A baloldali sajtó és a baloldali közvélemény úgy véli, a jobboldali kormányok a Horthy-korszakot akarják visszaállítani. A Fidesz-kormány 2010 óta valóban látványos gesztusokkal törekszik a Horthy-korszak külsőségeinek feltámasztására. Csakhogy a huszadik század első felében, mind a dualizmus idején, mind a Horthy-korszakban épültek a bérből élők számára megfizethető bérlakások, jelentős mértékben bővült a társadalombiztosítás rendszere, tanyasi iskolák és új egyetemi városrészek jöttek létre. Ilyesminek manapság nincs nyoma, a társadalombiztosítás szétverése a szemünk láttára zajlik. Lehet, hogy némely vonatkozásban a Fidesz-korszaknál a Horthy-korszak is jobb volt?

Új Horthy-korszak?

Új reformkor vagy új Horthy-korszak?
Tamás Gáspár Miklós, Beszélő, 1990. március 24.

Hétköznapi történeteket akarok elmondani, történeteket szegénységről, nélkülözésről, amelyek végződhetnek a remény felcsillanásával, de végződhetnek a teljes reménytelenség fojtogató jeleivel is. Az efféle történetek, illenek a karácsony hangulatához. Gondoljunk csak Dickens megható kisregényére, a Karácsonyi énekre.

Akinek szerencséje volt, akit meg elkerült a szerencse

Edina huszonnégy éves volt, Lajos huszonhét, amikor összeházasodtak. Össze kellett házasodniuk, mert Edina gyereket várt. A közös életüket Lajos szüleinél kezdték meg, egy községben, a fővárostól ötven kilométerre észak-kelet felé, egy hatvan éve épült, rossz állapotú családi házban. A szegénység Lajosék családjában örökletes volt.  A házban a betegeskedő szülőkön kívül ott lakott István, Lajos bátyja az élettársával és a három gyerekükkel meg Lajos húga is. Lajos egy autószerelőnél kapott munkát mint segédmunkás, Edina jobb módú helybeliekhez járt takarítani, de ezt hamar abba kellett hagynia, mert megszületett Renáta. Bölcsőde a faluban nem volt, Edina otthon maradt a gyerekkel. A sógornők sokat veszekedtek, mert István gyerekei késő estig hangosak voltak, Renáta pedig, aki amúgy is érzékeny, nyugtalan gyerek volt, minduntalan felriadt a kiabálásra. Edina azt akarta, költözzenek be a fővárosba, Lajos tartott ugyan a költségektől, Edina azonban kijelentette, mihelyt Regina óvodás lesz, állásba megy. Arra, hogy szociális bérlakást kapjanak, egy gyerekkel, újdonsült fővárosi lakosként, semmi esélyük sem volt, a kiírt pályázatok feltételeinek nem feleltek meg, bár Edina ismét terhes volt. Albérletbe költöztek Rákosszentmihályon. Itt akkor egy egyszobás albérlet havi díja 75 ezer forint volt, a lakásköltség tehát a rezsivel százezer forint. Edina egy közeli vendéglőben és egy iskolában vállalt takarítást. Úgy gondolták, hogy a második gyereket, egy fiút, hat hónapos korában bölcsődébe adják, így a házaspár keresete a családi pótlékkal együtt meghaladja a 250 ezer forintot, ebből kijön a lakhatás költsége. Csakhogy Renáta nehezen bírta az óvodát, sokat betegeskedett, Edinának újra meg újra otthon kellett maradnia, táppénzt azonban csak az iskolai munkahelye után kapott, a vendéglőben feketén dolgozott. Lajosék először a rezsivel maradtak el, majd az albérlet díját se tudták kifizetni. A tulajdonos a második hónapi elmaradás után felmondott. Azzal kellett szembenézniük, hogy hajléktalanok lesznek, a gyerekeik pedig „átmeneti nevelésbe” kerülnek. A kilátástalan helyzetben mégis volt némi szerencséjük. A kerületi családgondozóban egy tapasztalt és a szociális szakmában ismert ügyintéző foglalkozott velük. Kapcsolatai révén szerzett egy szobát a négyfős család számára a családok átmeneti otthonában. Az otthonban tíz család élt, közös volt a konyha, a fürdőszoba, a mosógép, az átmeneti otthonban egy család általában legfeljebb egy évig tartózkodhat.  Edináéknak azonban ismét szerencséjük volt. Regina, ahogy nőtt, megszokta az óvodát, már kevesebbet betegeskedett. Edina joggal remélte, hogy a jövőben ki tudják fizetni egy új albérlet költségeit. Gondjai enyhültével felszínre bukkant Edina alapjában derűs, barátságos természete. Az óvodában sokan megkedvelték. Az egyik apukának jó összeköttetései voltak az önkormányzatnál, közbenjárása révén ígéretet kaptak egy másfél szobás bérlakásra. A lakást persze fel kell újítani, a költségeket azonban részben az otthonban kötelező előtakarékosság összege, részben Lajos munkatársainak baráti segítsége fedezi. A család fél éven belül beköltözhet egy önkormányzati lakásba. Addig az intézmény vezetőinek jóváhagyásával ott maradhatnak az átmeneti otthonban. „Aki dolgozik, boldogul” – mondta Kádár János. Némelyek esetében ez ma is igaz. Csak sok szerencse kell hozzá.

