Kőszeg Ferenc honlapja

A Magyar Helsinki Bizottság (a Helsinki) rendszeresen vállalta és vállalja a sértettek képviseletét olyan esetetekben, amikor a rendőrök megütik, megverik a már megbilincselt vagy a rendőrségre előállított személyt, elkövetve ezzel a bántalmazás hivatalos eljárásban bűncselekményét. A bántalmazó rendőrök elmarasztalására igen ritkán kerül sor. A Helsinki, a Népszava szerkesztősége és az Origo hírportál között létrejött egy megállapodás: a Helsinki érdekes eseteit a jogvédő szervezet erre vállalkozó munkatársai vagy újságírók megírják, a napilap vagy a hírportál pedig megjelenteti őket. Somogyi János ügyvéd kezdettől fogva munkatársa volt a Helsinkinek, szenvedélyes jogvédő, aki ráadásul szívesen adta elő és szívesen írta meg az eseteit. Ny. Ferenc története a kedvencei közé tartozott, joggal. 1. Az idős férfi maradandó károsodást szenvedett. 2. A helyi ügyészség mindent elkövetett, hogy ne kelljen vádat emelnie a rendőrök ellen. 3. Az orvosi látleletek elképesztő mértékben különböztek egymástól. 4. Az igazságügyi orvosszakértő, maga is rendőr, hiányos véleményt adott a sérülésekről, ez képezte később az alapját a rendőrök felmentésének. Somogy cikke az ügyről 2004. április 26-án jelent meg a Népszavában, maga a bántalmazás négy évvel korábban történt. Az ügyvéd-szerző az eljárás valamennyi szereplőjét nevén nevezte, cikkét pedig drámai kérdéssel zárta: „Meddig kell még a rendőr szakszerűtlen intézkedéseinek, jogellenes magatartásának, sértődöttségének következményeit elszenvednünk, és meddig lesz bátorsága védtelen, idős embereket bántalmazni, megalázni?” A rendőröket végül felmentették, ők pedig személyiségi jogaik védelmében beperelték – nem a cikk íróját, hanem a Helsinkit és a Népszavát. Somogyi János időközben megszakította kapcsolatát a Helsinkivel, jobboldali lapok szerzője lett. Tekintettel a perre, mint a Helsinki vezetője, engedélyt kértem, hogy betekinthessek a rendőrök elleni per irataiba. Ekkor ért a legfájdalmasabb meglepetés. Megírtam a történetet, de végül nem jelentettem meg. Pedig az egész együtt nemcsak a rendőri brutalitásról szól, de ijesztő és ma is érvényes képet mutat társadalmunk erkölcsi állapotáról is. Ezért határoztam úgy, hogy ennyi év elteltével mégis közreadom a hajdani írást.

A hajdúnánási rendőrök tisztessége

A cím plágium. Ady Endre 1901-ben Egy kis séta címmel írt egy rövid cikket a nagyváradi Kanonok sor pompás palotáiban lakó, „ingyenélő”, „mihaszna” főpapokról meg a váradi szegénynegyedek nyomoráról. A sértett egyházi testület feljelentése nyomán a fiatal újságírót három nap fogházra és tíz korona pénzbüntetésre ítélték. Az ítéletet Ady A nagyváradi káptalan tisztessége című cikkében kommentálta. Ma mindkét írás a magyar publicisztika antológiadarabja. 

