Kőszeg Ferenc honlapja

A Fidesz, első kormányra kerülése óta próbálja büntetőjogi és rendőri eszközökkel eltüntetni a hajléktalanokat az utcáról. A szabálysértési törvény 2011. december 1-én hatályba lépett módosítása már 150 ezer forintos pénzbüntetéssel, nemfizetés esetén elzárással fenyegette a hajléktalanokat. Időközben Kocsis Máté, a hajléktalanüldözés nagy szakembere, aki bohó ifjúkorában szerette megünnepelni Hitler születésnapját, a Fidesz frakcióvezetője, kedvenc reklámarca lett. A hajléktalanság tilalmát az Alaptörvénybe is belevették. E hősies erőfeszítések ellenére jelen időben ismételhetjük el József Attila híres sorát: hálnak az utcán.

Puha törvény – kemény gyakorlat

Vajon aki reggeltől késő délutánig az aluljáróban heverészik a matracán,
de este sikerül bejutnia az egyik éjjeli menedékhelyre, az nappal szabálysértő,
éjjel azonban törvénytisztelő hajléktalan?

Ha nem volna maga a dolog mélységesen lehangoló és szégyenletes, ha nem a legnehezebb helyzetben élő emberek zaklatásáról, megalázásáról lenne szó, azt mondanám, némi kárörömmel, szurkolói kajánsággal figyelem a hatalom és a hajléktalanok küzdelmét. Ebben a küzdelemben persze a hatalom az összehasonlíthatatlanul erősebb fél, de azért a hajléktalanok sem teljesen eszköztelenek.

Nyitva áll a börtönkapu...

Budapest szívében lakom, mondhatni a jövő városában. A metróállomásokhoz vezető aluljárókban, így a Ferenciek terén lévő metróaluljáróan több mint húsz éve élnek hajléktalanok. De este elfoglalják a helyüket a bezárt üzletek bejáratánál, a falmélyedésekben, benyílókban is. Amikor a nemzeti ügyek kormánya hatalomra jutott, nyomban meghirdette, hogy eltünteti a közterületekről a hajléktalan magyar embereket, mert még meg találnak fagyni a nagy hidegben. Az első nekifutásra 2010 szeptemberében került sor: az épített környezetről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 54. szakaszának új (6) bekezdése nem szólt ugyan a hajléktalanokról, de meghatározta a közterület funkcióit, kimondva, hogy az ettől eltérő engedély nélküli használatot a helyi önkormányzat szabálysértéssé nyilváníthatja. A szabálysértési tényállás törvényi szabályozásának hiánya azt jelentette, hogy egyes településeken vagy kerületekben embereket börtönbe lehet zárni olyan magatartásért, amelyeket más kerületek, más városok békésen tolerálnak. Ez persze nagyon is megfelelt az önkormányzati szabadság büszke hagyományának, ahogy erről Eötvösnél, Jókainál olvashatunk A falu jegyzőjében vagy a Rab Rábyban. Mindazonáltal maguk a Fideszes önkormányzati vezetők igényelték a törvényi szabályozást. Az 1999. évi LXIX számú szabálysértési törvény új, 146/A. szakasza 150 ezer forintos pénzbírsággal, nem fizetés vagy újbóli elkövetés esetén elzárással fenyegette azt, aki az önkormányzat által meghatározott közterületet „életvitelszerű lakhatás céljára" használja. A törvény azt is kimondta, hogy a szankció nem alkalmazható, ha az önkormányzat a hajléktalanellátás feltételeit nem biztosítja. Ez a kitétel egyúttal alkalmazhatatlanná tette (volna) a jogszabályt, ha a rendőrök és a közterület-felügyelők tisztelnék annyira a törvényeket, amennyire hajléktalanoktól elvárják.

A Menhely Alapítvány valamint a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) munkatársai 1999 óta minden év február 3-án (az év átlagosan leghidegebb napján) országos kérdőíves vizsgálattal mérik fel a hajléktalanok helyzetét. 2011. február 3-án, Budapesten 1378 hajléktalan átmeneti szálláson vagy egyéb speciális hajléktalanellátó intézményben töltötte az éjszakát, 789-en kaptak szállást úgynevezett „fapados” éjjeli menedékhelyen. Ezeknél a fapados szállóknál a hajléktalanoknak naponta sorba kell állniuk, várva, hogy bejutnak-e az intézménybe. Persze hideg téli éjszakákon senkit nem küldenek vissza az utcára. Utólag azonban aligha tudja bárki is megmondani, január 5-én lett volna-e hely a mintegy harminc budapesti szállás valamelyikén az eljárás alá vont Kovács János számára.