Marinak nem volt szerencséje. Balszerencséje azzal kezdődött, hogy cigánynak született, majd azzal folytatódott, hogy négy gyereket szült. Ez ugyan inkább a szerencse rovatába kellene tartozzon, hiszen a családok védelméről szóló nemzeti konzultáció bevezetőjében miniszterelnökünk leírta, hogy a népességfogyásra a válasz – a brüsszeli bürokraták vélekedésével ellentétben – nem a bevándorlás, hanem a gyermeket nevelő családok támogatása, a gyermekvállalás ösztönzése. Írásában a kormányfő fel is sorolja a 2010 óta bevezetett legfontosabb családtámogató intézkedéseket: családi adókedvezmény, a hároméves gyes visszaállítása, családi otthonteremtési program. A rövid szövegben nyilván nincs hely arra, hogy a szerző megemlítse, 2010 óta Magyarország népessége újabb kétszázezer fővel csökkent. Ez a szám nem tartalmazza a kivándorlás adatait, csupán az élve születések és a halálozások számának különbségét tükrözi.

Az Orbán-család (alfahir.hu)

Az Orbán-család (alfahir.hu)

 

Mari harmincegy éves, a négy gyerekével egy 46 négyzetméteres önkormányzati lakásban lakik, férje harminckét évesen rákban meghalt. Bár tizenhat éves kora óta dolgozott, többnyire építkezéseken volt segédmunkás, munkaadói általában nem jelentették be, így halálakor nem voltak meg a nyugdíjjogosultsághoz szükséges munkaviszonyban töltött évei, ezért a gyerekei csak méltányossági árvaellátást kapnak. Mari vékony testalkatú, gyenge fizikumú nő, a gyerekek gyakran betegek, ezért Mari úgy döntött, igénybe veszi a gyermekgondozási támogatást (GYET), azaz főállású anya lesz. Jövedelme jelenleg az alábbiak szerint alakul: GYET: 28 500; árvaellátás 4x24 000 = 96 000; családi pótlék: 3x17 000 = 51 000; egy tartósan beteg (asztmás) gyerek családi pótléka: 26 000; összesen: 201 500 forint. Ezekben a számokban benne van a kormány társadalompolitikája. A családi pótlék összege tíz éve nem változott, és nem változott az öregségi nyugdíj legalacsonyabb összege sem, holott számos juttatás, így a gyermekgondozási támogatásé is, az öregségi nyugdíj legkisebb összegéhez kötődik. Az Orbán Viktor által emlegetett családpolitikai intézkedések adókedvezményt jelentenek: minél több adót fizet egy család, annál több kedvezményben részesül. A KSH 2016-os adatai szerint a hazai társadalom legalacsonyabb jövedelmű 10 százalékának az egy főre eső éves bruttó jövedelme 372 ezer forint volt. A legmagasabb jövedelmű 10 százaléké 3 millió 660 ezer. Ennek ellenére a legszegényebbek körében a családok átlagos létszáma 3,3 fő, a leggazdagabbaknál 1,6 fő. (Lásd portfolio.hu 2017. december 4.) Hiába kényezteti tehát az Orbán-kormány adókedvezményekkel a leggazdagabbakat, szaporodni a legszegényebbek szaporodnak, köztük is elsősorban a cigányok, akiket a tankötelezettség korhatárának leszállítása abból is kirekeszt, hogy szakmát tanuljanak, hiszen már fodrásztanulónak is csak érettségizetteket vesznek fel. Egyelőre nincs jele annak, hogy az Orbán Viktor által emlegetett családpolitikai intézkedések megállítanák a népességfogyást. A fogyó népességen belül azonban egyre nő a szakképzetlen szegények aránya.