A cím plágium. Adyt követve A gyöngyösi bírónő tisztessége címmel írtam egy cikket a Beszélő 1991. március 16-i számába. Történt, hogy az 1970-es évek derekán egy gyöngyösi tanár az akkori állampártot, az MSZMP-t gúnyoló röpcédulákat terjesztett a városban. A bíróság megállapította, hogy a vádlott kóros elmeállapota miatt nem büntethető. Az ügyben eljáró bírónő elrendelte a beteggé nyilvánított vádlott kényszergyógykezelését, a szerencsétlen tanár, aki a Párt tekintélyén kívül senkinek sem ártott, négy évet töltött a gyöngyösi kórház zárt elmeosztályán. A Beszélő munkatársa, bizonyos Újvárosi Viktor, az ítéletet cikkében törvénysértőnek minősítette. A megbántott bíróság az igazságügyi miniszterhez fordult, a magát antikommunistának és kemény jobboldalinak hirdető Balsai István pedig a hatóság megsértése miatt nyomban feljelentést tett a cikk szerzője ellen. Hiszen az 1976-ban hatályos jogszabályok szerint a kényszergyógykezelés elrendeléséhez elegendő volt, hogy fennállt a bűnismétlés veszélye, a bíróság végzése tehát nem volt törvénysértő. Azzal sem a sértődött bíróság, sem a politikus feljelentő nem törődött, hogy a tanár még 1980 elején is az elmegyógyintézet foglya volt, noha az 1979. július 1-jén hatályba lépett új jogszabályok szerint a kényszergyógykezelést már csak azzal szemben rendelhették el, aki a cselekményét személy elleni erőszakkal vagy közveszélyt okozva követte el. Az ügy azzal zárult, hogy a Legfelsőbb Bíróság kimondta, a pártot gúnyoló röpcédulák terjesztése nem bűncselekmény, a tanár tehát jogállami értelemben ok nélkül töltött négy évet a zárt osztályon. Az ügyészség ezután a hatóság megsértése miatt indult eljárást is megszűntette. A bírónő tisztességén azonban nem eshetett csorba, hiszen ő a hatályos jogszabályoknak megfelelően zárta rá az elmeosztály ajtaját a vétlen tanárra. El is nyerte jutalmát, az affér idején már ő volt a városi bíróság elnöke.

Az eljárás azonban más okból is akadozott. Nevezetesen azért, mert Újvárosi Viktor nem létezett. A nevet dr. Somogyi János használta írói névként: az 1989-ig megjelenő szamizdat Beszélőben kényszerűségből, utóbb megszokásból. Én pedig megmondtam Gáspár Attilának, aki belügyminisztériumi állományú katonai ügyészből lett a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetője, hogy a Beszélő akkori főszerkesztőjeként is követem a szamizdatos időben elfogadott szabályt: álneves szerző kilétét csak kérésére fedjük fel.

Ezzel el is érkeztünk a jelenhez. Somogyi János, alias Újvárosi Viktor, a Magyar Helsinki Bizottság egykori ügyvéd munkatársa, együtt a Népszava kiadójával és főszerkesztőjével ismét perben áll. A per tárgya ismét hatósági személyek – ezúttal hajdúnánási rendőrök – tisztessége. Az alperes pedig a sajtó jogvédő, igazságkereső indulata.

Egy éjszaka Hajdúnánáson

A történet 2004. április 26-án jelent meg a Népszavában. Hőse Ny. Ferenc rokkantnyugdíjas, aki 2000. június 28-án, este 11 óra körül, talán kissé kapatosan, egy szép, új bicikli társaságában üldögélt a helyi áruház lépcsőjén Egy arra járó polgárőr, miért, miért nem, talán mert úgy vélte, hogy a szakadtnak látszó ember biztosan lopta a női mountainbike-ot.  figyelemre méltónak találta helyzetet, és betelefonált a városi rendőrkapitányságra. Minthogy a történet rendőr szereplői, ellentétben a cikk megjelenésének időpontjával, már nem vádlottak, nemhogy a nevüket, még a nevük kezdőbetűjét sem írjuk le. Nevezzük az egyiket X. Y. rendőr főtörzszászlósnak, a másikat W. Z. rendőr zászlósnak. X. Y. – a Hajdúböszörményi Városi Bíróság 2004. szeptember 29-én kelt ítélete szerint – a polgárőr telefonja nyomán kapott utasítást W. Z.-től, hogy menjen a helyszínre. Ott igazoltatni akarta Ny. Ferencet, az azonban az igazolványa átadását megtagadta, és durva szavakkal illette a rendőrt. Az közölte vele, hogy előállítja. Minthogy Ny a felszólításnak nem engedelmeskedett, X. Y. testi kényszer alkalmazott: lefejtette Ny bal kezét a kerékpár kormányról, két kezét a polgárőr segítségével hátra bilincselte, majd beültette a kocsiba, a biciklit pedig a csomagtartóba helyezte. A rendőrkapitányság épületében Ny. továbbra is szidalmazta rendőröket, mire W. Z. zászlós felhívta az ügyeletes orvost, majd átkísértette hozzá az előállítottat. Az orvos látleletet készített, ezután Ny. Ferencet szabadon engedték, a kerékpár tulajdonjogáról többé nem esett szó. Reggel, azaz június 29-én Ny. visszament a rendőrkapitányságra, és panaszt tett a rendőri intézkedés ellen, majd 12 óra 50 perckor lakóhelyén, Görbeházán felkereste az ottani orvost, aki újabb látleletet készített, és beutalta a beteget a megyei kórház balesti sebészetére. A három helyen készült látleletek között igen jelentősek az eltérések. 

