Kőszeg Ferenc honlapja

 A covid és a reform

Áldozatvetélkedő

2021. április 22-én meghalt az egészségügyi reform elmaradásának 26 001-ik áldozata. Az egészségügy reform első áldozata tizennégy éve, 2007. április 6-án halt meg. H. Imre, a szerencsétlen tüdőbeteg alkoholista haláláról legfeljebb a bátyja értesült volna meg talán Manci, a helybeli kocsmárosné, akinek Imre mindennapos vendége volt. Híres halottat H. Imréből Lázár János, akkoriban Hódmezővásárhely polgármestere csinált: az ő kommunikációs ötlete volt, hogy legyen ő a Molnár Lajos miniszter által kezdeményezett egészségügyi reform első áldozata. Ez az ötlet repítette Lázárt a városvezetői székből a Fidesz-politika első vonalába, néhány évre. Tovább is maradhatott volna a hivatalában, csak túl intelligens volt hozzá, a felkészültségét, a pontos válaszait még az ellenzéki újságírók is elismerték, így Orbán visszaszáműzte Vásárhelyre. Neki olyan kommunikátorok kellettek, akik mellébeszélni bármiről képesek, vagy legorombítják az újságírókat, hogy ne kérdezzenek annyit, úgyse értenek hozzá. Orbán tavaly október 21-én, amikor a halottak száma még csak 1259 volt, azzal kérkedett, hogy mi a védekezés sikerességét emberéletekben mérjük. Fél év alatt az elismert covid-halottak száma 24 ezerrel emelkedett, a halottak számában pedig, lakosságarányosan számolva, világelsők lettünk. Ekkor már a kormányzati propaganda középpontjában nem a halottak száma állt, Orbán októberi dicsekvésére emlékezni sem illett, hanem az, hogy az orosz és a kínai vakcina importja következtében a beoltottak száma tekintetében sikerült utolérnünk és túlszárnyalnunk (dognaty i peregnaty, ígérte Hruscsov is 1958-ban) az Európai Uniót, ahonnan késve érkeznek a szállítmányok, hiszen ott az üzleti szempontok fontosabbak, mint az emberi életek megmentése.

Az operatív törzs rendszeres tájékoztatóin a rendőrtisztek győzelmi jelentése a szabálytalan maszkviselés miatt megbírságoltak számáról általában megelőzi Müller Cecília beszámolóját az újonnan megbetegedettekről és az újonnan elhunytakról. Az országos tisztifőorvos nem mulasztja el, hogy elmondja, az elhunytak idős, krónikus betegségekben szenvedő emberek voltak (bár újabban a covidnak egyre több a középkorú és a fiatal áldozata is). Az idős és beteg emberek sokaságának a halála azonban nemcsak arról szól, hogy az ember halandó, hanem egyúttal tükrözi a magyar társadalom súlyosan leromlott egészségi állapotát.

A Zöld könyv

Megbízatásának kezdetén, tervezett reformjai beköszöntőjeként, Molnár Lajos, Magyarország egyetlen liberális egészségügyi minisztere, felmérést készített az ország egészségügyéről; a felmérés eredményeit összefoglaló Zöld könyvet 2006 júliusában vitatta meg a kormány. A társadalom egészségtelen életvitele mellett (mozgásszegény életmód, elhízás, alkoholizmus) a társadalom leromlott egészségi állapotáért az ellátás alacsony színvonala is felelős. A daganatos valamint a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozásban Magyarország a világelsők közé tartozik. Emlődaganatos megbetegedés esetén Magyarországon feleannyi az esély a gyógyulásra, mint Finnországban, daganatos betegségeknél pedig a téves diagnózisok aránya hazánkban meghaladja a húsz százalékot. Mindenki fel tud idézni történeteket, hogy hozzátartozója halála után derült ki, a kezelőorvos az első vizsgálatkor nem vette észre a daganatot, és negatív leletet adott ki, holott a laboratórium a vizsgálat megismétlését kérte. Mindez közrejátszott abban, hogy a Zöld könyv 2004-es adata szerint Magyarországon az emberek átlagosan hat évvel rövidebb ideig éltek, mint az európai polgárok. A magyarok – mondja a Zöld könyv - éveik 13 százalékát betegen élik le, a férfiak negyede pedig még a hatvanadik születésnapját sem éri meg.

