Eörsi János munkatársa volt már a szamizdat Beszélőnek is, és aktív tagja a az 1980-as években szerveződő demokratikus ellenzéknek. A hetilap Beszélő megszűnése után a Magyar Hírlap, a Világgazdaság és a Figyelő munkatársaként írt kiváló gazdaságpolitikai cikkeket. Hosszú betegség után, 52 éves korában halt meg. Halála tizedik évfordulóján, 2015. június 12-én,  a Beszélő hajdani szerkesztői a Fuga   helyiségében emlékeztek meg volt munkatársunkról.


„Nagy zakó lesz, fiúk!”

Eörsi János

Eörsi János (1953–2005)

Eörsi János (1953–2005)

A kaján realista

Amikor összeállítottam ennek a mai rendezvényünknek a programját, valami címet kellett adnom a magam megnyitó szövegének is. „Nagy zakó lesz, fiúk!” írtam le idézőjelben, abban a biztos hitben, hogy ez Eörsi János egyik Beszélő-cikkének a címe. Aztán megnéztem Janó írásainak a terjedelmes repertóriumát, ilyen címet azonban nem találtam. Beírtam János nevét meg a vélt címet a Google-ba, kijött Janó életrajza, egy sor cikkének a címe, továbbá különféle konfekció-üzletek karcsúsított zakókat kínáló hirdetése, de ilyen című Eörsi-cikk nem volt. Pedig világosan emlékeztem, láttam a kaján arcát, amelyre egyszerre ült ki felfedezés keltette vidámság meg a keserűség azon, amit felfedezett, és hallottam, ahogy a rekedtes hangján újra meg újra felkiált: „Nagy zakó lesz, fiúk!”. 

Azt pontosan meg tudom mondani, mikor és hol hangzott fel a kiáltás, hiszen Janó leírta az időpontot és a helyzetet: 1990. március 27-én, kedden este, két nappal az első szabad választás első fordulója után, a Beszélő józsefvárosi szerkesztőségében. Az első forduló eredményei még mindig nem voltak véglegesek, csak annyi volt bizonyos, hogy a pártlistákra leadott szavazatok alapján a két vezető párt, a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között csekély a különbség, alig három százalék. Tölgyessy Péter, aki ugyanezen a napon délután adott interjút a Beszélőnek, és akinek választási előrejelzései a későbbiekben meglehetősen pontosaknak bizonyultak, azt mondta, „az a benyomásom, hogy a kisgazdákkal együtt bármelyik oldal tud kormányozni, bár nem nagy többséggel”. Eörsi János maga elé gyűjtötte az egyes választókerületek beérkezett adatait, összeadott számolt, s ezután kiáltott fel: „Nagy zakó lesz, fiúk!”. Pedig az elérhető adatok nem erre mutattak, az MDF 72 kerületben állt az első helyen, az SZDSZ 58 kerületben. Janó azonban úgy számolt, hogy a második fordulóba be nem jutott jelöltek szavazói közül legfeljebb a Fidesz-szavazók szavaznak az SZDSZ-re, az MDF számára ellenben nemcsak a kisgazdák és a kereszténydemokraták szavazói jelentenek tartalékot, hanem az MSZP szavazói is.  Cikkében, amely Esélylatolgató címmel jelent meg a Beszélő 1990. március 31-i számában a Medián felmérését idézi: „az MSZP tábora jóval inkább hajlik az MDF, mint bármely más párt felé”.  A második forduló aztán a legrosszabb várakozásnál is keményebben rombolta szét az illúziót, hogy az SZDSZ az MDF majdnem egyenlő súlyú ellenfeleként kerülhet be a parlamentbe. A Fórum a második forduló révén az egyéni választókerületekben háromszor annyi mandátumot szerzett, mint az SZDSZ. Különösen fájdalmas volt a vereség Budapesten, ahol az első fordulóban az SZDSZ húsz választókerületben állt az első helyen, végül azonban csak 9 kerületben győzött. Eörsi János Honnan jött az utánpótlás? című elemzése a Beszélő 1990. április 14-i számában azzal az önvigasztaló magyarázattal is leszámolt, hogy a vereség oka a győzteshez húzás általános jelensége, az MDF aljas, antiszemita indulatokat is mozgósító negatív kampánya vagy a megcsappanó választói érdeklődés volt. Az értékelés már a végleges adatok birtokában megerősítette, ami két héttel korábban csak feltételezés volt, hogy a szabad demokraták vereségét az okozta, amit sokan, én magam különösen, a párt legfőbb erényének tekintettünk: a rendszerváltó radikalizmusa. „Ez a párt – írta Eörsi János a Fórumról – nem oly radikálisan követeli a rendszerváltást, de mindenkinél meggyőzőbben biztosít a felől, hogy ami lesz, az továbbra is konszolidált rendszer lesz”. Tovább haladva a cikk gondolatmenetén hozzátehetjük, hogy Antall József pártja a nagyarányú győzelmét elsősorban nem az antiszemita kampánytól befolyásolt jobboldali szavazóknak, hanem a radikális rendszerváltástól megriadt MSZP szavazóknak köszönhette. Más kérdés, hogy az MDF hamarosan – ahogy Havas Gábor írta – már a bársonyszék biztonságában, ökölrázó antikommunista párttá változott. A vereség éjszakája az SZDSZ székházában hatalmas sírva vigadó buliba torkollott. Számomra az éjszaka borzalma átnyúlt a következő napba: éppen csak hazamentem átöltözni, már mehettem is vissza a parlamenthez, ahonnan hajnalban indult az autókonvoj Pozsonyba, a közép-európai országok Havel által kezdeményezett találkozójára. Szemben ültem Antall Józseffel, újra meg újra elaludtam, s közben mindig ott visszhangzott a fülemben Janó fájdalmas és kaján morgása: „Nagy zakó lesz, fiúk!”.

