Fiat Justitia
Legyen igazság, ha belepusztul is a világ – tartja a latin mondás. Némely bírói ítélet, történeti korszakok értékelése számos esetben keltett heves, érzelmek fűtötte vitákat. Cikkeimben amellett érveltem, hogy ezekben a kényes kérdésekben is lehet etikus döntéseket hozni. Vannak azonban esetek, amikor a bíróságok konfliktuskerülő kényelmessége sorozatos, súlyos jogsértésekre üti rá az igazságosság pecsétjét.
Egy szó helyett kétezer
Válasz Komoróczy Gézának
Bácsfi Diána, a 2004-ben megalakult Magyar Jövő Csoport vezetője nyilasnak vallotta magát. Kijelentése óriási felzúdulást keltett nemcsak a baloldalon, hanem a jobboldalon is. A szélsőjobboldali csoportok ugyanis nemzeti radikálisoknak nevezik magukat, a nyilas megjelölést visszautasítják. Még nagyobb felzúdulást keltett azonban az, hogy a Magyar Helsinki Bizottság illetve a bizottság ügyvédje, az egyetemi hallgató fegyelmi ügyében vállalta a hallgató védelmét. Komoróczy Géza, a bizottság tiszteletbeli elnöke Mit védjenek a liberálisok? című cikkében (Élet és Irodalom, 2005. február 4.) élesen bírálta a bizottság döntését. Akkor még én voltam a bizottság elnöke: nekem kellett megmagyaráznom és megvédenem a bizottság álláspontját, amely a bizottságon belül is vitát váltott ki.
2006. március 6-án a Legfelsőbb Bíróság felmentette Kristóf László egykori csendőrnyomozót, akit 1959-ben Ságvári Endre meggyilkolása miatt végeztek ki. A sajtó egy része felháborodott: Ságvári az antifasiszta harc mártírja volt, Kristóf pedig fasiszta csendőr. Csakhogy Kristóf, bár tagja volt a Ságvári elfogására kiküldött nyomozó-csoportnak, nem lőtte agyon Ságvárit, Ságvári lőtt előbb, és súlyosan megsebesítette Kristófot. Egy gyanúsítottal szemben, aki fegyverrel támad a hatóság tagjaira, a fegyverhasználatot mindig és mindenütt jogosnak tekintik. A Jobbik a kivégzett csendőr felmentését ünnepelte, a Magyarországi Munkáspárt valamint a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége ellenben Hollós Ervint kérte fel a Kristóf felmentése ellen tiltakozó gyűlésük szónokának. Azt a Hollós Ervint, aki 1956-tól a Belügyminisztérium vizsgálati osztályának vezetőjeként az egyik fő irányítója volt a forradalmat követő megtorlásnak. Vajon ki kit járatott le?
2006-ban egy sor közszereplőt – politikusokat, művészeket, sportolókat – felkértek, hogy írják meg a véleményüket röviden az alkotmányról és az Alkotmánybíróságról. Hogy voltaképpen milyen célt szolgált a kötet – máig sem tudom. Volt véleményem az Alkotmánybíróságról, örültem hát a felkérésnek. Csakhogy a mondanivalóm nem fért el a megszabott terjedelmi korlátok között. Végül a kötet számára írtam egy rövid változatot, amely Az élő alkotmányról címmel jelent meg A mi Alkotmányunk. Vélemények és elemzések Magyarország Alkotmányáról című kötetben (szerkesztette Trócsányi László, Complex, Budapest, 2006). A teljes tanulmány nem jelent meg. Pedig az Alkotmánybíróság három sokat vitatott döntésével foglalkozott: a halálbüntetés eltörlésével, az állambiztonsági iratok nyilvánosságával és a diktatúra nevében elkövetett súlyos bűncselekmények büntethetőségének elévülésével. Ennyi idő elmúltával szomorú belegondolni, hogy volt egyszer egy Alkotmánybíróságunk, amely tiszteletre méltóan magas szakmai és erkölcsi színvonalon tárgyalta az eléje kerülő kérdéseket.
Anya a börtönben
Spilák Zsuzsanna fotóművész képsorozatot készített egy asszonyról, aki szabad-ságvesztés büntetését töltötte. Egyike volt azoknak, akik a börtönkórházban szülték meg gyermeküket, így a gyermek hat hónapos koráig együtt lehetett a gyerekkel. Az elítéltre vonatkozó korlátozások nem vonatkoznak sem a gyerek apjára, sem a gyerekre. Ezért az apa pert indított a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokság ellen, és nyert. Ez tette az ügyet egy jogvédő számára is különösen érdekessé.
