„Kit rettenet űz”
Írások menekülőkről és menekültelhárítókról
„Hová való e népes, nem-hellén csapat?”
Ezt a szöveget Kecskés Orsolya és művésztársai felkérésére írtam, négy ékszertervező iparművész kiállítási katalógusa bevezetőjének. A menekült-témát az indokolta, hogy a művészek a kiállított tárgyak eladásából származó jövedelmet a menekülők javára ajánlották fel.
„Miért nem ad Magyarország feltételeket az élethez?”
Kevés dolog mutatja jobban a Fidesz „nemzetpolitikájának” álszentségét, mint a délszláv háborúk elől Magyarországra menekült vajdasági magyarok ügye. A 2004-es eredménytelen népszavazás óta a Fidesz-propaganda hazaárulónak, a nemzet ellen-ségének minősít mindenkit, aki nem ért egyet azzal, hogy a határon túli magyarok megkaphatják a magyar állampolgárságot akkor is, ha nem szándékoznak áttelepülni Magyarországra. 2000-ben a Fidesz-kormánynak egy sokkal kisebb horderejű kérdésben kellett döntenie: ekkor a határon túli magyarok kárára döntött. A vései menekült-táborban élő vajdaságiak megrendítő segélykiáltása késztetett arra, hogy a Magyar Helsinki Bizottság elnökeként nyílt levélben kérjek támogatást a hazánkban tartózkodó vajdasági magyarok számára. A kedvezményes letelepedési engedélyt végül a következő kormány belügyminisztere, Lamperth Mónika adta meg a vajdasági magyaroknak. A kérelmezők létszáma időközben 500-ról 140-re apadt.
Christian Ecole Ebune halálának tragikus története, mintha csupán epizódja lenne a ciklus többi írásának. Ami itt bilincselés, fojtogatás, halál, az másutt menekültügyi és idegenrendészeti akta, bírósági végzés. Valamennyi arról szól, hogy a menekülő, védelmet kérő külföldinek nincs helye hazánkban. 1999. május 1-jén egy nigériai állampolgár, Marcus Omofuma halt meg kitoloncolás közben, osztrák rendőrök keze között. Az esetnek hatalmas visszhangja támadt, valamennyi világlap írt róla, az osztrák belügyminisztériumban pedig civil szakértők és aktivisták részvételével felállítottak egy emberi jogi tanácsadó testületet a hasonló esetek megelőzése érdekében. A kitoloncolás végrehajtásában részt vevő rendőröket a bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte. A magyarországi sajtót csak marginálisan érdekelte Ebune halála. Felelősségre a halállal végződő rendőri intézkedés miatt senkit sem vontak.
A külföldiekre vonatkozó jogszabályoknak az első Fidesz-kormány által 2001-ben benyújtott és hamarosan elfogadott módosítása már előre jelezte, milyen lehet a Fidesz politikája a külföldiekkel, a menekülőkkel. Pedig akkor még nem volt menekültválság, szó sem volt a menedékkérők tömeges beáramlásáról. Nagy Boldizsár március 5-én, a parlamenti vita megkezdése előtt közzé tett cikke ütős érvekkel bizonyította, hogy a küszöbön álló uniós csatlakozásra hivatkozó érvek, nem indokolják az elsietett törvényhozást.
Megállj, megállj, kutya Afganisztán!
A 2011. szeptember 11-i New York-i merénylet után a magyar rendvédelemnek is tennie kellett valamit a terrorizmus ellen. Pintér Sándor belügyminiszter elrendelte, hogy a Magyarországon tartózkodó afgán menedékkérőket, de köztük már elismert menekülteket is, a zárt táborrá alakított debreceni befogadó állomásra kell koncentrálni. Szeptember 23-án az egész országból Debrecenbe szállították az afgánokat. Közben azonban egyre nagyobb számban érkeztek a tálib uralom elől menekülők, a zsúfoltság elviselhetetlenné vált. Egy új befogadó állomás megnyitását Kalocsán a város lakossága megakadályozta. Tehetetlenségében a Belügy úgy járt el, mint tizennégy évvel később, a menekültválság idején. 2011. október első hetében a debreceni tábor kapuját ismét kinyitották, a terrorveszélyt jelentő afgánok pedig, huss, eltűntek, mintha itt se lettek volna.
Jár-e kedvezmény a magyaroknak?
Az illetékes Hivatal az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén is mindent elkövetett, hogy megakadályozza külföldiek magyarországi letelepedését. Az idegenrendészet ügyintézőit nem érdekelte, hogy a külföldinek magyar családja van, vagy esetleg ő maga határon túli magyar. Akkor Orbán Viktor még nem volt a kettős állampolgárság híve. Arra csak 2004-ben jött rá, hogy a határon túliak révén elnyerheti olyanok szavazatát, akiket egyáltalán nem érint, hogy milyen politikát folytat Magyarországon.
