Megyesi Gusztáv humoros publicisztikájában kétségbe vonta azt az állítást, hogy a rendőrség 2006. szeptember 21-ére virradó éjszaka elfogott tüntetőket vitt be a Magyar Rádió épületének udvarára, és ott térden állva várakoztatta őket. Válaszomban azt állítottam, hogy a publicista nem nézett utána kellő alapossággal az eseményeknek.
A rádió macskája
Megyesi Gusztáv, az Élet és Irodalom munkatársa Guantánamo című humoros publicisztikájában (Népszabadság, 2007. április 27.) kétségbe vonja Morvai Krisztina állítását, miszerint – a stiláris díszítéseket most elhagyva – a rendőrség a 2006. szeptember 21-ére virradó éjszaka elfogott személyeket kísért be a Magyar Rádió Bródy Sándor utcai épületének udvarára, és ott térden állva várakoztatta őket. Kételkedését a közíró arra alapozza, hogy „minderről egyetlen szál rádiós se beszélt eddig” noha a rádiósok „a magyar társadalom legpletykásabb rétege”.
A hallgatásra – azon a feltételezésen kívül, hogy Morvai Krisztina állítása valótlan – két további magyarázat is kínálkozik. Az egyikkel Such György szolgált. A rádió elnöke a Morvai Krisztina nyílt levelére adott válaszában leírta, hogy a Magyar Rádiót és környékét a rendőrség műveleti területté nyilvánította. A műveleti területre, mint a Kossuth téri kordonnál szerzett tapasztalatokból tudjuk, illetéktelen személy nem léphet be. Azt pedig, hogy a lezárt területen belül mi történt, a rádió legpletykásabb munkatársa sem tudhatja. A másik magyarázat még egyszerűbb: Megyesi Gusztáv mindeddig nem érdeklődött a történtek felől. Ezt támasztja alá, hogy a közíró most, hét hónappal az események után, a rádió macskájától reméli megtudni az igazságot.
A Magyar Helsinki Bizottság munkatársai 2006. október 9-én a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet Venyigei utcai épületében nyolc, a szeptember 18–22-i zavargások során letartóztatott személlyel beszélgettek. Egyikük, H. Zoltán Tamás büntetlen előéletű fiatalember, egy pénzügyi tanácsadó cég munkatársa számolt be arról, hogy elfogása után társaival együtt a rádió udvarára vitték; itt hátrabilincselt kézzel térdepelniük kellett, amíg – mintegy másfél óra múltán – tovább nem szállították őket az VIII. kerületi rendőrkapitányságra. Természetesen nem zárható ki, hogy H. hazudott, ahogy hazudhattak azok a fogva tartottak is, aki azt állították, megbilincselésük után, sőt még a rendőrség épületében is ütlegelték és rugdosták őket. (Bár a testükön még jól látható véraláfutások és duzzanatok igazolni látszottak az állításaikat.) De persze hazudhattak a rendőrtanúk is, akik azt vallották, H.-t azért fogták el, mert dobált. Az egyik rendőr szerint kólás palackot, a másik szerint sörös dobozt. A VIII. kerületi Rendőrkapitányság közölte, a helyszín közelében felszerelt térfigyelő kamara az adott időben nem működött. (H.-t nem jogerősen két év letöltendő szabadságvesztésre ítélték.)
Az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága október 13-i ülésére több jogvédő szervezetet hívott meg. Itt beszámoltam a Venyige utcában szerzett tapasztalataimról, egyebek közt H. esetéről is. Kerek öt héttel a Morvai-bizottság november 20-i megalakulása előtt. Megyesi Gusztávnak azt tanácsolnám, mielőtt megpróbálja szóra bírni a macskát, olvassa el felszólalásom szerkesztett változatát, amely az Élet és Irodalom című hetilap 2006. október 20-i száma 6. oldalán jelent meg.
Népszabadság, 2007. május 3.
3 050 karakter