Kőszeg Ferenc honlapja

Lectori Salutem

ezzel a két szóval nyitom a honlapomat, ahogy római szerzők tették: Üdvözlet az olvasónak. A Salus szó az idők folyamán kopott egyszerű üdvözléssé. Jelentése több ennél. Üdvöt jelent, az ember lelki és testi jóllétét, gyógyulását a betegségből, kiszabadulását a bénult rosszkedvből. Magyarul tehát így mondanám: Üdv az olvasónak! Igen, ezt kívánom mindenkinek, aki kinyitja a honlapomat és elolvassa egy-egy cikkemet. Ezt kívánom, bár a kép, amely az írásaimból kibontakozik, nem éppen szívderítő.

Pályakezdés előtt álló, későbbi kiadói munkatárs, szerkesztő voltam, amikor 1962-ben megjelent Marshall McLuhan könyve, A Gutenberg-galaxis, amely azt jövendölte, hogy a nyomtatott könyv kultúrája átadja a helyét az elektronikus média és az éppen terjedni kezdő számítógépek kultúrájának. Az efféle folyamatokat nem lehet megállítani azzal, hogy elítéljük őket, írtam akkoriban egy újságcikkben. Ennyiben, azt hiszem, igazam volt. A főnököm, Illés Endre, a Szépirodalmi Könyvkiadó igazgatója mindenesetre behívott és megkérdezte, hogy könyvkiadói munkatárs létemre hogy fogadhatom el a jövendölést a könyv haláláról. Persze Illés Endrének is igaza volt, a könyvkiadás nem szűnt meg. De hiába állok a könyvek pártján, ha munka, például írás közben elakadok, a számítógépen keresem a szükséges adatot, és szinte meg vagyok sértve, ha ott kell hagynom a számítógépet, hogy valamilyen könyvben keressem meg azt, amit a számítógépben nem találtam. Pedig jól emlékszem, hogy vagy negyven éve szerkesztés közben fél éjszakán át olvastam a Révai lexikon szócikkeit, hogy többet tudjak meg egy eseményről, amelyet mondjuk egy történelmi regény szerzője pontatlanul vagy elfogultan írt le.

Írásaim egy része az idők folyamán három kötetbe gyűjtve jelent meg (Lehetőségek kényszere, 2000, Új Mandátum; K. történetei, 2009, Magvető;  Múltunk vége, 2011, Kalligram) A mai helyzetben aligha volna rá mód, hogy egy újabb gyűjtemény jelenjen meg nyomtatásban. Nem csak azért, mert kevesebb pénz jut kulturális támogatásra, és ha jut, azt a pénzosztó szervek nem a kormányzatot bíráló könyvek kiadására fordítják. Az állami könyvkiadás szerkesztőjeként mindig rosszalltam, hogy irodalomkritikusok igencsak középszerű könyvrecenziói szakmányban jelennek meg, politikai eseményekről szóló írások ellenben szinte soha, holott olyan cikkekről, tanulmányokról volt szó, amelyek megjelentek újságban, folyóiratban, tehát már egyszer átmentek a cenzúrán. Persze nem kellett hozzá nagy fantázia, hogy tudjam, egy könyv, akármilyen silány, mégis létezik a fizikai valóságban, tehát egy másik könyvben meg lehet őrizni a róla szóló ugyancsak silány értékelést. Ellenben egy politikai esemény, még a jelentősebbje is, néhány hét alatt feledésbe merül, és csak a történettudomány tárgyaként merül fel a mélyből néhány év vagy néhány évtized múltán. Tudomásul kellett vennem, minthogy írásaimnak az a része, mely túlnyomónak mondható, politikai publicisztika, érdekességük az eseménnyel együtt elenyészik. Kit érdekel már, hogy milyen belső villongások előzték meg az elnökválasztást a Szabad Demokraták Szövetségében 2000 tavaszán, hiszen már az SZDSZ sem létezik? Kit érdekel már, hogy miképpen latolgatta a 2014-es választás esélyeit egy publicista 2012 őszén, amikor tudjuk, hogy a 2014-es választást, akárcsak a 2018-ast Orbán Viktor pártja nyerte meg? Ebben a szövegkörnyezetben igazat kell adnom az elképzelt könyvkiadónak, aki a fel sem tett kérdésre azt válaszolja vigasztalóan: Jók az írásaid, persze jók, de ki vesz meg egy könyvet arról, hogy milyen volt a hó minősége a Normafánál a 2009–2010-es síszezonban?

Természetesen tudnék vitatkozni. Amiről írok, az nem a jelen, de még nem is történelem. Annál érdekesebb nyomon követni, mit lehetett látni kibontakozásuk kezdetén azokból a folyamatokból, amelyek ma meghatározzák az életünket. Ennyi azonban kevés ahhoz, hogy egy könyvkiadó vállalja a kiadás költségeit.