Nem volt az a Horthy-rendszer olyan rossz"

Tellér Gyula, aki idestova negyed százada Orbán Viktor egyik legfontosabb tanácsadója, a „polgári körök" ötletgazdája. 1988-ban az SZDSZ egyik alapítója volt, 1990-től 1994-ig az SZDSZ országgyűlési képviselője. Én jó kapcsolatban álltam vele, becsültem, mint a társadalmat alaposan ismerő szociológust, bámultam nyelvi humorát, a hetilap Beszélő jelentős, az SZDSZ-en belül izgalmas vitákat kavaró cikkeket közölt tőle. Egyszer, már az első parlamenti ciklus vége felé Tellér azt mondta, nem volt az a Horthy-rendszer olyan rossz. Tiltakozni próbáltam, Tellér azonban mintegy bocsánatkérőleg hozzá tette: Hát az igaz, a zsidóknak nem volt jó. Kézenfekvő lett volna a válasz: Illyés, Féja, Veres Péter szerint nem volt jó az uradalmi cselédeknek, a föld nélküli vagy törpebirtokos parasztoknak se, de ha jól emlékszem, a beszélgetés megszakadt köztünk. Az azonban biztos, hogy akkoriban, egy nekikeseredett cikkben azt írtam, a liberális értelmiség, az SZDSZ holdudvara annyit siránkozik, hogy Antall, Boross kormánya a Horthy-korszakot támasztja fel, hogy talán az volna a legjobb, ha tényleg feltámadna, akkor a holdudvar végre teljes joggal siránkozhatna. Nos, manapság az Orbán-kormány mindent megtesz, hogy látványos módon újjáépítse a Horthy-rendszert. Érdemes egy pillanatra elgondolkodni, tényleg azt teszi-e.