A hetilap-Beszélő munkatársai. Az első sorban Eörsi János  (Hübner Dorka fotója)

A hetilap-Beszélő munkatársai. Az első sorban Eörsi János (Hübner Dorka fotója)

 
Derce Tamás, Újpest polgármestere

Derce Tamás, Újpest polgármestere

Szakértő és szakértő

„Van – vagy volt? – az SZDSZ-ben egy markáns, szociálisan érzékeny irányzat, amivel egyre kevésbé tud vagy akar mit kezdeni a párt. A »szabadság és szolidaritás«” összeegyeztetésének eszméje mindinkább a feledés homályába vész. Pedig vannak – leginkább talán épp az SZDSZ-ben vannak – oly erők, akik képesek erre az egyeztetésre…” – írta Eörsi János a Beszélő 1993. május 1-jei számában. Ez a szöveg hamarosan ismét el fog hangzani abban a szemelvénygyűjteményben, amelyet Révész Sándor állított össze Janó írásaiból. A hetilap előző számában, Gyúrják a lakástörvényt című írásában Eörsi János az SZDSZ parlamenti frakcióját is bírálta. A frakció ugyanis lépésről lépésre kihátrált a saját, Pető Iván és Molnár Tibor nevével fémjelzett törvényjavaslata mögül. Mindez része volt a főváros és a fővárosi kerületek közötti küzdelemnek. A parlament MDF-es többsége ugyanis, hogy csökkentse a szabaddemokrata főpolgármester, Demszky Gábor politikai súlyát, a fővárosi törvény révén az önálló városi önkormányzatok hatalmával ruházta fel a budapesti kerületek jórészt ugyancsak szabad demokrata vezetésű önkormányzatát, visszacsinálva ezzel azt a fél évszázados fejlődést, amely Pest, Buda és Óbuda egyesítése után Budapestet várossá, az ország fővárosává tette. A polgármesteri lobby vezetője Derce Tamás SZDSZ színekben megválasztott újpesti polgármester volt, az elsők egyike, aki nyíltan szembefordult az SZDSZ liberális értékrendjével. Eörsi János cikkében idézi Derce levelét, amelyet polgármester-kollégáinak írt: „ A javaslat, amit az SZDSZ leadott, mind szakmailag, mind jogilag érthetetlen, látszik, hogy akik készítették (…) az álmok világában élnek”.

