Kőszeg Ferenc honlapja

Nyugdíjba menetelem alkalmából, 2007 januárjában a Magyar Narancs terjedelmes interjút készített velem a 2006 őszi zavargások nyomán kialakult politikai helyzetről. Ez honlapomon a Magánbeszéd közdolgokról című ciklusban olvasható. Az interjú elkülönült, keretes része szól a Magyar Helsinki Bizottság tevékenységének területéről, a rendőrségi túlkapások vizsgálatáról. 2006 őszén ez a kérdés különösen fontossá vált.

A rendőrségi túlkapások vizsgálatáról

Válaszok a Magyar Narancs kérdéseire

Magyar Narancs: A Magyar Helsinki Bizottság a kezdetektől figyelemmel kíséri az őszi rendőri túlkapások kivizsgálását. Vannak ezekről információik?

Kőszeg Ferenc: Büntetőjogilag ezek az esetek nem különböznek a szokásos bántalmazási ügyektől. A vizsgált bűncselekményeket úgy hívják, hogy bántalmazás hivatalos eljárásban. Ezekben az ügyészségi nyomozó hivatal nyomoz. A probléma az, hogy az ilyen eseteknek általában a rendőrökön kívül nincs más tanúja. Ők pedig összehangolt tanúvallomást tesznek. Tapasztalataim szerint ugyanakkor az utóbbi időkben az ügyészségi nyomozó hivatal valóban tesz erőfeszítéseket a rendőri bántalmazások felderítésére. A katonai ügyészség tagjai maguk is rendőrök voltak a rendszerváltás előtt, és nekik természetes volt, hogy a rendőrt ilyen cselekményekért ne marasztalják el. A fiatalabb ügyészek nem így gondolkodnak, de hát ők sem sokat tudnak tenni, ha a tanúk egybehangzóan azt vallják, hogy nem történt bántalmazás.

MN: Pontosan mit vizsgálnak ilyenkor?

KF: Azt, hogy az alkalmazott erőszak túlment-e azon, ami az illető előállításához szükséges volt. A dolog megítélése azért is nehéz sok esetben, mert a rendőr jogszerűen alkalmazhat erőszakot az ellenállás megtörésére. De tudjuk azt is, hogy sokszor történik bántalmazás a rendőrség épületében, ám ezt a rendőrök többnyire letagadják. A szeptemberi, októberi esetekről azt gondolom, hogy – bár ne legyen igazam! – a rendőri vezetés nem tesz meg mindent azért, hogy az eljárás során azonosítsák azokat, akik indokolatlanul alkalmaztak erőszakot. Ráadásul azt, hogy a politika egy része sietve kiállt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány mellett, annak igazolásaként is értelmezhetik, hogy mindenben helyesen cselekedtek a zavargások felszámolásakor. Nagy hibának tartom, hogy a vizsgálatok lezárulta előtt mondták politikusok azt, hogy Gergényinek maradnia kell.

MN: Van valamilyen határ – tíz-húsz vagy akárhány rendőr esetleges elmarasztalása bántalmazás miatt –, amin túl a politikának lépni kell, vagy Gergényinek mindenképpen le kell mondani?

KF: Nem azon múlik, hogy hány rendőrt marasztalnak el. Azon kellene, hogy múljon egy parancsnoknak a helyzete, hogy mennyiben segíti a valóság feltárását, az elkövetők bíróság elé állítását. A rendőri vezetés azt mondja, hogy maszkban voltak, nem tudják őket azonosítani. Ezt nem hiszem el. Az elöljárók tudják, melyik egység hol teljesített szolgálatot, vagyis azt meg lehet állapítani, hogy melyik az a húsz ember, akik között a bántalmazást elkövetők lehetnek. Vagyis minden további nélkül segíthetnék a tényfeltárást azzal, hogy az alárendeltjeiktől megkérdezik: kik azok, akik a felvételeken a földön fekvő emberbe rúgnak? A rendőrség mégsem gittegylet, és ilyenkor nem működhetne az, hogy nem mondom meg, mert nem vagyok árulkodós. Ráadásul korrupciós ügyekben a rendőri vezetés természetesnek tartja, hogy az a rendőr, aki nincs benne a megvesztegetésben és tud valamit, segíti a nyomozást. A bántalmazásos ügyekben viszont azt tekintik természetesnek, ha nem segítik.

MN: Ezeknél az ügyeknél mik az eredményességi mutatók?

