Négy esszé a Holmiból
Az implózió költője
(Petri György)
A Holmi szerkesztősége, személy szerint Réz Pál megtisztelő felkérésére kezdtem hozzá, hogy összegyűjtött versei megjelenése alkalmából esszét írjak Petri György költészetéről. A vállalkozás nyaktörő volt, hiszen 1980-ban, amikor elvesztettem könyvkiadói állásomat, végleg felhagytam azzal, hogy irodalomról írjak. Időközben pedig alapvetően megváltoztak az irodalom-értelmezés módszerei.. Petrit ugyan korunk legjelentősebb politikai költőjeként tartják számon, halála után mégis elkezdődött egy fanyalgás, hogy „direkt” politikai versei nem alkotják lírájának olyan értékes részét, mint első két kötete. Bírálói magának Petrinek a kijelentésére hivatkoznak, amelyben elhárítja „a demokratikus ellenzék költőjének” címkéjét és szerepét. Csakhogy a demokratikus ellenzékben sem létezett ilyen igény. Petri nem egy készülődő forradalom költője volt, hanem egy tartását elvesztett rendszer implóziójának, beomlásának, látnoka és krónikása.
Egy letűnt nemzedék elfeledett krónikása
(Halász Imre)
Valamikor 2007-ben Réz Pál megkérdezte, nincs-e kedvem írni a Holmi ünnepi számába. amely a Nyugat indulásának századik évfordulójára jelenik meg. Írhatnék például Kosztolányiról, akiről egy egész jó tanulmányt írtam, amikor még irodalmárnak képzeltem magam, nem politikusnak vagy jogvédőnek. Van kedvem, feleltem, de nem Kosztolányiról írnék, hanem Halász Imréről. Egyrészt azért, mert úgy érzem, a neve méltatlanul merült feledésbe. Másrészt mert a reformkor és a dualizmus kora politikusairól írva olyan problémákat feszeget, amelyek azóta is megoldatlanok.
Az örök félzsidó
(Rubin Szilárd)
Vannak írók, akiknek a művei feledésbe merülnek, aztán évek vagy akár évtizedek múltán fedezik fel őket újra. Rubin Szilárd esete különleges: őt felfedezték aztán újra elfelejtették, halála után ellenben nagy íróként ünnepelték… egy ideig. Rubin Szilárdról azonban nem lehet úgy írni, hogy értékelője ne szóljon az író fájdalmas belső konfliktusáról: Rubin édesapja munkaszolgálatban eltűnt zsidó volt, a nagyanyja, aki édesanyja korai halála után felnevelte, szegény kofaasszony, ő ellenben egész életében az úri középosztályhoz akart tartozni. Az esszé második része Keresztesi József Rubinról írott pályarajzát értékeli.
A farkasnő
A szenvedő amorális
Ugyanarról, még egyszer
Egy lenyűgöző jobboldali
(Domokos Mátyás)
2014-ben a Holmi szerkesztősége úgy döntött, beszüntetik az éppen huszonöt éve indult irodalmi folyóiratot. Az utolsó számokban felidézik a lap elhunyt szerkesztőit, munkatársait. Amikor Réz Pál jelezte, szeretné, ha én is írnék valakiről, Domokos Mátyás nevét mondtam ki. Azt gondoltam, egy efféle emlékező pályakép megírása nem lesz különösebben nehéz feladat. Csakhogy Domokos Mátyás 1987-től a haláláig tíz kötetet adott közre, ezeket természetesen végig kellett olvasnom. De sokkal nagyobb problémát jelentett, hogy szerzőm véleményével, dohogásaival, indulatkitöréseivel nem értettem egyet. Az 1990 után kialakult társadalmi viszonyok bírálata teljesen jogos, de a „demokratikus szocializmus” utópiáján túllépett a történelem. A búcsú jegyében íródott ünnepi cikk bíráló megjegyzések sokaságával telt meg…