Kőszeg Ferenc honlapja

1993-ban Farkasházy Tivadar, a Demokratikus Charta szóvivője – visszaemlékezve az ötven évvel korábbi szárszói találkozóra – beszélgetésre hívta meg a hazai közélet nevezetes személyiségeit, politikusokat, írókat, művészeket. 1994-ben a Szárszón lezajlott informális beszélgetéseknek jelentős szerepe volt az MSZP-SZDSZ koalíció előkészítésében. 1998-tól kezdve a találkozókon lényegében csak baloldali politikusok vettek részt. A találkozók sora 2003-ig tartott, ezután a következő találkozóra 2013-ban, majd az utolsóra 2016-ban került sor. Az alább következő nyílt levelet a 2015-ös találkozó alkalmából írtam.

Demokraták a kertben

Levél Farkasházy Tivadarnak 

Kedves Teddy, 

a megtisztelő meghívást a XIV. szárszói találkozóra köszönöm. Az összejövetelen mindazonáltal nem veszek részt.

Egyszerű volna persze, ha valamilyen elfoglaltságra hivatkozva formálisan menteném ki magam. Ennél azonban komolyabban veszem a meghívást, amely meg is lepett. Megpróbáltam végiggondolni, hányszor is voltam Szárszón, már úgy értem, a találkozón, mert egyébként még nyaraltam is ott, és hányszor kaptam meghívást. Arra jutottam, hogy az első és a második találkozóra voltam meghíva, de csak a másodikon vettem részt. Azóta, mostanáig, nem kaptam meghívást. De nem kizárt, hogy megcsal az emlékezetem, és volt meghívás, csak megfeledkeztem róla. 

Az elsőre, mindenesetre meg voltam hívva, az időpont azonban egybe esett az adriai búvártanfolyammal, amire már befizettem. Írtam egy levelet, miszerint nem tudok elmenni Szárszóra, mert alámerülök. Ezt felolvastad, a jelenlévők jól mulattak. Nagy búvár egyébként nem lett belőlem, de azért párszor még merültem. Néhány évvel később meghívtak egy konferenciára Ausztráliába a rendőrség civil kontrolljáról. Sidneyből elmentem egy három napos búvárkirándulásra, amelynek egyik programpontja a cápaetetés volt. A cápák már türelmetlenül várták a hajót a végtelen óceán megadott pontján. Amikor a cápák jóllaktak, mi is alámerültünk, hátha a cápák a kiadós haldarabok után még egy kis desszertet is fogyasztanának. A túra szervezői megnyugtatták a vendégeket, hogy tizennégy éve hetenként kétszer rendeznek cápaetetést, és még sosem történt baj. Mindazonáltal, just in case, mindenki hagyjon valamilyen személyazonosító okmányt az ágyán, hogy legalább utólag megtudják, kit evett meg a cápa. Kölcsönöztem egy víz alatt is működő fényképezőgépet, aztán lesüllyedltünk, nem „szörnyű mocsaradba, magyar történelem" (Illyés), hanem a kristálytiszta tengerbe, tizenegy méter mélyre. Szerencsénk volt, hamarosan közeledett egy jó három méteres fehér cápa, készségesen, mint Eva Angel egy pornófilmben*. Én is megindultam felé, és sikerült is telibe kapnom. Csak amikor itthon megnéztem  a számítógépen, akkor rémültem meg: a fehér cápa vérvörös volt. No, nem a felfalt búvárok vérétől, hanem mert túl közelről villantottam rá a vakut. A képről eszembe jutott, hogy néhány évvel korábban, jó későn este, váratlanul harmadmagával benyomult a lakásomba egy szociológusból lett ingatlanügynök, és nekem szegezte a kérdést, hajlandó vagyok-e eladni a frissen megvett lakást. Kitérő válaszomra gúnyosan megkérdezte, cápákkal akarok-e kikezdeni. Rá emlékezve feltettem az én vörösre színeződött fehér cápámat a képernyővédőre, és valahányszor bekapcsolom a gépet, merengve gondolok vissza a régi szép időkre, amikor még ki mertem kezdeni cápákkal. Ezekkel a maiakkal már nem merek.