KF: Rendkívül alacsonyak a feljelentések számához viszonyítva, az esetek alig 10 százaléka kerül bíróság elé. S ha eljut is és kiderül a rendőri vétkesség, a rendőrre kirótt szabadságvesztés nagyon ritka. Sőt, ha felfüggesztett szabadságvesztést szabnak ki, akkor a bíróságnak joga van mentesíteni az elítéltet a büntetett előélet hátrányos következményei alól. Bántalmazó rendőrök esetében ezt igen gyakran meg is teszik, vagyis a jogerősen elmarasztalt rendőr, mivel nem büntetett előéletű, megmaradhat az állásában. Egyetlen esetet tudok, amikor letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy rendőrt. Hamis bélyegzővel pecsételt az útlevelébe, hogy így bizonyítsa, nem volt Magyarországon, amikor a bántalmazás történt. Pillanatok alatt lebukott, és a közokirat-hamisítás a bántalmazással együtt már túl sok volt, ezért elítélték.

MN: Az őszi zavargások okán most mi is a rendőri túlkapásokról beszélünk csupán. Nem alakulhat ki így az a látszat, hogy maga a rendőri fellépés is törvénytelen volt?

KF: Ilyet csak a szélsőjobboldal állít. A Helsinki Bizottság szeptemberben és októberben is kiadott egy-egy nyilatkozatot, amiben nem hagytunk kétséget afelől, hogy szerintünk az erőszakos tüntetés ellen fel kell lépni. Elítéltük ugyanakkor a rendőri vezetést is, hogy cserbenhagyták a tévészékház védőit, és helytelenítettük az indokolatlanul erőszakos fellépést. Ennek következtében a jobboldal elkezdett minket rettentően szeretni. Október 24-i nyilatkozatunkban leszögeztük, hogy a be nem jelentett és erőszakos tüntetés föloszlatása jogszerű volt, noha a használt módszerek között voltak jogszerűtlenek is. Attól kezdve sorra kaptuk a leveleket, hogy elárultuk az emberi jogok ügyét, és a szarban tapicskolunk. Feljelentettek a Nemzetközi Helsinki Szövetségnél, ami elég vicces, mert az nem felettes szervünk.

MN: Az alapján, amit Gergényi Péter tett vagy nem tett meg, ön szerint meneszthető lett volna a főkapitány – függetlenül a vizsgálatok eredményétől?

KF: Szerintem igen. Az az érv, amit Demszky Gábor hangoztatott, hogy működtetni kell a várost, és ha Gergényi lemond, akkor összeomlik a közbiztonság, szerintem nem igaz. 2002-ben, amikor az volt a kifogás, hogy a rendőrség nem elég határozottan és gyorsan avatkozott be az Erzsébet híd elfoglalásakor, egy pillanat alatt leváltották az akkori főkapitányt.

Az ősszel történtek azonban rávilágítanak egy sor olyan dologra, amik túlmutatnak Gergényi személyén. Mindenekelőtt arra, hogy a rendőrség irányításáért senkinek sem kell vállalnia a politikai felelősséget. A rendszerváltáskor fontos szempont volt, hogy a rendőrségnek ne a politika diktáljon. Csakhogy a rendőrségnek a pártállami kontroll alól való felszabadulása rögtön mindenfajta kontroll alóli felszabadulással járt, nem beszélve arról, hogy a szervezetnek fantasztikus mértékben sikerült átmenteni a hatalmi struktúráját. Az, hogy a rendőrfőkapitány határozza meg, most lehet tüntetni, mert kampányidőszak van, az nem megy. Pedig a törvény megadja a felhatalmazást a szakminiszternek az utasításra, csak ezzel nem szokás élni. Kialakult az a szemlélet, hogy nem szabad a rendőrség hatáskörét elvonni. Ugyancsak nem normális, hogy a rendőrséggel kapcsolatos panaszokat kizárólag maga a rendőrség vizsgálja ki. Angliában a régóta működő független panaszbizottságok kompetenciáját 2002-ben alaposan kiszélesítették. A jelenleg működő Független Rendőrségi Panasztestület közhatalmi jogosítványokkal rendelkező szervezet, a belügyminiszter nevezi ki a vezetőjét, de a működésébe a kormány nem szól bele. Széles körű vizsgálati jogosultsága van. Egyrészt követi a rendőrségi és ügyészségi vizsgálatot, és ha nem elégedett az eredménnyel, joga van magához vonni az eljárást.

Magyar Narancs, 2007. január 11.
Az interjút Bojtár B. Endre és Bundula István készítette
6 896 karakter