A három lelet

A hajdúnánási ügyeletes orvos, akihez Ny. Ferenc rendőri kísérettel érkezett, a beteg bal kézfején kisfokú duzzanatot és egy 0,5 centiméter hosszúságú, pörkkel fedett, horzsolt sebet észlelt. Görbeházán a vizsgálatot végző orvosnő a beteg „bal kézfején csuklóval párhuzamos lefutású, kb. 5 cm hosszú, beszáradt vérrel fedett hámfosztott sérülést” írt le. Megállapította tovább, hogy a beteg „bal hüvelykujja alperece duzzadt”. „A megállapított kórisme szerint tompa hasi sérülése, nyakzúzódása, a bal kéz egyes ujjának rándulása, bal kéz zúzódása, jobb lábszár, térdhajlat zúzott sérülése, herék zúzódása keletkezett.”

A megyei kórház baleseti sebészetén, ugyanazon a napon 15 óra 55 perckor felvett látleleten az orvos „a jobb oldali háti felszín, lapocka fölött csecsemőtenyérnyi nyomás érzékeny területet”-et írt le, továbbá megállapította, hogy a bal kéz egyes ujján az izület duzzadt, nyomás érzékeny, a jobb lábszár ventrális felszínén a középső harmadban csecsemőtenyérnyi duzzanat”. Egy hónappal később, ugyanezen kórház, ugyanezen osztályán a hüvelykujj korábban rándulásnak vélt sérülésével kapcsolatban „az alapizületi szalag szakadását” diagnosztizálták. A másnap, július 25-én elvégzett műtét során a sérült kezét fémmel merevítették, majd október 10-én, a fém eltávolítása után megállapították, hogy a „sértett sérülése maradandó fogyatékosságot eredményezett”. (Az idézetek a h-b-i városi bíróság ítéletének indokolásából valók.)

Ny. Ferenc állítólagos bántalmazása miatt feljelentést tett a rendőrök ellen, a megyei ügyészségi nyomozó hivatal azonban megtagadta a nyomozást. A sértett az elutasítás ellen panaszt tett a megyei főügyészségnél, de panaszát elutasították. Ekkor kért segítséget a Magyar Helsinki Bizottságtól. A jogvédő szervezet ügyvédje. a sértett képviseletében a felettes hatósághoz fordult. A Legfőbb Ügyészség Nyomozás Felügyeleti Főosztálya a megyei nyomozó hivatalt a nyomozás lefolytatására utasította. A határozatot dr. Vitéz Miklós csoportvezető ügyész hozta, aki néhány évvel korábban, Györgyi Kálmán legfőbb ügyész utasítására országos vizsgálatot végzett arról, miért olyan magas a nyomozás-megtagadások, illetve a nyomozás-megszüntetések aránya a kényszervallatás miatt rendőrök ellen elrendelt ügyekben. (A vizsgált időszakban, 1993 II. félévében ez az arány 92 százalék volt; Vitéz Miklós írása a vizsgálatról a Belügyi Szemle 1995. évi 6. számában jelent meg.) A felsőbb utasítás nyomán az ügyészségi nyomozó hivatal lefolytatta a vizsgálatot, majd megszűntette a nyomozást. A megyei főügyészség azonban pótnyomozást rendelt el, így került sor a vádemelésre két rendőr és a polgárőr ellen 

