Kőszeg Ferenc honlapja

Utoljára az SZDSZ 2008 áprilisában került döntési helyzetbe: kicsöppenve a koalícióból megtehette volna, hogy nem támogatja az MSZP kormányát, és ezzel kikényszeríti az előre hozott választást. Nem tette meg. 2010-ben már semmi sem állta útját az SZDSZ eltűnésének és a Fidesz kétharmados többségének.

Nyuszi a kalapból

A múlt héten [2008. április közepén] kötetlen beszélgetésre gyűlt össze néhány tucat értelmiségi. Közös bennük egyedül az volt, hogy valamennyien úgy érezték, nem fognak örülni, ha Orbán Viktor miniszterelnök lesz. Bár a társaságban szép számmal akadtak újságírók is, a sajtót mint hírközlő szervezetet kizárták a magánjellegű összejövetelről. Ezért tartózkodni fogok attól, hogy – egy kivételével – neveket említsek. A jelenlévők között sokan voltak olyanok, akiket az SZDSZ gyakran emlegetett „holdudvarához” szoktak számítani. Arról a holdudvarról van szó, amelyet emberi jogi meg romavédő nyavalygásai miatt a liberális párt aktív politikusai időnként a gyakorlati SZDSZ-politika tehertételének minősítenek. Illetve arról a holdudvarról, amelynek az egyetértő véleményét meg szokták lobogtatni egy-egy olyan tetszetős, de igazából senki által komolyan nem vett politikusi ötlet támogatására, amilyen például az országgyűlési választásokon kötelező női kvóta volt. (Ha az SZDSZ komolyan gondolta a kvótát, nyomban a javaslat leszavazása után bejelenthette volna: a következő választáson jelöltjeinek fele nőnemű lesz.)

Lohengrinre várva

Nem mondhatni, hogy az egybegyűltek hangulata valami fényes volt. Abban nagyjából egyetértettek, hogy a következő választást, akármikor lesz is, Orbán Viktor fogja megnyerni. Volt, aki ehhez nyomban a szélsőjobboldal rémuralmát vizionálta, volt, aki úgy vélte, csak olyan lesz, mint a konszolidált Horthy-rendszer, sok neobarokk koronahurcibálással, tömjénfüstös valláserkölcsi szónoklatokkal, de egyébként belül az Európában még tolerálható normákon.

Látszott, hogy némelyek már készülnek a Fidesz-korszakba való békés belenövésre. Egyetértés volt abban is, hogy ha az Orbán-kormányzást nem lehet is elkerülni, az nagyon rossz lenne, ha a Fidesz-MPSZ kétharmados többséget szerezne. Való igaz, Orbán Viktor kétharmados többséggel a háta mögött elnöki rendszert vezethetne be, amelynek 1989-ben, ha lehet, még hevesebb ellenzője volt, mint az SZDSZ, és szavazati jogot adhatna a határon túli magyaroknak. Azok aztán húsz éven át biztos szavazói lennének, hiszen más országban élvén nem volna se okuk, se alkalmuk rá, hogy elegük legyen a kormány politikájából. Vita inkább azon volt, csökken-e az esélye a kétharmados Fidesz-többségnek, ha csak 2010-ben lesznek a választások. Heves vita azonban e körül se támadt, mert a legtöbben úgy vélték: csökken. Igen, csökkenni fog Orbán fölénye, mert a mostaninál a helyzet rosszabb már nem lehet. A kisebbségi kormányzás aligha tartható fenn két évig. A kulcs tehát a koalíció helyreállítása. Csak az a kérdés lebegett a levegőben, hogyan lehet a látványos kilépés után visszatérni a kormányba.

Aztán amikor már mindenki úgy érezte, nincs, aki megmentse Brabanti Elzát, megérkezett Fodor Gábor. Szőke volt és elegáns, ahogy Lohengrinhez illik. Csak kardja nem volt meg hangja. Utolsó érdemi hozzászólóként, behízelgő modorban mondta el, amit előtte már többen is: kell a koalíció, de új programmal, új emberekkel. A megkönnyebbülés hangulatában nem illett megkérdezni: mi az új program, kik az új emberek. Másnapra aztán kiderült, ha új program nincs is, az új ember megvan. Ki gondolta volna: Kuncze Gábornak hívják. Fodor persze bizonnyal nem rá gondolt. Mert ha Kuncze végül elfogadja a jelölést, akkor Fodornak negyedszerre sem sikerül kitörnie az örök lúzer szerepéből. (Eddig Orbánnal, Demszkyvel és Kókával szemben veszített, több dobása valószínűleg nincs.)

