Levelezés Niedermüller Péter polgármester úrral
Féloldalas levelezés egy polgármesterrel
Augusztus 28-án kaptam egy e-mailt N.-től. Élete tragikus eseményeit írta le. A Budapest VII. kerületi önkormányzattól várt segítséget, hiába. Július 16-án másodszor írt Niedermüller Péternek, Erzsébetváros polgármesterének, de választ nem kapott. Válaszomban arra kértem, küldjön dokumentumokat, amelyek az elmondottak igazolják. A megküldött dokumentumok alapján szeptember 24-én írtam a polgármesternek. Levele „személyesen kerül átadásra”, írta másnap Sz.-né, a polgármester munkatársa. Hat hét telt el, válasz azonban nem érkezett, második levelem postázása után pedig újabb tíz nap elmúltával sem kaptam választ. Úgy vélem, most már nem illetlenség, ha nyilvánosságra hozom ezt a féloldalas levelezést.
Július 4-én az Átlátszó felületén jelent meg egy cikkem. Újbuda önkormányzatának közgyűlése a Mi hazánk képviselőjének javaslatára leszavazta, hogy a kerületben egy névtelen közterületet Nelson Mandeláról nevezzenek el. Ebben a kerületben Orbán Viktor ellenzékének erős többsége van, a szavazást az döntötte el, hogy dr. László Imre, a DK színeiben indult polgármester a Mi Hazánk javaslatát támogatta, olyan érveléssel, amely elképesztő történelmi tájékozatlanságról tanúskodott. Az esemény után sokan a polgármester lemondását követelték. Vitába szálltam velük; egy időközi polgármester-választás a Fidesz győzelmével végződhetne, és Karácsony Gergely pozícióját gyöngítené a Fővárosi Közgyűlésben.
Az alábbi cikk ismét egy DK-s polgármestert bírál. Természetesen nem azért, mert „pikkelek” a DK-ra. De úgy vélem, a jelenlegi kiélezett politikai helyzetben, másfél évvel az országgyűlési választások előtt, az ellenzéki pártok vezetésének jobban oda kellene figyelniük, mit tesznek, és mit beszélnek a párt színeiben fellépő politikusok. Mert a XI. vagy a VII. kerületi polgármester balfogásai nemcsak a DK esélyeit rontják, de kárára vannak valamennyi ellenzéki pártnak, amelyek azért fogtak össze, hogy leváltsák Orbán Viktor kormányát.
Az első levél
Niedermüller Péter polgármester úrnak, Budapest, VII. kerület
Tisztelt Polgármester úr, kedves barátom!
Bocsásd meg, hogy közelebbi személyes ismeretség nélkül barátomnak nevezlek, és egyes szám második személyben szólok hozzád. Bár az úgynevezett létező szocializmus, a Kádár-rendszer ellenzékéhez tartoztam, mindig baloldalinak tekintettem magam. Ennek jegyében kerültem közeli, baráti kapcsolatba az 1970-es évek elejétől kezdve Bence Györggyel, Kis Jánossal, Demszky Gáborral, 1980-tól kezdve pedig Solt Ottiliával. Ennek jegyében lettem a szamizdat Beszélő egyik szerkesztője, a Szegényeket Támogató Alap munkatársa, majd pedig Szabad Demokraták Szövetsége megalakulásának egyik előkészítője és két cikluson át parlamenti képviselője. És még egy dolog összeköt bennünket: mind a kettőnk számára fontos az írás, a publicisztika. Bizonyára nagyon sok kérdés van, amelyben nem értünk egyet, és ha úgy hozná a sors, kemény érvekkel vitáznánk egymással. De vannak kérdések, amelyekben minden bizonnyal egyetértünk. Ilyen mindenekelőtt az emberi jogok ügye, a diszkrimináció, főképp az etnikai diszkrimináció elutasítása és az a meggyőződés (ezt én Solt Ottiliától tanultam), hogy a szociálpolitika első számú feladata, hogy útját állja a legszegényebbek teljes leszakadásának, kihullásuknak a társadalom közösségéből, és végső soron fizikai pusztulásuknak. Ezúttal egy ilyen ügyről van szó, ebben kérem a segítségedet, és kérlek arra, hogy tegyél meg mindent, amit Erzsébetváros polgármestereként megtehetsz, amit a jogszabályok és a fennálló gazdasági körülmények lehetővé tesznek.
