1981 kora nyarán kezdtük el szerkeszteni – mit szerkeszteni? kitalálni – a Beszélőt. Csöngettek, az öt éves Áron fiam nyitott ajtót. az ajtó előtt Nagy Bálint állt: hatalmas alak, hatalmas szakállal. A fiam rémülten szaladt be a szobába: Mama, egy óriás jött. Pár perc múlva megint csöngettek: Iványi Gábor érkezett meg. Áron teljesen megzavarodott: – Mama – kiabálta –, jött még egy ugyanolyan. Így indult a Beszélő. Bálint most hetven éves.
Az otthonteremtő
Nagy Bálintnak
Nagy Bálint építész. Ezt mindenki tudja. Mint építészt választotta tagjai sorába a Széchenyi Akadémia. De Nagy Bálint nemcsak építész, van több más szakmája, mestersége, képessége, például ács, asztalos, kőműves. És van még egy, nem mondanám szakmának, mesterségnek, inkább képességnek, tehetségnek: Nagy Bálint otthonteremtő. Otthonteremtőnek lenni kevesebb is, több is, mint építésznek lenni. Hiszen otthont teremteni minden valamire való nő tud. Na, jó, nem minden, de sok. Néhány. Jónéhány! Bálint azonban nemcsak egy-, három-, hat-, tízfős családnak teremtett otthont, pedig ez se kis dolog, hanem sokaknak, olykor százaknak.
1. Az első otthon, ahol olykor én is meg a feleségem, Fekete Éva is otthon éreztük magunkat, Adyligeten volt. Nem tudom, mikor jártunk először a húsvét hétfőn minden évben megrendezett kerti ünnepségen. De arra emlékszem, már maga Adyliget meglepetéssel fogadott: ahogy leszálltunk a buszról a Klebelsberg-emlékmű mellékalakjait pillantottam meg. Az emlékmű egykor a Belvárosban állt, a Március 15. téren. A miniszter szobra már nem volt ott, a talapzaton, a szobor helyén, a művészetet és a tudományt jelképező két mellékalak között jókora lapos tér keletkezett. Ahogy kitódultunk az Irányi utcai általános iskolából rohantunk a térre. Akik felkapaszkodtak a talapzatra, azok voltak a várvédők, akik lentről, vívást mímelő mozdulatokkal megpróbálták lerángatni őket, azok voltak az ostromlók. Hol Zrínyi vitézei harcoltak a törökökkel, hol a görögök a trójaiakkal, attól függően, hogy a végvári harcokat tanultuk-e történelemből, vagy Homéroszt irodalomból. Mire megérkeztünk, Bálint adyligeti háza, telke már tele volt emberekkel, javarészt ismerősökkel, barátokkal. Volt ott egy sereg gyerek is, kisebbek, nagyobbak, meg egy csomó macska, kutya: úgy tetszett, valamennyien remekül érzik magukat. Egyszer egy nagydarab részeg pasi rátaposott egy kölyökmacskára, ma is előttem van a vonagló, vérző kis állat képe. Bálint felvette a cicát a földről, de az menthetetlen volt, néhány perc múlva kiszenvedett. Bálinton láttam, a legszívesebben a földbe döngölné az otromba vendéget, aztán csak elhessentette, amikor az részegen tátogva bocsánatot kért, mintha egy csikket taposott volna el a padlón. Ahogy sötétedett, a szülők hazavitték a gyerekeket, de voltak, akik visszajöttek közülük, mert kezdődött az éjszakai táncvigalom, a pörgés, a csókolódzás, az eltűnés a bokrok között. 1980 húsvétján történt, már nem először voltunk Adyligeten. Nekem az év első munkanapján mondott fel az Európa Könyvkiadó, mert benne voltam a tiltakozó aláírásgyűjtésben Havel és társai prágai elítélése ellen. A felmondási idő húsvét táján járt le, a negyvenegyedik születésnapomon lettem állástalan. Ha már úgy sincs állásom, gondoltam, akkor sokkal jobban beszállok az ellenzéki ügyekbe. Hivatásos forradalmár leszek, tettem hozzá magamban, némán kacarászva. Az alkalom nem soká váratott magára, alighogy beléptünk az udvarra, odajött Lengyel Gabi, nem írnám-e alá a Szeta alapító felhívását. Belenéztem, máris meg voltam győzve. Gabi a kezembe adta a tollat, álltunk szemben egymással, szikrák pattogtak közöttünk. Tíz éve voltam benne az ellenzéki társaságban, de a Szetával való megismerkedés új korszakot jelentett, fordulatot, amely Adyligethez, Bálint házához, Bálinthoz kötődik.