A második találkozón, 1994-ben ott voltam, az egyik fényképen Szőcs Gézával társalgok, majdnem annyival nagyobb nálam, mint a cápa. A találkozót azonban nem ez tette emlékezetessé, hanem az, hogy interjút készítettem veled, meg is jelent a hetilap Beszélő 1994. évi 24. számában. A beszélgetés témája az MSZP és az SZDSZ küszöbön álló koalíciója volt. A számomra legfontosabb mondatod így hangzott: „Megmondom, mi között nem tudnék választani: Békesi László és Tardos Márton között." Aligha akad igényes intellektuel, aki választani tudna, ha arról van szó, a két kiváló közgazdász közül melyikkel kíván reggelizni. Itt azonban a két név csak szellemesen kiválasztott jelkép volt, a kérdés azonban az, akarunk-e választani Horn Gyula és – mondjuk – Kis János között. (Évekkel később visszatértél erre az interjúra, azt írtad, félreértelmeztem, félremagyaráztam a szavaidat. Kőszeg Ferenc és az istenek alkonya, Beszélő, 2000, 9–10.) Az SZDSZ-t a demokratikus ellenzék hozta létre, amelynek működési elve az volt, hogy résztvevői a diktatúra viszonyai között is kihívóan gyakorolták emberi jogaikat. Az MSZP ellenben az állampártból jött létre, reformszellemű tagjai sem akartak mást, mint az eseti engedmények sorozatával növelni a szabadság, mindenekelőtt a gazdasági szabadság mozgásterét. Ráadásul az MSZP képviselőcsoportjában, mint Eörsi István írta, legalább nyolc futballcsapatnyi volt párt-, állami és szakszervezeti funkcionárius foglalt helyet. 1985-ben Budapesti Kulturális Fórum néven rendezték meg a helsinki folyamat egyik kötelezően előírt konferenciáját.   Ezeknek a  Helsinki utókonferenciáknak a helyszínén és idején mindig számos nem kormányzati szervezet tartott párhuzamos rendezvényeket, sajtókonferenciákat. Az 1982-es madridi utókonferencián mutatták be az erdélyi szamizdat folyóirat, az Ellenpontok Memorandumát a kelet-európai kisebbségek elnyomásáról. Éppen ezért a szocialista országokban nem is tartottak utókonferenciákat, kivéve az egy budapestit. Bár az állambiztonsági szervezet, egy vendéglői beszélgetés lehallgatása révén már 1985 februárjában tudott a tervezett ellenfórumról, a Duna Intercontinental Szállóban csak október 15-én, az ellenfórum megnyitása előtt két órával közölték a szervezőkkel, hogy a hónapokkal korábban lefoglalt konferenciaterem nem áll a rendelkezésükre. A rendezvényt végül Eörsi István illetve a következő napon Jeles András és Kiss Anikó  lakásán  tartották meg. Itt beszéltek a külföldi vendégek: Susan Sontag, Danilo Kiš, Hans Magnus Enzensberger, Timothy Garton Ash, Ámosz Oz, Pavel Kohut, valamint a hazaiak: Konrád György, Csoóri Sándor, Bence György, Mészöly Miklós Tamás Gáspár Miklós, Csurka István. A hivatalos fórum eseményeit az MSZMP KB és a Külügyminisztérium Horn Gyula vezette operatív bizottsága koordinálta. Amikor az USA és a Közös Piac országai nevében a luxemburgi küldöttség vezetője szóvá tette az alternatív fórum betiltását, azt a választ kapták, hogy a rendezvényt magánlakáson megtartották, „a magyar hatóságok magánjellegű rendezvényekkel nem foglalkoznak". Az erre vonatkozó szigorúan titkos dokumentumot a Beszélő már néhány héttel az esemény után nyilvánosságra hozta. Bár a Kádár-rendszer aljas cinizmusáról voltak fogalmaim, ez a mondat különösen felháborított, minthogy az inkvizíció döntéseire emlékeztetett: felkérik a világi bíróságot, hogy hozza meg ítéletét a kezükre adott eretnek ügyében, és gondoskodjék megbüntetéséről, lehetőleg vérontás nélkül, azaz máglyán. Akkor elképzelni sem tudtam volna, hogy nem egészen tíz év múlva képviselőként Horn Gyula kormányát kell támogatnom, miközben azt is tudom, hogy Boross Péterrel sokkal inkább egy nyelvet beszél, mint Kis Jánossal vagy Pető Ivánnal, hogy egyetlen politikai csoportosulást sem utál jobban, mint liberális szövetségeseit, és mihelyt Bokros Lajos közbelépése folytán elhárult az államcsőd fenyegetése, mindent megtesz, hogy az SZDSZ-t megalázza, lehetetlen helyzetbe hozza. Persze most nyilván sokan azt mondják, mit lovagolok én még mindig megszállottan húsz évvel ezelőtti eseményeken. De hát mindez korántsem távoli múlt, hiszen a tavaly előtti találkozón Mesterházy Attila, az Osztály, vigyázz!-t vezénylő Szabad György nyomdokába lépve, felállásra szólította fel a jelenlévőket. Az összegyűlt agg liberálisok pedig alázatosan fel is álltak, hogy együtt hódoljanak a Kádár-rendszer egyik utolsó jelképes alakja emlékének. 