Börtönbe menekült a fiatalkorú nigériai lány
A menekülőkről szóló ciklus írásai egymást erősítve bizonyítják, a magyar menekültpolitika célja mindig is az volt, hogy a menekülők minél hamarabb elhagyják az országot. Persze a mai helyzethez képest, amikor a menekülőket a határon szögesdrót, bilincs és gumibot várja, amikor már nem ezrek kérnek menedékjogot, hanem tízezrek tolonganak a határzár előtt, a 21. század első évei szinte idillinek látszanak. De talán mégis érdemes elolvasni ezeket a régi történeteket, mert jól mutatják azt a helyzetet, amikor a kormányok politikai elvárásai, a hivatalok belső utasításai, a katonai parancsok fölébe kerekedtek a jogszabályoknak, amikor a köztisztviselők, a határőrök és rendőrök hozzászoktak ahhoz, hogy nem a jogszabályok szerint kell eljárniuk, hanem főnökeik, elöljáróik utasítása szerint.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) berlini képviselete együttműködve a berlini Evangélikus Akadémiával minden nyáron konferenciát rendez a menekültek helyzetéről, a menekültekkel kapcsolatos nemzetközi jogszabályokról. A konferencia helyszíne is jelképes: a berlini Francia Templom, amely a Franciaországból elmenekült protestánsok adományaiból épült a 18. század elején. A 2004-es konferenciának az adott különös jelentőséget, hogy a rendezvényre másfél hónappal azután került sor, hogy május elsején tíz ország csatlakozott az unióhoz, köztük a volt szocialista országok többsége. A konferencián együtt vettünk részt Nagy Boldizsárral, a menekültjog nemzetközi hírű professzorával. Ott határoztuk el, hogy a csatlakozással létrejövő új helyzetről és az új problémákról együtt írunk cikket.
Menekültek kiszolgáltatottsága
Magyarország az uniós csatlakozás után sem kívánta befogadni a menekülőket. hatóságai a csatlakozás után attól rettegtek, hogy a továbbmenekülőket az uniós szabályok szerint visszaküldik abba az országba, ahol a kérelmüket benyújtották. Ettől azonban a menekülők is rettegtek: inkább elrejtőztek, semhogy vissza kelljen jönniük Magyarországra A cikk megírása idején történetesen az MSZP-SZDSZ koalíciója volt kormányon. De a menekültellenesség és az idegengyűlölet politikájának folytonos-ságáról az illetékes hivatal gondoskodott, amelynek vezetői szemléletüket a pártállam idején, az állambiztonsági szervezet körein belül sajátították el. A cikket együtt jegyeztük a Vajdaságból áttelepült Mészáros Attilával, a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület munkatársával.
Védjük vagy elhárítjuk a menekülőket?
2006 decemberében nyilvános polémiába keveredtünk dr. Végh Zsuzsannával, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala (BÁH) főigazgatójával. A Belügyminisztérium hivatalos álláspontjával ellentétben két jogvédő szervezet azt állította, Magyarországon a menedékkérőknek alig van rá esélye, hogy védelemben részesüljenek, és arra még kevésbé, hogy beilleszkedjenek a magyar társadalomba. Tizenegy évvel ezelőtt, nem sokkal az Európai Unióhoz való csatlakozás után, a BÁH még cáfolni igyekezett, hogy gyakorlata a menekülőkkel való bánásmód tekintetében ellentétes az Európai Unió felfogásával. Ma már a kormány és a kormányzati szervek már büszkék erre. A cikkhez illusztrációként csatoltam Cs. Ottilia levelét. A levélíró és a családtagjai a háború meg a magyarellenes atrocitások elől 1993-ban menekültek a Vajdaságból Magyarországra, a letelepedési engedélyt azonban 2006-ig sem sikerült megszerezniük.
Cs. Ottilia levele Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszterhez
Az 1993-ban elfogadott idegenrendészeti törvény, bár a szövegében kedvezményeket ígért a Magyarországra áttelepülni szándékozó határon túli magyaroknak, a szabályok valójában megnehezítették az áttelepülést. A konzervatív kormánykoalíció jobbszárnya még ezeket a kedvezményeket is sokallta. Ugyanakkor az állampolgársági törvény lehetővé tette, hogy a történelmi Magyarország területén kívül élők, ha igazolni tudták, hogy valamelyik felmenőjük magyar állampolgár volt, egyoldalú nyilatkozattal magyar állampolgárságuk helyreállítását kérjék. A 2004. decemberi népszavazás érvénytelen volt, ez kizárta a határon túli magyarok kedvezményes honosításának esélyét. „Tanmesémben”, mint korábban is számos alkalommal, amellett érvelek, hogy a határon túli magyarok alanyi jogon kapják meg a magyar állampolgárságot, amennyiben Magyarországon kívánnak letelepülni.