Nemrégiben levélben fordult hozzám régesrégi ismerősöm még a rendszerváltás körüli időkből, N. erzsébetvárosi lakos. Az elmúlt évtizedek során sok úgynevezett halmozottan hátrányos helyzetű – bár én sokszor szívesebben használnám az átokverte kifejezést – család helyzetét ismertem meg, de N-ék története ezek között is kirívó. N. gyermek-ellátó intézményben nevelkedett, majd édesanyja lakásában élt Miskolcon, onnan költözött Budapestre. Itt az YY kerületi Önkormányzat Vagyongazdálkodási Irodájánál dolgozott. Levelei tanúsága szerint összeszedetten gondolkodó, jól fogalmazó ember. Jó kapcsolatban van Hajdú László országgyűlési képviselő, egykori XV. kerületi polgármesterrel, akit történetesen én is jól ismerek.
Budapesten a feleségével és felnőtt fiával egy egyszobás, 40 négyzetméteres magántulajdonú lakásba költöztek, amelynek bérleti díja 130 000 forint. Megpróbáltatásai romló egészségi állapota miatt kezdődtek. Parkinson-kóros, súlyos keringési és anyagcsere-zavarok miatt került kórházba, vált munkaképtelenné. Rokkantsági nyugdíja 35 500 forint. Felesége cégeknél takarít, de csak egészen rövid munkaidőre jelentették be, így havi jövedelme 13 436 forint. A havi gyógyszerköltségük ezzel szemben 30 000 forint. Lakbér-tartozása így jelenleg 450 000 forint. Bár a lakástulajdonossal civilizált viszonyban van, joggal tart attól, hogy kilakoltatják, és a feleségével együtt hajléktalan lesz.
A legsúlyosabb csapás 2019 szeptemberében érte. A szülőkkel egy szobában élő felnőtt fia szeptember 26-án éjjel rosszul lett, a tünetek szívinfarktusra utaltak. Az apa felhívta a mentőszolgálatot, majd rövid idő múltán megismételte a hívást. Ekkor közölték vele, hogy az ügyet átadták az éjszakai ügyeletnek. Ott azt a tanácsot kapta, hogy a fia másnap keressen fel egy rendelőintézetet. A szülők tiltakozására éjjel háromkor kijött az ügyeletes orvos, és most már ő kért mentőszállítást. Szeptember 30-án a beteget az Uzsoki utcai kórházból hazaküldték. Aznap délután N. I. ismét rosszul lett, és délután ötkor meghalt. A boncolás heveny szívelégtelenséget állapított meg. A rendőrségi vizsgálat szerint az eljáró orvosok valamennyien a szakmai protokoll előírásai szerint jártak el, így a nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták.
A rendkívüli élethelyzetre hivatkozva N. szociális lakás kiutalását kérte. Szeptember 11-én kelt válaszában a Humánszolgáltató Iroda arról tájékoztatta, hogy kérelme továbbításra kerül az Erzsébetváros vagyonát kezelő Evin Zrt-hez. Az Iroda tájékoztatta továbbá a kérelmezőt, hogy milyen juttatásokra jogosult. A VII. kerületi Önkormányzat honlapján elolvastam a képviselő-testület 12/2012 (III.26.) sz. önkormányzati rendeletét, amely az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérbeadásáról szól. A rendelet 11. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy „rendkívüli élethelyzet esetén, méltányosságból (…) bérleti jogviszony létesítéséről a Bizottság dönthet”. Nem jogászként úgy látom, hogy a rendelet értelmében az egyedi döntésre a jogi lehetőség megvan. Persze hogy rendelkezik-e az önkormányzat a rendelet alkalmazásához szükséges lakásállománnyal, azt nem tudhatom.
