Egy nincstelen parasztfiú kálváriája a hatalom közelében
Révész Sándor: Dobi István
Az elfeledett államfő – egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba
Európa Könyvkiadó, Budapest, 2020, 480 oldal
A létező szocializmus nem kedvezett a politikai életrajz műfajának. A pártállami politikusoknak nem volt magánélete, egyénisége. Vezetőink politikai arculatát beszédeik gyűjteménye jelenítette meg. A könyvesboltban, ahol 1982 és 84 között dolgoztam, csak ezeket a köteteket volt szabad a kijárat közelében álló könyvespolcon elhelyezni. Ezeket úgyse lopják el, mondta a boltvezető.
Egy műfaj feltámasztása
Politikus-életrajzaival Révész Sándor a jelenkori Magyarországon műfajt teremtett. Vagy feltámasztott egy elfeledett műfajt. Nem egymagában persze. Mindenképpen ide kell számítanunk Reiner M. János két kötetes művét Nagy Imréről. Első politikus-életrajzának Révész az Antall József távolról címet adta, ezzel is jelezve, úgy érzi, számára idegen közegben mozog. Amikor a könyv megjelent, 1995-ben, azt terveztem, írok róla: máig bánom, hogy nem tettem meg. Az 1990 januárjától hetilapként megjelenő Beszélő, amelynek ebben az időben a főszerkesztője voltam, keményen bírálta a Magyar Demokrata Fórum és Antall József politikáját. A legtöbb ténnyel alátámasztott cikkeket a hetilapban Révész Sándor írta. Az 1993-as év elején, az MDF országos gyűlésén azonban Antall szembe fordult pártja szélsőjobboldalával, amelynek vezére Csurka István volt. Az SZDSZ vezetői ennek ellenére az „elvi elhatárolódást” kérték számon Antallon, holott a miniszterelnök olyan kemény kifejezésekkel támadta Csurkát, pártja alelnökét, hogy ezeknél határozottabban semmi sem mutathatta, a kormányzó koalíció vezető pártjában az utak elváltak. S egyúttal azt is látni kellett, hogy az 1990-ben végleg megvertnek látszott állampárt utódpártja feltámad tetszhalálából, sorra nyeri az időközi, majd a következő évben simán megnyerheti az országgyűlési választásokat. Mire Révész Sándor könyve megjelent, ez bekövetkezett, Antall József már nem élt. Tervezett kritikámban azt akartam elmondani, hogy számos dolog, ami miatt Antallt bíráltuk, az egyházak állami támogatása, amely ellentétben áll az állam és az egyház elválasztásának elvével, az alkotmánysértő lépések a kormánykritikus sajtóval szemben, kétségbeesett küzdelem volt az állampárt visszatérő hatalma ellen.
Két évvel később Révész Sándor újabb politikus-életrajzzal lépett a nyilvánosság elé. Aczél György 1991 decemberében hunyt el, A Kádár- emlékmű sarokfigurája ezzel a címmel írt nekrológot az egykor nagy-hatalmú politikusról Szabó Miklós. „Aczél szerepe jóval több volt a reszortfelelősnél, aki egy részterületre «lebontva» érvényesíti az általános politikát. A főtitkár után neki volt a legnagyobb «érdeme» az egész kádári politika stratégiai vonalának a kimunkálásában”. Aki Aczél életrajzát írja, annak az egész Kádár-rendszer életrajzát meg kell írnia, harminchárom év bonyodalmas történetét, amelynek levéltári anyaga is hatalmas. Aczél és korunk, ezt a címet adta Révész az 1997-ben megjelent könyvének. Jelezve, hogy abban, amit Aczél neve jelentett, az egész magyar társadalom benne volt, az egész magyar értelmiség; még aki a Kádár-Aczél rendszer ellenzékéhez tartozott, a rendszer hatása alól az sem vonhatta ki magát. Aczél nem akarta megreformálni a rendszert: nagyrészt ő találta ki, tudta, hogy megreformálhatatlan. Ismét Szabó Miklós szavával: otthonossá akarta tenni a rendszert, mindenekelőtt a nagy társadalmi tekintéllyel rendelkező vezető értelmiség számára. Közben azonban senki nem tartotta annyira a kezében a titkosszolgálatokat, mint éppen Aczél. A titkosszolgálati tevékenység célpontja az értelmiség volt meg az egyházak. Aczél nemcsak azt akarta tudni, mi hangzott el az ellenzék szabadegyetemi előadásain, hanem azt is, mit suttogtak egymás fülébe a házibulik résztvevői. Nem az írásos jelentésekből tájékozódott. Harangozó Szilveszter, a belügyminiszter állambiztonsági helyettese rendszeresen bejárt Aczélhoz, és mondhatni tovább súgta Aczél fülébe, amit a besúgók súgtak. A belügyminisztériumi zsargonban a sokat emlegetett III/III-as Csoportfőnökséget egyszerűen Aczél Műveknek hívták.