A hatalom visszaszerzésére készülő Fidesz őrjöngve uszított az egészségügyi reform ellen. Az uszítás vezérhangja Mikola István volt, a rendszerváltás előtt és az Antall-kormány idején keménykezű kórházigazgató, egy időben a kórházprivatizáció híve majd ellenfele, az első Orbán-kormány egészségügyi minisztere. ”Ha ezt megcsinálják, halálos döfést kap a magyar egészségügy." – nyilatkozta az MTI-nek Mikola, a parlament Egészségügyi Bizottságának fideszes alelnöke. Itt üzleti és nem egészségügyi-szakmai programról van szó, tette hozzá. – Ha a parlamentben átmennek a törvények, a Fidesz szerint szükségük van az emberek józan belátására, hogy hallassák a hangjukat, "ha kell radikálisan, a nemzeti radikalizmus minden törvényes eszközét felhasználva."

A radikális nemzeti ellenállás nyomban meg is kezdődött. „Mintegy 3,5 millió magyar állampolgárról tudjuk, hogy fizet járulékot (fizeti a társadalombiztosítási hozzájárulást), de legalább fél millióra tehető a potyautasok száma. ” A reform egyik legkevésbé vitatható rendelkezése az volt, hogy ellenőrizni kell, van-e a TAJ-szám mögött befizetés. Ha nincs, a sürgősségi ellátást kivéve, kezelés sem jár a betegnek, amíg a tartozását ő vagy a munkáltatója nem rendezi, vagy rászorultságát az önkormányzat nem igazolja. Az ellenőrzés időbe telik. Egy rendelőintézet folyosóján a hívásra vártam, sok tucat betegtársammal együtt. Tíz percenként kijött a nővér, és kihirdette, az egészségügyi miniszter miatt kell várnunk, az rendelte el, hogy minden TAJ-számot ellenőrizni kell. A folyosón nő a feszültség, egyre többen gyűlölik az egészségügyi minisztert, a reformot, bár a többségüknek fogalma sincs róla, miről van szó. Így jutottunk el a „szociális népszavazáshoz”, amelyen a többség eldöntötte, hogy nem fizetik meg a háromszáz forintos vizitdíjat. Inkább fizetik az évi 8-10 ezer forint hálapénzt, amelyről maga a legfőbb ügyész mondta meg, hogy nem vesztegetés, nem bűncselekmény. Csak azt felejtette el Polt Péter, a nagy büntetőjogász, hogy a zsebbe gyűrt hálapénz adócsalás.

Államtitkok a kórházakban

Egy olyan katasztrófa-helyzetre, amilyen a jelenlegi járvány, hagyományos módon nem lehet felkészülni. Számos országban, így Közel-Keleten vagy az Egyesült Államokban az egészségügyi intézmények feladatait részben a katonaság egészségügyi hálózata vette át. Nálunk azonban sem a polgári egészségügynek, sem a honvédségnek vagy a rendvédelmi szerveknek nincsenek ilyen tartalék kapacitásai, ezért ezeket a fegyveres szervezeteket álfeladatok elvégzésére használják fel. A rendőrök járőröznek, hogy megbüntessék azokat, akik szabálytalanul viselik a maszkot, a kórházak kapujában katonák állnak őrt, hogy megakadályozzák az újságírók behatolását. Az, hogy a kórházi helyzetet államtitokként kezeljék, nem a járvánnyal kezdődött. Egy újszülött halála miatt csak az otthon-szülés levezetését vállaló Geréb Ágnes esetében lett büntetőügy, de hogy a kórházakban hány gyerek életét veszélyezteti, hogy az orvos nem vette észre vagy elbagatellizálta a téraránytalanságot, és csak az isteni szerencsének köszönhető, hogy az újszülött túlélte a születését, és súlyos károsodást sem szenvedett, azt legfeljebb a szülők tudják, de ügy nem lesz belőle.

