Kőszeg Ferenc honlapja

Az 2006-os őszi események egyszerre meggyőzték a jobboldali ellenzéket, hogy a rendőrség külső, nem kormányzati ellenőrzésére mégis csak szükség van. A rendőrségi törvény módosításának parlamenti vitájában Balog Zoltán már úgy emlékezett, hogy a Független Rendőrségi (a törvény szövegében: Rendészeti) Panasztestület létrehozása az ő és pártja ötlete volt. A cikk idézetekkel dokumentálja, hogy a brit mintát követő testület létrehozását civil szervezetek, mindenekelőtt a Magyar Helsinki Bizottság javasolták. A megalakuló testület azonban meglehetősen távol áll brit mintájától. Ennek szomorú bizonyítéka, hogy a rendőrségi jogsértések száma szemernyit sem csökkent.

Egy keresztapa szót kér

Kié a copyright?

„Az ellenzék a 2006. őszi zavargásokon tapasztalt rendőri túlkapások miatt Független Rendőrségi Panasztestület létrehozását kezdeményezte” – írja a január 12-i Népszabadság első oldalán Lencsés Károly. Cikkében az újságíró két politikust szólaltat meg, Gál Zoltánt (MSZP) és Balog Zoltánt (Fidesz-MPSZ), a fenti kijelentést azonban nem köti egyikükhöz sem. A törvényjavaslat parlamenti vitájában Balog Zoltán az alábbiakat mondta: „Én remélem, hogy ennek a panasztestületnek sok keresztapja lesz, mert hogyha sikerül fölállítani, akkor nyilván sokan fognak jelentkezni, hogy ők találták ezt ki először. Mi nem ragaszkodunk ahhoz, hogy mi javasoltuk először, bár az igazság ez lenne…” Valójában a dolog inkább úgy történt, ahogy Gusztos Péter (SZDSZ) idézte fel ugyanezen a vitanapon: a civil panaszbizottság szükségességéről országgyűlési képviselők jelenlétében az emberi jogi bizottság ülésén a meghívott civil szervezetek képviselői beszéltek először 2006 októberében. Félretéve az öndicséret tilalmát hadd legyek konkrétabb: én beszéltem róla a Magyar Helsinki Bizottság nevében. Ezt mondtam: „A jelenlegi rendszer mellett meg kellene teremteni a rendőrség civil felügyeletét. A példa rá az Angliában működő Független Rendőrségi Panaszbizottság, amely egyre bővülő jogkörrel nyomon követi a rendőrséggel kapcsolatos panaszok kivizsgálását, de arra is joga van, hogy maga végezze el a vizsgálatot. A bizottságot a belügyminiszter hozza léte, de működésébe a kormány nem avatkozhat bele. A rendőr és az állampolgár kapcsolatában egy ilyen szervezet hozhatna fordulatot.” (A felszólalás megszerkesztett szövege az Élet és Irodalom 2006. október 20-i számában jelent meg.) 

A jogvédő szervezetek, a Magyar Helsinki Bizottság, továbbá a Társaság a Szabadságjogokért ekkor már évek óta kifogásolták, hogy a rendőrségi panaszeljárás nem tekinthető hatékony jogorvoslatnak, hiszen a panaszt az a szerv vizsgálja ki, amelynek a tagja a jogsértést elkövette. A rendőri szerv a panasznak olyan esetekben sem adott helyt, amikor utóbb a bíróság megállapította, hogy a sérelmezett cselekmény bűncselekmény volt. Gergényi főkapitány emlékezetes kijelentésével, hogy a panaszokat nem fogja kivizsgáltatni, akit sérelem ért, forduljon az ügyészséghez, csak különösen durva és arcátlan formában fejezte ki a rendőrség évtizedes gyakorlatának a lényegét. 

Civil kontroll

A brit Independent Police Complaints Comission mintájára létrehozandó független panasztestület mellett Rendvédelmi rendszerváltás? című cikkemben érveltem először (Népszabadság, 2006. június 24.), akkor még abban a naiv hitben, hogy az új  kormány reformlendülete a rendvédelmi szerveket is eléri. 2007 tavaszán véleményt írtam az SZDSZ-frakció számára a rendőrségi törvény módosításának tervezetéről, illetve a rendőrség és a határőrség egyesítéséről, újra meg újra felemlegetve a brit panasztestület példáját. Április elején a Magyar Helsinki Bizottság kerekasztal konferenciát rendezett, amelyen a brit panasztestület vezetői beszéltek a szervezetről hazai és külföldi szakemberek, köztük az Országos Rendőr-főkapitányság munkatársai előtt. A kora tavaszi dokumentumokban még nyoma sem volt, hogy a kormány meg akarná valósítani a rendőrség bármiféle civil kontrollját, noha ezt a Gönczöl-bizottság is indítványozta.

