A Kit rettenet űz című ciklust, amely a menekülőkkel foglalkozó cikkeimet tartalmazza egy írással kezdtem, amelyet Kecskés Orsolya és ékszerkészítő művésztársai felkérésére írtam, kiállításuk katalógusának bevezetőjeként. A kiállított ékszerek eladásából származó bevételüket ugyanis a menekültek javára ajánlották fel. Akkor kölcsönösen úgy találtuk, hogy kis írás túlságosan sok jogi utalást tartalmaz. Új szöveget írtam, végül ez jelent meg a katalógusban. A katalógusszöveggel indított ciklust a katalógus szövegével fejezem be.
A strucctojás gyűrű
Vámosszabadi dolgozó népének ajánlom
Csorna, Kalocsa után Vámosszabadi polgármestere, képviselőtestülete és lakossága tiltakozik a menekültek befogadása ellen. Az idegenrendészeti és menekültügyi hatóságok a belügyminisztertől a fogdaőrökig húsz éve szövegelnek menekültáradatról, húsz éve nevezik a menedékkérőket illegális migránsoknak, húsz éve írják az eszelős jogszabályokat, hogy a menekülőket minél tovább börtönben tarthassák, és rákényszerítsék őket, hogy minél hamarabb tovább szökjenek Magyarországról a civilizált és emberséges európai országokba. Most nekik kell szembenézniük azokkal a félelmekkel, rémlátásokkal és hazugságokkal – a menekülők veszélyeztetik a közbiztonságot, a közegészségügyet –, amelyeket ők gerjesztettek, ők terjesztettek.
Nigériai vagyok, Chris Ekwensinek hívnak. Idejöttem Magyarországra, menedékjogot kértem, itt meg börtönbe zártak.
Azt mondták, ez nem börtön, hanem őrzött szállás. Az a lényeg, hogy nem engednek ki. Itt ülünk egész nap a zárkában, nézzük a televíziót, nem csinálhatunk semmit. Naponta egy fél óráig használhatjuk az internetet. A bátyámmal csetelek, ő Bécsben van, nem ül börtönben.
Hogy én miért? Nagy az én bűnöm. Mea maxima culpa. Azért mondom így, mert katolikus vagyok. Jos városában laktunk, Nigéria középső részén. Nigéria déli részén a többség keresztény, északon a muszlimok vannak többségben. De a középső részen vegyes a lakosság, ott mifelénk mindennaposak a vallási összecsapások. Ráadásul mi a berom kisebbséghez tartozunk, más a nyelvünk, mint például a muszlim hauszáknak. Közülünk majdnem mindenki római katolikus. 2010 márciusában a közeli dombokról jöttek le a fanatikus muszlimok, hogy bosszút álljanak egy korábbi összecsapás áldozataiért. Mire a katonaság megérkezett, a környező falvakban meg bent a városban ötszáz embert öltek meg. Megölték az öcsémet is, pedig ő még iskolás volt, biztosan nem tehetett semmiről. Akkor határoztuk el a bátyámmal, hogy eljövünk Nigériából. Persze nem volt egyszerű, fejenként ötezer dollárt kellett összegyűjtenünk az embercsempészeknek Végül nem is maradhattunk együtt, ez volt a bátyám szerencséje. Őt Olaszországba vitték egy cseppnyi hajón, csoda, hogy túlélték az utat. Őt is fogva tartották egy ideig, de aztán eleresztették. Átment Ausztriába, ott kért menedékjogot. Csak pár hétig kellett a menekülttáborban laknia, aztán kapott szállást, kap egy kis pénzt, és keres is valamit. Valószínűleg meg fogja kapni a menekültigazolványt. Minket sajnos Görögország felé vittek. Azt mondták, továbbra is rejtőzködnünk kell, mert ha a görög rendőrök elfognak, összevernek, és az is lehet, visszavisznek Afrikába. Sikerült elbújnunk, aztán egy éjszaka elvittek Macedóniába, onnan Szerbiába. Ott is bujkáltunk, az erdőben éltünk, de ott nem nagyon törődtek velünk. Kátrányos papírból összetákolt kunyhókban laktunk, voltunk néhányan afrikaiak is, de a többség afgán meg iraki. Jött az embercsempész, hogy próbáljunk meg átmenni a határon, Magyarországra. Ha szerencsénk van, átjutunk Ausztriába. Ha a magyarok elfognak, mondjuk nagyon határozottan, hogy asyl, asyl. Addig mondjuk, amíg be nem írják a papírjaikba. Mert ha nem írják be, visszavisznek a szerb határra, és átadnak az ottani rendőröknek. Hát elfogtak, nem akarták beírni az asylt, de én kiabáltam, meg azt is kiabáltam, hogy advokat, végül beírták. Akkor elvittek egy másik városba, egy menekülttáborba. Ott végre meghallgattak, aki meghallgatott, tudott angolul. Elmondtam, mi történt Josba. Tudta, nem kellett bizonygatnom az öldöklést, mégis legyintett rá. 2011 áprilisában, mondta, nagy többséggel választották meg a mostani elnököt, Nigériában demokrácia van. Hiába magyaráztam, hogy éppen 2011-ben mindennaposak voltak a vallási összecsapások. Költözzek délre, mondta, ott keresztény többség van, ott senki sem fog bántani.