Révész Sándor három politikus-életrajza közül kettőnek a hőse vezető politikus volt, a harmadiké pedig a mártír Gímes Miklós, aki elszánt tudatossággal ment a vesztőhely felé. Ezért tetszett az első pillanatban érthetetlennek, miért választotta Révész Sándor a legújabb könyve hősének Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács egykori elnökét. Aki sem meghatározó politikus, sem hős nem volt.
A politikus földmunkás
Persze Dobi sem szalmabábként kezdte a politikai pályáját. Nagyon is határozott politikai arculata volt. A parasztság legszegényebb rétegeit képviselte, ez vitte közel a kommunistákhoz, akik végül magukhoz tapasztották, mint mágnes a szöget. A Komárom melletti Szőny községben született, föld nélküli paraszt, földmunkás családban. Politikai pályáját a szociáldemokrata párt szőnyi szervezetében kezdte, de később Cseh-Szombathy Lászlóhoz csatlakozott, akit 1935-ben kisgazda színekben választottak országgyűlési képviselővé. A képviselő kíséretében vett részt egy díszebéden, amelyen a párt elnöke, Eckhardt Tibor mondott pohárköszöntőt. Dobi a falusi földmunkások helyzetéről beszélt, beszédében „egyetlen mondatszerkesztési zavart, egyetlen logikai törést sem lehet felfedezni” – írta a felszólalásról a kisgazda Kis Újság. A kiemelkedően művelt, sok nyelvet beszélő pártelnök felismerte a falusi fiatalember politikai képességeit, egy év múlva Dobi már a párt országos vezetésének a tagja. Életével kapcsolatban az egyik visszatérő megállapítás, hogy csak hat elemit végzett – ennyi volt akkor kötelező. A Kisgazda Pártban azonban ez korántsem volt kivételes. Nagy Ferencnek, a későbbi kisgazda miniszterelnöknek is csak hat elemije volt, de nem volt sokkal több iskolája Kovács Bélának, a párt főtitkárának sem: négy elemi és négy polgári. Ennek ellenére Dobit egész életében gyötörte az „alsóbbrendű érzés”, hogy nem rendelkezik a feladatához szükséges képzettéggel.
A Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Pártot 193o őszén módos gazdák, értelmiségiek hozták létre, miközben Magyarországon ötszázezer földnélküli vagy megélhetést nem biztosító törpebirtokos élt; a családtagokkal együtt három millió ember. A Kisgazda Párt számára rendkívül fontos volt, hogy a földmunkás szó ne csak a párt nevében szerepeljen, de a párt a földmunkások között is kifejthesse hatását. Dobinál erre nem lehetett alkalmasabb embert találni. Ismerte a földmunkások életét, remek kapcsolatteremtő volt, és meggyőzően fogalmazta meg a földmunkások követeléseit. 1936-ban tagja lett a párt országos vezetésének, 1937 tavaszán a földmunkások kongresszusa létrehozta a Kisgazda Párt földmunkás szakosztályát, amelynek Dobi lett az elnöke. 1941 szeptemberében magalakult a magyar parasztság érdekvédelmi szervezete, a Magyar Parasztszövetség. Dobi itt is arra törekedett, hogy jöjjön létre a szövetség földmunkás szakosztálya. Világlátásának kulcsfogalma a „kiegyenlített élet” volt. A „kiegyenlített élet” szószólója számára elfogadhatatlan az agrárnyomorúság, de elfogadhatatlan hatalmas vagyonok koncentrációja is néhányszáz nagybirtokos és nagytőkés kezében. A fogalom elég távol áll a kommunisták osztályharcos világnézetétől, de meglepően közel a mai antiglobalisták társadalomkritikájához, amely a szociális piacgazdaság elvét felváltó neoliberalizmust teszi felelőssé azért, hogy a XXI. század első két évtizedére ismét hatalmas vagyonok kerültek kevesek birtokába. A kiegyenlített élet elve együtt az agrárnyomor ellen fellépő politikus plebejus retorikájával elegendő volt ahhoz, hogy Dobi és a kommunisták közel kerüljenek egymáshoz. A Kovács Imre szerkesztette Szabad Szó volt a földmunkás tagozat szócsöve; szerkesztőségében számos kommunista dolgozott: Donáth Ferenc, Fehér Lajos. Az együttműködés 1944-ben, a Magyar Front ellenállási mozgalmában szilárdult meg. Ez volt az előzménye annak, hogy 1945-ben a kisgazdák között Dobi volt a kommunisták legközelebbi szövetségese. Kisgazda szövetségesekre a kommunistáknak nagy szükségük volt.