Az említett felmérés napján, Budapesten 1179-en „laktak” intézményen kívül. A fedél nélküliek létszáma minden bizonnyal jelentősen meghaladja a felmérésben szereplők számát, hiszen az erdőkben, barlangokban, pincékben és lépcsőházakban élők nagy részét a kérdezőbiztosok nem tudják elérni. A 146/A. paragrafus 2011. december 1-jén lépett hatályba. A Mai Belváros című „Független újság” egyetlen száma sem jelenhet meg úgy, hogy ne közölne néhány képet Rogán polgármesterről, amint virágot nyújt át idős kerületi lakosoknak, gyermekekkel játszik, egyházi vezetőkkel tárgyal, vagy havat lapátol. Néhány héttel korábban, 2011 novemberében a lap arról írt, hogy a belvárosi közterület-felügyelők az utcán élőkkel kapcsolatban csak akkor intézkednek, ha gyerek van velük, ha az utcán alkoholt fogyasztanak, vagy ha a magatehetetlen hajléktalannak mentőre van szüksége. A cikk azt sugallta, hogy a kerület (és vezetője) hallatlanul toleráns a hajléktalanokkal. Holott Rogán, számos polgármestertársával együtt egyik kezdeményezője volt a drákói hajléktalantörvénynek, amelyet a parlament 2011 októberében már meg is szavazott. A hajléktalanok a Ferenciek terén a metróaluljáróból december 1-je után sem tűntek el, bár a számuk szembeötlően megfogyatkozott. Ennek azonban nem közvetlenül a tiltó szabály volt az oka, hanem az, hogy a hajléktalanellátás utcai munkásai a rendőri intézkedést megelőzendő felkeresték a tizenhárom belterületi aluljáróban élő 116 hajléktalant: nyolcvanhatot közülük sikerült rábeszélni, költözzön be valamelyik átmeneti szállásra (lásd Győri Péter: Tájkép döntés után, Népszabadság, 2012. december 11.). Harmincan a belterületi aluljárókból kijjebb, a Ferenciek teréről például Kőbányára költöztek vagy a város környéki erdőkben ütöttek tanyát. A 2012 januárjában beköszöntött különösen zord éjszakák már itt érték őket. 2012. március végén a Magyar Helsinki Bizottság munkatársai felmérést végeztek a pálhalmai büntetés-végrehajtási intézetben. A börtön egyik vezetője elmondta, hogy a szabálysértési eljárásban elítélt budapesti hajléktalanok valószínűleg náluk töltik majd az elzárás büntetésüket. Meglehetősen nagyszámú elítéltre számítanak, még nem tudják, hogy fogják elhelyezni őket. Aztán tudomásom szerint a hajléktalanok tömege csak nem érkezett meg a börtönbe. Pótcselekvésként néhány helyen erdőtakarítás ürügyén lerombolták a hajléktalanok lakóterületen kívül felállított viskóit.

Vissza Csemegihez, vissza az aluljáróba

A 146/A. paragrafust elsodorta a Belügyminisztérium igyekezete, hogy új, az eddiginél hatékonyabban működtethető szabálysértési törvényt hozzon létre. Az új jogszabály még hatályba sem lépett, a Belügyminisztérium 2011. november 5-én új szabálysértési kódexet terjesztett a parlament elé. Az új törvény, amely 2012. április 15-én lépett hatályba, nagyobb teret biztosít a helyszíni bírságolásnak, az eddiginél szélesebb körben teszi lehetővé, hogy a hatóság tárgyalás nélkül hozzon határozatot, megszünteti az önkormányzat jegyzőjének szabálysértési hatósági jogkörét. Az új jogszabály értelmében – így a törvény preambuluma – a szabálysértés „kriminális cselekmény”, amely azonban nem rendelkezik „a bűncselekményként történő büntetni rendeléshez szükséges kockázatokkal és veszélyességgel”. Ezzel a meghatározással – sugallja az Alkotmánybíróság 38/2012 (XI.14.) számú határozata – a jogalkotó voltaképpen a Csemegi-kódexhez tér vissza, amely a bűncselekmények háromszintű besorolását (bűntett, vétség, kihágás) tartalmazta. A rendszerváltás idején ezt a megoldást javasolta számos büntetőjogász, így például Hack Péter is. A szabálysértési alakzat fenntartására a törvény indokolása nagyon kézenfekvő, de nagyon kétes értékű magyarázatot ad. A vagyon elleni bűncselekményeknél a szabálysértési értékhatár 20 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik, így a 2010-ben regisztrált 273 613 vagyon elleni bűncselekmény 63 019 esettel csökken. A rendőrség, amelynek mondhatni a rendszerváltás óta Pintér Sándor a tényleges vezetője, nagyon szeret a bűncselekmények önmagában nehezen értelmezhető számára hivatkozni: ugyanaz a szám egyszer a rendőrség kiváló munkáját dicséri, másszor a bűnözés aggasztó növekedését jelzi. Már most bejelenthetjük, az új szabálysértési törvény elfogadása révén a választásokig a bűncselekmények száma mintegy 25 százalékkal fog csökkenni. A szabálysértéseké persze nő, de azok nem szerepelnek az Egységes Nyomozóhatósági és Ügyészségi Bűnügyi Statisztikában.