De persze nem ez volt az egyetlen baj a 2013-as találkozóval. Talán sehol nem öltött ilyen látványos színpadi formát a baloldalon politizáló reszketeg értelmiség szereptévesztése, elszakadása a valóságtól. Mindenki emlékszik rá, akár jelen volt, akár nem, Konrád György kioktatta Mesterházy Attilát, hogy adja át a miniszterelnök-jelölti helyét Bajnai Gordonnak. Nem számít, hogy a baloldalon az MSZP az egyetlen politikai erő, amely szervezetekkel, viszonylag számottevő szavazói támogatottsággal rendelkezik. Csak az számít, hogy Konrádnak meg néhány száz vagy néhány ezer embernek Bajnai (joggal) rokonszenvesebb volt, mint Mesterházy. Már Petőfi is mélységesen tévedett, amikor lángoszlopnak képzelte önmagát és a költőket. De legalább szép verset írt a tévedéséből. Petri idejében szembenézett vele, hogy nem lesz népvezér, de még az ellenzék bárdja sem. Álma egy poloskamentes ágy volt a honvédmenhelyen, ahol mélázva elpöfékelheti a hálás nemzet csikkadományait. Konrád útmutatását Mesterházy gunyoros hálálkodással fogadta, holott aligha okosabb ember Konrádnál. De a szerepzavarba került értelmiségnek egy pofára esés nem volt elég. Tüntetésen követelték a baloldal összefogását. Megkapták. Az összefogás jegyében közös országos listát állítottak össze, amelyről az MSZP színeiben 21-en kerültek be a parlamentbe, a többi baloldali párt színeiben összesen heten. De nem is érdemes ezt tovább ragozni, Vári György pontosan leírta a jelenséget az Egy értelmiségi szerep nyugdíjazása című cikkében (Népszabadság, 2014. május 9.). Ráadásul a cikkből az is kiderül, hogy ez a szerepfelfogás nemcsak korszerűtlen, de mélységesen antidemokratikus is. "az emberek... semmiképpen sem gondolkodás alapján szavaztak" – idézi Vári Heller Ágnes értékelését a 2014-es választási eredményről. Ebben Hellernek akár igaza is lehetett, de akkor Für Lajosnak is igaza volt, amikor valami hasonlót mondott az 1994-es választási eredményről. Ha elfogadjuk ezt az okoskodást, akkor a demokráciánál többre kell tartanunk a felvilágosult diktatúrákat, amelyekről a tizedik tömeggyilkosság után szokott kiderülni, hogy nem is olyan felvilágosultak. Vagy a cenzusos választási rendszert, amely csak a művelteknek és a vagyonosoknak biztosít választójogot. Az előkészítés nélküli összefogás balsikeréből okulva a baloldal egy része most amerikai mintára előválasztást akar. A jelen helyzetben a baloldalnak aligha hiányzik bármi is jobban, mint egy kiadós kampány egymás ellen. Mintha a baloldal, elsősorban az MSZP, huszonöt év alatt sem értette volna meg, hogy a Kádár-rendszernek vége, hogy a hatalom nem azon múlik, ki szerzi meg a legjobb pozíciót a Politikai Bizottságban, hanem azon, hogy kit választanak meg a csacsinak, befolyásolhatónak, félrevezethetőnek minősített szavazók. Visszapillantva az elmúlt évekre, azt hiszem, az értelmiségi szereptévesztésnek óriási szerepe volt az LMP szétverésében. Pedig az LMP az idegesítő antikapitalista-antiglobalista kirohanásai ellenére az egyetlen párt volt a parlamentben, amely hitelesen hívta fel a figyelmet a Fidesz hadjáratára a jogállam ellen. És az LMP volt az egyetlen párt, amelynek egy időre sikerült kiszállnia a baloldal-jobboldal háborújából. De éppen ezt nem viselte el a baloldali, liberális értelmiség, amely azt várta volna, hogy az LMP az SZDSZ remake-je legyen. Az LMP kettészakadása végül mind a maradókat, mind a szecesszionistákat tönkretette. De ez a csak önmagát érzékelő szűklátókörűség eredményezte a balliberális értelmiség tévképzetét is, hogy Bajnai pártját a választók elfogadják liberális középpártnak. Pedig Bajnai, akármit beszélt is, a nem baloldali szavazó szemében baloldali volt, és az is maradt. Színre lépése elsodorta a csöppnyi reményt, hogy létre jöhet Magyarországon egy, a Tuskéhoz hasonló konzervatív liberális párt. Ma ennek semmi esélye.

