Gyurcsány Ferenc 2006-os választási győzelme után úgy tetszett, megnyílik a lehetőség, hogy Magyarország immár az Európai Unió tagjaként határozott lépésekkel közeledjen Nyugat-Európa sikeres országaihoz, az uniót létrehozó „magországokhoz”. Napirendre került a közigazgatás átszervezése, a megyék felváltása egy korszerűbb regionális rendszerrel. Komoly döntések születtek annak érdekében, hogy a pártállam állambiztonsági iratai végre valóban megismerhetők legyenek. Az új egészségügyi miniszter, akit a kisebbik koalíciós párt delegált a kormányba, átgondolt tervekkel fogott hozzá az egészségügy átszervezéséhez. Úgy hittem, ez az helyzet, amikor van esély a rendészet, a rendőrség túlcentralizált, katonai szervezetének az átalakítására és egy korszerű, racionális migrációs politika kialakítására. Két cikket írtam: egyet a rendőrség, egyet pedig az idegenrendészet, a menekültügy reformjáról. Talán ez volt az egyetlen alkalom, hogy azzal a szándékkal és reménnyel írtam publicisztikát, hogy írásaim a döntéshozókat is befolyásolják. Ennek érdekében írásaimat leadásuk előtt megvitattam a kiváló jogász Papp Imrével, aki ekkor az Igazságügyi Minisztérium közjogi helyettes államtitkára volt. Mindkét cikk 2006 júniusában jelent meg, visszajelzés nem érkezett, szeptemberben pedig erőszakos tüntetések kezdődtek, amelyeket a rendőrség szakszerűtlenül kezelt. Ez lerombolta a bizalmi tőkét, amelyet a kormányfőnek sikerült megszereznie, és teret nyitott a Fidesz féktelen uszításának a kormány és a tervezett reformok ellen. Utólag úgy tetszik, Orbán Viktor felismerte, ha ellenfelének sikerül keresztülvinnie például az egészségügy reformját, a kormány több cikluson át hatalmon maradhat. Ebben a politikai párviadalban már nem számított, hogy a szükséges változások elmaradásának az egész ország látja kárát.
Reformok évadja
A felbomló szovjet tömb országai közül Magyarország 1989-ben elsőként csatlakozott a genfi egyezményhez – igaz, azzal a fenntartással, hogy csak európai menekülteket fogad. Létrejött a menekültek fogadásának központi szervezete a Belügyminisztérium alárendeltségében, de nem rendőri hivatalként – bár a területi ügyintézők rendőrök voltak, néhányan pedig a föloszlatott III/III. csoportfőnökségtől kerültek a menekültügybe. A menekültügyet és az idegenrendészetet hol az egy lépés előre, két lépés hátra, hol a két lépés előre, egy lépés hátra politikája jellemezte. Most ezen a területen is elérkezett a reformok ideje. Az esélyek nem rosszak, talán jobbak, mint a rendészet szerteágazó területén. 2004-ben, az uniós csatlakozással hatályba lépő módosításokat már nem a belügy, hanem az Igazságügyi Minisztérium készítette elő. most az egész területnek az Igazságügyi és Rendészeti tárca lesz a gazdája.
2002-től – egy lépés előre – az idegenrendészet a rendőrségtől egy civil hivatal ügykörébe került. De azóta – két lépés hátra – akár a rendszerváltás előtt, egyetlen hivatal, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal döntésén múlik minden Magyarországra beutazni szándékozó vagy itt tartózkodó külföldi sorsa, a vízumkérelem elbírálásától a menedékjog megadásán át a honosításig. Pedig alapvetően különböző ügyekről és feladatokról van szó.
A menedékjogi eljárás egy nemzetközi megállapodás, a genfi egyezmény, alkalmazása a hazai jogban. A menekült nem attól menekült, hogy valamely ország hatóságai menekültként elismerik, hanem mert megalapozottan tart attól, hogy hazatérése esetén származási országában üldöznék. A nemzeti hatóság csupán azt vizsgálja, hogy megalapozott-e kérelmező félelme . A menedékjogi eljárásban tehát nem lehet szerepe az ország bevándorláspolitikájának, a külföldiek beutazására és letelepedésére vonatkozó enyhébb vagy szigorúbb szabályoknak. Ebből az következik, a döntést hozó állami hatóságok részben függetlenek a kormányzat politikájától. [Ausztriában az első fokú döntést a Független Menekültügyi Szenátus bírálja felül, amely nincs alárendelve a kormánynak, Németországban a Szövetségi Menekültügyi Hivatal döntéshozó tisztviselői bírói függetlenséget élveznek]. Az Európai Unióban a menekültügy közös uniós ügy, a cél az egységes menedékjogi eljárás. Ennek jegyében születtek meg a menedékjogi eljárásra vonatkozó irányelvek, amelyeket az unió országaiban kötelezően alkalmazni kell. Magyarország (számos más országhoz hasonlóan) már most is késésben van. [Az úgynevezett befogadási irányelvet, amely egyebek közt kimondja, hogy a menedékkérők iskolaköteles korú gyermekei számára biztosítani kell az iskolai oktatást, már a múlt év óta alkalmazni kellene. Ez év őszéig kell átültetni az úgynevezett kvalifikációs irányelvet, amelynek értelmében csökkenteni kell az elismert menekültek és a humanitárius védelemben részesülők jogállása közötti különbséget.] A menedékjogi jogalkotás irányát tehát a Brüsszelben kidolgozott irányelvek határozzák meg. Az irányelvekben biztosított jogoknál többet lehet adni, kevesebbet nem.