A kórházi helyzettel kapcsolatos titkolódzás az ötvenes éveket idézi. Akkoriban, ha valaki a pesti Alsó-rakparton haladva alulról készített egy fényképet a Szabadság-hídról, mert tetszett neki a vasrudak sűrű rácsozata, egy-kettőre az ávón találhatta magát egy kémkedési ügy gyanúsítottjaként. Ha egy újságíró riportot akar írni a koronavírus betegekről egyedül a Budai Egészségközpontba engedik be: az magánkórház, a Népszava munkatársa ott készített interjút a tulajdonos-igazgatóval, a neves gerincsebész Varga Péter Pállal. Ahhoz, hogy egy Covid-osztályról magyar nyelvű dokumentumfilm készülhessen, át kell kelni a trianoni határon: a szlovákiai Dunaszerdahelyen működik egy kórház, amely Covid-betegeket kezel, oda beengedik az újságírókat, filmeseket. A filmet Szlovákia leglátogatottabb magyar hírportálja, a Paraméter készítette, a kórház orvosai, a nővérek, a betegek mind magyarok. A félórás filmnek, amely a You Tube-on megtekinthető, a címe is megrendítő: Nem akarnék meghalni még. A kórházban 2020 októberétől 2021 februárjáig 757 beteget kezeltek: minden harmadik beteg meghalt. Az intenzív osztályon kezelt betegek esetében még sokkal rosszabb a helyzet: húsz beteg közül hárman gyógyulnak meg, mondja Laczkó Balázs orvos, aki a forgatócsoportot a kórházban kalauzolja. Fogy az erőnk, mondja az orvos mellett megszólaló nővér. De a fizikai kimerültségnél is rosszabb, hogy a kollégáink, barátaink hozzátartozói halnak meg a kezünk között, vagy akár a saját hozzátartozóink, és nem tudunk segíteni rajtuk.

Az Európai Bizottság jelentése

A járvány kezdete előtti utolsó egészségügyi országprofil 2019 augusztusában jelent meg, a júliusig elérhető adatokat tartalmazza. Az összehasonlítás alapja az Európai Unió 28 tagországának az átlaga. Az olvasó az alábbi kivonatos összeállításból is láthatja, hogy a helyzet a Zöld könyv óta nem sokat változott.

• A születéskor várható élettartam 2017-ben 76 év volt, négy évvel több, mint 2000-ben, de majdnem öt évvel kevesebb, mint az uniós átlag (80,9 év). A legalacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkező férfiak átlagosan 12 évvel rövidebb ideig élnek, mint a legképzettebbek.

• 2017-ben öt felnőttből egy volt elhízott.

• Magyarország a GDP százalékában kifejezve jóval kevesebbet költ az egészségügyre, mint az uniós átlag. Az egészségügyi kiadásoknak alig több mint kétharmadát finanszírozza az állam. A lakossági hozzájárulás aránya az egészségügyi kiadásokhoz az uniós átlag kétszerese.

• Az elkerülhető illetve megelőzhető elhalálozás Magyarországon 100 000 lakosra számolva 325 illetve 176. Az ischaemiás szívbetegség miatt bekövetkezett elhalálozás 2000 és 2016 között az EU-ban 40 százalékkal csökkent, Magyarországon csak 12 százalékkal. A rák okozta mortalitás 2016-an Magyarországon volt a legmagasabb. A kórházi fertőzések száma százezer betegnaponként 2005 és 2015 között 5,4-ről 24,8-ra emelkedett. A kezelések során az antibiotikumokat gyakran rosszul alkalmazzák.

• 2011 óta az egészségügyi rendszer egyre inkább központosított, kormányzati irányítás alatt áll. Vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre eső egészségügyi kiadás 1468 Euro, ennél kevesebbet az egészség ügyre csak Bulgária, Horvátország, Lettország és Románia költ.

• Az unió átlagához viszonyítva Magyarországon kevesebb az orvos és az ápoló. 2010 és 2016 között 5500 orvos hagyta el az országot annak ellenére, hogy Magyarország az Európai Uniótól 2014 és 2020 között 483 millió Euró támogatást kapott egészségügyi rendszerének a korszerűsítésére.

• 2016-ban 30 000 halálesetet lehetett volna elkerülni hatékonyabb népegészségügyi beruházásokkal és 16 000-et eredményesebb, időben nyújtott egészségügyi ellátással. A daganatos betegségek ellátása elmarad más uniós országoktól.

• A gyerekek védőoltásokkal való átoltottsága kiváló.

• Erősebb alapellátással nagyszámú kórházi betegfelvételt lehetne elkerülni. A 100 000 lakosra jutó kórházi betegfelvételben Magyarországot csak Litvánia előzi meg. A kórházi ágyak száma jóval meghaladja az uniós átlagot.