Képviselői éveimből tudom, hogy a lakásprivatizációnak az Antall-kormány idején megvalósuló módját az SZDSZ részéről sokan bírálták. A Fővárosi Képviselő-testületben a Szociális és Lakásügyi Bizottság szabaddemokrata elnöke, a szetás múlttal rendelkező Győri Péter élesen bírálta nemcsak a kormány törvényjavaslatát, de számos önkormányzatnak azt a magatartását is, hogy minél több lakást akartak minél gyorsabban privatizálni. Győri arra figyelmeztette a főváros és a parlament politikusait, hogy a totális privatizálás végén nem maradnak majd önkormányzati tulajdonban szociális lakásnak alkalmas lakások. Nemigen hallgattak rá, és igaza lett.
N-ék helyzetének rendezése nemcsak humanitárius szempontból indokolt. Hanem azért is, hogy e példán világossá váljék, a 2019-ben megválasztott, az Orbán-rendszerrel szemben álló önkormányzatok például a hajléktalanság kérdését nem a hajléktalanok üldözésével akarják „kezelni”, hanem azzal, hogy megfontolt, okos politikával megmutatják, a hajléktalanoknak vagy a hajléktalanság küszöbére került embereknek is van esélyük arra, hogy kilábaljanak nyomorúságukból és ismét emberi életet éljenek.
Tisztelt Polgármester úr, kedves barátom!
Ne haragudj, hogy ilyen hosszú levéllel törtem rád. De úgy vélem, hogy ez az ügy megérdemli a kerületvezetői figyelmet, és megérdemli a helyzet megoldását elősegítő polgármesteri és testületi döntést.
Tisztelettel és baráti üdvözlettel: Kőszeg Ferenc
Budapest, 2020. szeptember 24.
A második levél
Niedermüller Péter, Polgármester úr részére, Budapest Erzsébetváros polgármesteri hivatala
Tisztelt Polgármester úr
Szeptember 24-én írtam egy levelet Önnek. A levél még aznap megérkezett a polgármesteri hivatal elektronikus postacímére. Tárgya egy kerületi lakos, N. ügye. Erről tájékoztattam Önt és a segítségét kértem.
Ha azt a választ kapom, hogy az önkormányzat nem tud segíteni – válaszát kénytelen-kelletlen tudomásul vettem volna. A válasz elmaradása azonban nemcsak modortalanság, de jogszabályt is sért. A 2013. évi CLXV. számú törvény 2. szakaszának (1) bekezdése értelmében a panaszra, közérdekű bejelentésre harminc napon belül válaszolni kell. A (2) bekezdés lehetővé teszi a határidő meghosszabbítását az ügyfél egyidejű tájékoztatásával.
Esetünkben sem válaszadásra, sem a határidő meghosszabbítására nem került sor. Ettől a jogszabálysértéstől vált az ügy közüggyé. A közügyek pedig a nyilvánosságra tartoznak. Levelemet és az Ön válasza elmaradásának a tényét közreadom a sajtóban. A kérelmező azonosítására alkalmas adatokat elhagyom.
Tisztelettel: Kőszeg Ferenc, volt országgyűlési képviselő
Budapest, 2020. november 9.
Válasz Kőszeg Ferencnek
A Merce.hu oldalán 2020. november 22-én megjelent Kőszeg Ferenc olvasói levele, amiben arról panaszkodik, hogy a nekem, illetve a 7. kerületi önkormányzatnak írott levelére nem válaszoltunk. Nem akarok mentegetőzni, nem mutogatok másokra, nem magyarázkodok, Kőszeg Ferencnek valóban igaza van, hibáztunk, nem válaszoltunk a levelére. Ezért itt is az elnézését kérem.