Egy történet változatai

A sértett azt állította, hogy „a bal keze hüvelykujjának sérülése akkor keletkezett, amikor azt a kerékpárról lefeszítették, a többi sérülése pedig ütéstől, rúgástól keletkezett.” „Ennek ellentmond a vádlottak vallomása, akik tagadták a bántalmazás tényét.” Minthogy a cselekménynek szemtanúja nem volt, a bíróságnak a sértett szavahihetőségét kellett vizsgálnia. A bíróság azt állapította meg, hogy a sértett az eljárás során különbözőképpen adta elő a történteket, azaz nem szavahihető. Igazat mondani csak a tanúnak kell (a perben a sértett is tanú), a vádlott hazudhat. A rendőrök szavahihetőségét így a bíróság nem is vizsgálta.

A Népszava, illetve a sértett ügyvédje ellen indított személyiségi jogi perben a rendőrök felperesként adták elő a történteket. Az erről készült jegyzőkönyv már alkalmas lehet szavahihetőségük értékelésére, bár az erről alkotott vélemény a már jogerősen lezárt büntető perre természetesen semmiféle hatással nincs. W. Z. főtörzszászlós a meghallgatásán azt mondta, elöljárója azért küldte a helyszínre, mert bejelentés érkezett, hogy az áruház előtt „a lépcsőn ül egy idős bácsi egy új biciklivel, nézzem meg, hogy miért van ott és mi történik ott”. A helyszínre érkezve – így a rendőr – „odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy miért ül ott a biciklivel, segíthetnék-e valamivel.” A törzszászlós –elöljárójához hasonlóan – csak azt felejti el megemlíteni, hogy a polgárőr azért telefonált a rendőrségre, mert feltételezte, hogy a szakadt öregember biztosan lopta az új biciklit. Ennek az információnak a híján tökéletesen érthetetlen, miért küldte el a békésen üldögélő öregember a segítségét felajánló rendőrt „melegebb éghajlatra”. Mint ahogy érthetetlen már az is, mi célból kell egy járőrnek a helyszínre sietnie és megvizsgálnia, miért ül egy ember a lépcsőn. 

A meghallgatáson a bíró megkérdezte, miért kellett az előállítottat a szabadítása előtt orvoshoz vinni. „Ezt minden alkalommal előállítás után meg szoktuk tenni, éppen a saját védelmünkre, azt igazolva, hogy nem bántottuk az előállított személyt.” A Magyar Helsinki Bizottság 1996 óta látogatja a rendőrségi fogdákat és előállító helyiségeket, így pontosan tudjuk, hogy az előállítottat – ha nem veszik őrizetbe – csak három esetben viszik orvoshoz: ha meg akarják állapítani, hogy alkoholt vagy kábítószert fogyasztott, ha olyan állapotban van, hogy orvosi igazolás nélkül nem merik kitenni az utcára, vagy (esetleg) ha nagyon határozottan követeli. 

Ny. Ferenctől nem vettek vért, és ő nem követelte, hogy vigyék orvoshoz, tehát csak a második eset állhatott fenn. Az sem igaz, hogy – mint W. Z. állítja –  az ügyeletes orvos Ny. sérülésmentességét állapította meg. Az ügyeletes orvos Ny. kézfején horzsolt és zúzott sebet látott. Ennek az első orvosi véleménynek a büntetőperben fontos szerepe volt, a rendőr tehát aligha feledkezett meg róla. Végül nemcsak az igazmondását, de a szakértelmét is megkérdőjelezi az az állítása, hogy ügyükben megszűntették a nyomozást, de aztán a „helsinki emberjogi bizottság” „intézkedése nyomán megindult ellenünk a büntető eljárás”. Egy rendőrnek tudnia kell, hogy civil szervezet nem intézkedhet, a nyomozás a magasabb ügyész szerv utasítására folytatódott, és az ügyészség minősítette őket gyanúsítottaknak. Ha tehát sérelmesnek érzik, hogy rabosították őket, az ügyészséget kellene perelniük, vagy a büntetőeljárási rendszert (és rendőri gyakorlatot), amely de facto nem ismeri az ártatlanság vélelmét.