• A zsebből fizetett lakossági hozzájárulás az egészségügyi költségekhez az uniós átlagnak majdnem a kétszeresét teszi ki.

Magyarország a legjobb

Szokásos reggeli szózatában 2020. július 31-én a Kossuth rádióban Orbán megnyugtatta országa népét: „ma minden rendelkezésre áll a védekezéshez, a szükséges eszközöket mi gyártjuk, mindenből annyit, amennyi kell, a helyzet így sokkal biztonságosabb. A járványügyi helyzetben a magyar egészségügyi rendszerről kiderült, hogy Európa egyik legjobban teljesítő egészségügyi rendszere.”

Csak arra volnék kíváncsi, kinek mondja ezeket a szövegeket Orbán. Hiszen három és fél hónappal korábban az egész ország a tanúja volt, hogy a kórházakból kirakták a betegek jelentős részét, hogy helyet csináljanak a koronavírus fertőzötteknek. Akkor alig egy éve jelent meg magyarul is az Európai Unió jelentése Magyarország egészségügyi helyzetéről, mindenki olvashatta, akit érdekelt. Orbán azokhoz beszél, akik ismereteiket kizárólag a Kossuth Rádióból és a Hír tévéből szerzik. De ezek nincsenek olyan kevesen, jövőre a választáskor majd meglátjuk, mennyien vannak.

Mindezek után meglepő, hogy a kormány az elmúlt hónapokban új egészségügyi fejlesztési tervet dolgozott ki, amely ezzel a kritikus mondattal kezdődik: „Az alapellátás megerősítése hazánkban több szempontból is indokolt, ugyanis a lakosság népegészségügyi mutatói rendkívül rosszak”. Sürgősen változtatásra van szükség, mert „a betegek közvetlen ellátásában résztvevők száma (...) már nem tekinthető elégségesnek a biztonságos betegellátás biztosításához". A kormányzati programot Csiki Gergely lapigazgató ismertette a Portfolio április 12-i számában. Az írás címe is sokat mondó: Szép csendben kórházreformra készül a kormány. A „szép csendben” kifejezés azt sugallja, hogy jelentős reformok vannak készülőben, igazi mibenlétüket azonban nem kell nagydobra verni. Márpedig jelentős egészségügyi, közelebbről kórházreformot, utoljára Molnár Lajos kezdeményezett, a kiátkozott liberális miniszter: valósítsuk meg, amit elgondolásaiból meg kell valósítani, de a reformok forrását hallgassuk el. A fentebb emlegetett Zöld könyv 2007-ben így fogalmazott: „Miközben a gyógyítás fejlődése lehetővé teszi a kórházi ellátások kiváltását, a gyors, kevésbé megterhelő ambuláns kezeléseket, Magyarországon még mindig kórházközpontú az ellátás. Ennek többek között az az oka, hogy a legtöbb kórház jelenleg kényszerűen abban érdekelt, hogy a betegek minél többen kórházban feküdjenek, mert az intézmény így lényegesen több finanszírozást kap.” A most közzétett kormányzati program pedig így: „A változás következtében bizonyos kórházakban profilváltásra is sor kerülhet, így ezeknél a szolgáltatóknál nagyobb szerepet kaphatnak a rehabilitációs, krónikus és ápolási ellátások, illetve a járóbeteg-szakellátás irányba is átcsoportosíthatóak további kapacitások”.

Az alapellátás, a járóbeteg-ellátás szerepének növelése mellett a kormányzati tervezet másik pozitívuma a háziorvos-családorvos szerepének a növelése. Minden beteg és minden, a beteget kísérő hozzátartozó tapasztalhatta, hogy a kezelésnek még egy kórházon belül sincsen gazdája. A fül- orr- gégész befejezettnek nyilvánította a kezelést, minthogy a sugárkezelés hatására a garatból a rákos szövetek eltűntek. Az orvos kezében ott volt a friss MRI lelet, amely a laikus számára is érthető módon áttéteket jelzett a májban. - Ja, igen - mondta a gégész, szinte meglepetten. – Akkor menjen át a belgyógyászatra, ott mutassa meg valakinek a leletét. Valaha a beteget jól ismerő családorvos volt az, aki karmesterként összehangolta a kezelést, holott akkor, fél évszázaddal ezelőtt az orvosi szakma még nem tagolódott annyi rész-szakmává, mint jelenleg. A kompetenciájukat részben elvonó rendeletek nyomán a háziorvos ma receptet és beutalót író tisztviselővé degradálódott, nagyon távol van attól, hogy a kezelés karmestere legyen. A kormányzati reformtervezet a praxisközösségek létrehozásával próbálja visszavarázsolni a dirigensi dobogóra a kezelés eltűnt karmesterét. Hogy a próbálkozás eredményes lesz-e, nem tudhatjuk. De hogy a funkcióra, amelyet a tervezet rehabilitálna, szükség volna, azt sok-sok beteg igazolja, aki tétován cselleng az orvosok és orvosi szakmák sokasága között.