A meghívóban az áll, hogy a szervezők a résztvevőktől gyakorlati tanácsokat várnak mások és önmaguk számára, hogyan lehet szembeszállni a (szélső)jobboldal előretörésével. Az igény teljesen jogos, csak nem tudom, reális-e. Nagy az esélye, hogy 2018-ban a választási verseny a Fidesz és a Jobbik között dől el. Duda győzelme Varsóban megnövelte a Jog és Igazság Párt őszi győzelmének valószínűségét, a lengyel és a magyar politikai út pedig már sokszor bizonyult párhuzamosnak a történelem folyamán. Nem hiszem, hogy a Jobbik túlugorja az 50 százalékot, de meglehet, hogy a Fidesz sem éri el. Azt gondolom, hogy a Fidesz ebben az esetben sem társul a baloldallal, hála istennek. Egy Fidesz-Jobbik nagykoalíció esetén talán kirúgnák Magyarországot az Európai Unióból, és akkor megtanulnánk végre, milyen is az élet a brüsszeli gyarmatosítók nélkül. De a legvalószínűbb, hogy a Fidesz a Jobbik külső támogatásával (és fogságában) tovább kormányoz, Magyarországot pedig átsorolják az Európai Unió NB II-es ligájába. 

Kedves Teddy, 

a levelem persze nem magánlevél, ismertetheted, megoszthatod (felolvasását a terjedelme miatt nem tartom valószínűnek). Lehet, hogy publikálom, persze csak a szárszói találkozó után, ezt még nem döntöttem el.

Baráti üdvözlet Neked, a családodnak és vendégeidnek: 

Kőszeg Feri

 Budapest, 2015. június 7.

* A dőlt betűvel szedett fél mondatot a szerkesztőség kérésére kihagytam
a szövegből.

Kettős mérce, 2015. június 17.

13 376 karakter