, maga helyett azonban Karl zu Schwarzenberget ajánlotta. A javaslat azért is meglepő volt, mert Schwarzenberg politikai karrierjét a kereszténydemokrata Néppártban, Kreisky kancellár-elődje, és ellenfele, Joseph Klaus csapatában kezdte. A nemzetközi szövetség vezetőinek tudatába beugrottak a mulya arisztokratákról elraktározott sztereotipiák is. Kriesky ajánlása azonban komoly volt és meggyőző. Schwarzenberg széleskörű nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, az anyanyelve cseh és német, kapcsolatot tart a csehszlovákiai ellenzékkel, családja révén otthon van Ausztriában, Németosztagban és Svájcban is. „Az egyik nagybátyám Heydrich személyes utasítására került a buchenwaldi koncentrációs táborba, a másik kényszermunkás volt a csehszlovákiai uránbányában – felelte Schwarzenberg, amikor arról kérdezték, miért vállalta el „társadalmi munkában” az emberi jogi szervezet elnöki tisztét.

*Két kancellár: Bruno Kreisky és Helmut Schmidt*

Az 1990-es években viták folytak, arról volt-e szerepe az emberi jogok számonkérésének és ennek kapcsán a Helsinki mozgalomnak a rendszerváltásban. A Magyar Helsinki Bizottság történetéről írott könyvében Mink András (Alperes: az állam, 2005) szembeállítja egymással a reálpolitikus-materialistákat és az idealista-konstruktivistákat. Az előbbiek úgy vélik, hogy a rendszer bukásának mindenekelőtt az volt az oka, hogy a szocialista tömb nem tudott lépést tartani a nyugati világgal a gazdasági versenyben és így a fegyverkezési versenyben sem. Az utóbbiak szerint minden rendszernek szüksége van bizonyos összhangra a meghirdetett elvei és a valóság között; ha az összhang nyilvánvalóan megszűnt, a rendszer tartósan nem maradhat fenn. Én erre a nézetre hajlok. A szocialista rendszer urait újra meg újra szembesítették a Helsinkiben tett ígéreteikkel, nekik pedig újra meg újra szabadkozniuk és hazudozniuk kellett. A létező szocializmus elvesztette hitelességének utolsó maradékát is, tartóoszlopai elvástak. A szovjet birodalom úgy omlott össze, mint egy ponyvasátor.

*Felix zu Schwarzenberg herceg, az Osztrák Császárság miniszterelnöke (1848–1852)*

Cseh

A Nemzetközi Helsinki Szövetség elnökével New Yorkban találkoztam először, 1985 kora őszén. – Magyarországon az Ön neve nem cseng valami jól – mondtam szemtelenül, a történelmi ismereteimet fitogtatva. – Miért? – kérdezett vissza meglepetten. – Felix Schwarzenberg miatt… – Ez csak Kossuth álláspontja – vágott közbe Karl Schwarzenberg, kissé zavartan rázva a fejét. – De nem volt igaza. Vitatkozhattam volna, hogy nem Kossuth, hanem éppen Széchenyi titulálta (a „dühös bolondnak” nevezett Haynauval szemben) „hideg vámpírnak” a monarchia miniszterelnökét, aki Bécsből irányította a szabadságharc leverését követő megtorlás gépezetét, de visszafogtam magam.

Inkább arról kezdtem beszélni, milyen lenyűgöző hatással volt rám a középkori Schwarzenberg-vár a dél-csehországi Krumlowban. Talán a középkor emlegetése adta az ötletet, hogy felvessem, az 1335-ös visegrádi királytalálkozó mintájára meg kellene rendezni lengyel, csehszlovákiai és magyar ellenzékiek találkozóját, esetleg a bécsi Palais Schwarzenbergben. A részben hotellé alakított palota tulajdonosa helyeslőleg bólogatott. A tünékeny ideának – mindketten tudtuk – semmiféle realitása nem volt: ellenzékiek, főképpen a cseh ellenzékiek nem utazhattak külföldre; a következő évben engem is eltiltottak a külföldi utazástól, méghozzá öt évre. Szerencsére már nem volt öt évük.