Egy kulcsszereplő: az orvosszakértő

A vádlottak cselekményének megítélésében ilyen körülmények között a három orvosi látlelet illetve az ezek alapján készült orvosszakértői vélemény a perdöntő. Láttuk, hogy a görbeházi orvos több sérülést írt le, mint a hajdúnánási. Ennek két oka lehet: 1. a többletsérülések még nem voltak meg, azaz a két orvosi vizsgálat közötti időben keletkeztek, 2. már megvoltak, de az ügyeletes orvos nem vette észre őket. A személységi jogok holmi elvetemült lábbal tiprója netán még olyasmit is feltételezne, hogy az orvos azért nem írt le minden sérülést, mert nem akart konfliktusba keveredni a helybeli rendőrökkel. De távol álljon tőlünk az ilyen sértő feltételezés. Maradjunk az ítéletben is rögzített ténynél, hogy a hajdúnánási orvos szerint a bal kézfejen fél centiméter hosszúságú, pörkkel fedett, a görbeházi orvos szerint viszont 5 cm hosszú alvadt vérrel fedett sérülés volt. A bíróság az orvosszakértői vélemény alapján ebben az esetben a második látleletet fogadta el, és kimondta, hogy a kézfej sérülése feltehetőleg a bilincselésből származik. A laikus azt képzelné, hogy egy gyakorló orvos könnyen meg tudja különböztetni az alvadt vérrel fedett friss és a már varrasodó régebbi sebet. A bíróság azonban nem vont le semmiféle következtetést az ügyeletes orvos tévedéséből, és a továbbiakban abból indult ki, hogy szabadon bocsátásakor Ny. Ferencnek bizonyítottan csak két sérülése volt: a seb a bal kézfején és a bal kéz duzzanata. Azok a sérülések tehát, amelyeket a görbeházi orvosnő illetve a megyei kórház baleseti sebészetének orvosa írt le, vagy nem léteztek, vagy pedig a sértettnek a rendőrségről való elbocsátása után keletkeztek. Ezt az álláspontot a bíróság elsősorban az orvosszakértői vélemény alapján alakította ki. 

Az eljárásban közreműködött igazságügyi orvosszakértő maga is rendőr. Az Európa Tanácsnak a kínzás megelőzésére létrehozott bizottsága (CPT), amely jogszabályi felhatalmazás alapján rendszeresen látogatja mindazokat az intézményeket, ahol embereket tartanak fogva, már 1999-es jelentésében kifogásolta, hogy Magyarországon az őrizetbe vételt megelőző kötelező orvosi vizsgálatot általában rendőrorvos hajtja végre, akinek sok esetben szolgálati felettese a fogvatartásért felelős rendőri vezető. A CPT szakértői úgy vélték, megtörténhet, hogy a rendőrorvos elöljárói utasításra, vagy rosszul értelmezett kollegialitásból a fogvatartott panaszát nem jegyzőkönyvezi, vagy a látleletet úgy készíti el, hogy annak alapján ne kerülhessen sor a rendőrök elmarasztalására. A magyar kormány hevesen tiltakozott e feltételezés ellen, és kifejtette, hogy a rendőrorvosok minden esetben kizárólag orvosi meggyőződésüknek megfelelően járnak el. A büntetőeljárásról szóló törvény értelmében egy adott büntető ügyben nem lehet szakértő, aki az ügyben érdekelt, vagy akitől egyéb okból nem várható el az ügy elfogulatlan értékelése. Ennek alapján Fodor Gábor országgyűlési képviselő indítványozta, hogy rendőr büntető ügyekben ne járhasson el igazságügyi szakértőként. A javaslatot a belügyi kormányzat heves tiltakozással elutasította. Az azonban minimálisan elvárható volna, hogy amennyiben az eljárás rendőr ellen folyik, az igazságügyi szakértő ne lehessen rendőr. Ilyen kizáró ok azonban jelenleg nincs. 