A lakás – a lakhatás – elvesztésének alapjában két oka van: az olcsó önkormányzati bérlakások hiánya és a lakhatást, különösen többgyermekes családok esetében, biztosító szociális ellátórendszer elégtelen volta. Azt nyilván Kocsis Máté is tudja, hogy a hajléktalanság rendőri üldözésével a problémát nemhogy megoldani, még csak megközelíteni sem lehet. Az erre vonatkozó szájaskodó szabályok, az utcán élés tilalmának alaptörvénybe foglalása, kizárólag arra szolgálnak, hogy a társadalom gyűlöletpotenciálját a legszegényebbek ellen fordítsák. Ha a gyűlölendők és üldözendők egy része cigány, az csak ízesebbé és hatékonyabbá teszi a gyűlölet varázsitalát. A „migránsok" elleni gyűlöletkampány lassanként lecseng: menekülők alig érkeznek az országba, viszont egyre több étterem, szálloda, üzlet kerül arab, török, thaiföldi tulajdonba. Én ezt egyáltalán nem bánom, mert a sokféleség hozzátartozik egy világváros kultúrájához. De előbb-utóbb még az elkötelezett Orbán-hívők is észreveszik, hogy vezérük migránsellenessége mennyire szelektív.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint 2016-ban 2636 kényszerkilakoltatást hajtottak végre. Tévedés volna azt hinni, hogy a kilakoltatottak nagy része "felelőtlen" budapesti: a kilakoltatások kétharmad részére vidéki városokban, falvakban került sor. Ráadásul az érintettek túlnyomó többsége nem várja meg a rendőri intézkedést: elköltöznek rokonokhoz, erdőbe, barlangokba. A Végrehajtói Kar másik adata szerint: az elmúlt öt évben 240 ezer ingatlant árvereztek el a tulajdonos tartozása miatt. Az árverésen lakást vásárlóknak az esetek jó részében nem az a szándékuk, hogy beköltözzenek az így megszerzett lakásba. Inkább arra törekszenek, hogy megszerezzék az egész ingatlant, lebontassák, és a helyére külföldieknek eladható luxuslakásokat, irodaházakat, vagy airbnb-lakásokként hasznosítható olcsó szállodákat létesíthessenek, tovább hízlalva így az orbáni „nemzeti középosztályt". 

Az önkormányzati bérlakások piacán a hiánygazdálkodás a lakásprivatizáció arany éveiben, az 1990-es évtized első éveiben alakult ki.  Győri Péter, a Fővárosi Közgyűlés Szociálpolitikai és Lakásügyi Bizottságának 1990 és 2002 között SZDSZ-es elnöke beadványok sokaságában tiltakozott a „tanácsi" lakások nyakló nélküli privatizálása ellen. Ha az önkormányzatok csak minimális számú lakással rendelkeznek, nem lesz módjuk rá, hogy kialakítsák a maguk szociális lakáspolitikáját. Győri Péternek is tudomásul kell vennie, mondta egy frakcióülésen Pető Iván, az SZDSZ parlamenti frakcióvezetője, hogy nem mi vagyunk kormányon. Csakhogy nem csupán a kormány és az ellenzéki SZDSZ álláspontja feszült egymásnak, de súlyosak voltak a nézetkülönbségek az SZDSZ dominálta Fővárosi Közgyűlés és a nagyrészt ugyancsak SZDSZ-es kerületi polgármesterek között is. Az utóbbiak abban voltak érdekeltek, hogy minél gyorsabban eladják a lakásokat, a bérlők pedig abban, hogy fillérekért és minél hamarabb megvásárolhassák a lakásukat. Ennek a törekvésnek a kerületi önkormányzatok csak ott álltak ellent, ahol benyelték egy-egy kétes hitelességű társaság ígéreteit, hogy a kerület legértékesebb háztömbjeit külföldi befektetők akarják megvásárolni. Eközben Győri kidolgozta a lakások bérbeadására vonatkozó jogszabály tervezetét, amely sokkal részletesebb előírásokat tartalmazott, mint a parlamenti többség által elfogadott 1993. évi LXXVIII. törvény a lakások és helyiségek bérbeadásának szabályairól. Mintaképe – honlapja tanúsága szerint – a törvénytervezet elkészítésekor a Székesfőváros 1936. évi szabályrendelete volt, amelyet a Fővárosi Törvényhatóság Közjótékonysági és Szociálpolitikai Ügyosztályának vezetője, a későbbi alpolgármester, dr. Schuler Dezső készített.

Kispest, Wekerle-telep, 1912

Kispest, Wekerle-telep, 1912

Csak attól ments meg, Rőtszakáll..."