A trükközésnek persze ára is van. Az Emberi Jogok Európai Bírósága Strasbourg-ban nem törődik azzal, hogy egy jogsértést Magyarországon bűncselekménynek vagy szabálysértésnek, egy büntetést szabadságvesztésnek vagy szabálysértési elzárásnak neveznek-e. A névtől függetlenül vizsgálja, hogy az eljárás megfelel-e az Emberi Jogok Európai Egyezménye 6. cikke, a fair – magyarul: a tisztességes – eljárás szabályainak. Az AB idézett határozata egy oldalon át sorolja azokat a strasbourgi ítéleteket, amelyek bizonyítják, hogy a Bíróság a szabálysértési ügyeket is büntetőügyként ítéli meg.

Az új szabálysértési törvény 186. §-a néhány változtatással a 146/A. szakaszt írja újra: a lényege ennek is az, hogy az élet a közterületen szabálysértés. A tisztességes eljárásnak az is tartozéka, hogy a cselekmény, amelyet a törvény büntetni rendel, valamiféle veszélyt jelentsen a társadalomra, az emberekre, az épített vagy a természeti környezetre, a közbiztonságra, a közegészségügyre. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a veszélyeztető cselekmények mindegyikére van büntetőjogi vagy szabálysértési tényállás. Az, hogy valaki az utcán lakik, önmagában nem jelent veszélyt. A tekintélyes testület, bár ezt igyekszik palástolni, félreérthetetlenül élcelődik a törvény szövegével, s ennek révén a jogalkotó parlamenti többséggel. A jogszabály a „közterület belterületén” tiltja az életvitelszerű lakhatást. Valójában, mondja az Alkotmánybíróság, nem a közterületnek van belterülete, hanem a belterületen vannak közterületek. Értitek, maflák? Vagyis amikor leromboltátok a hajléktalanok erdei viskóját, a saját jogértelmezésetek szerint jártatok el jogellenesen. A szabálysértés nem valósul meg, ha az illetékes önkormányzat „a hajléktalanellátás feltételeit nem biztosítja”. Vajon, aki reggeltől késő délutánig az aluljáróban heverészik a matracán, de este sikerül bejutnia az egyik éjjeli menedékhelyre, az nappal szabálysértő éjjel azonban törvénytisztelő hajléktalan? A szabálysértési paragrafust az Alkotmánybíróság 2012. november 15-étől hatályon kívül helyezte, majd a december 6-án kelt kiegészítő határozatban azt is kimondta, hogy az alaptörvény-ellenes jogszabály alapján lefolytatott eljárásokat felül kell vizsgálni. Az Alkotmánybíróság döntése után a hajléktalanok nyomban megjelentek az aluljárókban. Az önkormányzatok a fal melletti tíz centis sávot munkaterületnek nyilvánították, de ez nem sokáig tartotta távol a fedél nélkülieket. A Ferenciek tere és a Kossuth Lajos utca sarkán korábban sosem látott matracsor jött létre. Egy idő után elkerítették ezt a területet is. A hajléktalanok kénytelenek voltak visszatérni a metróaluljáróba, pedig ott jelenleg tényleg építkezés folyik. A rendőrök lemennek az aluljáróba, beszélgetnek egy kicsit a földön heverő emberekkel, aztán tovább állnak. Se okuk, se joguk nincs rá, hogy intézkedjenek. Egyelőre.