Némelyek úgy vélik, a koalícióból való kilépésnek eleve megvolt a forgatókönyve. Ha ez igaz, nehéz megmondani, mi volt a szerző mondanivalója.  Ha az volt a cél, hogy lecseréljék a népszavazási vereség után tehertételnek tetsző Gyurcsányt, ez nem jött be: az MSZP, mint külső támadás esetén mindig, ezúttal is összezárt. Ráadásul az SZDSZ-re szavazó értelmiségnek az a része, amely beleszeretett Gyurcsányba, mert az MSZP vezetői között látott végre egy embert, aki más volt, mint a szociáldemokratának átkeresztelt Kádár-kori funkcionáriusok, személyes sértésnek vette, hogy idolját épp az SZDSZ próbálja hátba szúrni. Ha a megroggyant hitelű Kókát próbálták a kilépéssel afféle önérzetes és szuverén liberális fenegyerekké stilizálni, hát ez se sikerült. A fentebb említett összejövetel véleményformáló résztvevői nem csináltak titkot abból, hogy az SZDSZ elnökét szerencsétlen bohócnak látják, aki a pannon pumával meg a dübörgő gazdasággal megalapozott hírnevét csak megkoronázta a mostani kirohanásával.  Mindez annyira képtelen, hogy a külső szemlélő inkább arra hajlik, a kilépés éppen olyan átgondolatlan volt, mint amikor 1994-ben Magyar Bálint megüzente az abszolút többséget szerzett MSZP-nek, az SZDSZ csak akkor lép vele koalícióra, ha nem Horn Gyula lesz a miniszterelnök.   

Fodor Gábor is sokat tett azért, hogy lejárassa magát. Azoknak a szemében, akik a kilépésben valamilyen újrakezdés esélyét látták, azzal rombolta a saját mítoszát, hogy elsőként kezdett kacsintgatni az MSZP felé. A koalíció barátait viszont azzal bőszítette maga ellen, hogy tabut sértett: nyitásról beszélt a Fidesz felé. Holott ő tudhatná a legjobban, a Fidesz Baja Ferenccel előbb borulna össze, mint az SZDSZ-szel. De még az SZDSZ-szel is inkább, mint az Orbánék szemében Gerébnek minősülő Fodor Gáborral. 

Mégis egyre világosabb lett, hogy Fodorral szemben Kókának aligha van esélye. Kóka látványos bukása pedig magával ránthatja azt a – Tamás Ervin szavával (Népszabadság április 19) – „jól körülírható csoport”-ot is, amely Kókát létrehozta, és amelynek a számára „egy esetleges Fodor-győzelem majdnem akkor csapás, mint Orbán hatalomba emelése”.

Munkára, harcra kész

Kunczét nem először húzzák elő vészhelyzetben Jolly Jokerként. A neve már 1991-ben felmerült, mint Tölgyessy ellenjelöltje. A puhatolózást akkor azzal hárította el, hogy nem is tagja az SZDSZ-nek. Bár frakcióvezetőként 1993 februárjától tagja volt a párt legszűkebb vezetésének, elnök 1997 áprilisában lett, egy újabb vészhelyzetben, amikor Pető Iván lemondott, mert a Tocsik-ügy miatt egy koronás főnek is hullania kellett (átmenetileg). 1998-ban, az SZDSZ súlyos választási veresége után lemondott, ahogy ilyen helyzetben egy pártelnöknek tennie kell. A vicc csak az, hogy utóda Magyar Bálint lett. 2000-ben Demszky megpróbált fordítani az SZDSZ politikai vonalán, kampányrendezvényére – mintegy a bocsánatkérés gesztusával – meghívta Tölgyessyt. Elnöki posztján, ha nem is olyan durva módszerekkel, mint Tölgyessyt, őt is kikészítették, lemondása után megint Kuncze következett. Koalíciós miniszterelnök-helyettesként dörmögő humorával meg tudta teremteni a szuverenitás látszatát. Valójában igen korlátozott szuverenitás volt ez: határát egyrészt az SZDSZ szűkebb vezetésének akarata jelölte ki, másrészt a miniszterelnök öntörvényű politikája. Az apró kormányfő szívesen abrichtolta termetes helyettesét. Amikor végre beleegyezett, hogy menessze Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányt, aki látványosan semmibe vette miniszterét, rákényszerítette a belügyminisztert, hogy cserébe áldozza fel Túros Andrást, az egyetlen rendőri vezetőt, aki lojális volt hozzá. Ráadásul új országos főkapitányjelöltként a Borsod megyei főkapitányt kellett a miniszterelnök elé terjesztenie, akinek az volt a legfőbb érdeme, hogy segített homályba burkolni Horn Gyula autóbalesete körülményeit.