Ugyanakkor hadd mondjam, az általa felvetett ügyben azért tettünk lépéseket, noha ezek a problémát nem tudták megoldani. Kőszeg Ferenc ugyanis egy nehéz sorsú család lakhatása miatt írt nekem. Ezzel a családdal már korábban is kapcsolatban állt az önkormányzat, próbált segíteni, de a jelenlegi törvényi szabályozás teljes mértékben megköti a kezemet, a kezünket. Kőszeg Ferenc levelét kézhez kapva is írtunk nekik. Sajnos azt kellett válaszolnunk, hogy nem tudunk segíteni. Ugyanis egyszerűen nincs arra módom, hogy lakást adjak valakinek, bármilyen nehéz helyzetben is van az illető, vagy az illető család. Így van ez jelen esetben is, noha ha rajtam múlna, akkor nyilván szívesen segítenék nekik is, meg mindenki másnak, aki nehéz, szorult helyzetbe került.
De akkor ennek a konkrét ügynek a kapcsán, hadd mondjak még valamit egészen röviden. Nevezetesen azt, hogy amíg olyan a törvényi szabályozás, amilyen, addig nagyon sok embernek, családnak nem fogunk tudni segíteni. Ebben a városban (és nyilván más magyarországi városokban is) emberek százai, ezrei veszítik el a lakhatásukat, vagy kerülhet veszélybe a lakhatásuk, mert jogcímnélkülivé válnak, jelentős adósságot halmoznak fel, nem tudják fizetni a rezsit, a lakbért, stb. Ebben a városban, ebben a kerületben emberek százai, ezrei laknak öten, hatan 25-30 négyzetméteres lakásokban. Családok, gyerekek. Az én fogadóóráim döntő többsége azzal telt és telik, hogy nehéz sorsú családoknak kell azt mondanom, hogy értem, sajnálom – „I feel your pain” –, de nem tudok segíteni. Pályázni kell, és bízni a sikerben. Nem könnyű ezt mondani, de nem tudok, nincs lehetőségem mást mondani. A kormánynak egyszerűen nincs lakhatási politikája. Illetve ami van, az csak a tehetősebbeket támogatja. A nehéz sorsú embereknek ma Magyarországon esélye sincs önálló otthonra, sőt még biztonságot adó lakásbérletre sem. Nem (csak) arra kellene kormányrendeleteket hozni, hogy kit hogyan tud segíteni a kormány, hogy önálló otthonhoz jusson. Hanem mindenekelőtt arra, hogy azok a családok, akik nagyon nehéz körülmények között élnek, esélyt kapjanak a normális, emberi méltóság megőrzéséhez szükséges lakhatáshoz. Nem csak a középosztályt kell támogatni, hanem elsősorban azokat, akik gyakran elviselhetetlen körülmények között élik le az egész életüket, és kétségbeesetten keresnek valami megoldást lakhatási gondjaikra. És akkor még nem a hajléktalan emberekről beszéltem. Hanem azokról, akik dolgoznak, mindent megpróbálnak, de képtelenek normális, emberi lakáshoz jutni. A hiba nem ezekben az emberekben, hanem ebben a rendszerben van.
Végül, mondanom kell, a 7. kerületben az átlagosnál is rosszabb, nehezebb a lakhatási helyzet. Az előző önkormányzat az ingatlanvagyon kiárusítása, elkótyavetélése mellett, semmi, de semmi mással nem foglalkozott. Ma közel 460 lakhatatlan önkormányzati lakás van a kerületben. Ezeket kell(ene) felújítanunk, úgy hogy a kormány közben elvette a gépjárműadót, ingyenes parkolást hirdetett, a gazdasági válság miatt egyre csökkennek a bevételeink – és folytathatnám. De nem panaszkodni akarok. Hanem ara rávilágítani, hogy ma Budapesten (és az országban) súlyos lakhatási válság van. De a lakhatási válság nem csupán valami általános lózung, hanem sok-sok honfitársunk mindennapi élete. S ezek a családok hiába várják az önkormányzatok segítségét, az önkormányzatok ma nem igen tudnak segíteni. Meg kell köszönnünk Kőszeg Ferencnek, hogy ezen az egyedi eseten keresztül ismét felhívta a figyelmet azokra a lehetetlen és elfogadhatatlan állapotokra, amelyek ma Budapesten a lakhatást jellemzik.