Gyermeteg remény

Április 1-én hatályba lépett az Alaptörvény negyedik módosítása. A 8. cikk (2) bekezdése kimondja, hogy törvény vagy a helyi önkormányzat rendelete jogellenessé nyilváníthatja a közterület lakhatás céljára való használatát. Ehhez azonban törvényt kell alkotni: közvetlenül az alkotmány alapján, még ha Alaptörvénynek hívják is, nem lehet szabálysértési bírságot kiszabni.

A hatóságok hivatalos adatai szerint 2012. április 15-e és november 16-a, vagyis a törvény hatályba lépése és alkotmánybírósági megsemmisítése között, a közterületen való lakhatás tilalmának megszegése miatt 2202 személy ellen indult eljárás, 1544 esetben róttak ki bírságot: 859 alkalommal „csak” 5000, 403 alkalommal 50 ezer forintot, összesen 40 millió forint értékben. Arra sincs adat, hogy hány esetben változtatták a pénzbírságot elzárásra. Azt ellenben az Országos Bírósági Hivatal elnökének kétségbeesett előterjesztéséből tudjuk, hogy 2012 áprilisa és decembere között a pénzbírság elzárássá vagy közérdekű munkává változtatása tárgyában az ügyszám 5 210-ről 43 243-ra emelkedett (lásd erről a Magyar Helsinki Bizottság honlapját). Jelenleg tizennyolcezer embert tartanak fogva a magyar börtönökben: ennél több börtönlakó utoljára 1985-ben volt.

Egy optimista, amilyen magam is szeretnék lenni, néhány napig reménykedett, hogy ezek a számok talán észre térítik a kormányzatot. Talán belátja, hogy a hajléktalanok szociális ellátása mégis olcsóbb, mint a tömeges bebörtönzésük. Gyermeteg volt ez a remény. Két hét sem telt el az Alaptörvény negyedik módosítása óta: április 12-én Pintér Sándor benyújtotta a kormány új javaslatát a hajléktalanok megrendszabályozására. Ha a hajléktalan a közterületen alszik, eszik, tisztálkodik, vagy a kutyáját simogatja (állattartás), a módosított törvény 179/A § (3) bekezdése értelmében elkövette a szabálysértést. A rendőr, a közterület-felügyelő, a járási hivatal tisztviselője, a mezőőr egyképpen jogosult rá, hogy a hajléktalant elkergesse a pihenőhelyéről, és kezdeményezze a szabálysértési eljárást. A tilos területeket a fővárosban a fővárosi önkormányzat jelöli ki, nehogy már Tóth József, a XIII. kerület szocialista polgármestere, vagy a III. kerületi Bús Balázs, aki alapító tagja ugyan a Fidesznek, de kapcsolatban állt a Szegényeket Támogató Alappal és családsegítőként megismerte a budapesti koldusok és hajléktalanok életét, elszabotálja a tiltott területek kijelölését. A büntetés elsődleges formája a közérdekű munka. Tudjuk, közmunka sincs elég, hiába írja elő törvény, hogy csak annak jár szociális segély, aki közmunkát végez. Közérdekű munka sem lesz elég, és ha netán lenne is, a legyengült, éhező hajléktalanok nem fogják bírni elvégezni. Csak felügyelő lesz elég, aki munkára noszogatja az elpiszkolódott, rongyos hajléktalanokat. Aztán ha mégse megy, jöhet az elzárás, napi nyolcezer forintért. Az önkormányzatoknak pedig már semmiféle kötelezettségük nincs. Az Alaptörvény negyedik módosításának 8. cikke értelmében az állam és a helyi önkormányzatok „törekszenek valamennyi hajlék nélkül élő személy számára szállást biztosítani”. Ez is Pintér Sándor újítása. Kísérletképpen a büntetés-végrehajtási intézetekben vezette be. 2010 novembere óta már nem kell biztosítani a fogvatartottaknak a jogszabályban előírt mozgásteret, elegendő törekedni a biztosítására. Az úgy nevezett soft law, a „puha törvény” a nemzetközi jogban szokásos forma: azt jelzi, hogy a szerződő államok egyetértenek a majdani szabályozás irányában. Egy országon belül azonban a törekedni szó a pártprogramok és a politikai nyilatkozatok nyelvéhez tartozik. Az Alaptörvényben: újabb lépés a sztálini jogfelfogás felé.

Ezt hozza ránk a Fidesz kormányzása. Nemcsak a hajléktalanokra. Mindannyiunkra!

Origo, komment.hu, 2013. április 21. 
14 351 karakter