A magyarországi menekültpolitika az elmúlt tíz egynéhány évben – függetlenül a kormányok változásától – arra a hallgatólagos megegyezésre épült, hogy a menekülők mihamarabb hagyják el az országot. Annak a 44 ezer személynek, aki 1999 és 2005 között Magyarországon védelmet kért, az 54 százaléka az eljárás első heteiben tovább menekült. Ha nem így tesz, a menekültellátó rendszer rövid idő alatt összeomlott volna. A többiek később követték őket, beleértve az 1200 elismert menekült nagy részét. A hazai jogszabályok és a hazai hatóságok az elismert menekülteknek sem biztosítottak integrációs lehetőséget, sőt az integráció elősegítésére igénybe vett ENSZ-pénzeket is arra használták, hogy az elismert menekülteket elkülönítsék a magyar társadalomtól.
Az eredmény az, hogy ma a legnagyvonalúbb becslés szerint sem tartózkodik itt 2000 külföldi, akinek az elmúlt tíz évben bármi köze lett volna a menekülteljáráshoz. Magyarország – hasonlóan az EU volt szocialista új tagországaihoz – bízvást kiírhatja a határra: „Menekültmentes övezet”. Brüsszelben ezt persze pontosan tudják. Előbb-utóbb tehát vége lesz annak, hogy az új tagországok kivonják magukat a menekültellátás közös terhe és felelőssége alól.
Akár egy hivatal szervezeti keretén belül marad, akár önálló intézmény irányítása alá kerül, a menekültügynek ki kell szabadulnia az idegenrendészet nyomasztó túlsúlya alól, hogy a mindenkori kormány változó igényeitől függetlenül alkalmazhassa a hazai gyakorlatban a nemzetközi és hazai menekültjogot.
Amióta jóval kevesebb menedékkérő érkezik Magyarországra, mint korábban (a 2003. évinek a harmada), és amióta (2004. május 1-je óta) a hivatal elutasító határozatát a Fővárosi Bíróság peres eljárásban bírálja felül (azaz a kérelmező ügyvédjének módja van érvelni a kérelem mellett), az elismerések aránya megnőtt, és sokat javult az eljárások színvonala is. Ezen tehát nem kellene változtatni. A humanitárius védelemről viszont a menedékjogi eljárásban kell dönteni. Ez az úgynevezett kvalifikációs irányelv előírása, annak ellenére, hogy a Fidesz 2002-ben kilökte a befogadotti elismerést (a humanitárius védelmet) a menedékjogi törvényből.
A nem állami szervezetek számára pályázattal megszerezhető költségvetési és uniós támogatás révén e szervezetek jogi és szociális segítséget nyújtanak a kérelmezőknek, és – például munkaközvetítő irodák felállításával – elősegíthetik az elismert menekültek integrációját, valamint azt, hogy a humanitárius védelemben részesülők önellátóvá váljanak. Mindez sokkal kevesebb kerül, mint a ma 30 százalékos kihasználtsággal működő befogadó állomások és közösségi szállások fenntartása, ahol a külföldiek éveken át teljes ellátást kapnak, de képtelenné válnak arra, hogy gondoskodjanak magukról. Ahogy a vései táborban elraktározott vajdaságiakkal történt. A menekültek és befogadottak – összefoglalóan: a nemzetközi védelemben részesülők – integrációjával kapcsolatos hatósági feladatok végrehajtását ugyancsak a menekültügyi hatóságoknak kellene koordinálnia.
Az idegenrendészeti ügyintézés a BM bevándorlási Állampolgársági Hivatala (BÁH) hét regionális igazgatóságának a feladata. Ha létrejönnek a regionális közgyűlések, észszerű lenne, ha a regionális igazgatóságok a regionális önkormányzatok alárendeltségébe kerülnének, sőt az egy évnél rövidebb időre szóló tartózkodási engedélyt, amelyet 2002. előtt a városi rendőrkapitányságok adtak ki, kiadhatnák a kistérségi önkormányzati társulások hivatalai. Ehhez csökkenteni kellene az idegenrendészeti hatóságok mérlegelési jogkörét: aki megfelel a feltételeknek, annak az engedélyt, főszabályként, ki kell adni. A másodfokú közigazgatási hatóság lehet továbbra is a BÁH, de az is lehetséges, hogy ez a jogkör a regionális közigazgatási hivatalokhoz kerüljön, az idegenrendészeti szakirányítás pedig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz.