Vajon mi késztette Pármányunkat és kortunkat (a hatvan éven aluliak kedvéért: Pártunk és kormányunk), hogy ilyen kritikus képet fessen egészségügyünk helyzetéről, amelyet a főnök nemrégiben Európa legjobbjai közé sorolt? Lehet, hogy belepillantottak a brüsszeli értékelésbe vagy a hazai statisztikákba, és az adatok meggyőzték őket? Kevéssé valószínű. Vagy összedugták a fejüket, és Orbánnak meg se mutatták, amit írtak? Ez még kevésbé valószínű. Van azonban egy egyszerűbb magyarázat. A gonosz, migránspárti Brüsszel a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv keretében 5900 milliárd forintot szán Magyarországnak a járványkárok felszámolására, az ország korszerűsítésére. 293 milliárd forinttal támogatják az orvosok béremelését. Ebből nem nehéz kikölcsönözni úgy százmilliárdot a jövő évi választások költségeire. Ennyi pénzért érdemes néhány hónapig megjátszani a vörös úttörőnyakkendős éltanulót. Aztán ha megnyerték a választást, visszaváltozhatnak kötekedő fenegyerekké.

A hálapénz, a magánpraxis és a „kijelölt szerv”

Ami a tervből már jogszabályi formát öltött, a 2020. évi C. törvény és a hozzákapcsolódó kormányrendelet, az nem olyan bíztató, mint a jelszavakat tartalmazó távlati terv. Tekintsünk el most a törvény címétől, „az egészségügyi szolgálati jogviszonyról”. Orbán szereti az olyan katonás kifejezéseket, mint a szolgálat: nyilván kellemes emlékeket őriz a katonaidejéből, amikor az ezredoperás nyúvasztotta, nincs-e olyan elvetemült katonatársa, aki imakönyvet rejteget a párnája alatt. Én inkább az egészségügyi hivatás kifejezést írtam volna a törvény címébe, de hát ez az én bajom. Viszont az egész egészségügy baja, hogy a törvény, amely ezúttal valóban jelentős fizetésemelést biztosít az orvosoknak, nem vonatkozik az egyetemi végzettséggel nem rendelkező egészségügyi dolgozókra, a nővérekre, műtősökre és az egészségügy működtetésében nélkülözhetetlen műszakiakra, gazdaságiakra, adminisztrátorokra. Valószínű, hogy az ő bérük is emelkedik húsz, de legalább tizenhat százalékkal. De a bértáblán nem szerepelnek, és ez az otromba tapintatlanság növelni fogja a feszültséget az egészségügyi intézményekben, különösen most, amikor a nővérek hónapok óta dolgoznak folyamatos életveszélyben a koronavírusos betegek ágyánál.

Mielőtt az uniós pénzek folyósítása megkezdődne a kedvezményezett országoknak létre kell hozniuk egy ellenőrző mechanizmust a korrupció, a csalás megelőzésére. Az uniós pénz nélkül az érintett intézményeknek nincs pénze a megemelt bérek kifizetésére. Magát a munkabért az Államkincstár kifizeti. De a nyugdíjas orvosok, akiknek eddig a fizetésük mellett a nyugdíjukat is folyósították, kérvényezniük kell, hogy az új, szolgálati viszonyban is kifizessék a nyugdíjukat. A kérelem elintézése több hónapig is eltarthat, addig az intézmény felhasználható pénzhez jut, a nyugdíjas orvos viszont kénytelen hitelezni az államnak. Az orvosegyetem elméleti tanszékeinek oktatói, bár többnyire orvosi diplomájuk van, nem betegellátók, így a béremelés nem vonatkozik rájuk. Félő, hogy az elméleti tanszékek kiürülnek, mert egy anatómus professzor nem fog harmadannyi fizetésért oktatni, mint ortopédus kollégája, aki a tanítás mellett orvosi munkát is végez.

