Kőszeg Ferenc honlapja

„Lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog és az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett.  Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye” – írta Slachta Margit 1941-ben.  Sorai a messzi jövőbe világítanak, fényük a jelenig ér. Szakály Sándor, a Veritas intézet igazgatója idegenrendészeti intézkedésnek minősítette húszezer ember kitoloncolását a biztos halálba. Orbán Viktor idegenrendészeti intézkedésnek minősíti, hogy semmibe veszi a nemzetközi jogot, kerítéssel állja útját a háború elől menekülőknek. Az embertelenség azonban túlmutat önmagán, a magyar nemzet becsületét járatja le. A katolikus szerzetesnő jól látta ezt. A mai „keresztényeknek” az ő példájából kellene tanulniuk.

Alaptörvény? Vasfüggöny!

Elhangzott 2016. április 23-án, a Jászai Mari téren,
az Eötvös Károly intézet szabadegyetemén

Aki menekül, azt be kell fogadni. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök mondta a koszovói háború idején, 1999-ben. Hajdani mondását nem azért idézzük, hogy azt bizonyítsuk, egyszer így beszél, egyszer meg úgy beszél. Az egykor liberális politikus célirányos színváltásait rengeteg idézettel szokták igazolni, hiszen Orbán szeret nyilatkozni, sőt kinyilatkoztatni, és csöppet sem zavarja, ha néhány év múltán ugyanarról a korábbi álláspontjának az ellenkezőjét hirdeti. Ezúttal azonban nem erről van szó. Orbán 1999-ben is a befogadási kvóta ellen emelt szót, csak más taktikát használt. Úgy tett, mintha nem értené, mit akarnak tőle. Ahogy a fukar gazdag teszi, ha adakozásra szólítják fel. Mindenemet odaadnám a szükséget szenvedőknek, kiáltja fennhangon, aztán alamizsnát sem ad. 1999 első hónapjaiban 600 ezer ember menekült el Kosovóból, a 40 ezer fős szerb expedíciós hadsereg támadása elől: 375 ezren menekültek Albániába, 150 ezren Macedóniába. Közülük Németország 1999 tavaszán tízezer embert fogadott be. Az Egyesült Államok 20 ezer albánt vállalt, Norvégia hatezret, Ausztria, Görögország öt-ötezret.

Ebben a helyzetben verte a mellét a mi Orbánunk: minden menekülőt meg kell védeni, Magyarország nem fogad el semmiféle kvótát. Csak azt felejtette el megemlíteni, hogy itt nem az újonnan érkezőkről van szó, hanem azokról, akiket a civilizált országok az embertelenül zsúfolt menekülttáborokból vesznek át.

De azért persze a kijelentés első felét sem szabad szó szerint venni. 1999-ben 5652 jugoszláv állampolgár kért menedékjogot Magyarországon, túlnyomó többségük koszovói. Közülük mindössze 35 személyt ismertek el menekültnek. Téved, aki azt hiszi, hogy ez a hatóságok idegenellenességét jelzi: védelemben a magyar nemzetiségűek sem részesültek. Elutasították egy szabadkai magyar fiatalember kérelmét is, aki a katonai behívó elől szökött Magyarországra, mert – mint mondta – nem akart a koszovóiak ellen harcolni. A menekültügyi hatóság békéscsabai ügyintézője ellenben határozatában leszögezte: a katonai szolgálat Jugoszláviában alkotmányos kötelezettség, katonaszökevények nem részesülhetnek védelemben.

A menekültellenességnek hosszú története van Magyarországon. Pedig nem volt ez mindig így. Nemcsak a zömmel magyar nemzetiségű erdélyi menekülteket fogadta a magyar társadalom rokonszenvvel 1988–89-ben is, de a jugoszláviai háború menekültjeit is. Antall József 1991-ben Mohácson, a mohácsi csata emléknapján foglalt állást a háborús menekültek befogadása mellett, és az ország déli részén családok sokasága kínált szállást a menekülőknek.

