Kőszeg Ferenc honlapja

2008 júliusa és 2009 augusztusa között kilenc fegyveres támadást hajtottak végre többnyire a települések szélén lakó cigány családok ellen. A támadásoknak hat halálos és számos sebesült áldozata volt. A gyilkosságsorozatnak csak a tettesek elfogása vetett véget 2009 augusztusában. Turay Balázs fényképsorozatát az áldozatok és a családjuk iránti részvét ihlette, de a sorozat egésze a rasszista erőszak keltette indulatot is kifejezi. 

A halott világfa

Turay Balázs fotóiról

A magyar festészet egyik legjelentősebb, de mindenképpen az egyik legismertebb alkotása Csontváry Magányos cédrus című képe, illetve a kép párdarabja, a Zarándoklat a cédrushoz. A Magányos cédrus című képen hatalmas fa dacol a szélviharral, letört ága felett dús koronája ég és föld között lebeg. A színek kezelése, a kék ég zöldbe áttűnő fénye egy, a való világon túli világba emeli a fát, amely így a külvilággal dacoló elszántságnak, de egyúttal a művész magányának és öntörvényűségének is a jelképévé válik. A másik cédruskép, a Zarándoklat a cédrushoz talán még szemléletesebb teszi az ábrázolásnak ezt a mesés, mitologikus természetét: a hatalmas lombozatra áhítatos zarándokok függesztik pillantásukat, az erőt és rendíthetetlenséget sugárzó törzs körül fehérbe öltözött lányok lejtenek révült körtáncot. Óhatatlanul eszünkbe jut az ősmagyar mitológia életfája, a népmesék égig érő fája, amelynek gyökerei, törzse és lombja a három világot, az alsó, a középső és a felső világot jelképezik. A fa, amelytől a világ sorsa függ, nemcsak az ősmagyar, a pusztai hitvilágban jelenik meg. Ismerős a germán, a skandináv mitológiából is. Az óészaki Edda-versek szerint a világfa gyökerei közül két patak ered, a múlt és a jövő megismerésének patakja. Wagner Nibelung-ciklusában a germán mitológia alapján a világkőris kulcsszerepet kap. Wotan, a főisten, letörte egy ágát, hogy dárdanyelet faragjon belőle. A megbántott természet elapasztja a világkőris tövében eredő forrást. Az orvul ledöfött Siegfried halotti máglyájának tüzétől lángra kap a világkőris fája, amelyet Wotan a Walhall, az istenek palotája körül halmozott fel. Leég a palota, vége az istenek és hősök világának. Nádas Péter sok ezer fényképet készített a házánál álló hatalmas vadkörtefáról, fényképezte tavasszal és ősszel, minden évszakban, fényképezte lombkoronával, és csupasz ágakkal. Az élő fa minden felvételen más volt, azokat a képeket, amelyek semmiben sem különböztek az előző napi vagy más, korábbi felvételtől, az író-fotóművész kiselejtezte. Így jött létre a nagy sorozat, amelyen egyazon fa egy kicsit minden képen más, a képsorozat nem egy fát állít elénk, hanem egy személyiséggel rendelkező, individuális fát, egy élő fát, egy fa életét. Turay Balázs mindezt visszaveszi. Pontosabban nem ő veszi vissza, hanem a gaztett, amit a gyilkosok elkövettek. Ahogy Nádas Péternek sikerült a fényképein felidéznie az életet teremtő, a világot megtartó világfa mítoszát, Turay Balázs halott körtefája a világgyilkolás rettenetét idézi fel. Zsolt Béla Kilenc koffer című dokumentumregényében leírja, hogy a nagyváradi gettó főterén, miután a deportáló vonatok elindultak Auschwitz felé, ottmaradtak harmincötezer váradi zsidó kofferei. 1947-ben, amikor a regény megjelent, még nem voltak láthatók az auschwitzi múzeum hajbálái, műláb tornyai. De talán ezek sem érzékeltetik nagyobb erővel a tragédiát. A kofferek magukba zárták a tárgyakat, amelyeket az emberek használtak, szerettek, amelyekhez okkal vagy értelmetlenül ragaszkodtak. Az elhurcolásuk után mindez csak halott maradvány, egy elpusztított világ személytelen kövülete. Ezt a halálos képet, ezt a helyrehozhatatlan tragédiát sugallja Turay Balázs kiszáradt, halott körtefája is.   