A kiút a technika jelen állapotában nem lehet más, csakis a honlap. Az írások nagy része persze honlap nélkül is visszakereshető az interneten, de a honlap megtakarítja az olvasónak a keresgélés bizonytalanságát, a szerző számára pedig lehetővé teszi, hogy az írásait jellegük, témájuk szerint ciklusokba rendezze, mintha könyvet szerkesztene, csak azt kell elfogadnia, hogy számítógépes nyelven ezeket az egységeket nem fejezetnek, ciklusnak, hanem könyvtárnak hívják, a könyvtárba foglalt írásoknak pedig file a neve. Én azonban megmaradtam a könyves hagyománynál: az egy csoportba tartozó írásokat ciklusoknak nevezem.  

A honlapon szereplő írások közül néhányat még az 1990-es években írtam, a legújabbat 2019-ben. Szinte kivétel nélkül megjelentek újságokban (Élet és Irodalom, Népszabadság, Magyar Narancs, Heti Világgazdaság, Fundamentum. Belügyi Szemle), vagy internetes portálokon (Beszélő, Origo, Hírszerző, Mérce). Elhagytam azokat az írásokat, amelyek megjelentek a fentebb felsorolt kötetekben. A velem készült interjúk sokaságából csak egyet-kettőt teszek fel a honlapra. Külön ciklusba soroltam a tüntetéseken vagy konferenciákon elmondott beszédeket, a menekülőkről (mai hamis szóval: a migránsokról), illetve a rendőrségről, a börtönviszonyokról szóló írásokat, a közelmúltra visszapillantókat, az önéletrajz-töredékeket, a szépirodalmi próbálkozásokat, a kritikákat és esszéket. Kihasználva a számítógép kínálta szinte végtelen lehetőséget, nem válogattam: a több mint két évtized írásai, amelyek könyvben nem jelentek meg, majdnem mind olvashatók  a honlapon. Ennek hátulütője, hogy az egy időben írt cikkekben sok az átfedés. Az átfedések megszüntetése érekében át kellett volna írni a régi cikkeket. Márpedig a honlapot dokumentumnak is tekintem. Ha valami kommentárt igényelt, azt a cikket bevezető „kopfba” írtam bele, de a megjelent szövegen nem változtattam.

A honlap nyilvános. Jelenleg 12 ciklus van fenn a neten, összterjedelmük a “kopfok” nélkül, szóközökkel, kerekítve 2,6 millió karakter. Ez a honlapra szánt anyagnak mintegy háromnegyede. A még hiányzó írásokat folyamatosan teszem fel a következő hetekben. Nyomtatásban ez az írásmennyiség négy négyszáz oldalas kötetben jelenhetne meg. Erre azonban akkor sem törekednék, ha korlátlan anyagi források állnának a rendelkezésemre. Ellenben egy válogatás egy, esetleg két kötetben a kedvemre volna, és csendben azt remélem, hogy kedvére lenne az olvasóknak is.

A honlapon megjelenő írásokhoz képek csatlakoznak. Ezeket az internetről, egy kisebb részüket a Fortepan gyűjteményből illesztettem be a cikkekbe. Ahol megállapítható volt, beírtam a felvétel készítőjének a nevét, illetve az eredeti megjelenés helyét. A képek többsége esetében azonban ezeket az adatokat sajnos nem lehetett megállapítani. Ha valaki úgy érzi, sérültek a szerzői jogai, kérem, keressen meg, és vagy megegyezünk, vagy leveszem a képet a honlapról.

A honlap címe: koszegferenc.hu. Ezt beírva néhány képpel nyílik a honlap A lap bal oldalán olvasható a Lectori Salutem című bevezető, illetve a ciklusok címe. A címre kattintva láthatóvá válik a ciklusba sorolt írások címe, az egyes írások innen is megnyithatók. Ha azonban a Tartalom szóra kattintunk a ciklus címe alatt, akkor a ciklus részletes tartalomjegyzéke jelenik meg az egyes írások ismertetésével. Maguk az írások a tartalomjegyzékben sorakozó címekből is megnyithatók.

Ha valaki üzenni akar a honlap szerzőjének, kattintson a baloldali margó utolsó sorában a Kapcsolat szóra. A megjelenő ablakba beírva a nevét és email címét, írhat üzenetet, amelyet csak a szerző lát. Természetesen bárki írhat üzenetet a facebookra.

Az írások rendezéséhez, a képek beillesztéséhez nyújtott technikai és főképp lelki segítségért, ahogy manapság mondani szokták, a páromnak, Matern Évának, a honlap elkészítéséhez nyújtott segítségért pedig a fiamnak, Kőszeg Áronnak, a menyemnek, Török Lilinek, különösen pedig a Beszélő egykori munkatársának, Simonyi Katinak tartozom köszönettel. Különösen nagy segítségemre volt a honlap számítógépes szerkesztésében Nehéz-Posony Ferenc, vezető programozó.

Budapest, 2019. március 13.