Népbíráskodás, elévülés – Bojta Béla
Gondolatok Szakály Sándor cikke kapcsán
Igazságszolgáltatás volt-e a háborús bűnösök felelősségre vonása a második világháború után, vagy a győztesek ítélkezése, netán a zsidók bosszúja? Szakály Sándor a népbíráskodást „a magyar igazságszolgáltatás egyik legszégyenletesebb korszakának” nevezi. A cikk ezzel a nézettel vitázik, anélkül, hogy figyelmen kívül hagyná: a népbíráskodásban az igazságszolgáltatás mellett szerepet kapott a politikai cél is, a kommunista hatalomátvétel elősegítése. A cikk személy szerint védelmébe veszi Bojta Bélát, a Népbíróságok Országos Tanácsa harmadik elnökét, akit menesztése után, 1950-ben minden jogászi tevékenységtől eltiltottak.
Az Európai Parlament határozata kimondta, a sztálinizmus és a nácizmus rémtettei egyképpen háborús és emberiesség elleni bűncselekmények, amelyeknek a büntethetősége nem évül el. A határozatnak nem az a célja, hogy nyolcvan-kilencven éves emberek újabb csoportja kerüljön bíróság elé. Hanem hogy világossá tegye: a gyilkos embertelenség bűncselekmény, akár a nácizmus, akár kommunizmus nevében követték el.
A törvény szövegén nem sok múlik, mondta egyszer Boross Péter, elégedetten hunyorítva. Úgyis a végrehajtás számít. Az 1950-ben elfogadott New York-i Egyezmény szerint a prostituált áldozat, tevékenységéért nem szabad büntetni. 1999-ben a magyar törvényhozás is magáévá tette ezt a szemléletet. Csak a törvény azt is meghatározta, az továbbra is szabálysértés, ha valaki tilos helyen kínál szexuális szolgáltatást. Így aztán a prostituáltakat védő törvény alapján volt prostituált, aki két évre került börtönbe. A masszázs-szalonok ellenben nyíltan kínálhatják szolgáltatásukat, csak jóval drágábbak.
Donáth György antiszemita volt, 1939 és 1944 között országgyűlési képviselő, Imrédy Béla fajvédő pártjának színeiben. 1947-ben letartóztatták, a Magyar Közösség perében, nagyrészt koholt vádak alapján halálra ítélték, kivégezték. Halálával az erőszakos kommunista hatalomátvétel áldozatává vált. Politikai pályáját csak a történeti tények tárgyilagos értékelésével lehet értelmezni, szobor-állítással, tüntetéssel vagy a szobor eltávolításával nem lehet.
Kánon kontra kánon?
Cikkemre Bodnár Dániel válaszolt. Kánon kontra kánon? viszontválaszom lényege: aljas nézetek hirdetőit sem lehet aljas eljárásban felelősségre vonni.
A büntetőeljárás Dávid Ibolya és Herényi Károly ellen az önálló MDF felszámolására irányuló Fidesz-stratégia része volt. A 2010-es választás előtt a Fidesznek fontos volt, hogy tőle független, magát jobbközép pártnak minősítő politikai csoport ne létezzen a parlamentben. 2008-ban azzal próbálkoztak, hogy az MDF az addigi elnök, Dávid Ibolya helyett Almássy Kornélt válassza pártelnökké. A mondva csinált vád alapján a Fővárosi Törvényszék 2016. március 18-án megrovásra ítélte a két vádlottat. Addigra azonban az MDF a 2010-es választáson kibukott a parlamentből, a Fidesz elérte célját, és kétharmados többséghez jutott. Dávid Ibolyát azonban nemcsak a Fidesz támadta, hanem liberális publicisták is, például azért, mert nem ellenjegyezte a Kunos Péternek adott elnöki kegyelmet. Írásom Dávid Ibolya liberális bírálóival vitázik.
A Veritas Történetkutató Intézet honlapján ott díszeleg Deák Ferenc egy mondatos sajtótörvénye: Hazudni nem szabad. A veretes mondattal csak az a baj, hogy Deák sosem mondott ilyet, nem is mondhatott, mert kiváló jogászként és jogszabály-szövegezőként tisztában volt vele, hogy egy ilyen mondatnak, bármilyen jól hangzik is, jogszabályként nincs értelme. Persze azért az igaz, hogy hazudni nem szabad. Balog Zoltán (most már egykori) emberminiszter ellenben a Magyar Helsinki Bizottságról nyilatkozván gátlástalanul hazudott. Amikor a bizottság felszólította, hogy bizonyítsa állítását, levelünket válasz nélkül hagyta. Talán az egy mondatos sajtótörvény előtt egy hasonlóan kurta viselkedési szabályt kellene törvénybe iktatni: Modortalannak lenni nem szabad!