Gyurcsány Ferenc 2006-os választási győzelme után úgy tetszett, megnyílik a lehetőség, hogy Magyarország immár az Európai Unió tagjaként határozott lépésekkel közeledjen Nyugat-Európa sikeres országaihoz, az uniót létrehozó „magországokhoz”. Úgy hittem, ez az helyzet, amikor van esély a rendészet, a rendőrség túlcentralizált, katonai szervezetének az átalakítására és egy korszerű, racionális migrációs politika kialakítására. Két cikket írtam: egyet a rendőrség, egyet pedig az idegenrendészet, a menekültügy reformjáról. A rendőrség reformjáról szóló cikk, Rendvédelmi rendszerváltás címmel a Rendőrzők és rendzavarók ciklusban olvasható.
A vasfüggöny meg a Potemkin-fal
Védjük vagy elhárítjuk a menekülőket? című cikkemben arról írtam, hogy Magyar-országon csökken, Szlovákiában nő a menedékkérők száma. A rejtély megoldását ebben az írásban találja meg az olvasó: a szlovák hatóságok tovább engedték a menekülőket Ausztriába, míg ezt következmények nélkül megtehették. Amikor azonban szembe néztek azzal, hogy a Szlovákiában regisztrált menedékkérőket az Európai Unió országai visszaküldhetik Szlovákiába, a regisztrált kérelmezők száma nyomban a harmadára csökkent, a nem regisztrált kérelmezőket pedig durva rendőri erőszakkal Ukrajnába toloncolták vissza. Ahogy 1988–89-ben Ausztriából toloncolták Magyarországra a Koszovóból menekülőket.
Boldog új évet, boldog születésnapot!
2011. december 30-án, az Operaház előtt több tízezer ember tüntetett a kormány ellen. New York-ban az idősebbik lányom ezen a napon, három nappal a születésnapja előtt, kapta meg az amerikai állampolgárságot
2006. december 31-ével nyugdíjba mentem, már nem volt rá módom, hogy a Magyar Helsinki Bizottság elnökeként rendszeresen felkeressem a menekülteket befogadó szállásokat, a börtönként működő közösségi szállásokat. Cikkeimben egyre inkább az emlékeimre hagyatkoztam. A jelen írás egy menekültekről szóló antológia számára készült, amelynek megjelenését a kiadó az Európai Unió pénzéből finanszírozta. A megjelenés előtt derült ki, hogy a kiadványt a Belügyminisztérium is ellenőrzi, és három írás kihagyásáról rendelkezett. A kényszerűen kihagyott írásoknak, mint ilyen esetekben mindig, jót tett a cenzúra. A megjelent kötetnek sajnos szinte semmilyen érzékelhető visszhangja nem volt, a kicenzúrázott írások megjelenése ellenben kisebb fajta szenzá-ciónak bizonyult.
Ni, csak, mit vár el a világ!
(Nagy Boldizsár 60. születésnapjára)
Nagy Boldizsár nemzetközi jogászi munkássága két fő területének – az emberiség közös öröksége védelmének és a menekültek nemzetközi egyezményekben biztosított védelmének – a szabályai érdemben korlátozzák a nemzetállam szuverenitását. A professzor egész életműve vita azzal a korszerűtlen felfogással, amelyet Orbán Viktor politikája középpontjába helyezett.
Ez a cikk válasz Lencsés Károly írására: cikkében a Népszabadság munkatársa – munkássága során nem első ízben – tényként adja tovább a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatala önfényező állításait. Írásomban kénytelen voltam leírni számos olyan tényt, amelyek már korábbi cikkeimben is szerepeltek Az ismétlésekért elnézést kérek az olvasóktól. Lencsés Károly ellenben nem válaszolt cikkemre…
2015 őszén, a déli határra tervezett kerítés megépítése előtt sok ezer szíriai menekült indult meg Ausztria felé. Jöttek értük osztrák autósok, harsogott a menekültellenes propaganda, de szállították őket magyar vonatok és magyar autóbuszok is. A menekültsegítő szervezetek egy részének az volt a véleménye, a menekültszállításba veszélyes bekapcsolódni, könnyen ránk kenhetik, hogy embercsempészek vagyunk. Majd azt mondjuk az igazoltató rendőröknek, hogy országismereti túrára visszük a vendégeinket, a fertődi Esterházy-kastélyt akarjuk megmutatni nekik.