A legsúlyosabb problémát azonban a magánrendelés és a hálapénz kérdése okozza. A hálapénzzel kapcsolatos büntetőjogi és erkölcsi bizonytalanság nyomán alakult ki az a gyakorlat, hogy a beteg a magánrendelőjében kereste fel az orvost, kifizette a vizitdíjat, és megbeszélte az orvossal, mikor jelentkezik a kórházban. Az esetek nagy részében a beteg számlát sem kapott. De az orvosnak nem kellett ellenőrzéstől tartania: Orbánék nem akartak ujjat húzni egy olyan tekintélyes lobbi csoporttal, mint az orvosok; az orvoskamara, Éger István vezetésével a kormányt támogatta. Az orvosi rendelőben tett látogatás honoráriumának a kifizetése után a betegnek nem kellett háziorvosi, szakorvosi beutaló, mehetett egyenesen az orvosához. Ellentétben az utólag adott hálapénzzel, ez a módszer egyértelműen vesztegetés volt, hiszen a honorárium fejében a beteg előnyhöz jutott: nem kellett beutalót kérnie, nem kellett várakoznia, megbeszélt időben mehetett az orvoshoz, nyugodt körülmények között elmondhatta a panaszait. Csupa olyasmit kapott, ami minden betegnek járna. De itt fizetnie kellett érte. Az, hogy ezt a törvény korlátozni kívánta, nem kifogásolható. Csakhogy...

A hálapénzt a törvény bűncselekménnyé, vesztegetéssé nyilvánította: börtönbe kerülhet az is, aki adja, az is, aki kapja. Elítélésük szinte lehetetlen, hiszen közös érdekük, hogy ne derüljön fény a tranzakcióra. A hálapénzt elfogadó orvost csak akkor lehet elmarasztalni, ha a nyomozóhatóság előzőleg megegyezik a beteggel vagy álbeteggel, aki a hálapénzt adja. Ilyen szerepet azonban tisztességes ember nem vállal. Amellett a betegek igénylik is, hogy adhassanak hálapénzt. 1986-ban műtétre vártunk az akkor kilenc éves lányommal a szemészeti klinikán. Valamilyen főnök éppen kitalálta, hogy véget vet a hálapénz-rendszernek: utasításba adta, hogy a klinika dolgozói nem mondhatják meg a szülőknek, ki fogja operálni a gyereküket. A klinika folyosóin kétségbe esetten rohangáltak az anyukák és apukák: nem mondják meg, ki operálja a gyereket, nem tudnak megállapodni a hálapénzben. Aki megkérdezett, nyugtatni próbáltam: nincs olyan orvos, aki direkt rosszabbul operál, mert nem kapott hálapénzt. Még jócskán benne voltunk a Kádár-rendszerben. Voltak egészségpolitikusok, akik nemcsak a hálapénzt ellenezték, hanem a szabad orvosválasztást is. Ha repülőre ülök, akkor se én választom ki a pilótát, írta valaki a Valóságban. Ha szabad orvosválasztás van, és annak a létjogosultságát ma senki sem vitatja, akkor kell lennie valamilyen rendszernek, amelynek a keretein belül a beteg megfizetheti, hogy ő választhatja az orvosát. Molnár Lajosnak erre is volt megoldása. Ha a beteg ragaszkodott egy bizonyos orvoshoz, megtehette: a díjszabás alapján az intézet pénztárában befizette a díjat, annak egy részét az orvos kapta, (és adózott utána), másik részét az asszisztencia, harmadik részét az intézmény, amely a rendelőt, a műtőt az orvos rendelkezésére bocsátotta. Az összeg esetleg több volt, mint amennyi a hálapénz lett volna, de kevesebb, mint amennyibe ugyanaz a beavatkozás egy magánkórházban kerülne. A börtönnel fenyegetés a Fideszre jellemző mészáros módszer. A hálapénzt ugyan nem fogja megszüntetni, de lehetővé teszi egyes orvosok megszégyenítését, kiszorítását a szakmából. Mert amióta az orvoskamara fellázadt, és Kincses Gyulát, Molnár Lajos egykori államtitkárát választotta meg elnöknek, az orvostársadalom is büntiben van, akár az ellenzéki vezetésű városok. A hálapénz szabályozása, akár az „egészségügyi szolgálatban” dolgozó orvosok magánrendelésének betiltása, a büntetés része. Jó, ha tudjuk: a társadalombiztosításban dolgozó orvosok magánrendelését Rákosi alatt se tiltották be. Romániában igen, Magyarországon azonban nem. Ha a magánrendelés nem fér össze az egészségügyi szolgálati jogviszonnyal, akkor a mostani fizetésemelés legális, adózott jövedelmüktől fosztja meg orvosok sokaságát. Nem is beszélve azokról az orvosokról, többnyire szakmájuk kiválóságai, akiknek valamelyik tekintélyes magánklinikán van félállásuk. Ha a kórházi, klinikai állásukat hagyják ott, az az állami betegellátásnak súlyos veszteség. Ha a magánklinikát, annak a presztizse sérül. De a legrosszabb, hogy az „összeférhetetlenséget” „a Kormány által kijelölt szerv feloldhatja”. Vajon milyen alapon? Mit kell igazolnia a kérelmezőnek? Erről egy hang sincs. Az kapja meg az engedélyt, akinek a kormány által kijelölt szerv megadja. Ezt a szabályt jelen formájában nem jogász, nem is orvos fundálta ki. Ez Pintér Sándor műhelyében készült.

