Két fejezet egy megíratlan önéletrajzból
A K. történetei című könyvem megjelenése után többen kifogásolták, miért tördeltem a múltam apró tárcanovellákká, ahelyett hogy egy rendes önéletrajzot írtam volna. Lehet, hogy igazuk volt, de úgy éreztem, az önéletrajzi elbeszélések sor után nem lehet belekezdeni egy önéletrajba, hiszen a történeteimet már megírtam. Bán Zoltán András, aki egykor a hetilap Beszélő kulturális rovatát szerkesztette, azt javasolta, csináljunk egy beszélgetőkönyvet, olyasfélét, amilyen Parti Nagy Lajos és Réz Pál Bokáig pezsgőben című könyve. Bele is kezdtünk, Zoltán izgalmas, gondolatébresztő kérdéseket tett fel, de a válaszaimat, ahogy a hangfelvevőről a papírra kerültek, silányaknak találtam. Be kellett látnom, írni, ha egyáltalán, én csak az író-, illetve most már több mint húsz éve csak a számítógépen tudok, a mondatok az ujjaim alatt formálódnak, nem a nyelvemen. A Beszélgetőkönyv elkészült töredékéből, a hangfelvételt ugródeszkának használva, írtam két fejezetet a megíratlan önéletrajzból. Hogy lesz-e folytatásuk, nem tudom. 2019. április 17-t írunk, kilenc nap múlva nyolcvan éves leszek.
Tervezett beszélgető-könyvünkről elmélkedvén Bán Zoltán András rákérdezett, mennyiben befolyásolta az életemet, hogy nők között nevelődtem. Azt kellett válaszolnom, a kérdés félre visz, nem áll, hogy nők között nevelődtem, gyerek- és kamaszkoromban voltak férfiak is, akiknek jelenléte, stílusa erősen hatott rám. Megpróbáltam felidézni az egyik ilyen férfiszereplő alakját: ebből jött létre a megíratlan önéletrajz másodikként megírt fejezete.