„15. A CPT felhívja a magyar hatóságokat arra, hogy tegyék meg a megfelelő intézkedéseket annak biztosítására, hogy: minden orvosi vizsgálat úgy folyjék, hogy a rendőrök ne hallják, (…) valahányszor a fogvatartotton sérülések vannak az orvosi vizsgálatkor és a fogvatartott bántalmazásra vonatkozó állításokat tesz, igazságügyi orvosszakértői képesítéssel rendelkező, független orvosnak haladéktalanul meg kell vizsgálnia, aki következtetéseket vonhat le arról, hogy milyen mértékű az összefüggés a fogvatartott bántalmazásra vonatkozó állításai és az objektív orvosi lelet között. Ezeket a következtetéseket az illetékes ügyész elé kell terjeszteni, és az érintett fogvatartott, továbbá ügyvédje számára kérésükre betekintést kell biztosítani; az a bevett gyakorlat, amely szerint felkérik a sérült fogvatartottakat visszavonó nyilatkozat aláírására, nem folytatható.”

Részlet a kínzás és embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés megelőzésére létrehozott Európai Bizottság (CPT) 2009. évi magyarországi látogatásáról készült jelentésből

Mind a görbeházi orvosnő, mind a baleseti sebészet orvosa megállapította, hogy Ny. Ferenc agyrázkódást szenvedett. Ezt támasztja alá a görbeházi lelet szerint a beteg átmeneti emlékezetkiesése is. Az orvosszakértő véleménye szerint ellenben az agyrázkódás ténye nem igazolható, mert a vizsgálatot végző orvosok „organikus neurológiai eltérést nem észleltek.” 

Görbeházán az orvosnő a has nyomásérzékenységét állapította meg, továbbá a nyak jobb oldalán feszes tapintású izomköteget észlelt, a megyei kórház orvosa a jobb oldali lapocka fölött írt le nyomásérzékeny területet. Az orvosszakértő szerint mind a has, mind a hát nyomásérzékenysége szubjektív tünet, amelyet külsérelmi nyomok nem támasztanak alá. Ennek alapján a bíróság kimondta, hogy a has és a hát sérülése egyértelműen nem bizonyítható.

A hereduzzanat tényét az orvosszakértő nem vitatta, de arra hívta fel a figyelmet, hogy a látlelet szerint a herén külsérelmi nyom, továbbá a hereburkok között vérömleny nem volt, igy a duzzanat traumás eredete nem igazolható, „a duzzadás hátterében sorsszerű megbetegedést kell feltételezni”. 

A sorsnak, a nagy ismeretlenek amúgy is meghatározó szerepe volt Ny. Ferenc sérüléseinek keletkezésében. Kétségtelen, hogy a sértett sokat ártott magának azzal, hogy az előállítása előtt és a szabadon bocsátása után történteket zavaros módon adta elő. Görbeházán az orvosi vizsgálat során például azt mondta, hogy miközben Hajdúnánásról kerékpárján hazafelé tartott Görbeházára, melléhajtott egy rendőrautó. A többire nem emlékszik, csak arra, hogy Taktaharkány határában tért magához, onnan érkezett vissza kerékpárral és teherautóval Hajdúnánásra. Taktaharkány Hajdúnánástól meglehetősem messzire van, eléréséhez a Tiszán is át kell kelni: a történetnek ez a változata a sértettnek azt a kijelentését látszik alátámasztani, hogy az események következtében „még mindig vannak szellemi kihagyásai”.

Ennél lényegesebb, hogy a 2000. július 6-án kelt nyilatkozata szerint Hajdúnánáson alkoholt fogyasztott, majd tovább kerékpározva egy autó leszorította az útról úgy, hogy le kellett szállnia a bicikliről. Mindebből a bíróság nemcsak azt látta bizonyítottnak, hogy a sértett nem szavahihető, hanem azt is, hogy az állítólagos bántalmazás előtt és után „olyan élethelyzetekben volt a sértett, ahol keletkezhettek is sérülései”. Azaz ilyen módon nem bizonyítható, hogy „a sértett sérüléseit a vádlottak okozták”. 

