Kőszeg Ferenc honlapja

A törvény szövegén nem sok múlik, mondta egyszer Boross Péter, elégedetten hunyorítva. Úgyis a végrehajtás számít. Az 1950-ben elfogadott New York-i Egyezmény szerint a prostituált áldozat, tevékenységéért nem szabad büntetni. 1999-ben a magyar törvényhozás is magáévá tette ezt a szemléletet. Csak a törvény azt is meghatározta, az továbbra is szabálysértés, ha valaki tilos helyen kínál szexuális szolgáltatást. Így aztán a prostituáltakat védő törvény alapján volt prostituált, aki két évre került börtönbe. A masszázsszalonok ellenben nyíltan kínálhatják szolgáltatásukat, csak jóval drágábbak.

A nemzeti álszentség országa

K. Krisztina prostituált. 23 éves. Cigány. Három gyereke van, a legkisebb hat hónapos. A gyerekek apjától nem lát pénzt, az egyetlen jövedelme, amit az országúton keres. A prostituált a közúttól ötven méterre ajánlhatja fel a szolgáltatásait, ott viszont az autósok nem látják. K. Krisztina közelebb ment az országúthoz, ezzel viszont szabálysértést követett el. Harminckétszer állították elő. Alkalmanként átlagosan hetvenezer forint pénzbírságot szabtak ki rá. Előfordult, hogy egy nap többször is. Amikor mondta az előállító rendőröknek, hogy ennyi pénzt nem tud kifizetni, hiszen szerencsés napokon se keresi meg a harmadát sem, a rendőrök kedélyesen legyintettek. Krisztina ezt úgy vette, hogy a pénzbüntetést nem kell komolyan venni. Persze a határozaton rajta volt, hogy nem fizetés esetén a pénzbüntetés elzárássá változtatható át, de Krisztina nem szokott hozzá hivatalos szövegek olvasásához. Mire Krisztina börtönbe került, már majdnem két és fél millió forint bírsággal tartozott. Ez mintegy másfél év elzárást jelent.  Védőügyvédje Krisztinának sosem volt.

Nem büntethető

Magasról nézvést a prostitúció magyarországi szabályozása akár humánusnak is mondható. Alapja az 1950-ben elfogadott New York-i Egyezmény, amely a prostituáltat az emberkereskedelem, a szexipar, a kitartók áldozatának tekinti, és tiltja mind a büntetésüket, mind pedig a regisztrációjukat. Ennek alapján maga a prostitúció az 1999. évi LXXV. törvény hatályba lépése óta már szabálysértésként sem büntethető. Ugyanakkor azonban büntetendő mindaz, ami a prostitúcióhoz szükségképpen kapcsolódik, elsősorban a szobáztatás. 

Maga a nemi aktus tilos erre a célra bérelt lakásban, tilos közterületen, járműben, de tilos a prostituált saját lakásában is, ha a nő kiskorú gyermeke is ott lakik. Legálisan tehát csak az lehet prostituált, akinek két lakása van. Elvben a diszkrét felajánlkozás az utcán megengedett, de csak a türelmi zónában, illetve a védett területeken kívül. Csakhogy a város belterületén többnyire nincs egyetlen négyzetméter sem, amelynek a közelében ne lenne közhivatal, bíróság, iskola, óvoda, templom vagy főútvonal, s így ne minősülne védettnek. A törvény „a közterületi prostitúció folyamatos észlelése esetén” az ötvenezres lélekszám feletti településeken kötelezően rendelte el a türelmi zóna kijelölését. A jogszabályok azonban csak az alul lévőkre vonatkoznak: a türelmi zóna kijelölésének elmulasztásáért nem vontak felelősségre egyetlen polgármestert, egyetlen jegyzőt sem. Nem indult eljárás sem a liberális Csécsei Béla, sem a keresztény-konzervatív Kocsis Máté ellen, pedig kerületüknek, a Józsefvárosnak 85 ezer lakosa van. A törvény hatályba lépésének napján, 1999. szeptember 1-jén a rendőrség – fővetéssel tisztelegve a New York-i Egyezmény nemes humanizmusa előtt – megkezdte a prostituáltak begyűjtését.