Ebben a cikkben nincs egyetlen információ sem, amely ne szerepelt volna korábbi írásaimban. A menekültekkel való bánásmódnak voltak tiszteletre méltó időszakai: az Erdélyből menekülők befogadása 1988–89-ben, a menekülő keletnémetek átengedése a határon 1989-ben, a háborús Jugoszláviából menekülők befogadása 1991-ben. De tartósabbak voltak az embertelenség jogi blablával kipárnázott korszakai Kamenyec-Podolszkijtól Röszkéig.
Áldás vagy átok a modern kori népvándorlás, a migráció? – kérdezte a Szombat című lap szerkesztősége közíróktól, kutatóktól. A 2019. januári szám tizenhárom választ közöl, vannak köztük lényegében migránsellenes és „migránssimogató” feleletek. Írásomban arra igyekeztem felhívni az olvasók figyelmét, hogy a migránsellenes propaganda jól megfér a külföldi tulajdonban lévő vállalatok növekvő gazdasági súlyával.
A Kit rettenet űz című ciklust, amely a menekülőkkel foglalkozó cikkeimet tartalmazza, egy írással kezdtem, amelyet Kecskés Orsolya és ékszerkészítő művésztársai felkérésére írtam, kiállításuk katalógusának bevezetőjeként. A kiállított ékszerek eladásából származó bevételüket ugyanis a menekültek javára ajánlották fel. Akkor kölcsönösen úgy találtuk, a kis írás túlságosan sok jogi utalást tartalmaz. Új szöveget írtam, végül ez jelent meg a katalógusban. A katalógus-szöveggel indított ciklust a katalógus szövegével fejezem be.
Minden hatalmat a rendvédelmieknek!
Az 1998-ban kormányra került Fidesz törvényalkotói tevékenységét egy törvény-javaslattal kezdte, amely a szervezett bűnözés megfékezését ígérte. A fellépés a szervezett bűnözés ellen nem volt indokolatlan, hiszen a 90-es évek közepétől kezdve egymást követték a maffia-leszámolások. A szervezett bűnözés ellen harc ürügyén azonban az új parlament az idegenrendészeti jogszabályokat szigorította, a kormány pedig olyan – az Alkotmányt és a Magyarország által aláírt nemzetközi egyezményeket is sértő – intézkedéseket léptetett életbe, amelyeknek az egyetlen célja az volt, hogy a menedékkérők kerüljék el Magyarországot. Az 1998-ban írt tanulmány világosan bizo-nyítja, hogy a Fidesz menekültellenessége nem válasz a menedékkérők 2014–15-ben kezdődött beáramlására, hanem a Fidesz „szervi” idegengyűlöletének a megnyilvánulá-sa, s egyúttal megfontoltan alkalmazott embertelen eszköz a kormányzó párt megingott népszerűségének a helyreállítására.
Európa kapuja: Debrecen, Sámsoni út 149.
Az első Fidesz-kormány által benyújtott idegenrendészeti törvény (2001. évi XXXIX. törvény a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról) három további törvényt is módosított: a menedékjogi, az az állampolgársági és a határőrizeti törvényt. Addigra a Magyar Helsinki Bizottság kiépítette a hálózatát: mindenütt, ahol menekülteket befogadó állomások működtek vagy közösségi szállások, amelyek szép nevük ellenére a menedékkérők fogva tartására szolgáltak, voltak ügyvédek, akik szerény javadalmazás ellenében jogi segítséget nyújtottak a menedékkérőknek. 2002 tavaszán a Határőrség Országos Parancsnokságának engedélyével felkerestünk négy határőr igazgatóságot. Azt tapasztaltuk, amire számítottunk: a menedékkérők helyzete sokkal rosszabb, mint amilyen a törvény betűje alapján lehetne. Sorsuk olyan hatóságok kezében van, amelyeknek tisztviselői katonák, részben volt állambiztonságiak, akik a háborúkból menekülő, védelmet kereső emberekben határsértőt, veszedelmes bűnözőt látnak. A Fidesz idegengyűlöletét, menekültellenességét nem a 2015-ben kibontakozott menekültválság hozta létre. A szorongó, hisztérikus idegengyűlölet már a Fidesz első kormányzása idején benne volt a „fiatal demokraták” és személy szerint Orbán Viktor gondolkodásában. A terjedelmes tanulmány esetek, hatósági döntések és bírói ítéletek sokaságát elemezve mutatja ki, hogyan válik az önkényesen alkalmazott jog az embertelenség, a menekülteket elhárító politika eszközévé.