Azt a bíróság elismerte, hogy az elsőrendű vádlott fizikai erővel lefejtette a sértett kezét a kerékpárjáról, és nem zárta ki, hogy eközben sértett ujja megsérült. Azt pedig valószínűnek tekintette, hogy a balkéz horzsolt sérülése a bilincselés következtében jött létre. Csakhogy mindkét intézkedés jogszerű volt, hiszen a sértett megtagadta a személyazonossága igazolását, és szembeszegült az előállítással. Jogszerű volt, amennyiben a rendőr által alkalmazott erő arányos volt az intézkedés céljával. 

Maradandó fogyatékosság

A 2001. október 17-i vádemelés előtt készült orvosszakértői vélemény szerint a sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Holott ekkor már egy éve megállapították, hogy a hüvelykujj sérülése következtében maradandó fogyatékosság jött létre. Az orvosszakértői vélemény kiegészítését csak a 2002. március 20-án megtartott bírósági tárgyaláson rendelték el. Az újabb orvosszakértői vélemény alapján módosította az ügyészség a vádat. Az most már nem bántalmazás hivatalos eljárásban vétsége volt, hanem maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntette. Az előbbi legsúlyosabb büntetése két év, az utóbbié öt év szabadságvesztés. A perdöntő kérdés tehát az, hogy miképpen függ össze a jogszerű rendőri intézkedés a maradandó testi fogyatékossággal.

A 2003. május 16-i tárgyaláson a kézműtétet elvégző sebész a bíró kérdésére azt válaszolta, „az hogy az ujj megcsavarásából származhat-e ilyen sérülés, véleményem szerint igazságügyi orvosszakértő kompetenciájába tartozik, én erre nem tudok válaszolni.”

Az orvosszakértő a 2003. novemberi 19-i tárgyaláson válaszolt. A sérülés, mondta „az izület jellegzetes túlfeszüléséből ered, amelynek oka, hogy vagy megcsavarják, vagy pedig túlfeszítik úgy, hogy elesik az illető és a kitámasztott hüvelykujjával érkezik a talajra”.

Ny. Ferenc határozottan állította, hogy amikor az autó leszorította útról, le kellett szállnia a biciklijéről, de nem esett el. Ha elesett volna, azaz ha a keze az előállítása előtt sérül meg, kor aligha lett volna képes annyira szorítani a kerékpárját, hogy a rendőr csak komoly erőkifejtéssel tudta kiszedni a keze közül. A rendőr törzszászlós maga mondta el az ügy nyomozása során, hogy úgy fejtette le a sértett ujját a bicikliről, hogy az hátracsavarodott.

Ez persze nem zárja ki, hogy szabadon bocsátása után Ny. Ferenc leesett a biciklijéről, és akkor keletkezett a maradandó fogyatékossághoz vezető sérülése. Történetünk amúgy is tele van meghökkentő egybeesésekkel. A hereduzzanatot eredményező sorsszerű megbetegedés akkor következik be, amikor állítása szerint tökön rúgták. Leesve a bicikliről éppen arra az ujjára zuhan, amely korábban a rendőr intézkedése során hátracsavarodott. Ráadásul az esés következtében még a lába is megsérül éppen ott, ahol állítása szerint belerúgtak. A bíróság mindenesetre kimondta, „a bal hüvelykujjának a sérülése nem bizonyított, hogy az intézkedés során keletkezett, az keletkezhetett úgy is, hogy ittas állapotban kerékpározva elesett és a bal kezével kitámasztott”. A lényeg, hogy a rendőr bűnössége nem állapítható meg.