Otthon a bátyámmal drótból, gyöngyökből ékszereket készítettünk. A mesterséget az apánktól tanultuk, aki még az ősi módon, hagyományos módszerekkel dolgozott. Jos valaha népszerű város volt, sok turista látogatta külföldről meg az ország más részeiből is. Szívesen vették a régi stílusú ékszereket, sokat dolgoztunk, de elég tisztességesen kerestünk. Aztán az öldöklések híre elriasztotta a turistákat. Egyre jobban rá voltunk utalva egy-két kereskedőre, aki felvásárolta az ékszereket, és elvitte őket Lagosba, más távolabbi városokba meg külföldre. Az árakat persze ők diktálták. De a mi ékszereink nagyon szépek, kapósak voltak, a kereskedők nem szívesen mondtak le róluk, így időnként megmakacsoltuk magunkat, és sikerült elérnünk azt az árat, amit mi mondtunk. Volt néhány újításunk is. A strucctojásnak erős, négy milliméter vastag héja van, mintákat karcoltunk a tojáshéj egy szépen hajló darabjába, aranyba foglaltuk, gyűrű vagy melltű lett belőle. Úgy vették, mintha drágakő volna. A bátyám Ausztriában elkezdett ékszereket készíteni, küldött róluk az interneten néhány fényképet. Még neki sincs menekültigazolványa, de ott senki sem veszi zokon, ha a menedékkérő keres egy kis pénzt. Bécsben, mondja a bátyám, minden sarkon áll egy afrikai, és ékszereket, faragásokat, hangszereket kínál. Az esti újságot pedig főképp pakisztániak árulják. Gondoltam, én is készítek pár ékszert, hátha sikerül eladni őket. Hazulról hoztam egy tekercs drótot, néhány grammi aranyat is, pár szem gyöngyöt meg maradt nálam egy darab strucctojáshéj is. Mindezt jól elrejtettem a ruhámban, így nem vették el az embercsempészek. A menekülttábor mellett egy kis irodában szociális munkások dolgoztak, igyekeztek segíteni a táborlakóknak. Megengedték, hogy bejárjak az irodájukba, kerítettek fogót, használhattam a gáztűzhelyt is. Hamarosan elkészült néhány ékszer. A strucctojásgyűrű különösen jól sikerült. Bementem a városba, leterítettem a járdára egy kis gyékényt, kiraktam az árumat. Hamarosan meg is vettek két láncot, de közben volt, aki nagyon ellenségesen méregetett. Egyszerre odajött egy egyenruhás ember, hogy van-e árusítási engedélyem. Persze nem volt. Beleszólt a telefonjába, egy perc múlva előkerült egy rendőr, az igazolványomat kérte. Odaadtam a papírt, amit a táborban kaptam. Mint menedékkérőnek nincs jogom a táboron kívül kereső tevékenységet folytatni. Ezt persze nem értettem meg, de egy diákforma fiatalember lefordította angolra, amit a rendőr mondott. Bekísértek a rendőrségre, vissza se mehettem a táborba a holmimért, elhoztak ide, egy másik városba, és úgy őriznek, mintha terrorista volnék. Másnap elvittek a bíróságra, a bíró harminc napra rendelte el az őrizetet, mert megszegtem a menedékkérőkre vonatkozó szabályokat. A tolmács megsúgta: a harminc napot újabb meghallgatás nélkül meghosszabbíthatják. Arra számítsak, hogy legalább fél évet leszek a börtönben. De talán jobb is így, mert a városban annyira gyűlölik a tábor lakóit, hogy az életünk sincs biztonságban. Pedig itt nem muszlim fanatikusok élnek, hanem állítólag keresztény európaiak.
Az az igazság, hogy én Nigériában nem is tudtam, hogy létezik egy Magyarország nevű ország. De amióta itt vagyok a börtönben, sokszor gondoltam rá, ha egyszer kiszabadulok innen, az unokáimat is arra fogom tanítani, akárhová is utaznak, Magyarországot kerüljék el, amilyen messzire csak tudják.
Bross és gyűrű – Kecskés Orsolya strucctojás ékszerei
Utójáték
– Dandártábornok úr, kérte, hogy fogadjam. Mi a probléma? Pénzt nem tudok adni, nem fér bele a költségvetésbe.
– Jelentem, nem kérni jöttem. Egy kis ajándékot hoztam a méltóságos asszonynak, Gyűrű, strucctojás héjából.
– Hm, dandártábornok úr! Nincs már olyan, hogy méltóságos asszony.
– Most nincsen. De volt, és lesz megint. Aki ebben a székben ül, az méltóságos úr.
– Nem mondom, szép gyűrű, egészen eredeti. Nyilván valamelyik afrikai majomembertől kobozták el. De hogy számolnak el vele?
– Jelentem, jegyzőkönyveztük, hogy mint érték nélküli tárgy megsemmisítésre került.
– És mi lett a majomemberrel?
– Kiengedtük az őrizetből. Volt annyi esze, hogy elindult Ausztria felé. A biztonság kedvéért észrevétlenül a határig kísértük, hogy lássuk, elment-e. Ott kint teleüvöltik a világot, hogy itt a menedékkérők nincsenek biztonságban. Szóval visszaadni aligha fogják.
– Dandártábornok úr! Azt hiszem, készülhet rá, hogy hamarosan megkapja a vezérőrnagyi csillagot.
– Méltóságos uram, a hazámat szolgálom! Kérem, tolmácsolja legalázatosabb hódolatomat a méltóságos asszonynak.
***
(A fenti íráshoz a késztetést Kecskés Orsolya strucctojáshéjból készült ékszereinek és négyfős ékszertervező csoportjuk más munkáinak köszönhetem.)
Élet és Irodalom, 2013. július 26.
15 990 karakter