Egy fontos dolognak a megoldásával azonban az új jogszabály adós maradt, de még csak kísérletet sem tett a megoldásra. A legtöbb magyar állampolgár biztosított. Milyen alapon korlátozza az állam, hogy a biztosított milyen szolgáltatásban részesülhet? Az indokolt szolgáltatást az orvos határozza meg, a biztosítónak pedig joga van arra, hogy ellenőrizze, valóban indokolt-e az orvos által kért szolgáltatás. A várólisták nagyrészt a teljesítmény-korlátozás miatt alakulnak ki. És a teljesítmény-korlátozás miatt halnak meg a betegek, akiken nem végzik el időben azokat a vizsgálatokat, amelyek alapján kezelnék, és talán meggyógyítanák őket.

És azt mi indokolja, hogy egy biztosított beteg, ha egy magánklinikához fordul, azt az összeget, amelyet az állami egészségügy fordítana a kezelésére, nem kaphatja meg, ha magánklinikán kezelik. Egy csípőprotézis magánklinikai árát egy átlagos jövedelmű ember nem tudja megfizetni. De ha a társadalombiztosítás kifizetné a magánklinikának a csípőprotézis állami árát, akkor talán a közepes jövedelmű beteg is ki tudná fizetni a kezelését a magánklinikán. Ez növelné a betegszámot, a befektetési kedvet, és csökkentené az állami egészségügyre nehezedő terheket. De persze növelné a kapitalizmus szerepét is a posztszocialista gazdaságban. Meglehet, a NER urai éppen ezt nem akarják. Mert egy igazi versenygazdaságban talán nem lenne belőlük néhány hónap alatt milliárdos.

Orbán győzelemként ünnepelte, hogy az Európai Unió végül nem kötötte össze a jogállamiság követelményének érvényesülését a 2021-ben kezdődő költségvetési periódus elfogadásával: ennek alapján jut Magyarország hatalmas támogatáshoz az unió forrásaiból. De a jogállamiság követelményét nem temették el: az Európai Bizottság feladata, hogy rendszeresen megvizsgálja, jogállamnak tekinthető-e az Unió valamennyi tagállama. Pintér Sándor törvénye, amely szerint a kormány szerve jogszabályban meghatározott feltételek híján, ránézésre dönti el, hogy az egyik orvosnak megengedi, amit a másiktól megtagad, ellentétes a jogállam egyik alapelvével, a diszkrimináció tilalmával. Úgy vélem, az Európai Unió akkor lenne következetes, ha felfüggesztené a Helyreállítási és Alkalmazkodási Terv kifizetéseit, amíg az Orbán-kormány be nem bizonyítja, hogy a 2020. évi C. törvény 4. szakaszának (3) bekezdése egy jogállam jogszabálya.

atlatszo.hu, 2021. 04. 23.

25 232 karakter