2005 őszén Kuncze tekintélyét újólag megtépázta, hogy kiállt Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány mellett, akiről leváltása után derült ki, hogy nemcsak brutális és kétbalkezes vezető, de egyúttal üzlettársa is a volt fideszes belügyminiszternek. Az pedig már a jó ízlés határait kezdte ki, hogy Révész Máriusz képviselőt, akinek a rendőrök a vállcsontját törték el, Révész Mártíriusznak keresztelte át. Ez sem állta útját azonban annak, hogy 250 holdudvaronc petícióban kérlelje a volt elnököt, vegye át újra Caesar babérkoszorúját.

Madárjóslás

Az április 27-i küldöttgyűlés valószínűleg jóvá fogja hagyni a koalícióból való kilépést, de felhatalmazza az ügyvivőket, hogy keressék a megegyezés lehetőségeit, beleértve egy új koalíciós szerződés megkötését. Ha pedig Kunczét is sikerül meggyőzni, s Magyar Bálint talán nem állt volna ilyen látványosan Kuncze újraválasztása mellé, ha nem látna jó esélyt erre, júniusban legitim elnöke is lesz az SZDSZ-nek, a kormány pedig kitart akár 1910-ig. A program hiányán azonban a régi-új elnök se változtat. „A helyzetben ez a tragikus: az ország jövője bátor reformpolitikát kívánna, a politikai osztálynak azonban nincs olyan szelete, amely rendelkezne az ehhez szükséges bizalmi tőkével – írta Bauer Tamás (Népszabadság április 16.) – (…) Marad az ország további leszakadása. Előre hozott választás ezen nem segít”.

Lehet, hogy nem. De a bizalmi tőkéjét vesztett kormány két éves továbbvegetálása, a választók megnyerése érdekében már most megígért kétes hitelű és kétes hatású hangulatjavító intézkedések az ország helyzetén inkább rontanak. Koránt sem biztos, hogy két év múlva kisebb lesz az esélye annak, hogy a Fidesz-MPSZ kétharmados többséget kap. Mint ahogy az sem biztos, hogy most megkapná a kétharmados többséget. A választópolgárok ugyanis sokszor okosabbaknak bizonyulnak, mint a politikusok.

Az SZDSZ számára elvben volna egy másik út. Megtehetné, hogy komolyan veszi a kilépését a koalícióból, kritikusan végiggondolja, helyes volt-e, hogy a demokratikus ellenzék pártja örök szövetséget kötött a pártállami funkcionáriusok pártjával, és az értékelés eredményeképpen maga kezdeményezné a parlament föloszlatását. Kockázatos lépés lenne, de talán van öt százaléknyi szavazó ebben az országban, aki nem adja szívesen a szavazatát sem a Fideszre, sem az MSZP-re.

Ez persze elméleti lehetőség. Egy ilyen váltáshoz új pártvezetést kellene választani. Ma pedig az SZDSZ maradék tagságának nagy része függ a pártvezetéstől: önkormányzati vagy inkább volt önkormányzati képviselők, pártdelegáltak különböző felügyelő bizottságokban, fizetett pártalkalmazottak.

Engedelmesen megválasztják azokat a küldötteket, akik engedelmesen újraválasztják a pártvezetést.

S ha lejáratott SZDSZ az öt százalékot se éri el?  Még mindig ott a listakapcsolás lehetősége. 15-20 képviselő az MSZP karjai közt is bejuthat a parlamentbe. Felerészben remélhetőleg nők lesznek…

Hírszerző, 2008. április 22. (hirszerzo.hu)

10 228 karakter