Nemigen hittem benne, hogy a javaslatnak foganatja lesz. 1993-ban a rendőrségi törvény pártközi egyeztetéskor, országgyűlési képviselőként felvetettem, amennyiben a helyi önkormányzat másodjára sem fogadja el a rendőrkapitány beszámolóját, a visszásságok feltárásában kapjanak szerepet az érintett önkormányzat/ok/ képviselői is. Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány méltatlankodva vont kérdőre: mégis hogy képzelem, hogy a rendőrséget érintő vizsgálatban civilek részt vegyenek. Ezúttal azonban megtörtént a csoda. Állítólag maga a miniszterelnök harapott rá az ötletre. Persze lehet, hogy ez csupán folklór. Tény azonban, hogy április 25-i ülésén a kormány úgy határozott, a civil kontroll elvének meg kell jelennie a módosított törvényben. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jogászai pedig ismerték a Helsinki bizottság érveit a panasztestület mellett, és persze ismerték magát az angol mintát is. De azért mégsem pontosan azt követték. Bár a törvényjavaslat indokolása a jelenlegi panasztestületre utal, a törvény egy olyan szervezetet hoz létre, amely inkább a 2004-ben, a brit rendőrségi reform előtt működött, széleskörű nyomozati jogkörrel még nem rendelkező londoni panaszhivatalra emlékeztet. Haladni fontolva kell.

Miben is bízhatunk?

Az általános vita egyetlen markáns felszólalását Boross Péter mondta el. Az iskola a határon neveltje most sem tagadta meg magát: „Az a nagy baj, a fegyelem oda romlott, hogy politikai viták zajlanak őrszobákon (…) és nincs, aki meg merje tiltani.” Nem panasztestület kell ide, hanem hierarchia: távolságtartás és utasításképesség. Nem az angol példa, hanem az egykor nagyon jól működő magyar államigazgatás példájának tisztelete. „Ezért nekem az a véleményem, hogy (…) beültetni egy olyan elemet, amely egy hierarchikusan működő szervezetnél életidegen, csak belső zavarok forrása lehet”. Módosító indítványában Boross a panasztestületre vonatkozó egész fejezet elhagyását javasolta, Ebben azonban senki nem követte. Pedig egy dologban az egykori belügyminiszternek igaza volt. Ha a testület tagjait a frakciók jelölik, megválasztásukhoz pedig kétharmados többség kell, akkor „e testület felállítása roppant aggályosnak tűnik”, személyi ügyekben pedig csak rossz kompromisszumok születhetnek. 

A parlamenti vita során ez volt a Fidesz legfontosabb követelése: a panasztestület tagjait ne a miniszterelnök nevezze ki, hanem a frakciók jelölése alapján az országgyűlés válassza meg, kétharmados többséggel. Első pillantásra a módosítás roppant demokratikusnak tetszik. Hiszen hiába mondja ki a törvény, hogy a testület tagjait a kormány nem utasíthatja és tevékenységük miatt nem is menesztheti, a miniszterelnök nyilván a maga pártkatonáit küldi a testületbe, akik utasítás nélkül is a kormány kívánságait teljesítik. Igen, de meddig? A testület mandátuma hat évig tart, ha időközben a jelenlegi ellenzék kerül kormányra, az előző miniszterelnök pártkatonái kemény kritikusai lesznek a következő kormány rendőrségének, és így tovább, a parlamenti váltógazdálkodás logikája szerint. A pártok szerinti választás ellenben nyomban működésképtelenné teszi a testületet.  A mindenkori kormánypárti tagok újra meg újra gáncsolni fogják a komolyabb ügyek kivizsgálását, a bizottság bele fog veszni a politikai vitákba, az elhatároló és lejárató nyilatkozatokba. Balog Zoltán, Kontrát Károly és Lázár János, akik keresztülverték a módosító javaslataikat, nem Gyurcsánynak tettek keresztbe, hanem a rendőrség civil kontrolljának. Lehet, hogy a kormány és a kormánykoalíció jobban járt volna, ha nem fogadja el az ellenzéki indítványokat, akár azon az áron is, hogy egyelőre nem jön létre a független panasztestület. Most az egyetlen halovány remény, hogy az első hat éves ciklusban legalább részben olyan emberek kerülnek a testületbe, akik valamely párt jelöltjeként is meg tudják őrizni a szuverenitásukat.

Népszabadság, 2008. január 22.
7 201 karakter