1989 májusában formálisan is megalakult a Magyar Helsinki Bizottság. Formálisan, hiszen a demokratikus ellenzék Helsinki bizottságként is működött: adatokat gyűjtöttünk a jogsértésekről, beszámolókat készítettünk róluk, tiltakoztunk ellenük. A bizottság-alakítást akkor Solt Ottilia ellenezte. Mi adjuk ki a szamizdatokat, mi vagyunk a SZETA (a Szegényeket Támogató Alap). Mi szükség van arra, hogy még Helsinki bizottság néven is szerepeljünk? 1989-ben azonban a jogszabályok már lehetővé tették társadalmi szervezetek bírósági bejegyzését. Megrökönyödésünkre a Külügyminisztérium üdvözölte a kezdeményezést: egy évvel korábban még ellenzéki-ellenséges elemek voltunk. Az alakuló ülésre eljött Karl Schwarzenberg, képviseltették magukat az akkori ellenzéki pártok is. Az MDF képviselőjének láthatólag imponált, hogy a Nemzetközi Szövetség elnöke egy valóságos herceg. – Nem lehetne a magyar bizottság elnökének felkérni Esterházy Pétert? – kérdezte. Nyilván arra gondolt, hogy Esterházy legalább gróf. Az ötletet elmondtam Schwarzenbergnek. Megállt, valósággal összegörnyedt, úgy rázta a röhögés. Der Peter, der Peter, mondta többször is a térdét csapkodva. Ismerte Esterházyt, nem tudom, hanyad fokon, de unokatestvérek, hiszen Esterházy Péter dédnagyanyja Schwarzenberg Franciska hercegnő volt. Éppen ezért jól tudta, hogy Esterházy a különleges, groteszkbe hajló humorával, az ironikus természetével nem elnöknek termett. Különben is a Magyar Helsinki Bizottságnak akkor már volt elnöke: Mészöly Miklós.

A Nemzetközi Szövetség ellenben elvesztette elnökét. Az egyes országok Helsinki bizottságai, a bolgár, a lengyel, s talán ide számolható a magyar is, egyre kiterjedtebb és egyre szakszerűbb jogvédő tevékenységet folytattak, de az a kiemelkedő szerep, amelyet a Helsinki mozgalom a hidegháború végjátékéban a nemzetközi politika színpadán betöltött, okafogyottá vált. 1990 nyarán Václav Havel hazahívta Karel Schwarzenberget, és felkérte elnöki irodája vezetésére. Ettől kezdve két éven át a herceg mindig ott volt a Hradzsinban, az elnök közelében. Vajon miképp tudta véghezvinni, hogy termetes, horgas orrú, bozontos szemöldökű ember létére szinte eltűnt a törékeny, alacsony, Pinocchio-szerű elnök mögött? Bár a Schwarzenberg-család alemán fejedelmektől eredezteti magát, váraik, birtokaik pedig mindenfelé megtalálhatók Dél-Németország, Ausztria és Csehország területén, az orliki ág, Karel édesapja, VI. Károly herceg a Csehszlovák Köztársaság létrejötte óta, elsősorban csehnek érezte magát. A német megszálláskor a német nemzetiségűek automatikusan, a „kevert” családban élők pedig kérelemre megkapták a német állampolgárságot. A Schwarzenbergek azonban nem kértek ebből. Döntésükben benne lehetett a Masaryk alapította állam elismerése, patriarchális rokonszenvük a földjeiken, gyáraikban dolgozó cseh parasztok és munkások iránt és megvetésük a nácikkal szemben. Ez utóbbi közös érzése volt sok osztrák és még több porosz arisztokratának. Bosszúból a megszállók a Schwarzenberg-vagyon jelentős részét elkobozták.

A háború után Edvard Beneš elnöki rendeletei alapján mintegy 2,9 millió németet (és 76 ezer magyart) fosztottak meg csehszlovák állampolgárságától, és üldöztek ki az országból. A végrehajtás brutalitása nem különbözött attól, ahogy a hatalmi helyzetbe került kisebbségek bántak a megszállás alatt csehekkel, zsidókkal, cigányokkal. A Schwarzenberg-családot nem sújtotta retorzió, sőt részben elkobzott birtokaikat is visszakapták. Mindez azonban nem tartott soká. Az 1948 februárjában puccsal végrehajtott kommunista hatalomátvétel után mindenüket államosították. Tíz hónappal később, tekintettel svájci állampolgárságukra kimehettek Bécsbe. A tizenegy éves Karl itt már nem az egyik leggazdagabb csehországi család örököse volt, csupán egy szerény jövedelmű, négygyerekes házaspár kisdiák fia. Tizenkét évvel később azonban újabb fordulat állt be. 1960-ban Heinrich Schwarzenberg, a hercegi család feje, örökbe fogadta Karlt, az unokaöccsét. Heinrichnek csak lánya volt, a család házi törvényei szerint a családfői rang és vele a vagyon, csak férfié lehet. 1965-ben Heinrich meghalt, Karl zu Schwarzenberg pedig egy 3-400 millió svájci frank értékű vagyon gazdája lett. A rendszerváltás után a Cseh Köztársaságban, de Romániában és az egykori NDK-ban is a volt tulajdonosok, illetve leszármazottaik sokkal nagyobb mértékben kapták vissza jogtalanul elvett tulajdonukat, mint Magyarországon. (Hogy ez igazságosabb-e, vagy kevésbé igazságos, az ország gazdasága szempontjából kedvezőbb-e, vagy kevésbé kedvező, mint a magyarországi megoldás, ahol első körben a volt rendszer elitje, majd pedig az egymást követő kormányok klientúrája jutott és jut olcsón vagyonhoz, az nem ennek az írásnak a témája.) Karel Schwarzenberg visszakapott négy kastélyt, mintegy ötven kisebb épületet, 9500 hektár erdőt és halastavat – mindent összevéve azonban a csehországi Schwarzenberg-vagyonnak csak a kisebbik részét.