A fotóművész a romagyilkosságok kapcsán két fényképsorozat készített.  A Hidegvérrel fekete-fehér képei portrék a túlélőkről. Az Amnesty International felkérésére fényképezett Mellőzöttek-sorozat színes felvételei a gyilkosságok helyszínén készültek, s arról a világról adnak képet, amelyben a meggyilkoltak éltek. Itt a falakon mindkét sorozatból látunk képeket. Getyinás Magdolna volt az öldöklő sorozat első áldozata. 2008. augusztus 7-én, Piricsén, a házukra, amelyben hárman aludtak, majd egy másik, közeli házra Molotov-koktélt dobtak. A 63 éves Magdolna kinyitotta az ajtót, ebben a pillanatban Kiss István lábon lőtte.  A gyilkosok úgy ítélték meg, céljuk eléréséhez, a véres etnikai háború kirobbantásához a gyújtogatás és a sebesülés nem elegendő: gyilkolniuk kell. 2008. november 2-án, Nagycsécsen kivégezték Nagy Tibornét, a sógorát, Nagy Józsefet és súlyosan megsebesítették Nagy Tibort.  A képen a meggyilkolt asszony fiát, ifjabb Nagy Tibort látjuk. A 2008. december 15-ei alsózsolcai támadás súlyos sérültje Rontó Krisztián. Rá Kiss Árpád két lövést adott le. Az első golyó csak a fiú kabátját lyukasztotta át. Ebbe a gyilkos nem nyugodott bele. A második lövés talált, maradandó károsodást okozott. Céljukat a gyilkosok Tatárszentgyörgyön érték el, 2009. február 22-én. Egy fiatalember, Csorba Róbert és egy kisgyerek szabályszerű kivégzése, egy kislány, Csorba Bianka súlyos sérülése országos döbbenetet keltett. Ez után senki sem áltathatta magát azzal, hogy a gyilkosságok nem függenek össze. A háttal ülő Jakab Renáta, akinek a társát és a kisfiát megölték, kislányát megsebesítették, arról beszélt, el akartak költözni a faluból „Már nem akartunk itt lakni. Más életet szerettünk volna, máshol akartuk nevelni a gyerekeket.” Hiába. A gyilkosok előbb érkeztek. És a rendőrségnél előbb érkeztek 2009. április 22-én Tiszalökre, ahol kivégezték Kóka Jenőt, augusztus 2-án pedig Kislétára, ahol rálőttek a 11 éves Tímeára, majd több lövéssel megölték az édesanyját, Balogh Máriát. Az ember, ha egyszer látta a fényképet, nem felejti el Kóka Jenő özvegye, Éva kemény, szigorú arcát. „A férjem jó ember volt, mindenki szerette – mondja Éva.  Egész életében dolgozott,” Majd hozzáteszi: „Amikor kimegyek a férjemhez a temetőbe, (…) leülök a sír mellé (…) Csend van, és mi együtt vagyunk. Ott közel van hozzám. A közelségétől megnyugszom. Ülök vele ott a nagy fák alatt.”

A fekete-fehér portrék komorsága mellett a színes képek szinte idillinek tetszenek: aranyló búzakalászokat látunk, kéken ragyogó virágokat. Valójában azonban ezek a képek nem idillt mutatnak. Hiszen a búza a földút mellett terem, amelyen  Kóka Jenő nap mint nap elindult a biciklijén a munkahelye felé, a virágok pedig a temetőben kéklenek  Kóka Jenő sírja körül.. A hengerelt mintás fal Kókáék egykori házában volt látható, a csillagos égre pedig Kókáék ablakából lehetett kilátni. Nem idillről szólnak ezek a felvételek, hanem a tönkretett, meggyilkolt idillről. Ugyanarról, amiről a kiszáradt, halott körtefa. Amiről az elhagyott, lommá vált bőröndök a kiürített nagyváradi gettó főterén.

Fuga, 2013. szeptember 5. 
6 532 karakter