2. A Hajós utca, az N&n galéria nem idéz fel ilyen szellős, tavaszi emlékeket, de az Adyliget otthonosságát itt is éreztem. A honlapom szerint 2007-ben Petriről beszéltem valamit a galériában, december 22-én, vagyis Petri születésnapján, helyesebben születése évfordulóján, hiszen Gyuri már nem élt. Úgy gondolom, hogy ez a nap egyúttal a Galéria Petri-szobájának a megnyitója is volt. Bálint azt kérte a résztvevőktől, hogy írjanak, rajzoljanak vagy adjanak egy fényképet, amit fel lehet ragasztani a falra. Fényképem nem volt, rajzolni egyáltalán nem tudok, sőt az iskolában kézzel írni sem tanultam meg, ha alá kell írnom a nevemet, legszívesebben két X-et firkálnék a papírra, mint az igazi analfabéták. Nyilván számítógéppel írtam valamit, de azt már nem találtam a gépemben. De felteszem, azokra mondtam valami átkot, akik azidőtájt fanyalogni kezdtek, hogy miért kellett Petrinek beszállnia az ellenzékbe, miért kellett erőltetnie a politikai költészetet, ahelyett hogy megmaradt volna a költői én és a költői tárgy viszonyának újra-értelmezésénél, amit olyan sikeresen kezdett meg az első kötetében. Azért gondolom, hogy ilyesmit írtam a tenyérnyi tacepaora, mert a kurta megnyitó is erről szólt. Meg arról, hogy Petri politikai költészete, ahogy Adyé sem, nem avul el, mert a politika újra meg újra aktuálissá teszi. A galériában olyan emberek gyűltek össze, akik ismerték és szerették Petrit. Nekik nem kellett volna elmondani, amit elmondtam, mert tudták, ők is így gondolták. Úgy véltem, egyet értenek velem, és ettől még inkább otthon éreztem magam az embersűrűs galériában, amely a szó alapjelentésével (erkély, terasz) ellentétesen az alagsorban helyezkedett el. Közben a nyomaveszett falragasz titka is megoldódott. Írtam a Fugának, és e-mail-fordultával megküldték a hajdani bevezető szövegét. Csakhogy ez megvolt a gépemben, sőt nemrégiben a honlapomra is feltettem. De az átküldött szöveg néhány sora kétszer szerepelt a lapon, minden bizonnyal ezek a sorok kerültek a falra.
3. Adyligetre busszal mentem, a Hajós utcába földalattival, a Fugába ellenben gyalog, mert a bejárata legfeljebb kétszáz méterre van a kapunktól. Ez a közelség össze is köti a két otthont. Kemény György falképe a lakásunkban látható. A helyreállítása után a Fugában került sor a megújult művet bemutató konferenciára, utána a vendégek átmasíroztak hozzánk, hogy élőben is megtekintsék a művet, amelyről az előadók beszéltek. De a Fuga biztosított helyet a megemlékezésnek Petri születésének hetvenedik, Solt Ottilia születésének ugyancsak hetvenedik, Eörsi János halálának tizedik évfordulója alkalmából, és itt ünnepeltük meg Havas Gábor hetvenedik születésnapját. Csupa olyan ember, akinek nagyon sok köze volt a demokratikus ellenzékhez, a Beszélőhöz és persze a Szetához, amelynek – mint fentebb felidéztem – ugyancsak az egyik, számomra a legelső, Bálint-féle otthonban jutottam a közelébe. Ezek közül a rendezvények közül a legszomorúbb és egyúttal a legmulatságosabb az Eörsi Jánosra emlékező volt. A legszomorúbb volt, minthogy Janó fiatalon, mindössze ötvenkét évesen halt meg, s egy kisgyerek meg egy befejezetlen életmű maradt utána. S mégis mulatságos volt, mert Janó iratai közül előkerült egy opera vázlata, amelyben a sakktábla parasztjai éltetik a királyt és hadvezért, akinek nyomában elindulnak a csatába a fekete-fehér kockákon. A szerepeket a Beszélő egykori szerkesztői játszották, a király természetesen Havas Gábor volt, a zenét pedig a német parasztháború dalából, az amúri partizánok indulójából és más, hasonlóan emlékezetes nótákból állítottuk össze. A zongoránál Gábor R. István ült: kiderült róla, hogy nemcsak a szocialista második gazdaság működését látta át pontosan, de kiválóan kezeli a zongorát is. A szomorú-vidám hangulathoz jól illett, hogy Eörsi János 1990. március 31-én megjelent cikkét idéztük fel, amelyben Eörsi néhány nappal az első szabad választás első fordulója után pontosan jelezte, hogy az MDF, amely ez első fordulóban mindössze 3, 34 százalékkal előzte meg az SZDSZ-t, a második fordulóban elsöprő győzelmet fog aratni. Feltételezését Eörsi arra alapozta, hogy az MSZP szavazói, minthogy pártjuk a második fordulóba már nem jutott be, nem a határozott rendszerváltást ígérő, szociálliberális SZDSZ-re, hanem a nyugalom jelszavával kampányoló, jobboldali MDF-re fognak szavazni. Ez pontosan így történt, a tévedés következményeit aztán az egész ország megszívta.
„Kik jönnek most az agya- / fúrt politikusok után? Buta katonák? Újabb agya- // fúrt politikusok, Laza póráz? / Börtönök? Kussok? // Kivándorol egy ország önmagából? / Megjött a villamosod. / Siess. Szerbusz.” – írta Petri 1980 táján a Nagy Bálintnak címzett versében. Igen, megjöttek az újabb agyafúrt politikusok, az ország pedig kivándorol önmagából.
A napokban voltam nyolcvan éves, Kenedi két éve volt hetven, Rajk, Nagy Bálint idén annyi. Megértük, amit senki sem mert remélni, a szovjet birodalom összeomlását. Az utána következő rendszerrel elégedetlenek voltunk, de most visszasírjuk. Ennek a mostani rendszernek a végét ti, bohó hetvenesek, talán megéritek, én aligha. De nem is szeretném. Megtanultam, amit az emberiség már évszázadok óta tud: Selten kommt was Besseres nach. Azaz: Ritkán jön utána valami jobb,
Kedves Bálint, Isten éltessen!
Élet és Irodalom, 2019. június 14.
8 658 karakter