Az elnöki iroda vezetése után Schwarzenberg a cseh törvényhozás felsőházába, a Szenátusba próbált bejutni, de ez csak harmadjára sikerült neki, 2004-ben. Az első alkalommal, 1996-ban a prágai jelöltek listáján csupa régi ellenzéki nevét látta. – Olyanok üljenek a Szenátusban, akik egyszer már ültek – mondta, és visszalépett. 2005-ben szenátorként Kubába utazott, megpróbált találkozni Fidel Castro ellenzékének tagjaival. A szemfüles titkosrendőrség azonban a nyomában volt: letartóztatták és kiutasították. E vagányos kalandja ellenére 2007-ben külügyminiszter lett. Még ezt megelőzően azonban, 2005 novemberében Havellel együtt Budapesten is járt. A Magyar Helsinki Bizottság konferenciáján vettek részt, amelyet a bizottság egy húsz évvel korábbi konferencia „remake”-jeként szervezett meg. Akkor, 1985 októberében a Helsinki Záróokmányt aláíró országok azt kívánták megvizsgálni, hogyan érvényesülnek a kultúra területén a Helsinki elvek. A Nemzetközi Helsinki Szövetség a hivatalos konferencia idejére alternatív fórumot szervezett. Bár az állambiztonsági szervezet már az előkészítő beszélgetést is lehallgatta 1985 februárjában, Gerald Naglert a Duna-Intercontinental szállóban október 15-én mindössze két órával az alternatív fórum tervezett megnyitása előtt tájékoztatták arról, hogy a hónapokkal korábban lefoglalt konferenciatermet mégsem tudják a rendelkezésére bocsátani. Nem sokkal később – az állambiztonsági jelentés szavaival – egy személy, aki Schwarzenberg néven mutatkozott be, a Gellért Szálló konferenciatermét foglalta le másnapra, a szálloda igazgatója azonban telexen visszamondta a foglalást. Az óvatos III/III-as egy aznapra tervezett családi születésnapot is megakadályozott. Az alternatív fórumot ennek ellenére sikerült megtartani Eörsi István író majd pedig Jeles András filmrendező és Kis Anikó lakásán. Számos ismert magyar írón kívül olyan világhírű írók vettek részt rajta, mint Susan Sontag, Amos Oz, Hans Magnus Enzensberger, Danilo Kiš, Pavel Kohut és Timothy Garton Ash; nemzetközi visszhangja kizárólag az ellenfórumnak volt. Amikor a hivatalos fórumon az amerikai küldöttség majd pedig a közös piaci országok nevében a luxemburgi küldöttség vezetője tiltakozott az alternatív fórum betiltása ellen, a hivatalos fórum kormányzati felelőse, Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár arra hivatkozva, hogy a fórumra magánlakáson került sor, öntudatosan felelte: „A magyar hatóságok magánjellegű rendezvényekkel nem foglalkoznak”. A 2005-ben megrendezett konferencián Schwarzenberg szenátor egyebek közt arról beszélt, hogyan állják útját az olajjal és a gázellátással kapcsolatos érdekek az emberi jogok érvényesülésének. Csecsenföldön népirtó háború folyik, mondta, amely mint a rák pusztítja el a demokrácia szöveteit Oroszországban. A nyugati világ mégis eltűri ezt, mert szüksége van az orosz gázra. Václav Klaus minden eszközzel megpróbálta megakadályozni, hogy Schwarzenberg külügyminiszter legyen. Örül, ha az oroszok élvezik Karlovy Vary fürdőit és mulatóit – mondta Schwarzenberg. De azt nem tartja kívánatosnak, hogy részesedést szerezzenek a cseh nukleáris iparban. (The Economist, 2010. június 9.)