No, nem a prostitúció miatt, hiszen azt a törvény már nem büntette, hanem mert rossz helyen álltak. A pénzbüntetések, amelyeket akkor még a rendőrség szabott ki, a harmadik évezred első napjaiban már milliós nagyságrendűek voltak. Akkor a bíróságok szép folyamatosan ráütötték a független igazságszolgáltatás pecsétjét a rendőrségi határozatokra, elzárássá változtatva a kifizetetlen pénzbüntetést. Az országgyűlés időközben – végrehajtva az Alkotmánybíróság határozatát – elfogadta az új szabálysértési törvényt, amely egyebek közt kimondta, hogy elzárás nem szabható ki érdemi bírósági eljárás nélkül, továbbá, hogy az azonos tárgyú szabálysértési ügyeket lehetőség szerint egyesíteni kell, a halmazati büntetésként kiszabott elzárás pedig nem haladhatja meg a kilencven napot. Azt is kimondta a törvény, hogy fogyatékkal élő személy, várandós nő, vagy a gyermekét egyedül nevelő anya esetében a pénzbüntetés nem változtatható át elzárássá. Ez a törvény azonban csak hat hónappal később, 2000. március 1-n lépett hatályba. A rendelkezésére álló félév alatt a rendőrség tobzódott a pénzbüntetések kiszabásában, az önkormányzatok pedig prémiumot fizettek a rendőrségnek, hogy távolítsa el a kerületből a prostituáltakat. És nem akadt egyetlen bíró sem, aki az Alkotmánybírósághoz fordult volna, hogy vajon köteles-e olyan jogszabály alapján ítélkezni, amelynek tartalmát az AB alkotmányellenesnek minősítette. De olyan bíró (vagy bírónő) sem akadt, aki megtagadta volna, hogy börtönbe küldjön egy a gyerekét egyedül nevelő anyát. Amikor 2000 őszén a Magyar Helsinki Bizottság börtönmegfigyelő programja keretében a mélykúti börtönben jártam, elképedve tudtam meg, hogy tucatnyi prostituált már féléve tölti itt az elzárását. Legtöbbjüket a gyerekei mellől hurcolták el az ágyából, hiszen a másik törvény, amely tiltotta ezt, még nem volt hatályban. Sem a fogvatartottak, sem a börtönhatóságok nem tudták, mikor is fognak szabadulni. Az utolsó közülük 2001 telén szabadult. Ennyi időt, két teljes évet „üzletszerű titkos kéjelgésért” Rákosi Mátyás rémuralma idején sem töltött börtönben senki. Persze a prostitúció nem szűnt meg, legfeljebb a közterületekről húzódott valamelyest vissza. Annál bővebben ontja az internet a szexuális kínálatot…

Mindent a bírónak sem kell tudni

A jelenleg hatályos szabálysértési törvény, a [2012. évi II. tv.] szigorúbb a réginél [1999. évi LXIX. tv.], de azért az a szabály, hogy fogyatékkal élő személy, várandós nő és a gyerekét egyedül nevelő anya esetében a pénzbírságot nem lehet elzárássá változtatni, megmaradt. Megmaradt a törvény szövegében. A gyakorlat azonban éppúgy eltér a humánus elvtől, ahogy 1999-ben.