Hogyan? Egy horthysta köztisztviselő szolgáltatta volna a mintát a fiatal magyar demokrácia egy fontos jogszabályához? Idézzük fel a magyar lakáspolitika néhány epizódját. A kezdet kezdetét átugorva indítsuk az áttekintést a székesfővárosban és környékén állami költségen épülő munkásházakról szóló" 1908. évi XXIX törvénycikkel. Ennek alapján jött létre a Wekerle telep; az eredmény, mint 2013-ban kelt kutatási beszámolójában Szabó Dávid írja, aki 1886-tól 1945-ig tekintette át a magyarországi szociális lakásépítés történetét, nem volt teljesen azonos a tervekkel. A kertes házakat nem a leginkább rászorulók kapták meg, hanem állami alkalmazottak, főképp MÁV dolgozók. A következő, 1909-es programot a fővárosé készítette elő, Bárczy István, 1906-tól Budapest polgármestere vezetésével. A tervezettnél kevesebbet költöttek rá, de így is elkészült 6000 szükség- és kislakás. Ez volt az első program, amelynek meghirdetett és megvalósult célja az volt, hogy az alsóbb társadalmi rétegek korszerű lakáshoz jussanak.

Bárczy István, Budapest polgármestere (1906–1917)

Bárczy István, Budapest polgármestere (1906–1917)

Az első világháború után az elcsatolt területekről 426 ezer migráns" érkezett az országba. Mindenki hallott a vagonlakókról, akik évekig éltek vasúti kocsikban. De a történethez az is hozzátartozik, hogy a főváros lakótelkein hat szükséglakótelep épült, majd 29 vidéki városban 1200 lakás készült el, Pestszentlőrincen pedig felépült az 500 lakásos Állami lakótelep. Az 1920-as évek második felében felgyorsult a lakásépítkezés. 1928-ban kezdte meg a működését az Országos Társadalombiztosítási Intézet, az OTI: a kötelező társadalom- és nyugdíjbiztosítás a munkavállalók jelentős részére kiterjedt. A főváros 1939-ben úgy határozott, hogy az OTI húsz millió pengős kölcsönére alapozva kislakásépítési programba kezd; ennek keretében két év alatt, Magyarország hadba lépéséig 2000 kislakás épült Budapesten. Ezek az akciók nem voltak elégségesek a lakásínség megszüntetésére, és akkor is zengett mögöttük a nemzeti és népességpolitikai propaganda, de azért  épültek a megfizethető lakások is az alacsony jövedelműek számára. Akárcsak a Kádár-rendszerben.

Az OTI bérházai a VIII. kerületben, 1939

Az OTI bérházai a VIII. kerületben, 1939

A teljesség kedvéért említsük meg, hogy vallás- és közoktatásügyi miniszterként Klebelsberg Kunó három év alatt 5000 tanyasi tantermet építtetett, a hozzájuk tartozó tanítólakásokkal. Ennek anyagi alapját részben az teremtette meg, hogy törvény kötelezte a környékbeli törvényhatóságokat és birtokosokat az iskolaépítés és fenntartás támogatására. Sok pénzt költött a tárca a debreceni egyetem bővítésére, a Pozsonyból Pécsre, illetve a Kolozsvárról Szegedre áttelepült egyetem épületeinek megépítésére, továbbá könyvtárak és múzeumok fejlesztésére. Persze az is igaz, hogy Klebelsberg volt az egyik kezdeményezője és fenntartója a numerus claususnak.   

Heine Németország. Téli rege című nagyívű versében így szólította meg Barbarossa Frigyest, a középkori német birodalom rőtszakállú császárát: Nem félek én, ha igazi, / a középkori sorstól, / csak attól ments meg, Rőtszakáll, /attól a ronda korcstól, // a kamáslis rittertől, aki / felemás, undok állat: / gót téboly és modern csalás, / se-hal-se-hús, utálat." (Kardos László fordítása)

Nehogy már Orbán Viktor csereszabatos percemberkéi, a némethszilárdok és kocsismáték olyan politikusokhoz, közéleti emberekhez mérjék magukat, mint Podmaniczky Frigyes, Bárczy István, Wekerle Sándor, Schuler Dezső. Na, egye fene, beleveszem a sorba még Klebelsberg Kunót is.

Élet és Irodalom, 2018. december 19.

15 372 karakter