„Várnak ezek a kígyók”
Az 1945-ös választás alapján a nemzetgyűlés 409 tagja közül 245 volt kisgazda. Közöttük – állította később Rákosi – tán tíz szegényparaszt sem akadt. A „kisgazdapárt zsíros kulákjai - mondta az 1988-ban készült életút interjúban Kelemen Sándor, korábban a Parasztszövetség egyik vezetője – éreztették Dobi Istvánnal, hogy ő tulajdonképpen csak napszámos”. Az efféle sérelmek nyilván szorosabbra húzták a kapcsolatot Dobi és a kommunisták között. De ez sem menti, hogy Dobi, 1946. március 5-én, az élvonalbeli kisgazdák közül egyedüliként, csatlakozik a három baloldali párt álláspontjához, és harcot hirdet saját pártja „reakciós csoportja” ellen. Egy héttel később a Kisgazda Párt vezetése húsz kisgazda képviselőt kért fel távozásra. Dobi még az 1962-ben kiadott önéletrajzában is dicsekedve ír szerepéről a Kisgazda Párton belüli, 1947-es tisztogatásról, amelyre a kizárólagos hatalomra törő kommunista párt nyomására és kívánsága szerint hajtott végre: „arra törekszem, hogy vessük ki csak minél gyorsabban pártunkból a koalíció és a haladás ellenségeit (…) a párt minden szemetjét és koloncát.” Révész leírása azt is világossá teszi, hogyan manipulálja Dobi 1962-ben a saját emlékeit „Amikor Dobi az önéletrajzát írta, a Kádár mögé 1956 után felsorakozó Kovács Bélát bűnösnek feltűntetni már nem lehetett. A Szovjetuniót a szenvedéseiért felelőssé tenni szintén nem lehetett. Maradtak bűnbaknak a Kovácshoz hasonlóan megrágalmazottak, például Hám Tibor, akiből a legnagyobb erőfeszítéssel sem sikerült kiverni a Kovács elleni vallomást”. Révész Dobi önéletrajzát idézi: „Nagy Ferenc és Varga Béla barátsága, a Saláták, Hámok s a többi úri szélhámos kalandorsága sodorta őt bajba…” Világos: nem Rákosi és társai hatalmi politikája. Mindeközben Dobinak semmiféle illúziója nem volt, hogy kik is az ő politikai barátai. 1949-ben Sinka István, a nyomorgó költő többször járt az akkor épp miniszterelnök Dobinál. Megszólalt a telefon, a miniszterelnök így búcsúzott vendégétől: „mennem kell, mert várnak ezek a kígyók”. Sinkáról viszont ezt mondta: „egy érdeme van, hogy ma is következetesen fasiszta, mint a múltban”. Kígyók és fasiszta: mindkét kijelentés igaz volt. A besúgók mindkettőt jelentették.
1946-ban a nagygazdából lett kisgazdák alázták meg Dobit. Később a kígyók, Rákosi kommunistái, akik miniszterelnököt csináltak belőle, de még azt sem engedték meg, hogy beleszóljon kormánya összetételébe. 1953-ban eljött a hajdani parasztfiú életében az elégtétel pillanata. Sztálin halála után a magyar pártvezetést, élen Rákosival, kirendelték Moszkvába. A szovjet nagykövetség jelentései alapján Sztálin utódai pontosan tudták, milyen állapotban van Magyarország, a magyar mezőgazdaság. Tudták azt is, hogy az Elnöki Tanácsnak az országban sokat utazó elnöke személyes tapasztalatból ismeri a mezőgazdaság helyzetét, ezért Dobit is meghívták Moszkvába. A tárgyaláson Dobi többször felszólalt, beszélt a téeszekről, a ”kulákokról”. Itthon pedig Ortutaynak számolt be az élményeiről: „Te, Gyula, nem is gondolhatod, hogy ez a Rákosi milyen sötét ember. Rossz ember ez, rossz lélek. Teli indulattal, gyűlölettel, mindenki iránt”.
1956-ban, némi spättel észrevette, hogy az ellenforradalmat már forradalomnak kell nevezni, aztán ugyancsak kis késéssel rájött, hogy a forradalom megint ellenforradalom. 1956 decembere és 1961 között államelnökként számos kegyelmi kérvény elutasítását kellett aláírnia. A döntés persze nyilvánvalóan nem Dobin múlott.
Révész Sándor műve lenyűgöző történelemkönyv, lenyűgöző kép egy rendszerről és hiteles kép egy emberről. „Egy nincstelen parasztfiú útja a hatalomba” olvassuk a borítón. Dobi István azonban nem a hatalomba érkezett meg. Inkább a hatalom csicskája lett, aki végig asszisztálta politikai barátainak megalázását, bebörtönzését, száműzetésbe kergetését. Révész Sándor könyve pontos, részletes adataival számomra ismét megmutatta, micsoda iszonyatos, álságos rendszer volt az, amit létező szocializmusnak neveztek. A nácizmus iszonyata után változott a szín, és már benne voltunk a kommunizmus iszonyatában. De semmit sem tanultunk belőle, csak vergődünk tehetetlenül az új önkényuralomban.
es.hu, 2020. december 11.
13 320 karakter