Nem műhiba

De ha a sérülés a rendőri erőbehatás következtében jött volna is létre, az intézkedés és a maradandó fogyatékosság között az ok-okozati összefüggés nem állapítható meg. Az első vizsgálat során ugyanis csak a hüvelykujj rándulását állapították meg, és csak jóval később, a kézműtétet elvégző sebész fedezte fel, az alapízületi szalag szakadását. A szalagszakadás, mint az orvosszakértő kifejtette, varrással csak nyolc-tíz napon belül hozható helyre. Ezt követően a szalagokat zsugorodásuk következtében már nem lehet összevarrni – így jött létre a maradandó fogyatékosság. A rendőr orvosszakértő körültekintő állásfoglalása nemcsak a rendőröknek, de az orvosoknak is kedvezett. A szakértő a bíróság előtt kifejtette, hogy nem műhiba, csupán diagnosztikus tévedés történt, méghozzá azért, „mert a sérült terület erősen be volt dagadva, és így pontos diagnózist nem tudtak elsődlegesen felállítani”. Hogy a beteget ennél kisebb sérülés esetén is el szokták küldeni röntgenre, márpedig röntgenvizsgálatnak az iratokban nincs nyoma, az senkit nem foglalkoztatott. Az eseményeket ismét a sors irányította. A rendőr jogszerűen intézkedett, az orvos elkerülhetetlen módon téves diagnózist állított fel, az szakértő pedig mindezt megmagyarázta. Senki sem hibás, még az izületi szalag sem, amely a biológia törvényi előírásainak megfelelően zsugorodott. A jelenlévő ügyész fellebbezett az ítélet ellen, a megyei főügyészséget azonban láthatólag annyira meggyőzte az első fokú ítélet, hogy visszavonta a fellebbezést. A rendőrök ártatlansága tehát jogerősen kimondatott, nyitva az út a személyiségi jogi per és a kártérítés előtt. 

A sértetti képviselő

Egy szál azonban még mindig elvarratlan. Vajon az ügyről a vádirat alapján beszámoló publicista ügyvéd, a sértett képviselője miért nem mutatott rá az eljárás során például az első orvosi látlelet súlyos fogyatékosságaira, miért nem kezdeményezte másik szakértő kirendelését? Miért engedte, hogy a sértett alaptalanul kifogásolja a jegyzőkönyvezés hitelességét, illetve miért nem ő emelt kifogást, ha a jegyzőkönyvezés valóban pontatlan volt?

A személyiségi jogi eljárásban a rendőrök azt állították, hogy az ügyvéd első ízben „kb. a per ötödik tárgyalásán jelent meg”, majd hamarosan közre adta a cikket. Ha ez igaz, akkor az ügyvéd súlyos etikai vétséget követett el ügyfelével szemben. De inkorrekt módon járt el a Magyar Helsinki Bizottsággal szemben is, hiszen újra meg újra beszélt Ny. ügyéről, és ezzel azt a látszatot keltette, hogy az eljárás minden eseményén jelen van. Viselkedése megalapozná a megbízási szerződés felmondását. Erre azonban nincsen mód, mert a szerződést egy évvel ezelőtt az ügyvéd mondta fel.

Távozása után az ügyvéd interjút adott a Magyar Nemzetnek, amelyben egyebek közt azt állította, hogy a Magyar Helsinki Bizottság elnöke, e sorok írója, nem szereti a magyarokat, hungarofób.

Való igaz, egyes magyarokat nem szeretek. Nem szeretem például a hajdúnánási rendőröket meg az éber polgárőrt, nem szeretem az ottani ügyeletes orvost, nem szeretem az igazságügyi orvosszakértőt, azt hiszem, a bírót sem szeretem. Nem szeretek senkit, akik hozzájárultak, hogy egy súlyos sérüléseket és sérelmeket elszenvedett, nyomorékká lett ember megalázottan kerüljön ki az eljárásból, miután négy éven át hiába kereste az igazát. De nem szeretem már sok éven át kollégámat és talán egykor barátomat, Somogyi János ügyvédet sem, aki megszegte hivatása legfőbb parancsát, az ügyfele érdekeinek képviseletét.

Rajtuk kívül azonban van sok magyar, akiket szeretek.

2006. június 22.
23 615 karakter