Szakértőként ehhez a csoporthoz csatlakozott Török Ferenc, a parlamenti SZDSZ frakció ügyvéd tagja. Eörsi a cikkében bírálta Török Ferencet, a szakértői szerepet, de közvetve bírálta Pető Ivánt is, aki végül visszavonta a javaslatát, bár az MDF annak nagy részét beledolgozta a saját javaslatába. Török Ferenc sértődött cikkben válaszolt Eörsinek, az orra alá dörgölve, hogy már nem is vele, hanem az SZDSZ egyeztetett álláspontjával került szembe. Eörsi ezt, mint a fentebbi idézet bizonyítja, aligha tagadta: a Beszélő köre és az SZDSZ vezetése között, mondhatni a hetilap megindulása óta folyt a vita arról, hogy egy párt, amely természetszerűen a szavazói számának növelésére törekszik, mennyire vállalhatja fel a legkiszolgáltatottabbak védelmének, támogatásának népszerűtlen szerepét. Viszontválaszában Eörsi a szakértő politika feletti szerepét kérdőjelezi meg. Válasza kimondatlanul Arisztotelészre megy vissza, aki azt hirdette, hogy a politika nem techné, nem szakmai ismeretek összessége, mint a sarukészítés vagy az orvoslás, hanem a társadalomban élő ember természetes képessége, hogy beleszóljon közössége ügyeibe. Ami pedig a törvényalkotáshoz kétségtelenül szükséges szakértelmet illeti, a Pető-Molnár-féle törvényjavaslat szakértője Győri Péter volt, a Fővárosi Közgyűlés szociális és lakásügyi bizottságának elnöke. Győri „Lakástörvény” – koncepció nélkül című írásában már egy évvel korábban (Beszélő, 1992. április 18.) bírálta a kormány lakástörvény-tervezetét: „Nem számol a tervezet azzal, hogy egyre többen képtelenek önerőből elemi lakásgondjaikat megoldani, képtelenek lakáshoz jutni vagy lakásukat fenntartani (…). Nem számol azzal, hogy a gazdasági struktúraváltás megvalósíthatatlan a nagyobb helyi mobilitás, a települési rendszer átalakulása nélkül. Nem foglalkozik azzal, milyen erőforrásokból és milyen szabályozók ösztönzésére fogják az egyes magántulajdonosok felújítani a szovjet típusú panelmonstrumokat (…). A »tiszta modell« alapján az egyik bérlő szinte ingyen tulajdonos lesz, a másik pedig bármikor még a lakásából is kirakható.” Nem tudom, hogy ezek a kérdések Török és Derce mértékével mérve szakértői kérdések-e, de érvényesnek huszonhárom év múltán is érvényesek


A botrány elmaradt

Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke átíratta a szakszervezete ingatlanvagyonát az általa alapított Frohburg Union részvénytársaságra. Erről is Eörsi János írt

Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke átíratta a szakszervezete ingatlanvagyonát az általa alapított Frohburg Union részvénytársaságra. Erről is Eörsi János írt

A Válassz szakszervezetet!– a rovatcím Solt Ottilia leleménye volt – cikkeinek javát Eörsi János írta. A jelenlévők feltehetőleg emlékeznek a Fidesz botrányos székház-ügyére. Úgy vélem, a legjobb cikk erről is a Beszélőben jelent meg, Havas Gábor írta. De ki emlékszik az MSZOSZ és a Frohburg Union Pénzügyi Részvénytársaság ügyére? 1991 júliusában a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a SZOT Nagy Sándor vezette utódszervezete eladta az általa alapított Frohburg Unionnak a szakszervezeti ingatlanok jelentős részét. Holott ezek nem az MSZOSZ, hanem a magyar szakszervezetek összessége tulajdonát képezték. Az adásvételt utóbb a bíróság megsemmisítette. Ezt az ügyet azonban a sajtó nem kapta fel, nem befolyásolta az MSZP 1994-es választási győzelmét. Csak a Beszélő foglalkozott vele, a bírósági ítéletet Eörsi János ismertette, az 1992. május 23-i számban. Igaza volt Bruszt Lászlónak: az 1990-es évek szakszervezet-történetét a Beszélő, Eörsi János cikkei nélkül nem lehet megírni. 

Egyszer egy kiváló újságírónő, a Rádió egyik gazdasági rovatának műsorvezetője arról panaszkodott, hogy nem talál megfelelő gazdasági újságírókat a műsorához. Hívja meg Eörsi Jánost a Beszélőből – tanácsoltam. – A Beszélőből? – kérdezte. Hát erre nem is gondoltam. Tudtam, hogy nem fogja meghívni, nem is hívta. Pártlapok újságíróját nem hívja meg, gondolom ez járt az eszében. Pedig a Beszélő csak a figyelmetlen olvasók szemében volt az SZDSZ lapja, az SZDSZ vezetőinek a szemében nem volt az. Aztán amikor a hetilap megszűnt, egyszerre kiderült, hogy a Beszélő munkatársai, Eörsi János, Révész Sándor, Zádori Zsolt kiváló újságírók. Pedig nem lettek se jobbak, se rosszabbak, mint a Beszélő munkatársaiként. Nem is beszélve arról, hogy milyen jó újságírónak, publicistának bizonyultak azok is, akik nem lettek hivatásos újságírók: Solt Ottilia, Nagy András, Havas Gábor, Kiss Ilona, Mink András, Neményi László, Zolnay János. Hogy magamat – merő szerénységből – ne is említsem.   

Beszélő, 2015. június 15.

10 327 karakter