M. Gábor fogyatékkal él, a rokkantsági támogatás a létfenntartáshoz sem elegendő. Jövedelmét időnként kéregetéssel egészíti ki. A rendőrség kiszabja a szabálysértési bírságot, majd minthogy az elkövető nem fizet, megküldi a határozatot az illetékes bíróságnak, a bíróság tárgyalást tűz ki, amelyre idézi a szabálysértőt. M. Gábornak szerencséje volt, a vidéki városban, ahol él, egy szociális munkás rábeszélte, menjen el a tárgyalásra, sőt el is kísérte oda. M. bemutatta a fogyatékosságáról szóló orvosi igazolást, a bíró pedig kihirdette a végzést, hogy a pénzbírságot a 2012. évi II. törvény 10. §-ának a) pontja értelmében nem lehet elzárássá változtatni. Egyúttal tájékoztatta a szabálysértési hatóságot, M. igazolta a fogyatékosságát. Alig fél évvel később mégis minden kezdődött elölről. Ezúttal azonban M. beteg volt, nem jelent meg az idézésre. A törvény lehetővé teszi, hogy az elzárást a szabálysértő távollétében is kimondják. Bíró sem kell hozzá, elegendő a bírósági titkár. A nemrég létrehozott szabálysértési nyilvántartásból persze egy pillanat alatt meg lehetne állapítani, hogy M. esetében az elzárást kizárja a törvény, a bírósági titkárt azonban semmi sem kötelezi, hogy megnézze a nyilvántartást. A titkár kimondja az elzárást, hetvenezer forint az 14 nap. M. perújítási kérelmet nyújtott be, ismét szerencséje volt, a bíróság megváltoztatta a határozatát. Ugyanakkor azonban jogászok álláspontja szerint a törvény szövege alapján nem egyértelmű, van-e ilyen esetben helye a perújításnak. Persze az elzárást elrendelő végzés mind M., mind pedig Krisztina esetében ellentétes a törvénnyel, vagyis az ügyésznek módja volna rá, hogy fellépjen ellene. Az ügyészt azonban semmi sem kötelezi, hogy intézkedjen. Az ügyészség a törvényesség legfőbb őre, felette nincsen senki. 

Krisztina esetében a bírósági titkár nem tudott arról, hogy a fiatal nőnek három kiskorú gyermeke van, vagyis az idézett törvényhely b) pontja alapján a pénzbüntetését nem lehetett volna elzárássá változtatni, Krisztina pedig arról nem tudott, hogy a gyerekeire kellene hivatkoznia.  Ha ellenben a gyerekeit, mint tervezik, az apai nagyanyjuknál helyezik el, már indoka sem lesz annak, hogy mint a gyerekeiről egyedül gondoskodó szülőt, szabad lábra helyezzék. K. Krisztina másfél évig a börtönben marad.

Az 2012-es szabálysértési törvény hatályba lépése óta jelentősen megnőtt a bíróságok ügyterhe: havonta húsz-huszonötezer esetben kell dönteniük a pénzbírság elzárássá vagy közérdekű munkává való átváltoztatásáról. Valószínűleg ez is hozzájárult, hogy ismét megugrott a „nagyidős” elzártak száma. Tekintettel a rendkívüli ügyteherre az Országos Bírósági Hivatal javaslata alapján az országgyűlés ismét módosította a szabálysértési törvényt: július 1-e óta a pénzbírság elzárássá változtatása tárgyában csak akkor kell tárgyalást tartani, ha a bíró szükségesnek tartja, vagy ha a szabálysértő írásban kéri. Már majdnem visszaérkeztünk a pártállami gyakorlathoz: az elzáráshoz elegendő volt egy rendőrségi határozat. Ha a bírónak nem kell tárgyalást tartania, az elzárásról ténylegesen ismét a rendőrség dönt.

Magyarországon a XIX. század végén a zárkák nagy része egy vagy két személyes volt.  2009 óta a börtönnépesség rohamosan nő, 12 000 helyen több mint 18 000 embert tartanak fogva, a hajdani egyszemélyes zárkákban ma hatan szoronganak. Az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy a fogva tartás ilyen kis területen embertelen. A magyar állam a pert kezdeményező elítéltnek mintegy három millió forint kártérítést fizetett ki. Ez a lehetőség K. Krisztina előtt (és további sok ezer fogvatartott előtt) is nyitva áll. Csak az a kérdés, kibírja-e addig, amíg kitölti a büntetését, Strasbourgban pedig megszületik ügyében az ítélet. A sportos alkatú jogvédő, aki húsz percet töltött Krisztina zárkájában, fejfájással és légszomjjal küszködve menekült ki a folyosóra.   

Népszabadság, 2013. augusztus 23. 
9 411 karakter