2020. november 24.
Niedermüller Péter polgármester úr részére
Budapest VII. kerület Polgármesteri Hivatala
Tisztelt Polgármester úr!
Köszönöm válaszát. Köszönöm egyúttal azt is, hogy levelében elnézést kért azért, hogy szeptember 24-i levelemre nem válaszolt.
Levelének érdemi tartalmát nem tudom elfogadni. Levelemben hivatkoztam a Budapest VII. Kerületi Önkormányzat képviselő-testületének 12/2012 (III. 26.) sz. rendeletére, amely az önkormányzat tulajdonában lévő lakások és helyiségek bérbeadásáról szól. A rendelet 11. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy „rendkívüli élethelyzet esetén, méltányosságból (…) bérleti jogviszony létesítéséről a Bizottság dönthet”.
Természetesen megértem, hogy sokan várnak önkormányzati bérlakásra a kerületben. Ebben az esetben azonban N.-ék egyértelműen rendkívüli élethelyzetbe kerültek felnőtt gyerekük halálát követően, hiszen igen szerény jövedelmükből képtelenek bármilyen lakást bérelni, a jelenlegiből pedig rövid úton kikerülhetnek, más alternatíva híján, az utcára.
Ha levelében leírta volna, hogy N. kérelmét a Bizottság elé terjesztette, de az a kérelmet elutasította, vagy megindokolta volna, miért nem terjesztette a kérelmet a Bizottság elé, a leírtakat valószínűleg kénytelen lettem volna tudomásul venni. Levelében azonban szó sincs a rendelet szerinti eljárásról. Pedig ha egy polgármester nem alkalmazza az önkormányzat hatályos rendeletét, az bizonnyal indoklást kíván.
Levelében leírja, hogy a VII. kerületben 460 lakhatatlan önkormányzati lakás van. Nem hiszem, hogy ezek között a lakások között ne volna néhány, amelyet viszonylag csekély beruházással vagy önkéntes munkával ne lehetne legalább átmenetileg lakhatóvá tenni. N-ék egy magántulajdonú lakást bérelnek.
Ha a lakás tulajdonosa bírósághoz fordul (ha eddig még nem tette meg), a bíróság nem tehet mást, mint hogy kötelezi a nem fizető bérlőt a lakás elhagyására. A hajléktalan emberek ma kétszeresen ki vannak szolgáltatva Orbán Viktor terepszínű egyenruhába bújtatott, fegyveres fogdmegjeinek. Egyrészt mert megszegték az életvitelszerű utcai tartózkodást tiltó rendelkezést, másrészt mert megszegték az éjszakai kijárási tilalmat. A korán beálló hideg időben a hajléktalan szállók hamar megtelnek, a szállókon elkerülhetetlen zsúfoltság sokszorosára növeli a fertőzés-veszélyt. Ha a rokkant N. az utcára kerül, ez feltehetőleg a halálát jelenti. Ennek a terhét egyetlen önkormányzat, egyetlen polgármester sem vállalhatja akár bal- akár jobboldali, akár keresztény, akár ateista.
Budapesten több civil szervezet van, amely rossz állapotú önkormányzati bérlakások felújítását, lakhatóvá tételét vállalja.
Ilyen például az Utcáról Lakásba Egyesület, a Habitat for Humanity Magyarország, de arra is akad példa, hogy kerületi önkormányzat civil szervezettel köt együttműködési megállapodást hajléktalan családok önkormányzati bérlakás juttatásához.
Azt gondolom, ebben a rendkívüli élethelyzetben a belenyugvás helyett az ő tanácsukat, együttműködésüket, közreműködésüket kellene kérni.
Tisztelettel üdvözli:
Kőszeg Ferenc
Budapest, november 26.
Mérce, 2020. november 22., november 24., november 30.