Az idegenellenességet Boross Péter hozta be a politikai retorikába, pontosabban ő hozta vissza a külföldieket ellenőrző kommunista állambiztonsági szervezet paranoiás fogalomtárából a bizonytalan lábakon álló demokrácia közbeszédébe. Ő mondta először, hogy Magyarország megtelt, hogy a külföldiekkel mindig baj van. A politika vitte táncba a közvéleményt, a nemzetinek mondott politika nyomán vált egyre általánosabbá az idegenellenesség, a gyűlölet még a pirézek ellen is, akik tudvalévőleg nem léteznek. Egy ideig úgy tetszett, az idegenellenesség helyettesíti a rasszizmust, a szalonképtelen antiszemitizmust. De a legfrissebb közvélemény-kutatásokból tudjuk: az antiszemitizmus már korántsem szalonképtelen. Az idegengyűlölet akár el is maradhatna. Hiszen a magyar menekültpolitika úgyis arra épült, hogy a menedékkérők legnagyobb része néhány héten belül elhagyja az országot, semmit sem kell tehát tenni a beilleszkedésük érdekében. Ez magyarázza a hisztérikus tiltakozást is a „betelepítési kvóta” ellen is: Magyarország ellentétben az Európai Unió civilizált tagországaival, semmiféle infrastruktúrával nem rendelkezik, amely lehetővé tenné a külföldiek integrációját.

Kormányaink szeretnek azzal dicsekedni, hogy a volt kommunista országok közül Magyarország csatlakozott elsőként a menekültek helyzetéről szóló genfi egyezményhez. Márpedig a genfi egyezmény 31. cikke kimondja, hogy „a szerződő államok az országba való jogellenes belépésük vagy tartózkodásuk miatt nem sújtják büntetéssel azokat a menekülteket, akik közvetlenül olyan területről érkeztek, ahol életük vagy szabadságuk veszélyeztetve volt”. Korábban Orbán Viktor kijelentette, hogy csak az Atyaúristen van a magyar alkotmány felett.

Gondolom, ez a kijelentése a maga alkotta Alaptörvényre is érvényes. Csakhogy az Alaptörvény kimondja, Magyarország elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait. Ráadásul az egyezményt magyar törvény is kihirdette, a menedékkérőkre vonatkozó eljárás részletes szabályai pedig az Európai Unió jogának adaptációja révén a hazai jog részévé váltak. Akármilyen közvetlen kapcsolatban áll is Orbán Viktor az Atyaúristennel, mindezeket a jogszabályokat nem hagyhatná figyelmen kívül, nem rúghatná fel a genfi egyezményt azzal, hogy hatóságai büntetőeljárást indítanak a menedékkérők ellen, és nem szabotálhatná el, hogy a polgárháború elől menekülők legalább ideiglenes védelemben részesüljenek. Mindezt azért teheti meg, mert Magyarország már nem jogállam. A mai ember, a homo sapiens sapiens az őstörténeti és genetikai kutatások mai állása szerint mintegy negyvenezer évvel ezelőtt érkezett Európa földjére. Orbán Viktor komoly erőfeszítéseket tesz, hogy kivezesse az országot Európából. Hatalma jelenleg szilárdnak látszik. Örökké azonban nem fog tartani. S ha egyszer vége lesz, regnálása a történeti emlékezetben olyan nyomot fog hagyni, mint Rákosié. No, nem, nem a félelmetes, a tömeggyilkos Rákosi képét idézi fel bennünk, hanem a görcs akarnok kis borzasáét: ámuldozva gondolunk majd vissza rá, hogyan érhette el ez a felfuvalkodott kolbásztöltögető, hogy egy ország foglalkozzon a naponta változó, képtelen ötleteivel. Menekültellenes intézkedéseivel, a vasfüggöny újjáépítésével Orbán Viktor megerősítette porladásnak induló népszerűségét. Most Európa megmentőjének szerepében tetszeleg. De miközben borzongva élcelődünk pávatáncán, idézzük emlékezetünkbe mit mondott Slachta Margit egy hetvenöt évvel ezelőtti „idegenrendészeti intézkedésről”, a rendezetlen állampolgárságú zsidók kitoloncolásáról, amely húszezer ember meggyilkolásához vezetett. „Nem tudhatjuk, mit hoz a jövő ­– írta társaival együtt a Szociális Testvérek katolikus szerzetesrend főnökasszonya 1941. augusztus 20-án kelt úti jelentésében, amelyet Horthy Miklós feleségéhez is eljuttatott –, de egy biztos: lesz még idő, amikor ismét a szabadság, a jog és az igazság fognak uralkodni az erőszak helyett. Magyarország jövője és nemzetünk becsülete szempontjából nem közömbös, hogy mi lesz akkor eljárásunkról a művelt emberiség véleménye. Tudjuk, hogy e pillanatban nem népszerű ügyet képviselünk. De kötelességünknek tartjuk szavunkat felemelni ott, ahol a hallgatás lelkiismeretünk szerint bűn volna.”

Népszabadság, 2016. április 30.
6 903 karakter