Ami a szívén…

Az elnökválasztási versenyben a közvélemény-kutatók nem jósoltak sok esélyt Karel Schwarzenbergnek. Úgy vélték, a választási küzdelem két volt miniszterelnök, Miloš Zeman és Jan Fischer között fog eldőlni. Tévedtek, Schwarzenberg, Fischert messze megelőzve, az első fordulóban egy százaléknál kevesebbel maradt le Zeman mögött. Ma valószínűleg ő lenne a Cseh Köztársaság elnöke, ha nem rontja el. Nem ügyetlenségből rontotta el, hanem mert úgy érezte, a választási kampány közepette is ki kell mondania a népszerűtlen igazságot.

Magyarországon ahhoz szoktunk hozzá, hogy a populista, demagóg nacionalizmus inkább a jobboldal eszköze. Ez azonban nem szükségszerű. Milosevics, Iliescu, Mečiar agresszív nacionalisták voltak, miközben baloldalinak mondták magukat. Közismert, az elnökválasztást megelőző tévé-vitában január 17-én Schwarzenberg azt mondta, Edvard Beneš, Csehszlovákia korábbi elnöke és nemzeti hőse a mai normák szerint a hágai nemzetközi büntetőbíróság előtt felelne háborús bűncseleményeiért. Azt is mondta, miután Csehszlovákia csatlakozott az emberi jogokról és az alapvető szabadságjogokról szóló római egyezményhez, a Beneš-dekrétumoknak nincs helye a Cseh Köztársaság törvényei között, hiszen a római egyezmény tiltja mind a kollektív büntetést, mind pedig a tömeges kiutasítást. Az 1997-ben aláírt cseh-német egyezményben a felek kölcsönösen bocsánatot kértek egymástól a háború alatt és után elkövetett bűncselekményekért, de hozzáfűzték, a jövőt nem a múlt határozza meg. Vagyis az elüldözött németek semmiféle kártalanítást nem várhatnak a háború után elvett vagyonukért. Schwarzenberg kijelentése ezt az önkényes diszkriminációt is megkérdőjelezte.

Zeman ezek után természetesen mindent megtett, hogy lejárassa ellenfelét, akinek a felesége még csehül sem tud, és aki maga is régies módon használja a nyelvet. Szudétanémetnek bélyegezte az ellenfelét, méghozzá olyan pejoratív kifejezéssel, mintha nálunk valaki cseláknak mondaná Zemant. Bizonyára sokakban támadt félelem, hogy az elüldözött németek leszármazottai esetleg visszakövetelhetik a házat, földet, amit a szüleik a németek távozása után kaptak meg. A kampányba olyanok is hallatták a hangjukat, akiknek nem fűződött közvetlen érdekük Schwarzenberg vereségéhez. A távozó elnök, Klaus kijelentette, sosem bocsájtja meg, amit Schwarzenberg Benešről mondott. A legdühödtebben Robert Fico támadt rá a külügyminiszter-elnökjelöltre. A Beneš-dekrétumok, mondta, megváltoztathatatlanok. Aki megkérdőjelezi őket, a háború után kialakult világrendet kérdőjelezi meg. (Salzburger Nachrichten, 2013. január 24.)

„Nem herceg. Több annál. Ember!” – valahogy így beszél Sarastro a Varázsfuvolában Kétszáz év alatt megtanultuk, hogy az ember minősítést mindenféle címnél és rangnál többre tartsuk. Szentek és forradalmárok mártírhalált haltak az igazságért, ehhez hozzászoktunk. De hogy valaki az igazság kimondása kedvéért kiengedje a kezéből a választási győzelmet!? Ehhez nem is elég embernek lenni. Ehhez talán hercegi rang, hercegi születés szükségeltetik.

A második fordulóban a különbség Zeman és Schwarzenberg között tíz százalékra nőtt. Az előbbi mellett voltak a falusi és kisvárosi szavazók, az idősebbek és az egykori szudétanémet vidékek lakói. Az utóbbi mellett a nagyvárosi szavazók, mindenekelőtt a prágaiak és a fiatalok. Ezek a fiatalok öt év múlva is fognak szavazni, és a korrupciót meg a demagógiát talán öt év múlva is utálni fogják. Karel Schwarzenberg 75 éves, öt év múlva újra indulhat, és még végigcsinálhat egy elnöki ciklust. Végtére is nem magyar bíró, hogy hatvanöt évesen nyugdíjba kelljen vonulnia. Schwarzenberg Franciska hercegnő kilencven éves koráig élt, pedig utolsó hónapjaiban még a kitelepítés megpróbáltatásait is el kellett viselnie.

Tisztelt Miniszter úr, Durchlaucht, kedves Karel! Jó egészséget, elszántságot és kitartást kívánok a következő tíz évhez.

Origo, 2013. február 5.

21 046 karakter