Évek óta szó van arról, hogy ki kellene dolgozni a Magyar Köztársaság migrációs stratégiáját. El is készült több tervezet, de egyik sem jutott olyan állapotba, hogy a parlament megvitathassa. A majdani stratégiában egymás mellett kell érvényesülniük (1) az uniós elveknek; (2) a hasznossági elvnek; (3) az emberi jogi alapelveknek és (4) a határon túli magyar kisebbségekkel kapcsolatos elveknek.
1. Mindmáig a magyar társadalom csak azzal a jelenséggel találkozott, hogy az unió egyes országai, a magyar munkaerő-vándorlás legfontosabb célországai (Ausztria, Németország) késleltetik a munkaerő szabad áramlása elvének alkalmazását. Románia csatlakozása után számolni kell romániai munkaerő beáramlásával, aminek a bérek leszorítása lehet a következménye. A szabad áramlás késleltetése viszont rossz üzenet lenne a román társadalom számára, és a súlyosan érintené a romániai magyarokat is. Erről a kérdésről tehát meg kell indulnia a társadalmi és tudományos vitának.
2. A hasznossági elv azt jelenti, hogy elsősorban azoknak kell tartózkodási lehetőséget, munkavállalási engedélyt biztosítani, akiknek a munkájára szükség van. Az uniós tagországokból érkező munkaerő előnyt élvez, de érkeznek mind munkavállalók, mind vállalkozók az unión kívüli országokból is. Boldogulni akkor tudnak, ha szükség van rájuk – ezt mutatja a kínaiak példája is. Ha pedig szükség van rájuk, akkor a beilleszkedésüket nem szabad többnyire értelmetlen és hatástalan bürokratikus akadékoskodással nehezíteni.
3. A családi együttélés védelmére vonatkozó idegenrendészeti szabályok fokozatosan változtak és változni fognak a jövőben is, hiszen alkalmazni kell a rájuk vonatkozó uniós irányelveket. A cél az, hogy (kivéve ha a külföldi családtag bizonyíthatóan súlyos veszélyt jelent a közbiztonságra) az idegenrendészeti jogszabályok senkit se válasszanak el a családjától. Aki hosszú ideje Magyarországon él, esetleg itt nevelkedett, nem is beszéli országa nyelvét, pusztán idegenrendészeti okból ne kényszerüljön az ország elhagyására, vagy arra, hogy tartósan jogi bizonytalanságban éljen.
4. Mindenkinek joga van rá, hogy boldogulhasson a szülőföldjén. Annak azonban, aki magyar lévén Magyarországon akar élni, ezt lehetővé kell tenni. Ebben a tekintetben előrelépés, de nem megoldás a honosítási eljárás egyszerűsítése. Ha a kedvezményes honosításnak a jogszerű tartózkodás a feltétele, annak pedig a munkavállalási engedély, akkor a munkáltatók érdekeitől függ, hogy a határon túli magyar, aki Magyarországon akar élni, lehet-e magyar állampolgár. Azoknak tehát, akiknek a felmenői magyar állampolgárok voltak, anyanyelvként beszélik a magyart és magyarnak (vagy magyar cigánynak!) vallják magukat, és életvitelszerűen Magyarországon kívánnak élni, szinte alanyi jogon jár a tartózkodási, a letelepedési engedély és rövid határidőn belül a magyar állampolgárság.
Magyarország csatlakozott az Európa Tanács állampolgársági kertegyezményéhez, de az egyezményt, amely immár magyar törvény, fenntartással hirdette ki: nem fogadta el az egyezménynek azt az előírását, amely szerint a honosítást elutasító döntést indokolni kell, és biztosítani kell a jogorvoslati lehetőséget. Így Magyarország Dánia és Bulgária oldalán, de ellentétben Németországgal, Ausztriával, Romániával, a Cseh Köztársasággal és még egy sor további országgal – az egyezményhez csatlakozott európai országok azon kisebbségéhez tartozik, amely az állami szuverenitás védelme nevében honosítási ügyekben nem teszik lehetővé a jogorvoslatot. A hivatal a köztársasági elnök tekintélye mögé bújik, (és őt jártja le), mondván, hogy az államfő döntésével szemben nem lehet helye a jogorvoslatnak. Holott a döntést természetesen nem a köztársasági elnök hozza, hanem a BÁH állampolgársági igazgatósága. Sőt sok esetben a Nemzetbiztonsági Hivatal, amely azzal zsarolja a honosítást kérő külföldieket, hogy sosem lesznek magyar állampolgárok, ha nem lesznek egyúttal besúgók. 2002. és 2005. között 1954 kérelmét utasítottak el, egyedülállók és családok kérelmét indokolás nélkül. Több ezer régóta Magyarországon élő embert tartanak tehát sok éven át teljes bizonytalanságban. Ezt a botrányos jogszabályt ki kell végre gyomlálni a magyar corpus jurisból.
Népszabadság, 2006. június 30.
11 143 karakter